Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-02 / 152. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 2. Régiósport 19 A jól semlegesített gólkirály helyett csapattársai vették be négyszer a nemesócsaiak kapuját Ekelen maradt a szuperkupa Végleg otthon maradt a polgármester serlege Taroltak a kosútiak UJ SZO-ERTESULES Kosút. Mindkét mérkőzését szinte kiütéssel nyerte a kosúti labdarúgócsapat a polgármester asszony serlegéért tizedszer kiírt tornán, s harmadik diadalával végleg elhódította a vándorkupát. „A közönség és a vezetőség nagy örömére nagy fölénnyel sikerült győznünk - mondta lapunknak Kollár László kosúti klubelnök. - Az elődöntőben simán, 7:2-re leléptük a nagyfödémesieket, majd a döntőben 6:2-re vertük a felsőszeli- eket. A másik ágon a vízkeletiek már2:0-ra vezettek, innenfordított 3:2-re az ellenfél. A harmadik helyért nem bírt egymással a két csapat, s végül 11-esek döntöttek a vízkeletiek javára. Harmadszor nyertük meg a serleget, de ilyen fölényesen még egyszer sem sikerült. Köszönet a játékosoknak, s mindenkinek, aki a torna szervezésében közreműködött.” (jmk) Erős mezőny az Open Gabčíkovo sakkversenyen Sipos István elsősége UJ SZO-ERTESULES Bős. Magyarországi sakkozók végeztek az első három helyen az Open Gabčíkovo 2013 nemzetközi tornán; a budapesti MLTC színeiben induló, de Bősön is játszó Sipos István nyert (7,5 pont) a pénzügyőrös Balog Imre nagymester és a csutis Cze- be Attila nagymester előtt. „Az utolsó fordulóban dőlt el az elsőség. Sipos megverte Bokrost, és győzelmével együtt megszerezte első nagymesteri normáját is” - tájékoztatott az érdekes hajráról Kosár Miklós bősi klubelnök, főszervező, aki azt is elmondta, hogy ez volt az eddigi legerősebb és legszínvonalasabb nyílt torna a településen. Kilenc ország 76 sakkozója ült asztalhoz, köztük három nagymester és hét nemzetközimester. Asakknépszerűsítésétszolgá- ló torna egyben Nagyszombat megye bajnoksága volt: a férfiaknál a hosszú évek óta Duna- szerdahelyen sakkozó magyar- országi Bokros Albert (5. a tornán) volt a legjobb, a nőknél klubtársnője, Jana Kahancová (48.), a diákoknál a nyékvárko- nyi, de szintén a dunaszerdahe- lyi klub tagja, Takács László (25.) győzött. A szeniorok versenyében a nagyszombati Ján Báňas (9.) volt a legjobb, a hősiek közül a legeredményesebbnek a Németországból hazalátogatott Czikhardt Tibor (37.) bizonyult, (jmk) Ekel. A vendéglátók örülhettek a focimeccs végén, miután 4:1-re legyőzték a nemesócsaia- kat, s övék lett a szuperkupa. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Sipos István Bősön szerezte meg első nagymesteri normáját (Fogas Ferenc felvétele) Titkos álmuk az I. ligába jutás Jelenleg harmincán sakkoznak a csallóközi településen. „Négy csapatunk indul a bajnokságokban. Újoncként szerepeltünk a n. ligában, ahol vezettünk is, de két baki után végül a harmadik helyen zártunk. Titkos álmunk feljutni a második osztályt jelentő I. ligába - mondta lapunknak Kosár Miklós, a ŠK OU Russel Gabčíkovo klubelnöke. - B együttesünk a IV. ligában játszik. Fiam, ifj. Kosár Miklós két éve mindkét bősi alapiskolában tanítja a sakkot, s a magyar és a szlovák intézményből kikerülő gyerekek szerepelnek egy- egy önálló csapattal az V. ligában. A diákok közül a legjobb a 14 éves Mészáros Nikolasz, aki már a IV. ligában is bemutatkozott, s év közben több versenyen ült asztalhoz.” (jmk) Nyolcéves hagyománnyal bír a szuperkupa-mérkőzés, melyen a komáromi területi bajnokság I. és II. osztályának győztese találkozik. Általában a hazai környezetben játszó, magasabb osztályban szereplő együttes nyer, s ezen íratlan szabály alól nem volt kivétel a szombati találkozó sem, amely a már V. ligába tartó ekeliek gýôzelmét hozta. „Erőnlétileg felülmúltuk ellenfelünket, így félgőzzel is simán hoztuk a meccset. A mintegy 250 szurkoló biztosan nem unatkozott, hiszen sokat lőttünk kapura, a gólok pedig önmagukért beszélnek” - méltatta csapata teljesítményét Csépi Ferdi- nánd ekeli klubelnök. „A képzettebb, jó erőkből álló vendéglátók lendületes támadójátékuknak köszönhetően múltak felül bennünket. Kapusunk, Zele Tibor sérülten Miénk a kupa. Az átadás után az ekeliek a trófeával. védett, ami látszott is a teljesítményén. Később le is kellett őt cserélni. Bár megérdemelten győztek az ekeliek, a gólarány talán kicsit túlzott. Saját pályánkon jobban megszorongattuk volna őket” - közölte véleményét Patkó Albert nemesó- csai klubelnök. Idézzük fel a mérkőzés főbb mozzanatait. Előbb meglepetésre Földes Lajos edző védencei ragadták magukhoz a kezdeményezést, és sikerült helyzeteket is kialakítaniuk. A félidő derekán mégis a hazaiak büntették ellenfelük megingását. Erdei pontos jobboldali beadását Farkas senkitől sem zavarva fejjel csúsztatta a hosszú sarokba. Nem sokkal később Hrabovský növelte a Grajcár legénység előnyét, majd közvetlenül a félidőt jelző sípszó előtt Filko szinte lemásolta csapattársa, Farkas első gólnál látott produkcióját, s ugyancsak fejjel továbbította a hálóba a labdát. (Kovács Zoltán felvétele) A második játékrészben ugyan Vicena révén szépítettek az iparkodó vendégek, ám negyedórával később Kürti beállította a mérkőzés végeredményét. Bármennyire furcsa, a bajnokság gólkirálya, a 29 gólos Horváth Lajos ezúttal nem tudott betalálni a nemesócsai kapuba. A csatár sikertelenségéhez nagyban hozzájárult az őt kitűnően semlegesítő Pastorek is. (áb) HIRKOSAR Színvonalas futballutánpótlás-torna Tejfalun Negyedszerre sikerült ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS ■ Labdarúgás TERÜLETI BAJNOKSÁG, NAGYKÜRTÖS, I. OSZTÁLY, 12. forduló, pótolt mérkőzések (június 23-án játszották, a területi szövetség csak kérésünkre tette közzé az eredményeket): Balog n/l.-M. Kameň 5:0 (3:0), g.: Nedeľa 3, Buček, Ďurás; 0. N. Ves—Olováry 0:3 (0:2), g.: Nemčok, Gluch, Žingor. 22. forduló (június 16-án játszották, a területi szövetség csak kérésünkre tette közzé az eredményeket): Lesenice-K. Kosihy 6:1 (1:0), g.: Belá 3, Žilka, Babka, Majer, ill. Povaľač; M. Kameň-Hrušov 10:1 (4:0), g.: Gomory 3, Špaldoň 3, Novák 2, Bednár 2, ill. Hoj- sa; S. Plachtince—Balog n/l. 2:1 (0:1), g.: Mihálik, Balík, ill. Ďurás; Záhorce-Želovce 3:2 (3:1), g.: Balga, Béreš, Filip, ill. Kalmár, Tóth; Olováry-V. Öalo- mija 10:1 (4:0), g.: Saranko 2, Gluch 2, Žingor, Nemčok, Dobra3. Motoška, ill. Bolgár; 0. Lom-Ó. N. Ves 4:1 (3:1), g.: Drozd 2, Kubolek, Zuzina, ill. Jánoska. A bajnokság végeredménye: 1. Olováry 22 20 2 0 109:9 62 2. Balog n/l. 22 15 4 3 73:19 54 3. M. Kameň 22 1-1 4 7 60:50 37 4. D. Lom 22 10 6 6 39:31 36 5. Záhorce 22 11 3 8 42:41 36 6.0. N.Ves 22 9 5 8 39:41 32 7. V. Öalomija 22 8 7 7 46:53 31 8. Lesenice 22 8 2 12 53:42 26 9. S. Plachtince 22 7 2 13 31:57 23 10. K.Kosihy 22 5 7 10 31:63 22 U.Hrušov 22 3 4 1 5 30:78 13 12. Želovce 22 0 4 18 18:87 4 SZUPERKUPA-MÉRKŐZÉS A KOMÁROMI TERÜLETI BAJNOKSÁG I. ÉS II. OSZTÁLYÁNAK GYŐZTESE KÖZÖTT, Ekei: Okoličná n/0.-Zemianska Olča 4:1 (3:0), g.: Farkas (28.), Hrabovský (35.), Filko (42.), Kürti (80.), ill.: Vicena (65.). (áb) A POLGÁRMESTER ASSZONY V. SERLEGE, Kosút - elődöntő: Kosút-Nagyfödémes 7:2 (3:1), g.: Nagy Gábor 3, Tászli Dávid 2, Mészáros Márk, Tászli Zoltán, ill. Huszár Péter, Seszták Róbert; Felsőszeli- Vízkelet 3:2 (1:2), g.: Marusinec Tamás, Martin Bobor, Kontár István, ill. Bozai Zoltán, Pék Adrián. A 3. helyért: Vízkelet-Nagyfödémes 1:1 (0:0) - 11-esekkel 4:2, g.: Hegyi Jaroslav, ill. Kucsera Róbert. Döntő: Kosút-Felsőszeli 6:2 (4:0). g.: Nagy Gábor, Tászli Dávid 2, Tászli Zoltán, Molnár Róbert, Mészáros Márk, ill. Kontár István, Jakubecz Gábor. Díjazottak - gólkirályok: Nagy Gábor, Tászli Dávid (mindketten Kosút) 4-4 góllal, legjobb mezőnyjátékos: Huszár Péter (Nagyfödémes), legjobb kapus: Denis Oravec (Kosút). 4. FK ŠAMORfN CUP nemzetközi utánpótlástorna - U8 (10 induló): 1. Bruck, 2. Domino Bratislava, 3. Trenčín, ...5. FK Šamorín. U14 (6) - a somorjai FK eredményei: -Baník Pezinok 4:0, -BIS Bratislava 1:0, -Gyó'rszentiván 1:0, -Kerekegyháza 3:0, -DAC 1:1. A DAC eredményei: -BIS Bratislava 1:1, -Győrszentiván 3:0, Kerekegyháza 0:0, -Baník Pezinok 4:0. Végeredmény: 1. FK šamorín 13,2. DAC 9, 3. BIS Bratislava 8. Díjazottak - gólkirály: Sipos József - 4 gól, legjobb kapus: Méri Zoltán (mindketten FK Šamorín), legjobb mezőnyjátékos: Luka Juric (BIS). ■ Triatlon 27. MIKR0TRIATL0N, Udvard (142 induló) - férfiak: 1. Simon Žáčik (SMTA Nitra) 1:01:04,2; nők: 1. Szakály Zsuzsanna (TVK MALI) 1:06:00,3. Országos bajnokság, 40-45 évesek: 3. Molnár Zsolt 1:13:13,8,50-59 évesek: 2. Ambrus Sándor (mindketten udvardiak) 1:27:31,0. ■ Sakk 18. OPEN GABČÍKOVO (76 induló): 1. Sipos István (MLTC Budapest) 7,5,2. Balog Imre (Pénzügyőr SE) 7,3. Czebe Attila (Z. Csuti-Hydrocomp sk) 7. ■ Atlétika KASSA-ABAÚJSZINA FÉLMARAT0N: 40. (A kategória 24.) Makó Róbert, 44. (D kategória2.) Ficzere Bertalan (mindketten Abaújszina), 57. (D kategória 4.) Papp Zoltán (Nagykapos), 72. (Akategória38.) Ficzere Tamás (Abaújszina), 90. (D kategória 7.) Huszár Tibor (Kenyhec), 145. (A kategória 63.) Isza Gyula, 179. (C kategória 32.) Gajdos Pál, 219. (B kategória 52.) Fuksz Gábor, 220. (A kategória 81.) Fuksz Péter, 221. (A kategória 82.) Fuksz Gábor (mind Abaújszina). (pan) Tejfalu. Végre összejött a vendéglátó somoijai FK U14-es focicsapatának a tomagyőze- lem. Az FK Šamorín Cup nemzetközi utánpótlás mérkőzéssorozaton három korábbi alkalommal egyszer sem sikerült otthon tartani a kupát, szombaton azonban megtört a jég, és nyertek a Tejfalun házigazda somorjai tinik. „Bejött, amit elvártam a fiúktól. Szép akciók, szép gólok után negyedik kísérletre otthon tartottuk a kupát - újságolta Lengyel Tibor klubelnök. - Mindenki mindenkivel játszott, s U14-es csapatunk négypontos előnynyel lett első a DAC előtt a színvonalas tornán. Amikor a dunaszerdahelyiekkel találkoztunk, már eldőlt az elsőUdvard. Akadtak, akik az Ot- rokovicén zajlott szlovák bajnokságot részesítették előnyben, mégis 192 versenyző állt rajthoz a 27. mikrotriatlonon, amely egyben az amatőrök bajnoksága volt. „Egyértelműen többen rajtoltak, mint tavaly - állapította meg Bernáth Ferenc, a leghosszabb életű szlovákiai triatlonviadal versenyigazgatója. - Ötven gyerek indult a diákoknál, a többiek a főszámban. Sok embert meglepett, hogy élő zene fogadta őket, amire idehaza először volt példa triatlon- versenyen. A gutái Gutband könnyen táncra perdítette volna a mezőnyt, de nekünk más ség kérdése, végül 1:1 lett az eredmény.” Meglepően sok szülőt, nézőt vonzott délelőtt az U8-as korosztály mérkőzéssorozata, melyen tíz csapat indult. Első az osztrák Bruck, második a pozsonyi Domino, harmadik az I. ligás trencséni együttes lett. „Nekünk az ötödik hely jutott. A helyosztón 0:0-ra végeztünk a magyar- országi Kerekegyházával, majd hétméteresekkel 3:2-re nyertünk - folytatta a klubelnök. - Először iktattuk a műsorba ezt a korosztályt, amely rengeteg nézőt vonzott a pálya köré. Főleg az I. ligásoknak köszönhetően színvonalas volt a torna, szoros eredmények születtek. Azon töprengünk, hogy a bajnokság rajtja előtt rendeznénk még egy tornát az U8-asoknak.” (jmk) dolgunk volt a nagy hőségben. Hétszázötven méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és öt kilométer futás várt ránk. Fazekas és Matúšek tűnt esélyesnek, de a nyitrai Žáčik taktikusan biciklizett, a futásban meg több ereje volt, mint vetélytársainak, és ő győzött. A nőknél a favorit, a magyarországi Szakály Zsuzsanna lett az első. A tikkasztó hőségben néhányan kapkodták a levegőt, de komoly gond nem volt. Úgy érzem, új színt vitt a verseny hangulatába a gútai zenekar talpalávalója. Technikailag ismét hibátlan volt a viadalunk, amely - mint mindig - egy picit színvonalasabb volt az előzőnél. Jövőre újra megpróbáljuk megszervezni.” (jmk) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: 0 Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 814J4 Bratislava 1 © 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.coi Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal Közel 200 induló az udvardi 27. mikrotriatlonon Žáčik jól taktikázott ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS