Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-26 / 172. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 26. Vélemény És háttér 7 Felesleges az egymásra mutogatás, egymás minősítése: Gombaszög és Martos betöltötte szerepét Ki pisil messzebbre? Mindkét nyári táborban voltam. De nem árulom el, hol éreztem magam jobban. Mindkettőt meglátogattam, mert meghívtak, s szeretettel mentem. De a véleményem arról, melyik volt ilyen vagy olyan, nem mérvadó. S addig jó, amíg ez így marad. LOVÁSZ ATTILA Figyelem a neten a kis háborút - ne rosszalja senki, látható, melyik oldal akar überelni, de ezt sem írom le, mert nem érdekes és nem érdemes. Az sem érdekel, mennyien voltak itt és ott, mert ha ez szempont, akkor a kürti Borfesztivál mindent tarolt. Nem szempont. Van két tábor, mindkettőnek voltak látogatói, szervezői, mindkettőből mindenki azt vitt haza, amit akart, s nem méltó virtuális háborút folytatni: a miről is? A fejlődéslélektan felkent papjai szerint a „ki pisil messzebbre” a 4-6 éves kisfiúk játéka, a „kié nagyobb” pedig a 13-14 éveseké, mindkét tábor valamivel idősebb fiatal generációt szólított meg. Hagyjuk hát abba az összeméregetést! Ami viszont nagyon, de nagyon nem méltó egyik táborhoz sem, az az a helyzet, amikor aktív vagy befolyásos politikus nyilvánul meg, ifjúsági találkozót értékelendő. S főleg nem méltó annak módja. Ha a szlovákiai magyar politika nagy öregje, Duray Miklós örül annak, hogy van a népnemzeti értékrendnek egy ifjúsági gócpontja tájainkon, akkor rendben, örüljünk együtt, van, ott voltak a fiatalok, és még a nagy öregekre is kíváncsiak voltak. De lekriptokommunistázni egy tábort, rámutatva annak hagyományaira, szembeállítva egy másik hagyománnyal akkora maszatolás, amilyenre az STV Aktuality c. műsora volt képes Duray letartóztatásakor. Gombaszögön valóban alakult a Sarló és a baloldali, akkor haladó, progresszív mozgalom indítója lett. Meg ott voltak a gombaszögi nagy ünnepélyek, a pártállam idején, ott bizony, de mindjárt a pártállam bukása után ott volt Duray Miklós is, Tőkés Lászlóval egyetemben, meg 1998-ban - akkori írásomban el is marasztaltam érte - ott kampányolt egy nyögvenyelősen, utolsó pillanatban összehozott fesztiválon. Sok mindenkivel találkoztam mindkét táborban, egyik sem tett olyan benyomást rám, mintha komcsi lenne. Főleg nem azok az előadók, akik mindkét táborban megjelentek. Semmi komcsit nem láttam Lampl Zsuzsán, Hernádi Zsolton és Világi Oszkáron, azokon a RÉSZTVEVŐKÖN sem, akik mindkét helyre fizetővendégként érkeztek. Hogy is van ez: egyik nap kriptokomcsi, másnap népnemzeti honleány? A martosi rendezvényen újságíró panelben voltam a vita egyik résztvevője. Sok mindenről beszélgettünk, a téma a hiteles sajtó lett volna, de nem mindig maradt rá idő. így hát utólag, kedves résztvevők, két alapelv, amely nem hangzott el, ezúttal is bocsánat érte. Az egyik, hogy a sajtó a hírközlésében akkor hiteles, ha nem hazudik. A másik: a vélemény- formálásban pedig akkor hiteles, ha a tények alapján állítja fel konklúzióit, s hiteltelen, ha a konklúziókhoz keres tényeket. Remélem, jövőre megbeszélhetjük. S remélem, akár mindkét helyszínen: de az összeméregetést a jövőben sem fogadom el. Csinálják csak a tábort a fiatalok maguknak, mint annak idején Duray generációja a NYIT- eket, Tóth Lajosé a NYMT-t, és az intergenerációs csapat a biciklitúrát - éppen ma indul - s ne hagyjanak beleszólni. A hasonló rendezvények mindig akkor ürültek ki, amikor valaki „föntről” meg akarta mondani a tutit. Táborozok, táboriták, túrások, ne engedjétek!- Te kis entellektüeli Látom a szemeden, inkább valamelyik nyári művelődési tábort választottad volna helyettem. (Peter Gossónyi rajza) JEGYZET Kis piros kígyók LAMPL ZSUZSANNA Volt egyszer két tábor. Mindket- tőbenjártam. Igaz, itt is, ott is csak rövid időt töltöttem. De azért elcsíptem néhány beszélgetést, előadást, amelyek továbbgondolkodásra késztetnek, s amelyekhez majd fokozatosan visszatérek. Lukács Csaba újságíró martosi előadásában többek között a dél-amerikai magyar diaszpóráról beszélt. Ezek az emberek úgy kerültek oda, hogy eredetileg az USA-ba akartak kivándorolni, de a hajóskapitányok azt hazudták nekik, hogy már ott vannak, mivel pénzt kaptak azért, hogy Dél- Amerika lakatlan területein tegyék őket partra, ahol majd „önkéntes” munkaerőként élhető terepet teremtenek. Amikor rájöttek, hogy nem New Yorkban, az ígéret földjének kapujában állnak, a hajó már messze járt, s nekiknem volt pénzük arra, hogy egy másik hajón továbbmenjenek vagy hazatérjenek. Trópusi hőség, mérges kígyók és a szűz természet egyéb adománya. Sokan haltak bele az ottlét viszontagságaiba, sokan lettek öngyilkosok. Ugye, ez önmagában tragikus történet, pedig ami ezután történt, az még ennél is tragikusabb. Szerintem. Ugyanis ezek az emberek hazudtak az otthon maradottaknak. Azt hazudták, hogyjól vannak, s ezt fényképekkel is dokumentálták, olyanokkal, amelyeken szép ruhában, szép háttér előtt állnak, miközben a szép ruhát pénzért kölcsönözték, a szép háttér pedig a fényképész műtermének hátsó fala volt. S mivel az otthoniak azt hitték, hogy ez a valóság, s tényleg jó odakinn, mindez új kivándorlásokat generált. Elképzelem azokat az embereket, akiket így becsaptak. Mit érezhették, amikor a helyszínre érkeztek. Mit mondhattak nekik a korábbi kivándorlók. Ha nekem rossz, legyen rossz neked is? Milyen érzések munkálkodhattak, s melyik kerekedett felül abban az emberben, aki tudva, hogy olyan helyen él, ahol a kis piros kígyók marása negyed órán belül halált okoz, kicsalta a feleségét és a kisgyerekeit. S hogyan élhette le mellette az életét az asszony, aki hazaküldött levelében ezt írta: a pokolba jöttem. Tudták-e egymást ezután szeretni? És a gyerekek? Értem én, az ember sokszor nem tudja, nem meri, nem akarja bevallani, hogy tévedett, esetleg kudarcot vallott. Ilyen szempontból nézve megértem azt az anyát, aki mindenkinek azt terjeszti, hogy a diplomás gyereke minő karriert futott be külföldön, ahova mindig vágyott, miközben a gyermek palacsintát süt egy étteremben, mert ugye, kicsi a világ, minden kiderül. Csakhogy az említett diaszpóra létrejötténél nem erről volt szó, hanem becsapásról. S ezt kellett volna világgá kürtölni. Hogy másokkal ne történhessen meg. Vagy ha másnak is rossz, attól lesz nekem jobb? Ez csak egyetlen példa arra, hogy a hazudozás, képmutatás végül tragédiába torkollik. KOMMENTAR Bűzlik a roma kéz? MOLNÁR IVÁN Ha nem lennének romák, a rendkívül magasnak számító szlovákiai munkanélküliség a felére csökkenne, a roma lakosság nagy része azonban nincs olyan fizikai és szellemi állapotban, hogy esélye legyen belépni a munkaerőpiacra, hiszen nincsenek hozzászokva a munkához és hiányzik a munkafegyelmük is - nyilatkozta... Nem, nem egy romafaló neofasiszta aktivista, hanem a magát szociáldemokratának csúfoló Robert Fico kormányfő még a múlt a hónapban. Hogy most újra felidézzük a nyilatkozatát, az a legújabb magyarországi fejleményekkel magyarázható, amelyek arra is rámutatnak, amit Fico szándékosan elhallgatott. Halmajugra egy 1400 lakosú magyarországi település, nagyjából Budapest és Miskolc között félúton, légvonalban mintegy 40 kilométerre a szlovák határtól. A település lakóinak 80 százaléka roma, és a munkanélküliek is nagyjából ugyan- ennyien vannak közöttük. A helyi kekszgyár nemrég 19,2 miihó forintos uniós támogatást kapott új álláshelyek létesítésére, ám a támogatásból csak egyetlen helybéli roma nő felvételére futotta. „Azt mondta az igazgató, azért nem alkalmaz cigányokat, mert ha a vásárlóik megtudják, hogy romák dolgoznak itt, visszamondják a megrendeléseket, mert nem akarnak a cigányok kezéből enni” - mondta a Magyarországi Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet helyi elnöke, Schmitt Magdolna, aki szerint hiába van sok helybéli fiatal romának szakmája, a Detki Keksz Kft. inkább a környező településekről, akár 100 kilométerről hoz munkásokat az üzembe. Na, az ilyen és ehhez hasonló történeteket felejtette el hozzátenni mondanivalójához Robert Fico. Halmajugra ugyanis csak a jéghegy csúcsa, ezer és ezer ilyen példát lehetne felhozni a mindennapokból: a többségi társadalom részéről megnyilvánuló elutasítást és megaláztatást, ami eleve lehetetlenné teszi a romák egy jelentős része számára, hogy beilleszkedjenek a társadalomba. Nem elég arra panaszkodni, hogy a romák nem dolgoznak és leterhelik a szociális rendszerünket. Ha a többségi társadalom tényleges változásra vágyik, elsősorban neki magának kell megváltoznia, esélyt adva a romáknak ahhoz, hogy tisztességes életet élhessenek. Ehhez azonban olyan politikusokra is szükség lenne, akik az etnikai sztereotípiák szajkózása és a többségi társadalom rasszista előítéleteinek a szítása helyett valós megoldásokat kínálnak. Az eddigi döntések ugyanis csak a politikusok lelkiismeretének megnyugtatására voltak jók, hiszen a romáknak juttatott uniós támogatásokjelentős részét elnyeli a rendszer, ahelyett, hogy azokon segítenének, akik erre valóban rászorulnak, a romák elleni rasszista uszításnak pedig az eddig hozott felemásjogszabályokkal nem sikerült gátat vetni. FIGYELŐ Hurrikán: vihart vetett az ágyban? A kilenc hónappal ezelőtt lecsapott Sandy hurrikán idején fogant babák áradatára készülnek a New Jersey-i kórházak. „Őrült időszak volt” - mondta Steven Morgan, a Jersey Shore University Medical Center szülészeti részlegének munkatársa. „Rengetegen voltak otthon, sok embernek nem volt televíziója és nyilván sokan összebújtak.” A kórházban várhatóan 200 baba fog születni e hónapban, negyvennel több, mint 2012 júliusában. A Long Branch-i Monmouth Egészségügyi Központban nagyjából 500 babát fognak világra segíteni a hónapban . - mondta Robert Graebe, a kórház szülészeti osztályának vezetője, tavaly ugyanekkor 371 csecsemő született az intézményben. A Sandy hurrikán október 29-én csapott le a térségre, több mint kétszáz halálos áldozatot követelve és 50 milliárd dolláros kárt okozva az USA keleti partvidékén. New Jerseyben sokan maradtak áram nélkül a vihar pusztítása miatt. A felfokozott izgalmi állapot, a vészhelyzet és veszélyérzet - úgy tűnik - arra sarkallja az embereket, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek, egyfajta ellensúlyozásaként az eseményeknek - mondta Christine Tin- torer, a Monmouth Medical Center pszichiátere, hozzátéve, „ez pszichoblablának tűnhet, de úgy vélem, hogy bizonyos primitív ösztönhöz lehet köze, a fajfenntartáshoz.” Más vélekedések szerint nem igaz, hogy az áramszünetek és természeti csapások jelentős kiugrást okoznak a születések számában. „Senki nem gondol a szexre egy elsötétült liftben” - mondta a Washington Post- nak Richard Udry népességkutató. A legenda 1965-ben született, amikor áramszünet volt az USA-ban és Kanadában. Akkor 30 millió ember maradt áram nélkül, és kilenc hónappal később jóval több gyerek született, mint más években. (MTI, Origó)
