Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)

2013-07-22 / 168. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 22. Sport 15 Tito Vilanova betegsége kiújult, holnap ismét megműtik; Jupp Heynckes nem akar a katalánok szakvezetője lenni Luis Enrique lehet az FC Barcelona edzője A spanyol sajtó szerint Luis Enrique az első számú jelölt a Barcelona kispadjára (NS-felvétel) Luis Enrique, a Barcelo­na B korábbi, a Celta Vi­go jelenlegi vezetőedző­je lehet a pénteken sú­lyos betegsége miatt le­mondott Tito Vilanova vezetőedző utódja a spa­nyol bajnok FC Barcelo­na labdarúgócsapatának kispadján. ÖSSZEÁLLÍTÁS A TV3 televíziós csatorna úgy tudja, hogy a katalánok hárommillió eurót plusz Vila­nova egyik segítőjét, Rubit is odaadnák a Celtának a veze­tőedzőért cserébe. Luis Enrique egyébként ezer szállal kötődik a Barce­lonához, hiszen játékos-pálya­futása során nyolc idényen keresztül segítette a klubot, míg vezetőedzőként a tarta­lékcsapatot irányította 2008 és 2011 között. A korábbi spanyol váloga­tott futballistát ezen a nyáron nevezték ki a vigói együttes vezetőedzőjének, majd azzal kezdte a munkásságát a Cel­tánál, hogy kölcsönvette a ka­talánoktól Rafinhát, valamint a Barcát korábban szintén erősítő Nolitót és Andreu Fon- tást. A Primera Divisiónra vo­natkozó szabályok szerint a Barcelona által vezetőedző­nek kiszemelt Luis Enriquét nem szerződtethetnék a kata­lánok, ám a fiatal szakember jelenlegi munkaadója, a Cel­ta Vigo hivatalosan egyelőre nem regisztráltatta be a nyá­ron érkező edzőt, így ez a formai akadály csupán elmé­leti maradt. Az érvényben lé­vő szabály ugyanis kimondja, hogy egy szakember egy idényben csak egy klubnál vállalhat állást, legalábbis azonos osztályon belül. Luis Enriquével június elején kö­töttek szerződést a vigóiak, ez július elsejétől életbe is lépett, utóbbi dátum pedig egyben az új szezon kezde­tének számít, függetlenül at­tól, hogy tétmérkőzésre még nem került sor. A köztes idő­ben azonban a Celta Vigo nem regisztráltatta a trénert, akiért így a kérő Barceloná­nak „csak” a hárommillió eu- rós lelépési díjat kell kifizet­nie. A májusban a Bayemnel Bajnokok Ligáját nyert Jupp Heynckes neve is felvetődött Vilanova lehetséges utódja­ként, de a hatvannyolc éves német szekvezető cáfolja, hogy a Barcához szerződne. „A hobbijaim, a testmozgás, a kertem, az állataim lekötik minden időmet, nem tartom elképzelhetőnek, hogy a Ba­yem Münchennél eltöltött időszak után átvegyem egy másik csapat irányítását. Nem szabad figyelmen kívül hagy­nom a testem jelzéseit, és most, hogy csak magammal kell foglalkoznom, tökélete­sen érzem magam” - mondta Heynckes, aki kitűnően beszél spanyolul, hiszen korábban volt az Athletic Bilbao, a Tenerife és a Real Madrid ve­zetőedzője is, sőt az utóbbi­val 1998-ban BL-t nyert. A Mundo Deportivo érte­sülései szerint Tito Vilanova holnap ismét kés alá fekszik a katalán fővárosban. A spa­nyol bajnok trénert 2011 no­vembere óta negyedszer műtik meg fültőmirigy-daga- nata miatt, (ns) Vilanova marad a szakmai stábban Barcelona. Csak a vezetőedzői megbízatása szűnt meg Tito Vilanovának, hiszen a szakembert még egy évig szóló szer­ződés köti a katalánokhoz. A klub vezetői jelenleg azon törik a fejüket, hogy milyen pozícióban foglalkoztassák a jövőben Vilanovát. Mindenekelőtt azt kell figyelembe venniük az érintetteknek, hogy az orvosi kezelésekkel összeegyeztethe­tő legyen a munka. Elsősorban taktikai stratégiák kidolgozá­sát bízhatják rá, valamint a csapat és az ellenfelek szakmai kielemzését. Továbbá a leendő vezetőedzőnek is állandó szakmai tanácsokat adhat, mint tette azt a múltban Carles Rexach és Josep Maria Füsté, (ns) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK Ludogorec Razgrad Kirúgták Ivailo Petevet Szófia. Már az 1. forduló után menesztették posztjáról Ivailo Petevet, a bolgár bajnok Ludogo­rec futballcsapatának edzőjét. A trénert azt követően rúgták ki, hogy a gárda szombaton hatal­mas meglepetésre l:0-ra kika­pott az újonc Ljubimec vendége­ként. Petev utódját napokon be­lül nevezik meg, a pozsonyi Slo­van elleni szerdai BL-selejtező visszavágóján korábbi segítője, Georgi Dermendzsiev irányítja majd acsapatot. (SITÁ) Visszatér a bokszhoz Mike Tyson promoter lesz Promóterként, menedzser­ként tér vissza az ökölvívás vilá­gába Mike Tyson, korábbi ne­hézsúlyú világbajnok. A külön­böző botrányairól is híres, 47 éves sportoló cége Iron Mike Promotions néven igyekszik majd minél nagyobb szerephez jutni a bokszvüágban. „Van né­hány tehetséges bunyósunk, köztük a nagypehelysúlyú IBF- világbajnokArgenis Mendez, de a toborzás folyamatosan zajlik” -nyilatkoztaTyson. (MTI) ■ Labdarúgás CSEHORSZÁG, 1. forduló: Viktória Plzeü-Bohe- mians 1905 5:0, g.: Petržela (19.), Čišovský (39.), Kolár (54.), Wágner (67.), Teel (74., 11 -esből); Dukla Praha-1. SC Znojmo 1:1, g.: Gedeon (26.), III. Hrošovský (76.); Stavia Praha-Baník Ostrava 1:1, g.: Mičola (62.), III. Kukec (60.); Jablonec-Brno 0:0; Teplice-Slovácko 3:2, g.: Lltslngl (35., 47.), Jindráček (39.), ill. Košút (76., 83.). OROSZORSZÁG, 2. forduló: Dinamo Moszkva- Anzsi Mahacskala 2:1, Tom Tomszk-Kubany Krasz- nodar 1:2, Volga Nyizsnyij Novgorod-Lokomotiv Moszkva 1:2, Tyerek Groznj-Amkar Perm 1:1, Rubin Kazany-Zenit Szentpétervár 2:1, FK Ural Szverdlovszk-Szpartak Moszkva 0:2. AUSZTRIA, 1. forduló: Austria-Mődling 2:0, Woltsberger-Rapid 2:2, Grödig-Ried 0:0, Wiener Neustadt-Salzburg 1:5, Innsbruck-Sturm Graz 2:2. ■ Vizes vb MŰÚSZÁS, Barcelona - egyéni kötelező: 1. Szvet­lána Romasina (orosz) 96,800 pont; 2. Huang Hszüe- csen (kínai) 95,500; 3. Ona Carbonell (spanyol) 94,400. Női 3 m, szinkron: 1. Vu Min-hszia, Si Ting-mao (kí­nai) 338,40 pont; 2. Tania Cagnotto, Francesca Dal- lape (olasz) 307,80; 3. Jennifer Abel, Pamela Ware (kanada)292,08. NYÍLTVÍZI ÚSZÁS, férfi 5 km: 1 Jsszama Melluli (tunéziai) 53:30,4 perc; 2. Eric Hédiin (kanadai) 53:31,6; 3. Thomas Lurz (német) 53:32,2; ... 28. Papp Márk (magyar) 53:55,3. NŐI 5 km: 1. Haley Anderson (amerikai) 56:34,2 perc; 2. Poliana Okimoto (brazil) 56:34,4; 3. Ana Marcela Cunha (brazil) 56:44,7;... 12. Olasz Anna 56:58,4 (magyar). NŐI VÍZILABDA, 1. forduló - A csoport: Oroszország-Üzbegisztán 22:6; B csoport: Ausztrália-Uj-Zéland 15:4, Kína-Dél-Afrika 17:2; C csoport: USA-Görögország 12:8. A Magyarország-Brazília mérkőzés (D csoport) lap­zárta után ért véget. Atlétika GYÉMÁNT LIGA, Monte-Carlo - férfiak, 100 m: 1. Justin Gatlin (amerikai) 9,94,2. Dentarius Locke (amerikai) 9,96,3. Jimmy Vicaut (francia) 9,99; 400 m gát: 1. Jehue Gordon (trinidadai) 48.00; 800 m: 1 Duane Solomon (amerikai) 1:43,72; 4x100 m váltó: Egyesült Államok 37,58; 1500 m: 1. Asbel Kiprop (kenyai) 3:27,72; 2. Mo Farah (brit) 3:28,81; 5000 m: 1. Edwin Cheruiyot Sói (kenai) 12:51,34; rúd: Renaud Lavillenie (francia) 5,96: gerely: Vitezslav Veselý (cseh) 87,68; hármas: Christian Taylor (amerikai) 17,30. Nők, 200 m: 1. Murielle Ahoure (elefántcsontparti) 22,24; 2. Tiffany Townsend (amerikai) 22,26; 3. Shelly-Ann Fraser-Pryce (jamaicai) 22,28; 400 m: 1. Amantle Montsho (botswanai) 49,33; 100 m gát: 1. Queen Hamison (amerikai) 12,64; 1500 m: 1. Jenny Simpson (amerikai) 4:00,48; 3000 m akadály: 1. Milcah Chemos (kenyai) 9:14,17; 4x100 m váltó: Egyesült Államok 41,75; magas: 1. Brigetta Barrett (amerikai) 2,01 m, 2. Anna Csicserova (orosz) 1,98, 3. Blanka Vlasic (horvát) 1,98; távol: 1. Blessing Okagbare (nigériai) 7,04; diszkosz: 1. Sandra Perko- vic (horvát) 65,30 m ■ Kerékpár TOUR DE FRANCE, 20. szakasz (Annecy-Mont Semnoz, 125 km): 1. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 3:39:04; 2. Joaquim Rodriguez (spanyol, Katyusa) +18 mp; 3. Christopher Froome (brit, Slw) +29;... 31. Peter Velits (szlovák, Omega Pharma- Quick Step) +6:42;... 109. Peter Sagan (szlovák) Cannondale+20:04. Az összetett állása: 1. Froome 80:49:33; 2. Quintana +5:03; 3. Rodriguez +5:47; 4. Alberto Contador (spa­nyol, Saxo-Tinkoff) +7:10,... 25. Peter Velits +54:43; ...84. Peter Sagan+2:39:44. A tegnapi utolsó etap lapzárta után ért véget. ■ Tenisz BASTADI NŰI TORNA, elődöntő: Meusburger (osztrák)-Knapp (olasz, 8.) 6:4, 6:3; Hlaváčková (cseh)-Szvitolina (ukrán) 7:5, 6:7, 6:4. Döntő: Meusburger-Hlaváčková 7:5,6:2. BASTADI NŰI TORNA, elődöntő: S. Williams (ameri­kai, 1 J-Zakopalová (cseh, 3.) 6:0, 6:4; Larsson (svéd, 8.)-Pennetta (olasz) 2:6,6:3,6:4. Döntő: S. Williams-Larsson 6:4,6:1. LINZI NŰI TORNA, döntő: Elise Mertens (belga, í .(-Kristína Schmiedlová (szlovák, 9.) 2:6,6:2,6:1. BOGOTÁI FÉRFITORNA, elődöntő: Falla (kolumbiai)-Pospisil (kanadai) 6:7,6:3,6:4; Karlovic (horvát)-Anderson (dél-afrikai, 2.) 6:4,6:7,6:3. HAMBURGI FÉRFITORNA, elődöntő: Delbonis (argentin)-Federer (svájci, 1.) 7:6, 7:6: Fognini (olasz, 12.)-Almagro (spanyol, 3.) 6:4,7:6. Döntő: Delbonis-Fognini 6:4,6:7,2:6. GRANBY-I FÉRFITORNA, elődöntő: Lukáš Lacko (szlovák, 1 .)-Hiroki Mórija (japán, 7.) 6:3,6:3. A dön­tő lapzárta után ért véget. ■ Cselgáncs VILÁGKUPA. Moszkva - női 78 kg: 1. Joó Abigél (magyar). ■ Sportfogadás L0T0 29. játékhét (vasárnap) -1. HÚZÁS: 15,22, 24,28,34,48; pótszám: 44. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 2077,50 euró (8 nyertes); 4. díj: 34,90 euró (686); 5. díj: 4,90 euró (14779). JACKPOT: 1 376224,63 euró. II. HÚZÁS: 1,7,16,21, 33,37; pótszám: 19. NYE­REMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 5540,10euró (2); 3. díj: 615,50 euró (27); 4. díj: 14,60 euró (1638); 5. díj: 2,90 euró (24 864). JACKP0T615 263,78 eu­ró. JOKER-szám: 881 090. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 50 975,11 euró (1); 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (16); 4. díj: 33 euró (157); 5. díj: 3,30 euró (1721). L0T0 5 a 35-ből: 1,16,19,28,30. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 16 932,72 euró (1); 2. díj: 154,60 euró (58); 3. díj: 3,30 euró (1585). KENŐ - szombat: 4,5,7,9,15,19,20,21,24,32,40, 41.44.50.51.54.58.63.67.69. Kenő Plusz-szám: 7. Vasárnap: 4,10,12,13,18,29,33,34,36,37,41, 45.46.52.53.57.64.65.67.70. Kenő Plusz-szám: 57. A magyar ŰTŰSL0TTÚ nyerőszámai: 16,30,32,49, 73. NYEREMÉNYEK: telitalálatos szelvény nem volt. A 4 találatosokra 1339140, a 3 találatosokra 21 495, a 2 találatosokra 1560 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ: 6, 10, 17, 19, 31, 32. NYEREMÉ­NYEK: telitalálatos szelvény nem volt. A 5 találatosok 223520, a 4 találatosok 4435, a 3 találatosok 1070 fo­rintot érnek. KEDDEN ISMÉT FOCITIPP! A tartalomból: ° Európai edzők - a keleti blokkból ° Az U20-as világbajnokság tehetségei ° Futballkrónika - a hét legfontosabb eseményei, röviden Focitipp - a futball legjava. Ne hagyja ki a ziccert! Az orosz Szvetlána Romasina nyerte a műúszók egyéni versenyét a barcelonai vizes vb-n (TASR/AP-felvétel) Holnapi kínálatunk: Területi bajnokság - Léva L, II. és III. osztály Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok Keresse az Új Szóban!

Next

/
Thumbnails
Contents