Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-16 / 163. szám, kedd
16 Sport ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 16. www.ujszo.com Jamaicai sajtóértesülések szerint a futó Nesta Carter és a diszkoszvető Allison Randall is pozitív mintát szolgáltatott Dopping: Gay után Powell és Simpson is lebukott Kingston. A jamaicai Asa- fa Powell, a férfi 100 méter korábbi világcsúcstartója és honfitársa, a 2008-as olimpián női 100-on ezüstérmes She- rone Simpson is pozitív doppingtesztet produkált, így Tyson Gay mellett két újabb kiváló sprinter mintájában találtak tiltott szert. ÖSSZEÁLLÍTÁS A három sprinterről vasárnap derült ki, hogy doppingszert használtak. Gay, aki 1Ö0 méteren az év legjobb idejével büszkélkedhet, egy májusi ellenőrzésen adott pozitív mintát, míg a minden idők legtöbb 10 másodpercen belüli 100-as eredményével rendelkező, 2008-ban a váltóval olimpiai bajnok Powellnek a júniusi jamaicai bajnokságon adott mintájában bukkantak tiltott szer nyomaira. A kingstoni viadalon Powell óriási meglepetésre csupán negyedik lett a klasszikus sprintszámban, így egyéniben nem jutott ki az augusztusi, moszkvai világbajnokságra. Sherone Simpson, aki 2004-ben ötkarikás arany-, tavaly pedig ezüstérmet szerzett a női sprintstafétával, szintén a júniusi országos bajnokságon adott pozitív mintát. A két sprinter menedzsere, Paul Doyle jelentette, hogy védencei mintájában egyaránt a stimulánsok közé tartozó oxilo- frint találtak. „Ez most nagyon nehéz és szomorú nap a számomra - kommentálta Simpson a hírt. - Tudom, hogy élsportolóként felelős vagyok azért, ami a szervezetembe kerül, de annyit mondhatok, hogy soha nem használnék tudatosan teljesítményfokozó szereket.” Asafa Powell a Twitteren védekezett: „Nem vagyok, és soha nem is voltam csaló.” A kiváló atléta később a hírügynökségeknek így nyilatkozott: „Azt akarom, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem a családom, a barátaim és a szurkolóim előtt az egész világon. Tudatosan soha nem vettem be semmilyen tiltott szert. Elfogadom a következményeket, amelyek ebből a helyzetből fakadnak, de szeretném hangsúlyozni, hogy sosem próbáltam a teljesítményemet holmi doppingszerekkel növelni.” Jamaicai sajtóértesülések szerint Powell és Simpson szervezetébe egy újfajta táplálékkiegészítőből kerülhetett a tiltott szer. Az olaszországi Lignano Sabbiadoróban található edzőtáborban őrizetbe vették Asafa Powell erőnléti edzőjét. A jamaicai sprintsztár ugyanis ettől a szakembertől kapta állítólag a szereket, melyeket át is adott a rendőrségnek. Az amerikai Tyson Gay nem közölte, hogy mit találtak az A próbájában májusban. Edzője, Lance Brauman az ügy kipattanása után kijelentette, nem támogatja és nem túri a doppingolást, tanítványa pedig együtt kíván működni az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségével (USADA). A jamaicai sajtó egyébként két másik doppingesetről is tudni vél - állítólag a 4x100-as váltó kezdőembere, Nesta Carter, illetve a diszkoszvető Allison Randall is fennakadt a doppingvizsgálaton. Májusban a 200-on kétszeres olimpiai bajnok Veronica Campbell-Brown szervezetében bukkantak vízhajtó nyomaira, versenyzési jogát felfüggesztették, így összesen hat jamaicai sportolót érint az ügy. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) egyelőre nem kommentálja a botrányt. „Töretlenül küzdünk a tiltott szerek ellen, ez erkölcsi kötelességünk az atléták azon többsége felé, akik hisznek a tiszta sportban” - közölte Nick Davis, az IAAF főtitkára, aki szerint minden felmerülő doppingeset nemhogy gyengíti, hanem erősíti a világszervezet doppingellenes programját. (MTI, ns) ilMillifiilüJil Ben Johnson (kanadai) megfosztották az 1988-as olimpián 100 m-en nyert aranyától, miután lebukott szteroidhasználattal. Marion Jones (amerikai) - az ún. BALCO-botrány (a San Franciscó-i laboratórium) legnagyobb áldozata. Az első nő, áld öt érmet szerzett egyetlen olimpián (2000-ben). Évekig tartó tagadás után 2007-ben elismerte, hogy doppingolt, később hamis tanúzásért börtönbüntetést kapott. Tim Montgomery (amerikai) - Marion Jones párja, szintén BALCO-ügyfél. 2002-ben 9,78 másodperccel világcsúcsot állított fel 100 m-en, de később beismerte, hogy doppingolt Sydneyben. Kosztasz Kenterisz és Eka- terini Tanú (görögök) Tanú Sydneyben 100 m-en ezüstérmes volt, Kenterisz pedig ugyanott megnyerte a 200 m-t. Az athéni játékok előtt motorbalesetet szenvedtek, s azzal vádolták őket, az esetet csak megrendezték, hogy elkerüljék a doppingellenőrzést. Börtönbüntetést kaptak, de a fellebbviteli bíróság végül felmentette őket. (MTI) Christopher Froome élete formájában teker a századik Tour de France-on, Peter Sagan óriási előnnyel vezet a pontversenyben A két legfontosabb trikó sorsa már az alpesi szakaszok előtt eldőlt GYÖRGY NORBERT Szenvedés, szenvedés, és még egy kis szenvedés: a mai Vaison-ía-Romaine és Gap közötti 168 kilométeres, viszonylag könnyű szakasszal utolsó hetébe lép a jubileumi Tour de France kerékpáros-körverseny. Viszont ezután már tényleg az Alpok következnek. Előbb egy 32 küométeres kvázi hegyikro- nó Embrun és Chorges között, majd az olyan mitikus alpesi kaptatok, mint a Col du Glandon, a Col de la Madeleine, és nem utolsósorban az Alpe d’Huez (ez utóbbi mindjárt kétszer). Ez a hét lesz a legkeményebb, a legdurvább, a legszebb. Kis szépséghiba talán, hogy a két legfontosabb trikó sorsa tulajdonképpen már eldőlt, s ha valami gikMiután a doppingra terelődött a szó, dühösen kirohant tegnapi sajtótájékoztatójáról Chris Froome, a Tour de France éllovasa. „Itt ülök pályafutásom legnagyobb sikere után, és azzal vádolnak, hogy hazudok és csaló vagyok - mondta dühösen Froome. - Sokat és keményen edzettem. Nagy küzdelem volt, amíg ezt a formát elértem.” Froome csapata, a Sky bejelentette, hogy kész szer nem történik, sem Peter Sagant (Cannondale) a zöldből, sem Christopher Froome-ot (Sky) a sárgából nem vetkőzted le senki. Sagannak jelenleg egy híján száz pont a fórja a második Mark Cavendish előtt, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy a szlovák kerekes zseninek elég csak teljesíteni a távot, s Párizsban másodszor is ünnepelhet. Ráadásul senki nem gondolja, hogy az alpesi hegymenetek közt elrejtett sprint-rész- hajráknál Cav, Greipel vagy Kittel képben lehetnek. Sagannak viszont már ez a mai, két másodkategóriás mászással nehezített szakasz is bejöhet. Persze így a harmadik héten a húzócsapatok emberei már igencsak fáradtak, tehát egy egy független vizsgálóbizottság elé tárni Froome minden edzés- és versenyeredményét, illetve vértesztjét, hogy elnémítsa a kétkedőket. Froome teljesítménye sokak szerint irreális. Antoine Vayer kerékpáredző szerint a kilencvenes évekig visszamenőleg az összes Tour-bajnok eredménye doppinggyanús, mert olyan wattmennyiséget adnak le, amire az emberi szervezet csak tiltott teljesíambiciózus szökevénycsoport könnyebben célba érhet. Sagannak mindennek ellenére jó esélye van arra, hogy már ma tovább növelje pontjainak számát, mi több, egy újabb eta- pot nyerjen. Az összetettben Froome előnye bő négy perc mindenki előtt, ami több mint biztató. Froome élete formájában teker, s nyilvánvaló, hogy erőből most nem lehet őt megverni. Eddig két hegyi befutó volt, s mit ad isten, mindkettőt megnyerte. Láttuk, ahogy az Ax-3 Domaines nem túl hosszú, de annál durvább emelkedőjén úgy öt kilométerrel a cél eíőtt ritmust váltott,. ellépett és nyert. És azt is láttuk, ahogy most vasárnap a Mont Vent- oux-n megtette ugyanezt - azményfokozókkal képes. Vayer alaptétele szerint 410 wattos teljesítmény a határszám, de az alatt sem biztos, hogy tiszta a versenyző. 410 és 430 között már erős a gyanú, míg 450 körül vagy afelett már a hihetetlen és a mutáns kategóriába tartoznak a kerekesek. Froome első szakaszgyőzelmekor 446 wattos teljesítményt nyújtott, ezzel megközelítette Armstrong és Ullrich értékeit. (MTI, index) zal az apró különbséggel, hogy a fiatal kolumbiai fenegyerek, Nairo Quintana egy ideig ott tudott maradni a kerekén, de a végén Froome frekvenciáját már ő sem tudta átvenni. További rossz hír az ellenfeleknek, hogy a kenyai születésű brit fenomén további etapsike- rekre éhes, s bár szüksége már nincs rá, az Alpokban ismét támadni fog. „Mert egyszerűbb támadni, mint folyton mások támadásaira reagálni” - ezt Alberto Contador mondta még a 2011-es Girón, ahol hasonló extázisbán tekert, mint most Froome, és ahol hasonlóan gyalulta a mezőnyt (az persze már más lapra tartozik, hogy a „marha-gate” miatt azt a győzelmet is elvették tőle, s tény, hogy Alberto azóta is csak keresi önmagát). A sárga trikó sorsa tehát, úgy tűnik, eldőlt, viszont az előkelő helyezésekért, mi több, a dobogóért még nagy lesz a tülekedés. Egyelőre jól tartja magát a belkines holland Bauke Mollema, aki, bár a Mont Ventoux-n pilledni látszott, ezzel az átmeneti második helyével élete eredményében reménykedhet. Némi meglepetésre szintén jól áll az exrabobankos csapattárs, Laurens Ten Dam, aki (mivel a nagy reménységnek tartott Robert Gesink már régóta sehol) vízhordószerepből lépett elő vezető emberré. Erősnek tűnik Contador saxós kísérőembere és elsőszámú segítője, a cseh Roman Kreuziger is. Bár úgy tűnik, Contador a Tour végére fokozatosan magára talál, még mindig úgy gondolom, hogy ha hagynák Kreuzigert versenyezni, a dobogóért mehetne. Beszédes, hogy szinte végig a cseh fiú húzza a spanyol bajnokot, az összetettben viszont alig van köztük különbség (3 másodperc). S végül személyes kedvencem, a már említett fiatal kolumbiai Nairo Alexander Quintana Rojas névre hallgató, kistermetű (indián, mesz- tic, vagy az ördög tudja, milyen származású) bringás, akinek kimondottan jól jött, hogy a movistaros főnök, Alejandro Valverde a 13. szakaszon egy defekt miatt jelentős időhátrányba került. Mert Quintana végre szabad kezet kapott - és elindulhatott. A generál alapján a legjobb 25 év alatti kerekesnek járó fehér trikót a pokoli Mont-Ventoux után már ő viszi, de nem fog megelégedni ennyivel. Froome kirohant a sajtótájékoztatóról Gay és Powell - ellenfelek voltak, most ugyanarra a sorsra jutottak (SITA/AP-felvétel) Az előtérben Froome, mögötte a Contadort segítő cseh Kreuziger (SITA/AP-felvétel)