Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)

2013-07-13 / 161. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 13.

Szombati vendég 9

Karel Och: „Nem akarunk politizálni Karlovy Vatyban, inkább őrizni szeretnénk azt a pozíciónkat, amelyet az elmúlt években sikerült kivívnunk..."

Évek óta rokonszenvez a magyar filmesekkel

Karlovy Vary nemzetközi filmfesztiváljának művészeti igazgatója Karel Och. Megjelenését tekintve gondolhatnánk akár független filmesnek is, vagy a Tisch School New York University szemináriumvezetőjének. Kockás ing, farmernadrág, lezser elegancia.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Tulajdonképpen be is állhatna negyedik tagnak a New York-i Borderline Films produkciós társaság három rendezője, Antonio Campos, Josh Mond és Sean Durkin mellé, akik az idei program általa felfedezett triójaként egészen új színt hoztak a mustra kínálatába.

Filmelmélet és filmtörténet szakon szerzett diplomát a prágai Károly Egyetemen. Nagyot tévedek, ha úgy érzem, lehetne akár műszaki végzettsége is?

Apám igazi ezermester, kiskoromtól fogva munkára nevelt. Értek bizonyos dolgokhoz, nem esik ki a kezemből a csavarhúzó, A gimnáziumot a Havlickúv Brod melletti Ledecben végeztem, onnan jelentkeztem Prágába, filmtudományi szakra. Bár szerettem mozizni, nem sok filmet láttam addig. A felvételin kezembe sem vettem a tollat. A hatvanas évek cseh új hullámának egyik alkotását vetítették le, hogy recenziót írjunk róla. Felálltam és elmentem. De tudtam, hogy ezzel nem zárult le semmi. Felvettek a jogi egyetemre, ahol három és fél évet el is végeztem. Addig tartott, míg rájöttem, hogy ez nem az én területem. Második próbálkozásra bejutottam a filmtudományi szakra. Hét év után kaptam meg a diplomát.

Hét év után?

Dolgoztam is közben, azért. Egy belvárosi szálloda éjszakai recepciósa voltam. Szerettem a munkát, sőt a helyet is, hiszen éjjelente ott írtam a szemináriumi dolgozataimat. Amikor éppen nem zavart senki. A legszebb időszak azonban az a fél év volt, amit a tanulmányaim végén, ösztöndíjasként Párizsban, a Saint Denis-i egyetemen töltöttem. Az a hat hónap sok mindenre kihatott az életemben. Mindennap moziban ültem. Párizs fantasztikus város. Rengeteg élményt adott. Ott ért a Karlovy Vary-i fesztivál meghívása is, hogy legyek a játékfilmes zsűri titkára. Ez 2001-ben volt, amikor a zsűri munkáját Krzysztof Zanussi vezette, a munkatársai között pedig olyan rendezők voltak, mint Jan Hrebejk vagy az iráni Jafar Penahi. Nagyon szép belépő volt ez ide. Éva Zaoralová, a fesztivál akkori művészeti igazgatója később azt is felajánlotta, hogy a következő év januárjától programszervezőként dolgozzak a stábban. Örömmel mondtam neki igent. A dokumentumfilmek összeállítását bízta rám.

Svétlá nad Sázavou, ahol ifjú éveit töltötte, mit kínált filmekben?

Szoros barátságban voltam azokkal, akik az ottani mozit üzemeltették. Szép, hangulatos, erkélyes moziról beszélek, amelyet a kilencvenes évek elején modernizáltak. A Csehországban komoly múltra visszatekintő nyári filmiskola rendezvény- sorozat egyik jelentős helyszíne lett Svédá nad Sázavou. Jegyszedő is voltam az ottani moziban, de ha kellett, az égőket is én cseréltem ki.

Első moziélményei milyen filmekhez kötik?

Tizennégy éves koromig este fél nyolckor, a híradó után ágyban kellett lennem. így neveltek. Nem kellett azonnal elaludni, csak ágyba bújni. A tévében addig nem is láttam sok filmet. Inkább olvastam. Nem éreztem azt, hogy lemaradok valamiről. Nekünk ez akkor így volt normális. Moziba délután jártam, főleg Búd Spencer és Terence Hill filmjeire. A Kari May-regények filmváltozatait is nagyon szerettem. Vagy A titánok harcát Laurence Ólivier- vel. Nem művészfilmek voltak ezek. Később Prágában, amikor a jogi egyetemre jártam, sok Bergmant néztem, bár élettapasztalatok híján nem igazán értettem egyiket sem. Bunuelt sem annyira, de az ő filmjei a bizarrságuk révén jobban elszórakoztattak. A nagy kedvencem Visconti volt. Az esztétikájával teljesen lenyűgözött. Az olasz filmeknek köszönhetően 2001-ben szerelmes lettem egy firenzei lányba, és ő lett a feleségem. Gyönyörű nő, igazi etruszk szépség. Gyerekünk van, Prágában élünk, gyakran utazunk Olaszországba. Megfigyeltem magamon: amint elhagyjuk az Alpokat, máris hevesebben ver a szívem. Szicíliában sokkal jobban érzem magam, mint itthon, Csehországban.

Magától adódik a kérdés: melyikük tud többet az olasz filmről, ön vagy a felesége?

Én, hiszen ezt tanultam. A feleségem bölcsész. Ő filozófiából tud többet. Legutóbb Elio Petri Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében című híres filmjét néztük együtt. Az „extrát” tőlem kapta hozzá.

A magyar filmmel, gondolom, egyetemi tanulmányai során találkozott.

Az angolszász és a francia filmekről többet tudtam, mint a kelet-európai moziról. A magyar filmművészetet elsősorban Jancsó Miklós és Szabó István filmjei jelentették számomra. Később e téren is gazdagodott a tudásom. Fábri Zoltánt és Huszárik Zoltánt is felfedeztem magamnak. A Körhinta és a Szindbád mai napig a kedvenceim közé tartozik. De még mindig vannak hiányosságaim, bár intenzívem figyelem a régió filmgyártását.

Ugorjunk vissza Párizsba. Bertolucci filmje, az Álmodozók jutott az eszembe, amikor a Michael Pitt által játszott amerikai egyetemista a legváltozatosabb helyzetekbe keveredik a városban.

Azok persze más idők voltak. Párizs arculata a hatvanas évek végén sok mindenben különbözött attól, amit én láttam 2001-ben. Egy közép-európai fiatal egyébként hamarabb felveszi az ottani ritmust, mint egy amerikai. A Bertolucci-film főhőse forradalmi időket, kiélezett helyzeteket élt meg Párizsban. Mi sokkal nyugodtabb körülmények között voltunk. Tanultunk is ugyan, de fél napokat töltöttünk a moziban, az estéket pedig hol az egyik, hol a másik kávézó teraszán beszélgettük át. Termékeny fél év volt az. Úgy éltünk mi is, mint a helybeliek. Biciklivel közlekedtünk, parkokba jártunk, barátságokat kötöttünk. Franciákkal nem is nagyon társalogtunk. Ha közénk csapódott valaki, neki kellett alkalmazkodnia hozzánk, külföldiekhez. Ő lett kozmopolita.

A francia filmesek közül kit érzett magához a legközelebb?

Truffaut-t jobban kedvelem, mint Godard-t. A diplomamunkámat Marcel Camé és Jacques Prévert együttműködéséről írtam. Ez a téma már itthon is nagyon érdekelt. Azzal a céllal utaztam Párizsba, hogy ezt részletesen kidolgozzam. A harmincas-negyvenes évek költői realizmusa, a romantika és a melankólia ábrázolása a francia filmben nagyon izgalmas kérdéskör volt számomra.

Mit tapasztal magán, menynyit változott az ízlése az évek során?

Fejlődik. Ezt abból is érzem, hogy nem szívesen térek vissza azokhoz a filmélményeimhez, amelyek fiatalon értek. Úgy akarom megőrizni mindet, ahogy akkor megéltem. Nem szeretném, hogy megváltozzanak.

És ma, miután munkájából eredően rengeteg filmet lát, kik a nagy kedvencei?

Olasz feleségem révén, s mivel sok időt töltünk Olaszországban, a fiatal olasz rendezők filmjeit szeretem. Michelangelo Frammartino és Pietro Marcello izgalmas tehetségek. Vagy a franciák közül Costa Gavras fia, Romain Gavras, akinek Eljő a napunk című remek filmjét Torontóban láttam, aztán még vagy hatszor megnéztem. Minden évben felfedezek egy-két új rendezőt. Az idén például a német Katrin Gébbé lopta be magát a szívembe Tore táncol című filmjével. Felfoghatatlan számomra, hogy egy harmincéves alkotó stílusa hogyan lehet ennyire érett, letisztult. Régi álmom valósult meg az idén azzal is, hogy meg tudtuk szerezni a fesztiválnak Paolo Sorrentinót, az olasz mozi jeles egyéniségét. Különleges alkotó, és nemcsak filmesként, hanem íróként is. Olvastam egy regényét, határtalan fantáziája azon is átsüt. Akárcsak az életben, én a moziban is az erős érzelmeket keresem. Ez nagyon veszélyes kaland. Különleges világokba keveredhetünk, amelyek ugyan távol állnak a valóságtól, mégis izgatóak. A jó film érzelmeket kavar, és ez is jelenthet drogot • az ember életében. Én a legszívesebben tiszta fejjel, reggel kilenckor szeretek mozizni, amikor a legfogékonyabb vagyok. Ha jó a film, az egész napomra kihat. A mazochizmus egyik formája ez is. Ezt az érzést keresem folyamatosan, s ha megkapom, nagyon élvezem.

Visszatérve olasz feleségére: érvényes kettőjükre nézve, hogy ő a temperamentu- mosabb, és ön a higgadtabb, megfontoltabb?

Nálunk nem jött be a papírforma. Az én feleségem nagyon nyugodt, meditáló alkat. A keleti filozófia híve. Nem egy zárkózott ember, de nem is az a tipikus, nagyhangú olasz, heves gesztusokkal. A legtisztább lélek, akivel valaha találkoztam. Ha néha idiótaként viselkedem, olyan, mint a tükör, azonnal meglátom az arcában magamat. Rögtön tudom, hol rontottam, ami nagyon kellemes felismerés. Kettőnk közül ugyanis mindig én robbanok, ő soha.

Karlovy Vary következő fesztiváljáig hány mustrán vesz részt, hogy filmeket válogasson, alkotókat hívhasson meg?

Kollégáimhoz hasonlóan én is rengeteget utazom. Az elmúlt két év alatt, amióta Éva Zaoralová helyébe léptem, és művészeti igazgatóként dolgozom, még több filmet nézek, mint korábban. Hálás vagyok a feleségemnek, hogy ennyire megértő és türelmes. Soha nem tesz szemrehányást, hogy most éppen Wroclawba megyek, aztán Velencébe, majd San Se- bastianba és Solunba, pedig kilenc éve szinte állandóan jö- vök-megyek.

Cannes, Berlin vagy Velence? Hol érzi magát a legjobban?

Természetesen Velencében, de Lyon fesztiválja is nagyon kedves számomra. Megtisztelő, hogy ott lehetek. A cannes-i mustra igazgatója, Thierry Fremaux alapította négy évvel ezelőtt. A lyoni Lumiére fesztiválon csak régi, felújított filmeket vetítenek, a hetvenes évekig bezárólag. Vannak retrospektív sorozatok is, azokat is szeretem. Olyan rendezők jönnek el felvezetni mások alkotását, mint Michael Haneke, Benicio del Toro vagy a Dardenne fivérek. Exkluzív társaság jár Lyonba. Isztambul és Reykjavik fesztiválja is szűk körű, azért olyan családias a hangulata. Egy olyan seregszemlén, ahol ötven meghívott vendég van, nagyon könnyű szóba elegyedni Jim Jarmuschsal. Berlin vagy Cannes nagyon kimerítő. Naponta háromszor áttörni a Croisette tömegén nem könnyű vállalkozás. Ezeken a helyeken a filmek is gyorsabban kifárasztanak, mivel az alkotók zöme súlyos témával van jelen. Ez nagyon fárasztó egy idő után. Elfogy a lelkierőm.

Ha azt mondom: mai magyar film?

Nagyon tetszett tavaly Cserhalmi Sára rendezése, a Drága besúgott barátaim. A témaválasztása mellett a feldolgozással is megfogott. Idén Szász János munkája, A nagy füzet nyűgözött le igazán. Szuverén rendezés, szuggesztív alkotás.

Ha személyesen díjazhatott volna valakit, ki lett volna az?

Szász János és Bára Kopecká, aki DK című dokumentumfilmjével a fiatalon elhunyt David Kopecky cseh építésznek állított rendhagyó emléket.

A cseh játékfilmrendezők közül kikre hívná fel a magyar közönség figyelmét?

Bohdan Slámára és Vladimír Michálekre. A régebbiek közül Hynek Bocanra és Evald Schormra.

Vasárnap délután, ha házimozizni van kedve, kinek a filmjét veszi le a polcról?

Öt éve, amióta megszületett a gyerekünk, két filmet láttunk együtt a feleségemmel. Előtte rengeteget. De ha most választanom kellene, akkor ismét Daniele Luchetti Testvérem egyedüli gyerek című filmjét nézném meg. Vagy Elio Petri valamelyik munkáját.

Ha csak az elkövetkező öt évet vesszük, milyen irányt kíván kijelölni Közép-Európa legrangosabb fesztiváljának?

Természetesen azon az úton haladok tovább, amelyet jeles elődöm, Éva Zaoralová követett. Ezen belül biztosan lesznek kisebb változások. Kevésbé ismert klasszikus alkotókat és több kísérleti filmet szeretnék eljuttatni a közönséghez, de a fő szempont marad. A közép- és kelet-európai filmek exkluzív felvonultatása. Karlovy Vary fesztiváljának ez a fő profilja. Nem akarunk politizálni, inkább szoros kapcsolatot kialakítani más fesztiválokkal, és őrizni azt a pozíciónkat, amelyet az elmúlt években sikerült kivívnunk.