Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-13 / 161. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 13. www.ujszo.com Nyár végéig kellene átutalni a támogatásokat Jedličková „felügyeli” a kisebbségeket VERES ISTVÁN Pozsony. Mária Jedličková felügyeli a kisebbségi kormánybiztos hivatalát július elejétől. A. Nagy László távozása után Igor Federič, a kormány- hivatal vezetője őt bízta meg a hivatal irányításával. Jedličková egyébként a kormányhivatal gazdasági osztály projektekért felelős osztályát vezeti. Szerettük volna megtudni, müyen stádiumban van az idei kulturális támogatások utalása. Az új vezetés meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott. „A támogatások utalása folyamatosan zajlik” - írta válaszában a kormányhivatal sajtóosztálya. 599 kérvényező 1253 projektjének ítéltek pénzt, emlékeztetnek, hozzátéve, hogy A. Nagy leváltása nem befolyásolja a kifizetéseket. Lapunk információi szerint eddig nagyjából százan kaphatták meg számlájukra a megítélt összeget. Távozása előtt A. Nagy László lapunknak azt mondta, meglátása szerint július végéig zárulhat le a pályázók kifizetése. Hozzátette azt is, hogy Federič augusztus végére tippeli a folyamat lezárását. Mivel a kormány nyári szünetet tart, és legközelebb augusztus 7-én ül össze, addig biztosan nem lesz új .kisebbségi kormánybiztos. Michal Kaliňák nem lesz biztos A. Nagy lemondása után Michal Kaliňák neve is felmerült lehetséges utódként - több ruszin, és egy roma szervezet is őt javasolta kormánybiztosnak. Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter szóvivője tegnap lapunk kérdésére nem tagadta, hogy megkeresték, egyben megerősítette, hogy nem lesz belőle kormánybiztos. „Számba vettem az engem jelölő szervezetek elvárásait, a választási időszak fennmaradó idejét és egyéb körülményeket”-indokolta döntését Kaliňák. (vps) Rendőrségi korrupció Érsekújvárban Százasért osztogatta az engedélyeket S1TA-HÍR Érsekújvár. Az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányságon 100 euróért árulták a fegyver- tartási engedélyeket. A Markíza televízió értesülései szerint az ügylet mögött a fegyver-nyilvántartási részleg ma már volt vezetője és annak egy beosztottja állt. Volt egy külső társuk is, egy párkányi férfi, aki az érdeklődők számára a „szolgáltatást árulta” - a szükséges okmánybélyegeken felül 100 eurót kellett fizetni. Az érdeklődők az ügyészből és rendőrből álló vizsgabizottság előtt is jól teljesítettek, mivel előre, kidolgozva megkapták a válaszokat, csak fel kellett olvasniuk őket. A tettesek ellen hivatali jogkörrel való visszaélés gyanújával indult eljárás. „Mindkét személy még a rendőrségnél dolgozik, de más részlegen. Feletteseik megindították az elbocsátási eljárást” - közölte Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. RÖVIDEN Kétmilliárd eurós adótartozás Pozsony. Több mint 5500 cégnek, vállalkozónak és magánszemélynek van adótartozása - közölte tegnap lapunkkal a pénzügyőrség, amely a vétkezők jegyzékét minden évben közzéteszi a www.financnasprava.sk honlapon. A hatóságok olyan természetes személyeket hoznak nyilvánosságra a listán, akiknek tartozása túllépte a 17 ezer eurót, és olyan jogi személyeket, amelyeké meghaladja a 170 ezer eurót. Az aktualizált statisztikai adatokból kiderül, hogy jelenleg 5508-an tartoznak az adóhivatalnak, összesen 2157 396 262,14 milliárd euróval. (dp) Kevesebb a kezelt drogfüggő Pozsony. Tavaly az országban 2193 drogfüggőt kezeltek Szlovákiában - 120 személlyel kevesebbet, mint 2012-ben. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) adatai alapján tavaly csökkent a kezelt heroinfüggők száma, de a korábbinál több pervitinfüggő keresett fel orvosi segítséget. A kezelt páciensek több mint 70 százaléka 20-34 év közötti, többségük férfi. A függők túlnyomó többsége állítja, több mint 11 éve kábítószerezik, a 15 évesnél fiatalabb függőkre az egyévesnél hosszabb időszak jellemző. A legtöbb kábítószerfüggőt a fővárosban kezelik, második helyre került a Nyitrai, harmadikra pedig az Eperjesi kerület. (SITA) Valószínűleg halálra ítélik és felakasztják Kandahárban a szlovák katonákra támadó terroristát Eltemették a lelőtt altisztet Pozsony/Turzófalva. Több mint 500 ember, közte az államfő és a védelmi miniszter kísérte el utolsó útjára tegnap Turzófal- ván (Turzovka) a kedden Kandahárban meggyilkolt szakaszvezetőt, Dániel Kavuliakot. Hozzátartozói kérésére a sajtó képviselőit nem engedték a templomba és a temetőbe, a környéket rendőrök őrizték. ÖSSZEFOGLALÓ Az állami gyászszertartáson Ivan Gašparovič államfő, Martin Glváč védelmi miniszter, Peter Vojtek vezérkari főnök és az USA pozsonyi nagykövete, Theodore Sedgwick is részt vett. Glváč a temetés előtt nem volt hajlandó tájékoztatást adni arról a terroristáról, aki a kandahári katonai bázison meggyilkolta Kavuliakot, s további hat szlovák katonát megsebesített. Annyi biztos, hogy a tettest sikerült élve elfogni, kihallgatták, s az afganisztáni törvények szerint fogják elítélni - minden bizonnyal halálbüntetés vár rá. Azt a tá- lib terroristát, aki tavaly Kandahárban öt francia katonát lőtt le, néhány hetes per után felakasztották. ,A kihallgatással kapcsolatos kérdésekre túl korai lenne válaszolni, az eljárás még nem ért véget. Mindenkit időben tájékoztatunk” - nyilatkozta Milan Vanga, a szlovák hadsereg szóvivője. Az ügyben az ISAF katonai misszió indított vizsgálatot szlovák szakértők bevonásával, akik szerdán repültek Pozsonyból Kandahárba. Az Észak-atlanti Szövetség (NATO) hivatalos tájékoztatása szerint a szlovák katonák úgynevezett „green on blue” (zöld a kékén) támadás áldozatai lettek. Ez az elnevezés a NATO által évek óta használt jelelöléséből származik. A térképeken kék színnel jelölik a koalíciós egységeket, zölddel pedig a szövetséges erőket - ebben a konkrét esetben tehát mintha szövetségesek támadtak volna koalíciós katonákra. Az afgán hadseregbe szivárgott terrorista eredetileg azt a feladatot kapta, hogy egy őrtoronyról figyelje a katonai bázis egyik leszállópályáját, ügyeljen a biztonságra. Nem sokkal azután, hogy megkezdte szolgálatát, váratlanul tüzet nyitott az őrtorony közelében gyakorlatozó szlovák egységre. Azt, hogy mi lehetett az indítéka, egyelőre nem akarják elárulni. Vanga tegnap elutasította azokat az információkat, melyek szerint a szlovák katonák korábban kiképezték volna az afgán katonát. „Olyan egység képviselőire lőtt, akik az afganisztáni misszióban őrző-védő szolgálatot teljesítenek, tehát nem vesznek részt az afgán hadsereg kiképzésében” - pontosított a szóvivő. Glváč szerint a támadás során súlyos sérüléseket szenvedett két szlovák katona hozzátartozóit tegnap szállították repülővel a németországi Land- stuhlban levő amerikai kórházba látogatóba. „Legalább egy pozitív információnk van, az a katona, aki mellkasi sérülést szenvedett, már túl van az életveszélyen s áthelyezték az intenzív osztályról. Úgy tűnik, egészségi állapota napról napra javulni fog. A másik katona, akit fejlövés ért, még mindig válságos állapotban fekszik, mesterséges altatásban tartják” - mondta Glváč. (dem, SITA) Politikai matematika: 9,5 plusz 2,9 olykor 7,5-tel egyenlő - az Új Többség nem nyert a fúzióval MVK: A Híd mellett az MKP is 5% felett MÓZES SZABOLCS Pozsony. Mind a két magyar párt bejutna a parlamentbe - derül ki az MVK ügynökség júliusi felméréséből. Berényiék hosszú idő után kerültek ismét - felmérésben - a bejutási küszöb fölé. Pavel Haulík, az MVK vezetője szerint ugyanakkor egy felmérés eredményéből nehéz messzemenő következtetéseket levonni, a következő hónapokban készülő kutatások mutatják meg a párt népszerűségének tendenciáját. Haulík szerint a magyar pártok esetében sok múlik a részleteken. Egyrészt az ezres mintában statisztikailag viszonylag kicsi a kb. százas magyar minta. „Sok múlik azon is, milyen régiókban végzik a felméréseket. Elég, ha egy járással odébb gyűjtjük az adatokat, ahol több hidas vagy MKP-s szimpatizánsra bukkanhatunk” mondta lapunknak Haulík. Az MKP eredményén kívül a felmérés eredménye tartalmaz még néhány meglepetést. Egyrészt nem jutna be a parlamentbe az SDKÚ - igaz, az MVK-nál már legutóbb (májusban) is vonal alatt volt. A Focusnál és a Polisnál - ez a két ügynökség és az MVK készít rendszeresen pártpreferencia-felméréseket - viszont stabilan 5% felett vannak Frešóék. „Nem szoktam kommentálni a konkurens ügynökségek eredményeit. Az idő mutatja meg, kinek volt igaza. Most viszont teljesen más adatgyűjtőkkel dolgoztunk, mint két hónapja, teljesen más régiókban folyt a gyűjtés, és nagyjából hasonló eredmény született” - fejtette ki Haulík. Az SDKÚ mellett az SaS is kiesne - ez már nem újdonság, a liberális párt tavaszi szétesése után a releváns közvéleménykutatóknál Sulíkék támogatottsága nem érte el az 5%-ot. Az MVK szerint parlamenti erő lenne a Dániel Lipšic vezette Új Többség (Nova) is. Ezt az adatot viszont nem árt óvatosabban kezelni, a Pavel Haulík vezette ügynökség ugyanis az utóbbi fél évben rendre jóval nagyobb támogatottságot mért Lipšicéknek, mint a Focus és a Polis. Májusban az MVK-nál 9,5%-on állt az Új Többség, akkor 2,9%-ot mértek a Liberális Egyezségnek (az SaS-ból kivált politikusok formációja), mely azóta csatlakozott Lipšicékhez. „A fúzióknak mindig vannak Pártok támogatottsága július május Smer 44,3% 41,0% KDH 9,0% 10,6% Nova 7,5% 9,5% OĽaNO 7,5% 7,4% Híd 7,0% 6,8% MKP 5,1% 3,5% SDKÚ 4,7% 3,9% SNS 3,9% 4,4% SaS 3,9% 2,6% Forrás: MVK ügynökség olyan választói rétegeik, amelyeknek fenntartásaik vannak a másik párttal szemben - mondta Haulík. - Egy konzervatív és egy liberális csoport fuzionált, a pártnak kell a következő időszakban meggyőznie potenciális szavazóit, hogy mind a két tábor képviselni tudja az ő érdekeiket.” A Smer támogatottsága stabil, sőt, a legutóbbi kutatás óta még enyhén - a statisztika hibahatáron belül - nőtt is. Az Egyszerű Emberek és a Híd támogatottsága szinte változatlan, a felmérés szerint a KDH két hónap alatt másfél százalékpontnyit vesztett népszerűségéből. Ha most tartanának parlamenti választásokat, és az MVK által mért eredmény születne, a Smer ugyanannyi mandátumot szerezne (83), mint a tavalyi választáson. A Híd 13 képviselői helyet kapna (Bugárék frakciójának most is ennyi tagja van), az MKP 9 helyre számíthatna. A Median szerint az SNS jutna be A Median SK ügynökség szintén tegnap ismertetett felmérése szerint nem az MKP és az Új Többség, hanem az SDKÚ-SaS-SNS trió jutna be a parlamentbe a Smer, a KDH, az OĽaNO és a Híd mellett. A korábbi felmérései során a nemzetiségi mintát figyelmen kívül hagyó Median felmérésének eredményei: Smer 45,4%, KDH 10,2%, OĽaNO 8,5%, SDKÚ 7,8%, Híd 7,4%, SaS 5,3%, SNS 5,2%. Az MKP 3,8%-ot szerezne, Lipšicék pedig a 3%-ot sem érnék el. (MSz, TASR) A média teljes kizárásával zajlott az állami gyászszertartás