Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-08 / 156. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 201S. JÚLIUS 8. Vélemény És háttér 7 A történelmi tudatot, egy nép identitását vagy kultúráját nem a parlament alakítja ki Hol itt a hagyomány? Konstantin és Metód tanokat hirdetni, téríteni jöttek, sőt, még ábécét is hoztak magukkal, az írásbeliség hatalmas előnyét kínálva az itt élő népeknek. LOVÁSZ ATTILA Rómában, Konstantinápolyban nagy becsben álltak. Megérkezésük nagy esemény volt. Tudjuk. Jó lenne, ha ezt tudná a politikai osztály is. A politikai osztály viszont sok mindent nem tud. Például azt, hogy választásokat lehet ugyan nyerni, gazdaságot lehet irányítani, törvényeket lehet alkotni, de a történelmi tudatot, egy nép identitását vagy kultúráját nem a parlamentekben, kormányokban alakítják. Ahhoz, hogy valamely dátum valódi nemzeti ünnep legyen, a lakosság nagy részének magáévá kell tennie az eseményt, léteznie kell egy minimális társadalmi konszenzusnak az esemény kapcsán, s akkor az üneppé, nem pedig szabadnappá válik. Bármely szláv nép méltán érezheti jelentős eseménynek a testvérpár térítő útját. Sőt, a nem szláv ajkú keresztények is jelentősnek fogadhatják el, hiszen a csak jóval később szétszakadó keresztény egyház követei voltak, ugyanúgy hagyományai hát a nyugati keresztény vallásoknak, mint a bizánci kultúrának. De valahogy úgy látni, az ünnep csak szabadnap, a pápai követ által celebrált ünnepi misén messze nem voltak annyian, hogy a szlovák nemzet legnagyobb keresztényi tradícióját érezzük az eseményen. Egy-egy lőcsei nagybúcsú lényegesen több katolikus embert mozgat meg, s mindez nyugodtan leírható a cirill-metódi tradíciót sokkal inkább magáénak valló csehek velehradi ünnepi rendezvényéről is. Egyszerűen a két hittérítő úgymond történelmi üzenete nem lett a szétválás után Csehország és Szlovákia identitásának alapja. Nem tudom, alkalmas volt-e a hagyomány az identitásépítésre, ha az volt, ha nem, nem lett belőle fundámentom. Ma egy átlagos szlovák polgár sokkal inkább érzi magáénak a hokiválogatottat, a jasnái sípályát, a Lomnici csúcsot vagy Stefánik generálist, mint Bizánc két keresztény követét. S ha már a politikai elit mégis úgy igazán hagyományt és identitást akart építeni rájuk, akkor rosszul kezdte. A tűzugrások, majd a nemzeti gyűjtés ezt követő sima lenyúlása, a közvagyon állam- alapítók általi szétrablása, ennek álcázásaképpen a nemzeti húrok pengetése, a túlfűtött ha- zafiság mind kontraproduktiv lett. A magyarok kollektív utálatában kimerülő államiságot megfogalmazó honfiúi buzgalom pedig hírbe keverte Konstantint és Metódot is, emlékezzünk csak a komáromi szobor Juszt és csakazértis” felállítására a körforgalom közepén. Nos, ez az, amiből a jóérzésű és hazájára büszkének lenni kívánó szlovák ember nem kér, és amíg a pápai követ mellett a Bezákot kiutáló szemforgatók sorakoznak fel, alattuk az első sorban szlovák ragozási problémákkal küszködő, leginkább gazdasági érdekeiket szem előtt tartó politikai elit vár az oltáriszentségre, addig itt Konstantin (Cirill) és Metód nem lesz sem identitás forrása, sem büszkeségé. Félő, hogy az iskolás gyerekek még azt sem nagyon tudják megmondani, mi a fenének érkeztek ide, honnan, mit csináltak, s mi lett a tanaikkal. Pedig jó lenne, ha tudnák. Akkor nem idegenkednének a szentistváni hagyománytól sem, amelyet sikerült a kontinuitás bemutatása helyett ellenponttá avanzsálni, amire persze leginkább maguk a szlovák polgártársak fizetnek rá. Egy ország identitása máshogy épül. Nem, nem az idő a legfontosabb, a fiatal nemzeteket sem mentheti fel semmi az alól, ha hazájukat nem valós, igazi, időtálló értékek mentén fogalmazzák meg, mint ahogyan itt az egy rabló garnitúra esetében két évtizede elmaradt. Azt hiszem, nyugodt szívvel leírhatom, boldogabb lennék, ha egy olyan Szlovákia lenne itt, amelynek valóban identitás- és értékalapja Cirill és Metód. Jobb hely lenne Európa térképén, az már biztos. A Nagy Testvér mindent hall (üubomír Kotrha karikatúrája) Barátadó JUHASZ KATALIN Napok óta köröz a legnagyobb közösségi oldalon egy hajmeresztő történet, amely bizony nem kitalált, sőt jogilag teljességgel támadhatatlan. Egy férfi meghívta balatoni nyaralójába néhány barátját. Az esti bográcsparti közben becsengetett hozzá az adóhatóság alkalmazottja, hogy fizessen utánuk idegenforgalmi adót. Hiába magyarázta, hogy ő nem panziót működtet, kiderült, hogy magánházban is csupán egyenes ági rokonok, illetve kiskorúak alhatnak ingyen, azaz adómentesen. Fejenként és éjszakánként 390 forintba kerül neki, ha vendégül látja ismerőseit. És ez a törvény több településen érvényes. Szinte felrobbant a fészbuk, a kommentelők bizony nem tettek szalvétát a szájuk elé, nem is idézek a bejegyzésekből. Ha bárki azt gondolná, hogy ez a jelenlegi magyar kormány újabb furcsa téteménye, nagyot téved. Az idegenforgalmi adóról szóló jogszabály 1990-ben lépett érvénybe Magyarországon - sokkal hamarabb, mint nálunk. És bizony benne van, hogy bármely település kiszabhatja ezt az adót. Persze csak az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken érdemes kiszabni, máshol nem akkora ez a bevétel, hogy megtérüljön az adó beszedése. A magánszemélyeket pedig egyáltalán nem érdemes ellenőrizni, merthogy igen: rájuk is vonatkozik. Akihez barátok érkeznek látogatóba, és ott ragadnak éjszakára, annak adóznia kell utánuk. A Balaton-parton az idézett eset nyilvánosságra kerülése óta állítólag naponta járják a nyaralókat az ellenőrök, és amelyik előtt idegen autó parkol, oda könyörtelenül becsengetnek. Nyomoztam egy kicsit. Nálunk csak a szálláshelyként nyilvántartott ingatlanokban kötelező az idegenforgalmi adó, vendégéjszakánként 1-2 euró, településtől függően. Ha vendégségbejön hozzánk valaki, nem adózunk utána. Nagy megkönnyebbülés ez számomra, mert gyakran alszanak nálam barátok, ismerősök, akik rajtam kívül Pozsony nevezetességeire is kíváncsiak. Ilyenkor persze ete- tem-itatom, fuvarozom őket, belekerülnek valamennyibe, ami persze nem gond, hiszen jól érzem magam velük. Ha viszont én megyek vendégségbe Budapestre, az illetőnek adót kellene fizetnie értem? Mit tegyek, hogy megmentsem őt ettől? Rögtön érkezéskor nyomjak a kezébe 390 forintot? Vagy igyekezzek csendben jönni-menni a házban, hogy a rosszmájú szomszédok ne figyeljenek fel rám? Mert a magyar főváros turisztikai szempontból népszerű kerületeiben is van ilyen kötelezettség. És én általában egy nagyon jó helyen, a Szent István Bazilika környékén szoktam megszállni, persze nem szállodában. Ha megnyúznak, se árulom el, kinél... KOMMENTAR Csapataink, szokás szerint, harcban állnak RAVASZ ÁBEL Magyarország megint hadban áll, legalábbis Orbán Viktor szerint. A hadiállapot okozója jelen esetben az Európai Parlament, amely elfogadta Rui Tavares jelentését az uniós alapjogok magyarországi helyzetéről. Az EU motivációja az, hogy vezetői úgy érzik, Magyarország szándékosan távolodik a közös alapértékektől, ez pedig elfogadhatatlan Brüsszel számára. Orbán olyannyira előszeretettel használja a háborús retorikát, hogy a „küzdelmek” sora egymással összefolyik - beleértve az árvizet -, permanens háború érzetét keltve az ország lakosaiban. Ezt a háborút a Fidesz mindig újradefiniálja, de általában a függetlenségért, a gyarmatosítás ellenében folytatott küzdelemként jelenik meg. Az ellenfél nem más, mint a külföldi nagytőke, azaz a multik, bankok, befektetők, a Bilderberg-csoport. Az EU és a hazai ellenzék ezek strómanjaként jelenik meg. Az embernek olyan érzése van e narratívával kapcsolatban, mint a „terror elleni háború” kapcsán. A motiváció ott is, itt is a rendkívüli állapot érzetének keltése a lakosságban, ami lehetővé teszi, hogy a kormány kivonja magát a szokásos morális és procedurális eljárások hatálya alól, és a „helyzet van!” logikáját követve azonnal és radikálisan lépjen fel. Orbán egy permanens háború tábornokának szerepében tünteti fel magát, aki népét védi a gaz ellenséggel szemben. A valóság azonban ennél jóval prózaibb. Senki sem támadja Magyarországot, különösen nem a magyar népet. Egyszerűen arról van szó, hogy Magyarország saját lakosságának akaratából tagságot vállalt egy klubban, s a tagság bizonyos követelmények teljesítésével jár. Az ország jelenlegi kormánya azonban nem érzi kényelmesnek ezeket a kereteket, ezért mindamellett, hogy hatalmas összegeket hív le az uniós alapokból, annak a közös értékekre vonatkozó koncepcióit nem hajlandó magára érvényesként elfogadni. A dolog poénja az, hogy Orbán Viktor és környezete egy pillanatig sem gondolja, hogy a gyarmatosításellenes háború valóban létezik. Orbán tapasztalt politikusként pontosan érti az EU motivációit, csak éppen nem akarja, hogy Brüsszel korlátozza a cselekvési terét. O a saját vízióját követi arról, hogyan kellene egy országnak kinézni, akkor is, ha az ellentétes Európa múltbeli örökségével és közös jövőképével. Orbán nyilván úgy gondolja, hogy Magyarország sikeressége majd arra a belátásra bírja az EU-t, hogy ő és kormánya valójában nem a forgalommal szemben haladó ámokfutók, hanem próféták voltak. Ehhez persze idő kell, potenciálisan még pár kormányzati ciklus. Ehhez pedig társadalmi támogatottságot kell teremteni. Itt jön a képbe a háborús retorika: a magyarellenes multik/bankárok/EU fő szövetségese a hazaáruló baloldal, amelynek egyetlen motivációja külföldi kitartóik kiszolgálása. A nemzetközi bal összeesküvése hasznos keret ahhoz, hogy a Fidesz elriassza a saját kormánya elégtelen gazdasági teljesítménye miatt az ellenzékre szavazást fontolgató korábbi híveit a baloldaltól. Az, hogy a szavazók közben lassan négy éve azt érezhetik, támadják őket, és hogy ez mentális torzulásokat okoz a magyarok EU-képében, jól láthatóan megfizethető árnak tűnik a Fidesz számára, saját politikai túléléséért. Lehallgatólagos beleegyezés Hetek óta nagy a felháborodás Németországban az amerikai lehallgatási ügy miatt, ugyanakkor jó adag képmutatás is van ebben a felháborodásban: a titkos- szolgálatok információi ugyanis a németeket is védik - állítja a konzervatív Welt Online publicistája. Azért is van szó képmutatásról, mert a német szervek valószínűleg tudtak az amerikaiak akcióiról, de elfordították a fejüket. Aki foglalkozott már a titkosszolgálatok működésével, régóta tudhatja, hogy azok információéhsége semmi és senki előtt nem áll meg. „A legnagyóbb gondunk azonban a feltételezhető tudatlanságunk kell, hogy legyen: ha Amerika kikémlelhette Németországot, akkor más hatalmak is nagy stílben hozzáférhettek az adatainkhoz, adott esetben Kína vagy Oroszország is. De egy ország, amely végigcsinált két diktatúrát, okkal érzékeny a totális ellenőrzésre” - állítja a szerző. A szomorú igazság az, hogy a németek inkább profitálnak a kémprogramokból, hiszen Németország az iszlamisták térképén „nem éppen fehér folt.” (hvg.hu)
