Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-29 / 150. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 29. Régiósport 23 Több mint százötvenen versenyeztek-gyalogoltak a dunamocsi V. Kék Duna Futáson Š vaj da rajt-cél győzelme Dunamocs. Évről évre nagyobb az érdeklődés a Kék Duna Futás iránt. Ötödik kiírásán már összesen 167 versenyző állt rajthoz. A helybeliek is felfigyeltek arra, mi történik a faluban, sőt többen a futást-gyalog- lást is kipróbálták. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A versenypályán az udvardi Švajda Gábor diadalmaskodott. „Rajt-cél győzelmet aratott. Ellenfelei csak két kilométerig tartották vele a lépést - mondta lapunknak Kele Géza verseny- igazgató, aki ezúttal szpíkerként is közreműködött. - Švajda elsőként ért Karvára is, így a falu polgármesterének díját is hazavihette. Egyébként négyperces Švajda faképnél hagyta a mezőnyt Egyre többen versenyeznek a Kék Duna Futáson (Lelkes Vince felvételei' előnnyel ért célba. Mögötte a feltörekvő marcelházai Lengyel Zsolt végzett, ő múlt héten Izsán megnyerte az 5 km-es futóversenyt.” A nőknél a patonyréti Kontár Bognár Ilona lett az első. Rekkenő hőségben zajlott a nagyon jól sikerült verseny. Három kilométerenként frissítőt vehettek magukhoz az indulók, ami nem mindenhol szokás, „A gyerekek 400 és 1200 métert futottak, egy- harmadukat a dunamocsi ovisok tették ki, családi kísérettel érkeztek, az iskolások lehettek volna többen is - jegyezte meg Kele Géza, aki további érdekességekkel is szolgált. - Meghirdettük A legkitartóbb futballcsapat címért folyó versenyünket. Végül a dunamocsi ötösfogat ellenfelek nélkül futott, mert reggel visszakoztak a többiek, inukba szállt a bátorság. Még Nagy Ferenc, a területi labdarúgó-szövetség elnöke is eljött, csak csapatok nem voltak. A nagy melegben 560 liter víz fogyott el. A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy az 5 km-es futásra és gyaloglásra hetvennégyen jelentkeztek, és sok volt köztük a dunamocsi. Ennek örülök, meg annak is, hogy az emberek már kimerészkedtek az utcára, a főtérre, hogy ha nem futnak is, legalább nézelődnek a tarka forgatagban. Indult a helyi esperes és neje, s párjával végiggyalogolta az öt kilométert Dunamocs, Kar- va és a magyarországi Süttő polgármestere is. A legnagyobb öröm az volt, amikor láttam a mosolygós arcokat. Olyan jól érezték magukat az emberek, hogy alig akartak hazamenni.” (jmk) FOCIMENETREND motiva Zvolen; 10.20: Slovan Levice (2002-es szüGádoši magyarázza a nagymegyeri hiányzást Miért voltak csak hatan? X. TORNA A POLGÁRMESTER ASSZONY SERLEGÉÉRT, Kosút-szombat, 13.30: Kosút-Nagyfödémes; 15.00: Vízkelet-Felsőszeli; 16.30: a 3. helyért; 18.00: döntő. 4. FK ŠAMORlN CUP utánpótlás torna - szombat, 8.00: U8 (10 csapat); 13.00:1)14 (Indulók: a címvédő DAC, Kerekegyháza, Győrszentiván, Baník Pezi- nok, BIS Bratislava, FKŠamorín). 5. KIFUT A KUPA (Kisudvarnoki FutballtTámogatom Kupa) kispályás torna, Kisudvarnok - szombat, 8.30: tizenöt csapat indul. 19.00: Kisudvarnok-Du- naszerdahelyi Járási Válogatott női mérkőzés Tóth László emlékére. VI. DIÁKTORNA, Ipolyság - szombat, 9.30: Slovan Šahy-Strojár Krupina; 9.55: MŠ0 Štúrovo-Loko■ Atlétika 5. KÉK DUNA FUTÁS, Dunamocs -15 km: 1. Švajda Gábor (Becol Bratislava) 56:01, 2. Lengyel Zsolt (Marcelháza) 1:00,7,3. Anatoli Leskiv (Ukrajna, Dunamocs) 1:01,20; nők: 1. Kontár Bognár Ilona (Pa- tonyrét, Csallóközi Marathon Club) 1:20,13.5 km, férfiak: 1. Martin Vrábel ((mely, AC Nové Zámky) 18:26; nők: 1. Tóth Tímea (Lakszakállas, AC Nové Zámky) 25:25.1200 m: 1. Tóth Tímea, 2. Kovács Luca (Negyed), 3. Kele Fanni (Dunamocs). A legjobb dunamocsi alapiskolás futók három kategóriában: Rác Lili, Farkas Alex és Kele Fanni. ■ Kyokushin karate VI. POLGÁRMESTERKUPA, Keszegfalva - a Seishln karate klub győztesei: Trenóík Erik, Markovics Ádám, Trenéík Nikolas, Füri Péter (Keszegfalva), Czi- ne Erik, Kocsis Gergő, Görcs Lara, KósaTamás, Nagy Bettina (Dunaszerdahely), Nagy Róbert, Gergely Márton, Vigh Vivien (Ekecs), Lády Dávid (Nagymegyer), Németh Bence, Méhes Patrícia, Szilágyi Virág (Ekel), Cserepes Zoltán (Nemesócsa). Díjazottak - a torna legharcosabb versenyzője: Szabó Bálint (Ekel), a torna legtechnikásabb verletésűek)-Slovan Levice (2003 születésűek); 10.45: Šahy-Zvolen; 11.10: Levice (2002)-Štúrovo; 11.35: Krupina-Levice (2003); 12.00: Šahy-Štúrovo; 12.25: Levice (2002)-Krupina, 12.50: Levice (2003)-Zvolen; 13.15: Štúrovo-Krupina; 13.40: Zvolen-Levice (2002); 14.05: Sahy-Levice (2003); 14.30: Krupina-Zvolen; 14.45: Levice (2003)-Štú- rovo; 15.20: Šahy-Levice (2002). (áb) 2. POLGÁRMESTER-KUPA. Vághosszúfalu - vasárnap, 13.00: Vághosszúfalu-Deáki, 15.00: Vágtor- nóc-Sókszelôce; 15.00: a3. helyért; 17.00: döntő. SZUPERKUPA-MÉRKŐZÉS, Ekel - szombat, 17.00: Okoličná na Ostrove (a komáromi területi bajnokság győztese)-Zemianska Oléa (a területi bajnokság II. osztályának győztese). senyzője: Kocsis Gergő (Dunaszerdahely), Markovics János különdíja: Füri Péter (Keszegfalva), Milan Lehocky polgármester különdíja: Bakos Orsolya Virág (Keszegfalva). ■ Asztalitenisz A SZLOVÁK ÁLLAMVASUTAK, KASSA MEGYE ENERGETIKAI ÉS ELEKTROTECHNIKAI RÉSZLEGE ELÖLJÁRÓJA ÉS KISKÖVESD KÖZSÉG POLGÁR- MESTERE VÁNDORSERLEGÉÉRT KIÍRJ TORNA, Kiskövesd - elődöntő: Malý Kamenec-ŽSR Čierna nad Tisou 14:0; SEE (energetikai és elektrotechnikai részleg válogatottja)-ŽSR Košice 14:0. Döntő: Malý Kamenec-SEE 6:12, pontszerzők: Máté Zoltán 1,5, Szabó Lajos 2,5, Bók Lajos 1, Máté Csaba 1, ill. Novotný Marek 4,5, Kiss László 3,5, Hajdú Milan 3, Kiss-Tóth István 1. (pan) ■ Uszonyos úszás SZLOVÁK BAJNOKSÁG, Pozsony- egyéni, felszíni úszás, 400 m: 1. a galántai Búkor Ádám (KŠP Tritón Sala) 3:08,87; 800 m: 1 Búkor Ádám 6:38,53 - szlovák csúcs; 1500 m: 1. Búkor Ádám 13:12,17-szlovák csúcs. Búkor Ádám a vágsellyei KŠP Tritón két győztes váltójában is úszott. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagymegyer/Nyitra. Múlt héten a nagymegyeri városi stadionban mérkőzött meg a IV. liga délkeleti csoportjának akkori listavezetője (időközben bajnoka) a nyugat-szlovákiai régióbajnokság válogatottjával. Mivel azóta különböző találgatások kaptak szárnyra néhány, a válogatottba nevezett labdarúgó távolmaradása miatt, a hiányzás okáról érdeklődtünk Ladislav Gádošinál, a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség elnökénél. „Rendkívül zsúfolt programunk miatt még kora tavasszal meghatároztuk a focigála időpontját. Akkor még senki sem sejthette, hogy a 19. fordulóban elmaradt bajnokikat június 22-én és 23-án pótoljuk. Mivel a Šúrovce és a Skalica a bajnoki címért küzdöttek, a két klub vezetése az esetleges sérülések miatt nem javasolta játékosainak a nagymegyeri mérkőzésen való szereplést. így történhetett meg, hogy mindössze hatan álltak a válogatott edzője rendelkezésére. Az esti ünnepélyes eredményhirdetésen azonban legnagyobb örömünkre mindenki jelen volt” - tájékoztatott a szövetség első embere, (áb) Bepillantás a jegyzőkönyvbe Kicsit más a helyzet, ha végignézzük a meccs jegyzőkönyvét. Ebből kitűnik, nem csak a bajnokaspiránsok játékosai hiányoztak, illetve hogy a szakolcaiak két focistája mégis játszott. Az év tizenegye: Jozef Novota (Palárikovo)-Roman Čavojský (Skalica), Szórád Csaba (KFC), Roman Konečný (Skalica), Roman Škultéty (Bánovce)-Mészáros Ádám (KFC), Miloš Juhász (Šúrovce), Marek Tomana (L. Rovne)- Štefan Ondrejička (Beluša), Bognár Zoltán (Gabčíkovo), František Ivanič (Šurany). Félkövér betűkkel jelöltük a mérkőzésen megjelent játékosokat. A szerkesztőségben van a meccs jegyzőkönyvének másolata, ebből az is kiderül, hogy a hiányzókat nagymegyeri labdarúgókkal pótolták, (jmk) hírkosár SPORTTARISZNYA 2. Polgármesterkupa Vághosszúfalun Vághosszúfalu. Holnap másodszor lesz Polgármesterkupa, a Vágsellyei járás településének hagyományos focitornája. „Néhányan már szabadságolnak, így nem tudjuk, milyen lesz a játékoskeretünk. Annyit azonban elárulhatok, hogy magasabb osztályban játszó falubeliekkel erősítünk. A csapatban lesz a saját nevelésű Miroslav Andódi, Márió Matúš, Anda Attila és két, Vágsellyén focizó ifink, Takács Tamás és Izsóf Erik. Tavaly a negyedi vegyes csapat lett az első, örülnénk, ha idén megnyernénk a tornát” - tudtuk meg Takács Lászlótól, a vág- hosszúfaluiak klubtitkárától. A műsor - 13.00: Vághosszú- falu-Deáki, 15.00: Vágtomóc-Sókszelőce; 15.00. a 3. helyért; 17.00: döntő, (jmk) Zivatar vetett véget a versenynek Nyírágó. ,Á parawestern lezajlott, képviselői között van egy tehetséges fiú, kijuthat az Eb-re is - tájékoztatta lapunkat a nyírágói westemlovasversenyről Varga Zsolt házigazda. - A délutáni klasszikus drezúraszámokban a kezdők indultak. Négykor azonban zivatar jött, egy órán át zuhogott az eső, s úgy feláztatta a talajt, hogy véget kellett vetni a versenynek. Kár, mert a gyorsasági számokban van a legtöbb adrenalin lovasnak és nézőnek egyaránt. Augusztus elején pótoljuk a viadalt.” Varga Zsolt Jerikó lovával rajtolt. „Első versenyén nagyon szép teljesítményt nyújtott a sok tapasztalt vetélytársa között. Három számban indultunk, egy-egy 2., 4. és 6. helya mérlegünk” - mondta helytállásukról a házigazda, (jmk) Szezonzáró Keszegfalván Keszegfalva. Tizenöt klub 130 karatékája indult a VI. Polgármesterkupán. A tavaszi szezon utolsó eseményén 31 kategóriában folyt a verseny, ebből tizenhét elsőséget a Seishin karateklub szerzett (a győztesek és a díjazottak névsora a Hírkosárban). Markovics János, a klub és a Szlovák Shinkyokushin Szervezet elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy nagyon színvonalas csatározások zajlottak, s a sportolók helytállása kapcsán megdicsérte a felkészítésért felelős klubvezetőket. „Klubunk 61 aranyérmet gyűjtött a tavaszi szezonban, melynek versenyei kiváló felkészülésül szolgáltak az októberi gyerek és serdülő Európa-kupára”- írta Markovics János, (mj) Asztalitenisz-torna Kiskövesden Kiskövesd. Nem a hazaiak győzelmével végződött a keletszlovákiai településen a Szlovák Államvasutak, Kassa megye energetikai és elektrotechnikai részlegének elöljárója és Kiskövesd község polgármestere vándorserlegéért kiírt asztalitenisz-torna, miután a döntőt 12:6-ra az SEE (energetikai és elektrotechnikai részleg válogatottja) nyerte a kiskövesdiek ellen. „Az elődöntőben elért fölényes győzelmünk után a végső győzelemben is bíztunk. Sajnos nem így történt. A bajnokság befejezése után már kevesebbet edzettünk, és ez meglátszott játékunkon” - mondta szereplésükről Máté Csaba, a III. liga déli csoportjábanjátszö kiskövesdiek erőssége, (pan) Búkor ötszörös felnőtt szlovák bajnok Pozsony/Galánta. Öt aranyérmet szerzett Búkor Ádám a szlovák uszonyosú- szó-bajnokságon. A vágsely- lyei KŠP Triton versenyzője három egyéni számban diadalmaskodott: felszíni úszásban megnyerte a 400 (ideje 3:08,87), a 800 (6:38,53) és az 1500 (13:12,17) métert. A galántai Kodály-gimnázium 14 éves diákja junior válogatottként bizonyította, hogy a felnőttek között is ő a legjobb. Két országos felnőtt csúcsával (800 és 1500 m) ámulatba ejtette a szakembereket. Ráadásul klubjával két váltóban is győzött - tájékoztatta lapunkat az úszó edzője és apja, JakodaTibor. (jt) Búkor Ádám és az öt aranyérem (Képarchívum) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: 3 Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 \ © 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal