Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-29 / 150. szám, szombat

4 Régió ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 29. www.ujszo.com Kenőpénz átvétele közben érték tetten Rács mögött a polgármester 1B0S EMESE Gice (Hucín). Letartóztatták a falu első emberét, mert egy te­lekügy rendezéséért 10 ezer eu- rót kért. A rendőrség a kenő­pénz átvételekor érte tetten a polgármestert. „Ľubomír Sam- ko 10 ezer eurót kért egy vállal­kozótól annak fejébe, hogy a férfit hozzásegíti egy telek megvásárlásához előnyös áron” nyilatkozott Andrea Dobiášová rendőrségi szóvivő. A nyomozóhatóság vádat emelt a polgármester ellen. Ha bűnösnek találják, öttől tizen­két évig terjedő szabadságvesz­tésre ítélhetik. A polgármester valószínűleg vizsgálati fogság­ban marad. A JOJ kereskedelmi televízió értesülései szerint a község főellenőrét tanúként kí­sérte be a rendőrség. Samko el­len az utóbbi időben többször tettek büntetőfeljelentést, ed­dig egyetlen esetben sem talál­ták bűnösnek. A polgármester a hét elején még a mentési munkálatokat irányította, mert a víz elöntöt­te a falut. Csütörtöktől előze­tes letartóztatásban van. A község egyik alkalmazottja la­punknak elmondta, jelenleg a polgármester-helyettes irá­nyítja a falu ügyeit. Az árvíz utáni állapotokra vonatkozó kérdéseinkre nem akart vála­szolni. Azt viszont elárulta, hogy a főellenőr, miután val­lomást tett a rendőrségen, szabadon távozhatott, és foly­tatja a munkáját. KÖZLEMÉNY Útlezárások Dunaszerdahely. Részleges útlezárásokra lehet számítani a dunaszerdahelyi járásban július 1. és 31. között az útfelújí­tási munkálatok miatt. Részlegesen lezátják az 506-os köz­utat Baka közelében, Csallóköznádasd felől, valamint ugyancsak az 506-os utat Csiliznyárad belterületén. További forgalomkorlátozásra kell számítani Dunaszerdahelyen az 507-es számú, Bős felé vezető úton, valamint Illésháza mel­lett, az 510-es számú közúton. Júliusban több harmadrendű közutat is javítanak: a 06313-as utat Tárnok mellett, a 06339-es és az 5037-es utat Bögellő mellett, valamint az 57212-es számú utat Dunaszerdahely és Hodos között. Az útlezárásokról a járási közlekedés-rendészet tájékoztatott, a változásokra közúti jelzőtáblák figyelmeztetnek, (szcs) A kisközségek teljesen magukra vannak utalva, tehetetlenek a hirtelen lezúduló esővel szemben Négy napig küzdöttek a vízzel A község főútját percek alatt elöntötte az ár (A szerző felvétele) Radnót (Radnovce). Négy napig küzdött a vízzel a nyolcszáz lelkes község. A hirtelen lezúduló eső több mint 15 ház udva­rát, kertjét önti el mond­hatni rendszeresen. IBOS EMESE Felhőszakadást, nagyobb esőt követően a község mögötti dombról lezúduló nagy mennyiségű vizet nem képesek elnyelni.a vízelvezető csator­nák. Az ár betör a kertekbe, vé­gigfolyik az udvarokon, majd elönti a község főútját. Vasár­naptól szinte mindennap meg­ismétlődött a folyamat. Tóth Elemér polgármester szerint tehetetlenek. Hiába pucolták ki a vízelvezető árkokat, a hirte­len lezúduló esővel szemben védtelenek. Szerdán este alig fél óra leforgása alatt mintegy 15 ház udvarát öntötte el a víz. Az udvarokról a főútra, majd a község alacsonyabban fekvő részei felé áramlott. A helyiek elmondása szerint a pincékben napok óta áll a víz. Szivattyúz­ni nem lehetett, mivel a pata­kok is megteltek. Az alapiskola két épületének pincéjében több mint 1 méteres víz állt. „Szünet nélkül pumpálunk, de semmi eredménye, félő volt, hogy tönkremegy a szivattyú” - mondta a gondnok. Olyan ma­gasan állt a víz, hogy már a fa­lak repedéseiből is csörgött az iskola pincéjébe. A polgármes­ter elmondta, ha levonul az ár, a tűzoltók kiszivattyúzzák a ku­takat, pincéket. Néhány óra múlva esni kezd, és minden új­ra megtelik vízzel. ,Anyagiak híján a község nem tud homo­kot, zsákot vásárolni, a civil védelem csak akkor fizeti ki a költségeket, ha a járásban rendkívüli állapotot hirdetnek” - mondta a polgármester. Miko István helyi vállalkozó adott homokot a védekezéshez, töb­beknek zsákot is ő biztosított. Miko nehézgépével hordta szét a homokot, és ahol szükséges volt rá, eltorlaszolta a víz útját. A községben nincs ivóvízháló­zat, a kutak használhatatlanok. Ivóvizet az önkormányzat biz­tosit lajtos kocsival. Hasonló a helyzet több kör­nyékbeli községben is. A hét elején Cakót, Zsipet, valamint Bátka és Uzapanyit egy-egy ut­cáját is elöntötte a belvíz. Az érintett települések lakói ho­mokzsákokkal védekeztek. Je­lentősebb károk nem keletkez­tek, evakuálásra nem került sor. Az ár viszonylag gyorsan levonult. A pénz az alaptartozásra, a perköltségekre és a végrehajtói díj egy részére lenne elég Fizet, de Strassbourghoz fordul Királyhelmec LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A jövő heti önkormányzati ülésen születik döntés annak a 400 ezer eurós áthidaló kölcsönnek a felvéte­léről, melyből a város a már végrehajtási szakaszban lévő 1,33 millió eurós tartozásának egy részét törlesztené. A horribilis tartozás még 1996-ban a királyhelmeci ma­gyar alapiskola építésekor ke­letkezett, amikor egy akkor már felszámolás alatt álló cég a településtől 8 189 226 koro­na (271 833 euró) kifizetését kérte. Bár a követelés jogossá­gát a városvezetés soha sem ismerte el, az ügy 2000-ben bí­róságra került, majd a több mint 12 évig húzódó pereske­dés során végül a felperes számára kedvező ítélet szüle­tett. A városnak így jelenleg már 1,33 millió eurót megha­ladó tartozást kell kifizetnie, amely mindennap további 132,78 euróval növekszik. Ki­rályhelmec vezetése minden rendelkezésre álló jogi eszközt kihasznált, hogy a fizetést el­kerülje, ám a város beadványa­it - amelyeket a bírósági ítéle­tek kapcsán nyújtott be - előbb a Legfelsőbb Bíróság, majd az Alkotmánybíróság is elutasí­totta. Balog József polgármester lapunknak elmondta, mivel más lehetőségük nincs, meg­próbálják rendezni az adóssá­got. Az elképzelések szerint a város ezért hamarosan egy 400 ezer eurós áthidaló kölcsönt venne fel, amelyből első lépés­ként legalább a 271 ezer eurós alaptartozást, a perköltségeket, illetve a végrehajtói díj egy ré­szét kifizethetnék. Ezáltal elke­rülhető lenne, hogy az amúgy is hatalmas adósság naponta a már említett összeggel tovább növekedjen. A hitelről a testület jövő heti ülésén tárgyalnak, és ha a képviselők a felvétele mel­lett döntenek, július folyamán már át is utalhatják a kért összegeket. Az egyelőre nem tisztázott, hogy a fennmaradó részt miből és milyen tempóban törlesztik, ennek eldöntése a további tárgyalások témája lesz. Balog József ugyanakkor hangsúlyozta, bár a szlovákiai bíróságok döntése(i) értelmé­ben kénytelenek fizetni, nem tettek le arról, hogy az ügyet nemzetközi jogi fórumok elé vigyék, így a város hamarosan a strasbourgi Emberi Jogok Eu­rópai Bíróságához fordul. Három személyt gyanúsítanak a lopásokkal Két hét alatt négy betörés ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. Rendőrkézre kerül­tek a tolvajok, akik május és jú­nius folyamán több ingatlanba és vendéglőbe is betörtek, ko­moly károkat okozva a tulajdo­nosoknak. A rablássorozattal három férfit gyanúsít a rendőr­ség - két nemeskosúti és egy szeredi lakost. Mindhárman büntetett előéletűek. A rend­őrök nemcsak a tolvajokat, ha­nem az eltulajdonított tárgyak egyrészétis megtalálták. Az első betörés május vé­gén történt. Egy vízkeleti ét­teremből LCD-televíziót és italokat tulajdonítottak el. A tolvajok feltörték a bejárati aj­tót, így jutottak be a vendég­lőbe, ahol ezereurós kárt okoztak. Három nappal ké­sőbb Tallóson garázdálkod­tak, három gázkazánt loptak el egy új épületből, ötezer eu­ró értékben. A vendéglőből származó elektronikai cikke­ket visszakapta a tulajdonos, a kazánokból csak kettőt ta­láltak meg a rendőrök, a har­madikat már eladták a betö­rők. Június 7-én éjjel Nemes- kosúton garázdálkodott a hármas, sarokcsiszolót és spe­ciális fúrókat loptak el egy vasműhelyből, legalább öt­ezer eurós kárt okozva. Újabb három nap elteltével Hidas­kürtöt vette célba a banda. Egy családi házba törtek be, merülőszivattyút, építkezési szerszámokat és sarokcsiszo­lót loptak el. A nemeskosúti műhelyből és a hidaskürti házból eltűnt dolgokat szin­tén megtalálta a rendőrség. A három férfi egyike - 35 éves - mind a négy esetben gyanúsí­tott, 25 éves társát három, a harmadik, 28 éves férfit egy betörés elkövetésével gyanú­sítják. Ő szabadlábon véde­kezhet. A tolvajok összesen 13 400 euró kárt okoztak, ha bebi­zonyosodik a bűnösségük, hat hónaptól három évig ter­jedő börtönbüntetésre ítélhe­tik őket. (béva) Új szálláshelyek, wakeboard pálya és élményfotó is szerepel az idei kínálatban Újdonságokkal várja a vendégeket a Vadas ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Párkány. Májustól új apartmanok és stúdiók, június­tól wakeboard pálya és a csúszdaparknál egy valódi rit­kaság is válj a a párkányi Vadas vendégeit. A fürdő igazgatója jó idényre számít. „Bevételeink mértékét első­sorban az időjárás befolyásolja. Az eladott belépők száma a na­pos idővel egyenes arányban nő, illetve csökken. Biztos be­vételre csak a lefoglalt és el­adott szálláshelyek árából számíthatunk” - mondta Ho- genbuch Endre, a termálfürdő igazgatója. Úgy tűnik, a május­ban átadott Smaragd apartma­nok és stúdiók beváltják a hoz­zájuk fűzött reményeket. „Az újonnan átadott szálláshelyek nagy része a főszezonra és szeptember első két hetére már foglalt, viszont néhány hétre lehet még szabad helyet találni. Nagyon keresettek és kedvel­tek a Westend Lux apartmanok is. Azoknak is a kedvére tudunk tenni, akik nem egy hétre, csu­pán pár napra érkeznek. Őket három éjszakától kezdődően a Lux apartmanokban, faházak­ban és turistaházakban tudjuk elszállásolni, a Thermal hotel szobái pedig akár egy éjszakára is lefoglalhatok. Emellett kem­pingezésre is van lehetőség a fürdő területén” - tájékoztatta lapunkat Hogenbuch Endre. Újdonságnak számít a június­ban átadott wakeboard pálya, mely a wakeboardozás mellett kneeboardozásra, wakeskat- ezésre, a vízisí és a vízifánkozás kipróbálására nyújt lehetősé­get. „Szlovákiában csak nálunk lesz lehetőségük a vendégek­nek arra, hogy a csúszdázás közben készített, egyedi fotók­kal tétjenek haza. A csúszda­parknál elhelyezett kamerák­nak köszönhetően minden csúszdázóról olyan fényképe­ket készítünk, amire hagyomá­nyos fényképezőgépekkel nincs lehetőség. Ezeket aztán egy 3x2 méteres LED-panelen jelenítjük meg, így a vendég ki­választhatja, hogy az elkészült felvételekből melyekre tart igényt, és ezeket - illeték elle­nében- elektronikus hordozón hazaviheti” - mondta Hogen­buch. A párkányi Vadas vendégei­nek zömét a szlovákiai és cseh­országi turisták teszik ki. A für­dő közkedvelt nemcsak a csalá­dok, hanem a nyugdíjasok kö­rében is. „Négy éve működik a nudistastrand. Visszatérő láto­gatóink, állandó vendégkörünk van. Ezt a lehetőséget azok ré­szesítik előnyben, akik kulturált körülmények között szeretnék élvezni a meztelen strandolást” -jegyezte meg a Vadas vezető­je. A párkányiak az erre jogosító igazolvány felmutatása után 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak belépőt a termálfür­dőbe. (guzsu, PR) Speciális kamera rögzíti az élményeket (Képarchívum’

Next

/
Thumbnails
Contents