Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-28 / 149. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 28. www.ujszo.com 42 ezer magyar iskolás fejezi be ma a tanévet Ma osztják a bizonyítványt VERES ISTVÁN Pozsony. Hivatalosan június 30-án, a diákok számára viszont már ma véget ér a 2012/13-as tanév. Szlovákia- szerte közel 700 ezer diák veheti át a bizonyítványt. A magyar tannyelvű alapiskolákban 30 232, a középiskolákban pedig 11 372 tanuló kap bizonyítványt, tájékoztatta lapunkat az oktatásügyi minisztérium. Idén második éve nincsenek félévi bizonyítványok, eredményeikről csak a tanév végén kapnak hivatalos okiratot a tanulók. A rossz jegyek miatt a szülőnek nem szabad megbüntetnie a gyerekét, figyelmeztetnek a pszichológusok. A rendőrség szintén ezen a véleményen van, a félévi és év végi bizonyítványosztás napján nemcsak nálunk, hanem más országokban is megnő az eltűnt gyerekek száma. A nyári vakáció augusztus 31-ig tart, az új tanév pedig szeptember 2-án kezdődik, jegyezte meg Michal Kaliňák. Az óvodák nyitva tartása július és augusztus folyamán változhat, de legalább három hétre ott is beszüntetik a munkát. „Ezt a takarítás, a fertőtlenítés indo- koljá, továbbá az alkalmazottak is ilyenkor merítik a szabadságukat” - magyarázta az oktatási miniszter szóvivője. A nyári üzemmódról az óvodigazgatók legalább két hónappal a tanév befejezése előtt kötelesek tájékoztatni a szülőket. Ahol egy fenntartóhoz két vagy több intézmény tartozik, az esetek többségében egy épületben igyekeznek megoldani a gyerekek nyári felügyeletét. VILLÁMINTERJÚ Perhács Ildikó gyermekpszichiáter Adjunk ajándékot a gyereknek a jó bizonyítványért? A bizonyítvány jutalmazása nagyon individuális. Nem az a fontos, hogy a mai napot megünnepelik-e vagy sem, sokkal lényegesebb a szülő és a gyermek egész évi kapcsolata, hogy a szülő egész évben figyelemmel kíséri gyermeke hozzáállását, eredményeit. Az egész évben a gyermekére figyelő szülőt nem igazán érheti meglepetésa bizonyítvány láttán. Aki ismeri gyermekét, tudja, melyik tantárgyból gyengébb, melyikből ügyesebb, és már év közben megegyezhetnek bizonyos dolgokban - például hogy ami nem megy olyan jól majd valahogy végigcsinálják, de amiből tehetséges, abból próbáljon jobb eredményt elérni, és erre egész évben lehet ösztönözni. Ilyen esetben a szülő számít a rossz és a jobb jegyre is, agyermekpedigvárja, hogy ha a szülő is megígért valamit a jobb eredményért, betartja ígéretét. Vannak, akik a friss bizonyítvánnyal rohannak az üzletbe, és drága ajándékkal halmozzák el gyermeküket, de én nem vagyok ennek a híve. Mi a jobb: a tárgyi ajándék, játék vagy valamilyen közös program, kirándulás? Nem lehet általánosítani ez a családtól és attól függ, milyen az értékrendje. Ajutalom bármi lehet, amiben megegyeznek. Lehet közös kirándulás, vidámpark-látogatás, de játék is, ha a gyermek egész évben erre vágyott, és ezzel ösztönözhető volt a tanulásra, és a szülő megígérte neki. A rossz jegyekért meg kell büntetni a gyermeket? Nem hiszem, hogy ez megoldáshoz vezet. Megint csak azt tudom mondani, hogy az egész évi felkészülésen és az odafigyelésen van a hangsúly. Ha ez nem működik, ha a gyerek nem tartja be az egyezséget és a szabályokat, akkor ez az egy nap büntetés nem hoz eredményt. Néha olyanról is hallani, hogy a gyerek nem mer hazamenni a rossz bizonyítvánnyal, de ez inkább a jéghegy csúcsa, általában problémás kapcsolat van mögötte. Ha rossz a bizonyítvány, a vakáció alatt kell tanulni a gyermekekkel? Akár jó, akár rossz a bizonyítvány, a nyári szünet alatt is-a balesetveszély miatt -figyelni kell a gyerekekre, a hi- peraktívakra különösen, hogy a szülő tudja, hol lesznek, mit fognak csinálni. A nyári szünet alatt pihenni, kikapcsolódni, olvasni kell, a pedagógusok is ezt ajánlják. A tanulási zavarokkal küszködőknek is elég csak augusztus végén, az utolsó héten elkezdeni az isméte- lést. (sza) KÖZLEMÉNY 2013. június 19-én, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Horn Gyula, Magyarország egykori miniszterelnöke. Magyarország Kassai Főkonzulátusa kondoleáló könyvet nyit azok számára, akik Horn Gyula elhunyta alkalmából szeretnék kifejezni részvétüket. A könyvet július 2-án, 3-án, illetve 4-én 10:00 és 16:00 óra között lehet aláírni a Főkonzulátus Hlavná 67. sz. alatti épületében. Magyarország Kassai Főkonzulátusa 2009 és 2011 között az NKÚ legalább 36 alkalommal figyelmeztetett a közpénzek szétszórására A tárcák nem büntetik a pazarlást Zuzana Wienk szerint felelősségre kellene vonni a pazarló hivatalnokokat (TASR-felvétel) Pozsony. Aki törvényt szeg, arra büntetés vár, ám erről több minisztériumban még, úgy tűnik, nem hallottak - derül ki a Fair-play Szövetség legutóbbi felméréséből. DEMECS PÉTER A szervezet annak próbált utánajárni, hogy a minisztériumok megbüntetik-e alkalmazottaikat azért a pazarlásért, amit a Számvevőszék (NKÚ) észlelt több ellenőrzés során. Mint kiderült, az esetek többségében senkit sem vontak felelősségre. A pazarlásért senki sem felel Az elmúlt három évben végzett ellenőrzések során az NKÚ különböző minisztériumokban tapasztalt pazarló gazdálkodást, a közpénzek elherdálását, körülbelül 28 millió euró értékben. Ennek ellenére senki sem lett megbüntetve, a tárcák egy része azzal érvel, hogy a hatályos törvények nem engedélyezik az alkalmazottak büntetését, egy részük pedig azt állítja, nem talált pazarlást ott, ahol az NKÚ igen. Az ügyben érintett minisztériumok a belügyi, a védelmi, a külügyi, az egészségügyi és a munkaügyi tárca. 18 milliós kár- nincs felelős A külügyminisztérium például egy szoftver 40 napig tartó üzembe helyezéséért fizetett, holott a munkák igazolhatóan csak hat napig tartottak. Az államnak ezzel 42 ezer eu- rós kára keletkezett. A munkaügyi minisztérium a szociális vállalatokról dolgoztatott ki egy elemzést, holott az NKÚ szerint ezt a munkát saját emberei is elvégezhették volna, tehát fölöslegesen költött el 12 ezer eurót. Az egészségügyi minisztérium 5400 eurót fizetett egy ügyvédi irodának olyan szolgáltatásért, ami saját alkalmazottainak is a munkatöltetében van. A belügyminisztérium pedig azért sem vont senkit felelősségre, hogy elveszített egy pert, mely után 18 millió eurós büntetést kellettkifizetnie. Zuzana Wienk, a Fair-play vezetője abszurdnak tartja, hogy mindezért senkit nem büntettek meg. „Ha azt állítják, hogy nincs törvény, amely lehetőséget adna az illetékes alkalmazottak büntetésére, akkor mielőbb ki kellene dolgozni egy ilyet. Ki másnak kellene kezdeményezni a változást, ha nem az érintett minisztériumoknak?” - kérdezte Wienk. Az ellenzék szerint a kormány hibás gazdasági intézkedései miatt lassul a gazdaság növekedése Megbüntethetik az önkormányzatokat ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Peter Kažimír pénzügyminiszter által tegnap ismertetett adókiesések miatt a Fico-kabinet keményebben lép fel az önkormányzatokkal szemben is. Kažimír szerint az elmúlt hat hónap azt bizonyítja: az önkormányzatok nem teljesítették azt a korábbi ígéretüket, hogy idén csökkentik a kiadásaikat. 150 millió euróval költöttek többet, mint amennyit vállaltak. Nem minden önkormányzat bűnös, a pénzügyminisztérium a több mint kétezerből nagyjából 300 felelőtlen önkormányzatról tud, amelyek többet költenek a kelleténél. Ha azonban szeptemberig ezek nem változtatnak a gazdálkodásukon, a pénzügyminisztérium lefaragja az önkormányzatok kasszájába befolyó adókat. A jövő évi 611 mülió eurós adókiesés miatt a pénzügyminisztériumnak gondjai lehetnek a 2014-es állami költségvetés kidolgozásával is. Kažimír tegnap elismerte, hogy a költségvetés tervezetét nem lesznek képesek a törvényben megszabott augusztus 15-ei határidőig benyújtani a kormánynak. „A költségvetésen valószínűleg az utolsó pillana- tig, vagyis október 15-ig dolgozunk, utána nyújtjuk be a parlamentbe” - mondta el a pénzügyminiszter. Míg Kažimír az adókieséseket a gazdasági növekedés lassulásával magyarázza, az ellenzék szerint ezt a kormány elhibázott gazdaságpolitikája okozta. ,A fő felelősség a Smert terheli, a kormánypárt ugyanis az intézkedéseivel megfojtotta a szlovák gazdaságod’ - vallja Miloš Moravčík, a KDH alelnö- ke. Ivan Štefanec, az SDKÚ al- elnöke ehhez annyit tett hozzá, hogy a mostani helyzet is azt bizonyítja: az adó- és járulékterhek emelése, a munkajogi szabályok egyoldalú módosítása elhibázott lépés volt. A kérdés már nem az, hogy az a bizonyos pohár félig üres vagy félig van tele, hanem hogy egyáltalán maradt-e még benne valami - utalt a Fico-kabinet szerinte elhibázott gazdaságpolitikai intézkedéseire Ivan Švejna, a Híd alelnöke. (mi, SITA) A nyugdíjasok 50%-os kedvezményre jogosultak, a súlyosan egészségkárosodottak nem fizetnek Máig intézhető el a kedvezményes tv-díj Ide küldjék az igazolást A kérvényt a következő címre postázzák: RTVS, Odbor výberu úhrad, Mlynská dolina, 845 45 Bratislava. E-mail Cím: uhrady@rtvs.sk. Ne felejtsék el feltüntetni a készpénzátutalási megbízás számát (SIPO-szám) vagy az átutalás egyedi azonosítóját (variabilný symbol)! A 18288-as telefonszámon kérhetnek felvilágosítást. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Ma van az utolsó munkanap, amikor a nyugdíjasok és az egészségkárosodottak kérhetik a rádió- és televíziókészülékek üzembentartási díja (koncessziós díj) alóli teljes vagy részleges felmentést. A hivatalos határidő június 30. - aki eddig nem igényli a kedvezményt, attól az elmúlt hat hónapért visszamenőleg is követelik a teljes havi díjat, azaz a havi 4,64 eurót. Aki jelenleg ezt az összeget fizeti, és elintézi a fizetés alóli felmentést, utólag visszakaphatja a teljes díjat vagy a felét - attól függően, milyen kedvezményre jogosult. Az üzembentartási díj fizetése mindenki számára kötelező, aki villanyszámlát is fizet, ugyanakkor e kötelezettség alól néhány társadalmi csoport kivételt képez. 50%-os kedvezményre jogosultak a nyugdíjasok és az anyagi szükséghelyzetben lévők - de ezt kérni kell, és a kérvénnyel együtt a Szlovák Televízónak és Rádiónak (RTVS) postázni kell a megfelelő igazolást. Az anyagi szükség- helyzetben lévőknek a szociális ügyi hivatal által kiállított igazolást kell elküldeniük, a nyugdíjasoknak a Szociális Biztosító határozatát a nyugdíj jóváhagyásáról. Ez utóbbihoz mellékelni kell egy becsületbeli nyilatkozatot is, hogy az adott nyugdíjasnak és a vele egy háztartásban élő személyeknek nincs más jövedelmük. A súlyosan egészségkárosodott személyeknek semmit nem kell fizetniük, de nekik is kérvényt kell írniuk. Ehhez a szociális ügyi hivatal határozatának fénymásolatát kell csatolniuk, amely igazolja, hogy súlyosan egészségkárosodott személynek nyilvánították, de postázhatják a ŤZP-igazolvány fénymásolatát is. Azoknak sem kell fizetniük, akik egészségkárosodott személlyel élnek egy háztartásban, (sza)