Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-25 / 146. szám, kedd

www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2013. JUNIUS 25. ’szezonértékelő 15 eléggé a klubot. Aztán jött a tava­szi idény, kilenc vereséggel. így lett ebből 7. hely. Ezzel együtt masszív a Lazio, és végre olyan edzője van Vladimir Petkovic személyében, akit az ultrák is kedvelnek. Büszke lehet klubrekordjára a Catania, amióta húsz csapat szere­pel az olasz élvonalban, a Catania még soha nem szerzett ennyi pontot (56). Egy darabig még az EL-indulással is kacérkodtak a szicíliaiak, akik azonban éppen most vannak a helyükön. Masszív középcsapatként, harapós argentin játékosokkal és dörzsölt olaszokkal. Ráadásul a Catania még az Litert is megelőzte, amely 1994 után (amikor csak 13. lett a bajnokság­ban) most szerepelt a legrosszabbul az első ligában. A teljesen szétesett, sérülések által sújtott kék-feke­ték 3-1-10-es sorozattal fejezték be az idényt. Az Internek jelenleg nincs csapata, az egyeden valami­revaló focistának Rodrigo Palacio tűnik, márpedig ez nagyon kevés. A kispadra szerződtetett Walter Mazzarrinak pokoli nehéz dolga lesz Milánóban. Az első fordulót leszámítva egy­szer sem állt kiesőhelyen a Parma, mindvégig ez a középszerűség jel­lemezte a sárga-kékeket. A Ca­gliari háza táján bezzeg nem volt unalom. Cellino klubelnök sokáig a város önkormányzatával hadako­zott, amely hol beengedte az újon­nan épített Is Arenas stadionba a szurkolókat, hol nem. A tulajnak meggyűlt a baja a hatóságokkal is. Az új stadion kapcsán indított nyo­mozás során Cellinót (két társával együtt) februárban letartóztatták. A vád: csalás, sikkasztás, vesztege­tés. Ehhez képest a pályán jól ment a szárdoknak, akik közül érdemes megjegyezni a 12 gólos Marco Sau nevét. Évről évre a Chievo játékoskerete tűnik a leggyengébbnek, a vero­nai klubnak mégsincsenek kiesési gondjai. A magyarázat a statisz­tikákban rejlik: a Chievo ebben a szezonban ahányszor vezetést szerzett, annyiszor győzött (tízből tízszer). Ez a százszázalékos arány a Serie A-ban egyedülálló. Jövőre talán nézők is lesznek Veronában - feljutott végre az első ligába a városi rivális, a Hellas Verona. Voltak jó meccsei a Bolognának, a csapat a Romát és a Napolit is 3-2-re verte idegenben (Nápolyban Panagiotís Koné lőtte az év gólját, a tizenha­tosról, félfordulatból), így összessé­gében kellemes idényen vannak túl a szurkolók. A Milan elleni idegenbeli sikerrel kezdte a szezont a Sampdoria, amely az ötödik forduló után még a dobogón állt. Később kétszer is legyőzte a Juventust (Torinóban tíz emberrel megfordítva a mér­kőzést). Ettől azonban olyannyira megnyugodott, hogy egészen a 14. helyig süllyedt. Majdnem el­felejtettük az Atalantát, és ez nem véleden. Az Inter elleni két győ­zelem (3-2, 4-3) szépen mutat, de ez idén nem számított akkora szenzációnak. Szokás szerint a ta­bella utolsó negyedében végzett a Torino, de csodák csodája, a bi­kák idén egyetlen forduló végén sem álltak kiesőhelyen. Az utolsó hét mérkőzésén veretlen maradt, s ezzel kiharcolta a bent maradást a Genoa. Három edző irányí­tása mellett 37 futballista lépett pályára legalább egy bajnokin a Genoában. A kispadon nyártól az egykori Palermo- és Lazio- játékos, Fabio Liverani próbál­kozhat. S egy érdekes adat: a mel- lőzöttnek tűnő, olykor hetekig a pálya közelébe sem kerülő Tőzsér Dániel volt a Genoa 9. legfoglal­koztatottabb játékosa a maga 22 pályára lépésével! Maurizio Zamparini tulajdonos évek óta Bajnokok Ligáját ígér a Palermo szurkolóinak, ehelyett kedvenceik kiestek az első osztály­ból. Ez nem csoda, az elnöknek krízishelyzetre egyeden válasza létezik: kirúgja az edzőt. A Serie B-ben Gennaro Gattuso irányítja majd a rosanerókat, alig várjuk az első Gattuso-Zamparini balhét. Nem történt csoda a Sienával sem, amely - a bundabotrányban való érintettsége miatt - mínusz hat pontról indult, és csupán három olyan forduló volt, amelynek vé­gén nem állt kieső helyen. A sze­zon végére tejesen összeomlott a Pescara. A kék-fehérek a bajnokság második felében 19 mérkőzés alatt mindössze 2 pontot kapartak össze! Nagyon hiányzott nekik az előző idényből Verratti (PSG) és Insigne (Napoli), Zdenék Zemanról nem is beszélve. * * * A szezon mérkőzése Torino-Napoli 3-5! Az AS Ro­mának volt legalább öt szenzá­ciós meccse ebben a szezonban, a legőrültebb találkozót mégis a nápolyiak torinói vendégjátéka hozta. Az utolsó negyedórában öt gól született, előbb a néhány perc alatt két gólt szerző Torino fordított 3-2-re (79. perc), majd a Napoli 5-3-ra (90. perc). A meccs hőse a koszovói származá­sú középpályás, Blerim Dzemaili (Napoli) volt, aki mesterhármast szerzett, parádés gólokkal. A szezon legjobbja Egészen hihetetlen volt, amit eb­ben az idényben Arturo Vidal (Ju­ventus) bemutatott. Voltak mécs­esek, amikor úgy tűnt, mindenkit lefut, leszerel. Emellett ő adja a gólpasszokat is, sőt még a gólokat is ő lövi. Egyszóval mindent ő csi­nál. Tíz góljával házi gólkirály lett a bajnoknál (Vuciniccsel holtver­senyben), ráadásul kilenc gólpasszt is jegyzett. A szezon felfedezettje El Shaarawy (AC Milan) ősszel brillírozott, de őt hírből már ismer­tük, s olykor láttuk az előző idény­ben is. Paul Pogbáról (Juventus) viszont a szezon kezdete előtt csak annyit tudtunk, hogy unja a tarcsit a Manchester Unitednél. A Juven­tus ingyen elhozta, s hamar kide­rült, hogy ez volt az egyik legjobb döntés, amit a Juve-menedzsment mostanában hozott. A 20 éves já­tékos univerzális középpályás, fut, szerel, passzol, lő. Övé a jövő - eb­ben Buffontól Piriéig mindenki egyetért Torinóban. A szezon átigazolása Hármas csomagot vett a Fiorentina a Villarrealtól, amely tavaly nyáron kiesett a spanyol másodosztályba. Gonzalo Rodriguez és a sérülten érkező Giuseppe Rossi mellett a 28 éves Borja Valero bizonyult a firenzeiek legjobb fogásának. A labdabiztos, intelligens, tiszta eszközökkel játszó spanyol focista (David Pizarróval az oldalán) ki­válóan szolgálta ki a violák gyors támadóit, Cuadradót, Ljajicsot és Joveticet. All gólpasszal záró Bor­ja csak egy meccset hagyott ki az idény során. A szezon edzője Vincenzo Montella (Fiorentina) fiatal, mégis sokoldalú tréner. Ta­valy a Cataniával mutatta meg, hogyan lehet létrehozni egy csu­paszív, masszív, félelmet nem is­merő együttest. Firenzében új fe­ladat várt rá, a Fiorentinánál nem lett volna elég, ha a csapat jól be­tonoz. Montella kiállta a próbát, az egykori római játékos vezeté­sével a violák újabban kulturált, spanyolos focival szórakoztatják a közönséget. A szezon csalódása A szezon legrosszabb csapatából ki­hagytuk Kevin-Prince Boatenget (AC Milan), mert voltak nála rosz- szabbak is: az indolens De Rossi vagy az elveszett Nagatomo. De Boateng nagyon magasról süllyedt nagyon mélyre: tavaly az olasz baj­nokság egyik legjobb játékosa volt, úgy vitte a hátán a Milant, mint idén Vidal a Juventust. S hogy mi maradt ebből erre a szezonra? Csak a zselé meg a tetkó. A szezon álomcsapata Marchetti (Lazio) - Basta (Udi- nese), Barzagli (Juventus), Chiellini (Juventus), De Sciglio (Milan) - Borja Valero (Fiorentina), Vidal (Juventus), Hamšík (Napoli) - Balotelli (Milan), Cavani (Napoli), Di Natale (Udinese) A szezon citromdíjas csapata Goicoechea (Roma) -Piris (Roma), Ciani (Lazio), Bocchetti (Pescara), Nagatomo (Inter) - Ricky Alva­rez (Inter), Nocerino (Milan), De Rossi (Roma) - Bogdáni (Siena), Dybala (Palermo), Rocchi (Inter) VÉGEREDMÉNY 1. Juventus 38 27 6 5 71-24 87 2. Napoli 38 23 9 6 73-36 78 3. AC Milan 38 21 9 8 67-39 72 4. Fiorentina 38 21 7 10 72-44 70 5. Udinese 38 18 12 8 59-45 66 6. AS Roma 38 18 8 12 71-56 62 7. Lazio 38 18 7 13 51-42 61 8. Catania 38 15 11 12 50-46 56 9. Intemazionale 38 16 6 16 55-57 54 10. Parma 38 13 10 15 45-46 49 11. Cagliari 38 12 11 15 43-55 47 12. Chievo 38 12 9 17 37-52 45 13. Bologna 38 11 11 16 46-52 44 14. Sampdoria 38 11 10 17 43-51 42 15. Atalanta 38 11 9 18 39-56 40 16. Torino 38 8 16 14 46-55 39 17. Genoa 38 8 14 16 38-52 38 18. Palermo 38 6 14 18 34-54 32 19. Siena 38 9 9 20 36-57 30 20. Pescara 38 6 4 28 27-84 22 OTTHON 1. Napoli 19 14 4 1 44-18 46 2. Juventus 19 14 3 2 36-10 45 3. Fiorentina 19 13 4 2 40-19 43 4. Lazio 19 13 2 4 35-16 41 5. AC Milan 19 13 2 4 33-15 41 6. Catania 19 12 4 3 31-15 40 7. Udinese 19 11 7 1 31-16 40 8. AS Roma 19 10 5 4 40-24 35 9. Parma 19 9 6 4 28-18 33 10. Cagliari 19 8 4 7 24-24 28 11. Intemazionale 19 8 4 7 30-31 28 12. Sampdoria 19 8 3 8 25-22 27 13, Bologna 19 6 8 5 30-24 26 14. Chievo 19 6 8 5 18-16 26 15. Torino 19 6 6 7 23-26 24 16. Atalanta 19 6 6 7 19-24 24 17. Siena 19 6 5 8 16-19 23 18. Palermo 19 5 7 7 24-26 22 19. Genoa 19 5 7 7 26-30 22 20. Pescara 19 4 1 14 15-42 13 IDEGENBEN 1.Juventus 19 13 3 3 35-14 42 2. Napoli 19 9 5 5 29-18 32 3. AC Milan 19 8 7 4 34-24 31 4. Fiorentina 19 8 3 8 32-25 27 5. AS Roma 19 8 3 8 31-32 27 6. Udinese 19 7 5 7 28-29 26 7. Intemazionale 19 8 2 9 25-26 26 8. Lazio 19 5 5 9 16-26 20 9. Cagliari 19 4 7 8 19-31 19 10. Chievo 19 6 1 12 19-36 19 11. Atalanta 19 5 3 11 20-32 18 12. Bologna 19 5 3 11 16-28 18 13. Torino 19 2 10 7 23-29 16 14. Genoa 19 3 7 9 12-22 16 15. Sampdoria 19 3 7 9 18-29 16 16. Catania 19 3 7 9 19-31 16 17. Parma 19 4 4 11 17-28 16 18. Siena 19 3 4 12 20-38 13 19. Palem» 19 1 7 11 10-28 10 20. Pescara 19 2 314 12-42 9 ŐSSZEL 1. Juventus 19 14 2 3 40-13 44 2. Lazio 19 12 3 4 28-19 39 3. Napoli 19 12 3 4 37-18 37 4. Fiorentina 19 10 5 4 36-21 35 5, Intemazionale 19 11 2 6 30-22 35 6. AS Roma 19 10 2 7 43-33 32 7. AC Milan 19 9 3 7 36-27 30 8. Parma 19 8 5 6 27-25 29 9. Udinese 19 6 9 4 29-26 27 10. Catania 19 7 5 7 26-27 26 11. Chievo 19 7 3 9 21-29 24 12. Atalanta 19 7 3 9 18-28 22 13. Torino 19 4 9 6 20-22 20 14. Sampdoria 19 6 3 10 22-28 20 15. Pescara 19 6 2 11 17-35 20 16. Bologna 19 5 3 11 21-26 18 17. Genoa 19 4 5 10 20-30 17 18. Cagliari 19 4 4 11 17-35 16 19. Palermo 19 3 6 10 16-29 15 20. Siena 19 4 5 10 17-28 11 TAVASSZAL 1. Juventus 19 13 4 2 31-11 43 2. AC Milan 19 12 6 1 31-12 42 3. Napoli 19 11 6 2 45-17 39 4. Udinese 19 12 3 4 30-19 39 5. fiorentina 19 11 2 6 36-23 35 6. Cagliari 19 8 7 4 26-20 31 7. AS Roma 19 8 6 5 28-23 30 8. Catania 19 8 6 5 24-19 30 9. Bologna 19 6 8 5 25-26 26 10. Lazio 19 6 4 9 23-23 22 11. Sampdoria 19 5 7 7 21-23 22 12. Genoa 19 4 9 6 28-22 21 13. Chievo 19 5 6 8 16-23 21 14. Parma 19 5 5 9 18-21 20 15. Torino 19 4 7 8 26-23 19 16. Intemazionale 19 5 4 10 25-35 19 17. Siena 19 5 4 10 19-29 19 18. Atalanta 19 4 6 9 21-28 18 19. Palermo 19 3 8 8 18-25 17 20. Pescara 19 0 2 17 10-49 2 Góllövőlista 29 Edinson Cavani (Napoli) 23 Antonio Di Natale (Udinese) 16 Stephan El Shaarawy (AC Milan) 16 Pablo Osvaldo (AS Roma) 15 German Denis (Atalanta) 15 Miroslav Klose (Lazio) 15 Erik Lamela (AS Roma) 15 Giampaolo Pazzini (AC Milan) 13 Gonzalo Bergessio (Catania) 13 Alberto Gilardino (Bologna) 13 Stevan Jovetic (Fiorentina) 12 Mario Balotelli (AC Milan) 12 Rodrigo Palacio (Inter) 12 Marco Sau (Cagliari) Sárga lapok száma 16 Daniele Conti (Cagliari) 14 Daniele Gastaldello (Sampdoria) 14 Jaime Valdés (Parma) 14 Valón Behrami (Napoli) 14 Radja Nainggolan (Cagliari) Legtöbb perc, kapusok 3420 Gianluca Pegolo (Siena) 3330 Jean-Ftancois Gillet (Torino) 3240 Sébastien Frey (Genoa) Legtöbb perc, mezőnyjátékosok 3275 Borja Valero (Fiorentina) 3267 Marek Hamšík (Napoli) 3122 Gonzalo Rodriguez (Fiorentina) 9 Legfiatalabb játékos Alberto Cerri (Parma) a Pescara ellen 16 év, 11 hónap és 14 naposán > Legidősebb játékos Javier Zanetti (Inter) a Palermo ellen, 39 év, 8 hónap és 18 naposán * Leghosszabb győzelmi sorozat: Juventus (9 mérkőzés) « Leghosszabb veretlenségi széria: AC Milan (14) * Leghosszabb döntetlenszéria: Bologna (5) * Leghosszabb nyeretlenségi széria: Pescara (19) * Leghosszabb vereségsorozat: Pescara (8) Nézőszámok átlaga 45 796 Intemazionale 44178 AC Milan flMMH 39 894 AS Roma tHB 39 636 Napoli .MHMi 38 711 Juventus 31730 Lazio 25654 Fiorentina 23 161 Sampdoria 21343 Bologna 19 881 Genoa 18111 Palermo 15 969 Udinese 15 615 Torino 15 246 Atalanta 13 704 Catania 12 763 Parma 12 761 Pescara 9974 Chievo 9582 Siena WtKKKM 6477 Cagliari Kiss Tibor Noé EDZŐVÁLTÁSOK klub távozott érkezett 2012. június Pescara Zdenék Zeman Giovanni Stroppa 2012. június Catania Vincenzo Montella Rolando Maran 2012. június Siena Giuseppe Sannino Serse Cosmi 2012. július Sampdoria Giuseppe Iachini Ciro Ferrara 2012. szeptember Palermo Giuseppe Sannino Gian Piero Gasperini 2012. október Chievo Domenico Di Carlo Eugenio Corini 2012. október Cagliari Massimo Ficcadenti Ivo Pulga 2012. október Genoa Luigi De Canio Luigi Delneri 2012. november Pescara Giovanni Stroppa Cristiano Bergodi 2012. december Siena Serse Cosmi Giuseppe Iachini 2012. december Sampdoria Ciro Ferrara Delio Rossi 2013.január Genoa Luigi Delneri Davide Ballardini 2013. február AS Roma Zdenék Zeman Aurelio Andreazzoli 2013. február Palermo Gian Piero Gasperini Alberto Malesani 2013. február Palermo Alberto Malesani Gian Piero Gasperini 2013. március Pescara Cristian Bergodi Cristian Bucchi 2013. március Palermo Gian Piero Gasperini Giuseppe Sannino 2013. május Napoli Walter Mazzarri Rafa Benitez 2013. május Inter Andrea Stramaccioni Walter Mazzarri 2013. május Chievo Eugenio Corini ? 2013. május Genoa Davide Ballardini Fabio Liverani 2013. június Roma Aurelio Andreazzoli Rudi Garcia

Next

/
Thumbnails
Contents