Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-22 / 144. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 22. Közélet 3 Az északi országrész lakói vallásosabbak, ami befolyásolhatja a terhességmegszakítások számát Országosan kevesebb, a déli járásokban több az abortusz Pozsony. Dél-Szlovákiá- ban több a terhességmegszakítás, mint északon, csak Léván tavaly háromszor annyi abortuszt végeztek el, mint az országos átlag. Összességében azonban csökkenés figyelhető meg, az előző évhez képest kevesebb nő döntött az orvosi beavatkozás mellett, ugyanakkor mérsékelten emelkedett a természetes vetélések száma - derül ki az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) adataiból. ÖSSZEFOGLALÓ A MŰVI TERHESSEGMEGSZAKITASOK ARANYA JÁRÁSONKÉNT A déli országrészben magasabb az arány, a Lévai járásban az országos trenddel ellentétben nőtt a terhességmegszakítások száma. V mmt§6 Szlovákia 2012-ben összesen 16 021 terhességmegszakítást jelentettek, ami 2011-hez képest 400-zal kevesebb. „Pozitív trendről azonban csak az abszolút számok tükrében beszélhetünk, más szemszögből közelítve azt is el kell mondani, hogy míg 2011-ben 100 élve született gyermekre 27,3 abortusz esett, addig 2012-ben ez az arány már 28,8 volt“ - hívta fel a figyelmet Peter Bobula, a központ sajtóosztályának munkatársa. Ez annak köszönhető, hogy a születések száma a terhességmegszakítások számánál nagyobb arányban csökken. 14 évesnél fiatalabbak is Az egészségügyi intézményekben tavaly 8443 művi terhességmegszakítást végeztek el, egy évvel korábban 8818-at. Ezzel szemben az utóbbi három évben mérsékelten ugyan, de folyamatosan nőtt a természetes vetélések száma: 2010-ben még „csak“ 4637, tavaly már 5172 volt, tájékoztatta lapunkat az NCZI szóvivője. A legtöbb spontán vetélés és a művi terhességmegszakítás is a 30-34 éves nők kategóriájában fordult elő leggyakrabban. Ebbe a korcsoportba tartozó abortuszt választókra jellemző, hogy a többségüknek már van két gyermeke, és harmadikat már nem akartak vállalni. Ezzel szemben a természetes vetélés főleg azoknál fordult elő, akiknek még nincs gyermekük. A statisztika szerint 20 esetben 0-5 5-10 10-15 15 - 20 20-nál több 1000 termékeny korban lévő nőre jutó abortusz aránya > Fonás: NZQ 25 20 15 10 Lévai járás 20,8 12,0 Grafika: SME/SS 14 évesnél fiatalabb lányoknál szakadt meg a terhesség, közülük 14-en estek át abortuszon. Meghatározó a családi állapot és a végzettség A szakemberek szerint a kor mellett a családi állapot és az iskolai végzettség is fontos szempont, ami befolyásolja a nők döntéshozását. A főiskolát végzettek körében kevesebb az abortusz, mint az alap- vagy középfokú végzettséggel rendelkezők között, ami gyakran társadalmi helyzetükkel is összefügg. Külföldi tanulmányok szerint az abortuszt választó nőknek két típusát lehet megkülönböztetni. Az egyik csoportba tartoznak azok az idősebb hölgyek, akiknek már van gyermekük. A másik a fiatal hajadonok nyugat-európai típusa, ami Szlovákiára kevésbé jellemző, kivéve a fővárost. Léva a csúcstartó Földrajzi szempontból a legtöbb terhességmegszakítást a Kassai kerületben evidálták (797 természetest, 1347 művit), a legkevesebbet pedig a Trencséni kerületből jelentették (381 természetest, 818 művit). Járási szinten Léva áll az első helyen 795 abortusszal, a sereghajtók pedig Mezólaborc és Stubnyafürdő (Turčianske Teplice) 23-23 terhességmegszakítással. Noha Zsolnán Mi az abortusz? Terhességmegszakítás, magzatűzés, vagy idegen szóval abortusz alatt a terhesség megszakítását értjük, rendszerint a terhes nő önálló döntése után. Az orvosi beavatkozás műtétnek számít, és a műtétekhez hasonlóan megvannak a maga kockázatai. A méhszáj tágítása mesterséges módon altatásban, vagy a méhnyakba vezetett, nedvességre duzzadó eszközzel történik. A tágítás során a nyakcsatoma megsérülhet, fokozott a felfertőzés veszélye, mert a nyakcsatoma így nem zár tökéletesen, ezért egy következő terhességnél idő előtt kitágulhat, kinyílhat, még mielőtt a baba teljesen kifejlődött volna - és korábban jöhet a vüágra. A méb falát is érhetik különböző sérülések, gyulladások, (sza) (433) és Epeijesen (507) is viszonylag sok vetélés volt, általánosságban elmondható: a délszlovákiai járásokban az országos átlagnál elterjedtebb jelenségről van szó. Észak és dél között e téren évek óta nagy eltérés figyelhető meg. Demográfusok szerint ez egyrészt azzal magyarázható, hogy az északi országrészekben vallásosabbak, szociális szempontból konzervatívabbak az emberek. A magyarlakta járásokban, különösen a délnyugati régióban más demográfiai mutatók alapján is rossz a helyzet - itt a legldsebb a születések száma és a legmagasabb az elhalálozás. Délen több a válás is, és abortuszra statisztikailag több elvált nő megy, mint féijezett. Ezenkívül a déli országrészekben viszonylag hozzáférhetőbb a művi terhes- ségmegszakítás, ott ezt az ún. egynapos sebészeti központok is elvégzik. Michaela Potan- čoková, a Bécsi Demográfiai Intézet munkatársa szerint az abortuszok száma összefügg a terhességmegelőző készítmények hozzáférhetőségével - a hormontabletták drágák, és az alacsony bevételűek nem engedhetik meg maguknak. Arról, hogy a nők miért döntenek a művi beavatkozás mellett, a rendszerváltás óta nem vezetnek hivatalos statisztikát. Hiányzó szexuális nevelés Hivatalosan az abortuszok több mint harmadát egészségi okokból végzik el - ha ez igaz lenne, akkor Potančoková szerint azt jelentené, hogy a szlovákiai nők egészségi állapota viszonylag rossz. „Ez esetleg érvényes lehet a roma nők esetében bizonyos közösségekben, de szerintem a terhességmegszakításoknak jóval több, mint kétharmada saját kérésre történik“ - nyilatkozta a Sme napilapnak a demográfus. Szerinte kötelezővé kellene tenni a szexuális nevelést, és a felviláHol volt a legtöbb abortusz 2012-ben? tárás Abortuszok” Száma ! aránya** Lévai 599 20,8 Dunaszerdahelyi 316 10,4 Rimaszombati 241 11,4 Nyitrai 279 6,9 Komáromi 233 9,1 Pozsony-Ligetfalu 231 8,1 Privigyei 211 6,0 Losonci 208 11,0 Eperjesi 201 4,6 Zsolnai 201 5,1 Érsekújvári 199 5,5 Nagyszombati 161 4,9 * csak a művi terhességmegszakítás, beleértve az egészségügyi okokból elvégzetteket ** 1000 termékeny korú nőre jutó művi terhességmegszakítás száma Forrás: NZQ gosításra nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. „Nem a szex vagy a szexuális szabadság propagálásáról van szó, hanem a felelősségteljes viselkedésre való nevelésről“ - hangsúlyozta Potančoková. Hiányoznaka rétegprogramok Nehezményezte, hogy nálunk hiányoznak az egyes lakossági rétegeket megszólító programok, melyeket több európai ország sikeresen bevezetett. Ha Szlovákiában valaki a szexuális nevelésen kíván javítani, az egyházzal találja szemben magát. Ennek ellenére a visegrádi országok közül, noha a szlovákiai abortusztörvény elég liberális, nálunk van a legkevesebb abortusz. Csehországban egy kicsivel több terhességmegszakítást jegyeztek, mint nálunk, Magyarországon pedig a dupláját. Lengyelországban ugyan de facto tiltják, a hivatalos adatok szerint csak elenyésző számú abortuszt végeznek, azt is csak akkor, ha az anya élete veszélyben van, illetve ha a nőt megerőszakolták. A civil szervezetek szerint azonban legalább 100 ezer illegális abortuszt végeznek el évente északi szomszédainknál, (sza) Az AB nem tiltotta be az abortuszt Kötelező a felvilágosítás UJ SZO-HIR Szlovákiában 2007-ben döntött az Alkotmánybíróság az abortusztörvényről, a jogszabályt a kereszténydemokraták kifogásolták. A jogszabály ugyanis kimondta, hogy a nőknek joguk van a terhesség tizenkettedik hetéig személyes döntés alapján kérni a művi terhességmegszakítást. Az alkotmány szerint viszont mindenkinek joga van az élethez, ami már a megszületés előtt védelmet érdemel. A taláros testület döntése szerint a meg nem született élet objektiven védendő, és ezt a védelmet a terhesség 12. hetéig egyrészt az anya egészségének védelme által lehet megvalósítani, másrészt az anyával szemben csupán az abortusz előtti kötelező háromnapos gondolkodási idő bevezetésével, pszichológussal történő kötelező konzultáció által lehet érvényesíteni. Az Alkotmánybíróság döntése tehát nem tiltotta meg az abortuszt, csak pontosabb szabályozást írt elő. Ennek megfelelően felülvizsgálták, majd módosították az abortusztörvényt. Az orvos köteles felvilágosítani a nőt a terhességmegszakítás következményeiről, a fogamzásgátlás elérhető módjairól és eszközeiről. Ha a nő ragaszkodik hozzá, és megfelel az előírt feltételeknek, akkor az orvos meghatározza, hogy melyik intézményben végzik el a terhességmegszakítást. A14 éven aluliak esetében szükséges a szülő vagy a gyám beleegyezése, 14-18 évesek esetében pedig az intézmény utólag értesíti a szülőket vagy a gyámot. (sza) ERVEK ES ELLENÉRVEK Az abortusz ellenzői: Pro-life (életért) mozgalom - Számukra az emberi élet a foganás pillanatától kezdve szent, óvni és védeni kell. Az orvosi beavatkozás csak akkor elfogadható, ha életmentés céljából történik, sohasem irányulhat senki (még a magzat) élete ellen sem - még akkor sem,' amikor az anya és a magzat élete egyszerre forog kockán; vagy ha csak az anya élete menthető meg. Az abortuszt az egyház is ellenzi, szerinte az emberi élet a fogantatással kezdődik és ettől kezdve az embriót személynek kell tekinteni, ezért megilleti az ember életére vonatkozó legfontosabb erkölcsi törvény védelme: az emberi élet közvetlen kioltása, és az ebben való közreműködés tilos. A lelkiismereti szabadságról szóló vatikáni utószerződésre hivatkozva a szlovákiai orvosok elutasíthatják a művi terhességmegszakítás elvégzését. Az abortusz lehetőségének támogatói: Pro-choice (választásért) mozgalom - emberi jogi megközelítésből támogatja az abortusz lehetőségét, és a nők szabad döntéshozatalát. Az ENSZ égisze alatt született szexuális és reproduktív jogok chartájára alapozva teljes szabadságot követelnek a nőknek. Egyik érvük a nők önrendelkezési joga, amely alapján mindenld szabadon dönthet a terhesség megszakításáról vagy megtartásáról - különösen annak első harmadában. További érv, hogy az abortusz korlátozásának eredményeként megszülető nem kívánt gyermekek élete sokszor igen fájdalmas élet. A pro-choice mozgalom szerint a nőknek joguk van a legális, s ezáltal biztonságos abortuszhoz, és nem szabad őket illegális és életveszélyes abortuszra késztetni a törvények szigorításával. Ezt igazolja például a lengyelországi illegális abortuszok becsült száma, amely egyes felmérések szerint elérheti a százezret is, vagyis magasabb, mint a szlovákiai adat. (sza) Bizonyos esetekben az abortusz alternatívája lehet a nyilvános inkubátor, itt elhelyezhető a nem kívánt kisbaba (Pavol Funtál felvétele)