Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-18 / 140. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 18. Keddi faggató 13 Bárczi Zsófia: A baráti kapcsolatokba rendszerint időt, energiát, „munkát" fektetünk, ezért az életet teljesebbé téve önmagukban rejtik értéküket Mondja, hány barátja van?... „Ha hajlandó lenne ma este 7 órakor hozzám elfáradni, én ez időpontban meghívom egy asztronómiai találkára is, megfigyelni a Holdat és a Szaturnuszt. Ma este három teleszkóp is van a házamban” - írta barátsággal Goethe Schillernek 1800. február 11-én Weimarban. MIKLÓSI PÉTER A cím általánosan érvényes kérdését szabadjon személyes tapasztalatokra szűkítenem. Ugyanis a munkámból eredően nagyon sok emberrel kell kapcsolatot tartanom. E hivatásbeli ismeretségeim némelyike az idők során mélyebbé vált, és olyan dolgokról is eszmét cserélünk, amelyek már semmiképp sem a napi feladatokhoz kötődnek; de akad olyan kötelék is, amelyben kerülünk néhány „témát”, vagy éppenséggel megszakadt a kapcsolatunk. Ezért nincsenek hát illúzióim, s túl a hatodik ik- szen, már életem kijárata felé ballagva tudok különbséget tenni igaz baráti, netán annak látszó viszony, illetve holmi bensőségesebb érdekszövetségek között. Persze, mindebben nincs semmi rendkívüli, én is csak egy szokványos eset vagyok. Ellenben más dilemma, hogy a rendszerváltás óta valójában nem sokat tudunk a barátságok alakulásáról. Hogy milyen tényezők s hogyan befolyásolják az emberek ba- rát/ság/ainak számát, kiket érint és minek tulajdonítható a barátok számának valószínűsíthető csökkenése, a kapcsolatok beszűkülése. Alapvetően szociológiai kérdések ezek, de magától értetődően fölvethe- tők „privát” is. Például Bárczi Zsófiával, a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karának dékánhelyettesével, irodalom- történésszel, prózaíróval beszélgetve. Az ön egyetemi dolgozó- szobájában véletlenül június 18-a, a piknikek világnapja előtt társalgunk. Az időpont pusztán azért kiemelendő, mert köztudott: a piknik barátoknál, vagy ismerősökkel együtt, kirándulás keretében a szabadban rendezett társas összejövetel. De aki már lakott sokemeletes „panelbarokkban”, az tudja: ott valami hasonló esemény például a lakásavató. Ha egyéni dolgot is firtatgathatok - lévén hogy ön és családja Ér- sekújvárott ilyen típusú házban lakik -, akkor rákérdezek: abban a blokkházban hány barátjuk van? Barátaink nincsenek, ott ismerőseink vannak. Általában reggel hétkor eljövök otthonról és este hétre érek haza, a nap fennmaradó óráiban valóban csak él az ember. Az idő a barátságokban egy nagyon meghatározó tényező. Akikkel viszont összejárunk és intézgetjük is egymás folyó ügyeit, azok a szemben lakó szomszédaink, ők a jó ismerőseink. Én a barát fogalmát nagyon szigorúan használom. Annak mi lehet a szigorúan fogalmazott mércéje? Nem definiálnék, azt az igazán mély és őszinte baráti kapcsolatot érzi az ember. Ilyen nem is akad sok az életben. Manapság jóval felületesebb értelemben is használni szoktuk a barátság fogalmát, hiszen akivel öt mondatnál többet vált az ember, arra hajlamosak vagyunk ráfogni, hogy a barátunk. Szerintem azonban a tényleges, a szó klasszikus értelmében vett komoly barátságok azért másutt kezdődnek. Mára, még a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveihez viszonyítva is, mintha elszürkültek, elkoptak volna a barátságok. Nem érünk rá egymásra? Főként a kapcsolattartás csatornái változtak meg. Az internet világában már senki sem kényszerül rá, hogy kipróbált barátságait sutba dobva újabb kapcsolatokat keressen, elmélyítsen újabb barátságokat. Ha otthon este bekapcsolom a gépemet, akkor a tőlem kétezer kilométerre élő barátnőm ugyanúgy ott tud lenni, és megbeszélhetjük a napjainkat, mintha a szomszéd lakásban élne. Ez hihetetlenül szerencsés dolog, mert a fontos dolgokban sem kell eltávolodnunk. Ezt azonos értékűnek tartja a rigorózus mércével mért barátságokkal? Abszolút egyenértékűnek. Természetesen, nem arról beszélek most, amikor vadidegenek kattintanak egymásra, vagy kukkolni igyekeznek mások magánéletét, hogy azután még másokkal legyen miről fecsegniük. Én a korszerű technikának köszönhetően azt tartom előnyösnek, hogy amennyiben már van egy régi, akár még gyermekkori jó barátság, akkor ez a mai, ide-oda utazgatós, másutt élős világban is zökkenőmentesen megőrizhető. Lehetővé teszi az élő beszédet, nem kell hosszasan várni a mégiscsak szűkített tetjedelmű levélre. A világ túlsó végéről is lehet otthonról, közvetlenül valakivel együtt kávézni, esetleg meginni egy pohár bort, és megkérdezni közben: szerinted fölvehetem ezt a ruhát? Szokta csinálni? Hogyne. Meglehetős rendszerességgel. Mindhárom barátnőmmel. Ön, legalábbis úgy olvasni, ritkán alakít új baráti kapcsolatokat. Ebben a mai világban miként sikerült megőrizni a régi, „fölesküdt” barátnőit? Rögeszmésen ragaszkodom hozzájuk. És hát nyilván ők is hozzám. Ennek pedig borzasztóan egyszerű módja van: az ember ne azt keresse, ami elválaszt, esetleg azt, ami szembesítéshez vezető konfrontációs alap is lehetne - minden kapcsolatban akad ilyen, nem is kevés -, hanem inkább türelemmel, a lényegi sorrendek tudatosításával érdemes kezelni az élet idevágó dolgait. Mégis előfordult, hogy elveszített barátságokat? Igazán mély és meghatározó, Lázár Ervinnel szólva: na- gyon-barátságot, merem mondani, hogy nem. Voltak időszakok, amikor egy-egy kapcsolat föllazult, viszont húsz év távlatából már tudom, hogy ez velejárója minden emberi, baráti köteléknek. Számomra az a fontos, hogy eddig mindig sikerült fölvenni a fonalat. Doktori értekezése még 2006-ban Mécs László beszédmódjáról szólt. Eltűnődött már azon, hogy a papköltőnek hány barátja lehetett? Ez érdekes kérdés! Elolvasva a levelezését akár a fél világot úgy határozhatnánk meg, mint Mécs László kedves barátait. Ám ha ugyanezeknek az embereknek a másokkal való levelezését olvassuk, akkor ez távolról sem annyira egyértelmű. Bizonyosan volt egykét barátja, bár ezt így kívülről szemlélve eléggé bajos megítélni. És még hamisabb, ha az ilyesmit levelezések alapján akarjuk rekonstruálni. Én mindig végtelenül gyanakvó vagyok a nagy irodalmi barátságokat felmutató levélváltásokkal szemben. Mondjuk Arany és Petőfi e formájú barátságára vonatkozólag is? Arra pedig különösen. Egy levél az csak levél, kiváltképpen írók esetében. Gyakran pillanatnyi lelki állapotokat és gondolatokat rögzít, a nyelvi csiszoltságról már nem is szólva. Levélben szinte mindig át- gondoltabbak és udvariasabbak vagyunk, mint az egyenes beszédben, így a stilisztikailag is hibátlan mondat remekül célba találhat. Persze, a barátságok fontos eszköze lehet a levél, de csupán ezek alapján ítélkezni azok mélységéről, őszinteségéről kockázatos dolog. Főleg az utókor szemszögéből tartom ezt sajátságos kihívásnak. Gondolom, napjainkban óhatatlanul is azt tapasztalja, hogy a jelent nem az elmélyült barátságok jellemzik. Indoklásképpen elegendő szóba hozni a megélhetésért, a fennmaradásért vívott kemény, sokszor gusztustalan könyöklést és küzdelmet? Kissé másképpen látom. Ugyanis nem egészen értek egyet azzal, hogy a hétköznapjainkból kivesztek, mára szükségszerűen kivesznek a barátságok. Inkább úgy vélem, ahogy öregszik az ember, úgy térben és időben egyre jobban el-elsodródik azoktól, akik korábban fontosak, meghatározóak voltak számára. Uj barátságokat pedig már nehezebben köt. Öregedés közben egyre sérülékenyebb mindenki és egyre kevesebb kockázatot is vállal. Ne haragudjon, de kibököm: hogy mondhatja ezt egy hónap híján negyvenévesen?! Úgy, hogy össze tudom hasonlítani, húszévesen mennyivel nyitottabban viszonyultam a világhoz. Hogy az ember annak idején mennyivel bátrabban vállalt fel érzelmi rizikókat, sérüléseket. A múló évek során viszont egyre gondosabban őrizzük a hétköznapok keservesen fönntartott lelki egyensúlyát. Egyik barátnőmmel pont erről szoktunk újabban beszélgetni. Hogy amióta megöregedtünk, nem olvasunk például Dosztojevszkijt, mert az ember megpróbálja elkerülni valahogy a fájdalmat. És minden kapcsolat, akár a szerelem is, egy idő múltán óhatatlanul magával hozza ezeket a dolgokat. Francis Bacon pár száz évvel ezelőtti sóhaja szerint: Barátok nélkül vadon a föld! Valószínűleg személyesen kellett megtapasztalnia, hogy milyen az, ha a számára fontos személyek nincsenek ott körülötte. Hiszen távolról sem mindegy, hogy térben és időben valakit baráti közeg vesz-e körül, vagy közömbös, sőt, esetleg nem igazán barátságos indulatokkal fűtött társak. A kettő összehasonlíthatatlan. Eszerint Mikszáth Kálmánnak mennyiben lehetett igaza, amikor emígyen füs- tölgött: Négyszáz éve még voltak valódi barátságok... Őszintén szólva nem hiszek abban, hogy az emberi kapcsolatok alapvetően másak voltak valaha és ma. A formák igen, azok másak. Nem hinném, hogy négyszáz esztendeje valakinek tíz legjobb barátja lett volna, most pedig egy sem. Újra megpendítem hát: ön mit ért a barátság fogalmán? Részemre az a barát, akire mindenkor számítani lehet. Nemcsak a nap adott pillanataiban, hanem szükség esetén Egy élet során emberek belépnek és kimennek az életünkből, de közben rendkívül fontosak tudnak lenni. éjjel fél háromkor is. Akit ben- sőleg érdekel a személyem - és viszont. Barátság az, ha valaki képes aggódni a másikért; ha lehetősége nyílik, tenni tud érte. Egy olyan teremtés, akinek társaságában jó beszélgetni, akivel jó együtt lenni, és akkor megszűnik a gravitáció. Aki külön egy védett szigetet képes létrehozni, aki őszintén érdeklődik és nem ítélkezik. Ha ezt veszem alapul - és miért ne tenném -, nem érzi úgy, hogy az utóbbi húsz-huszonöt évben meglehetősen beszűkültek az emberek személyes baráti kapcsolatai? Hogy már-már rekvizi- tum az önzetlen segítség, a nemes emlékű kaláka pedig szinte özönvíz előtti fogalom. Vagy hogy manapság a pénz is „vastagon” belejátszik a barátságok számának alakulásába? Nézze, az iménti vélekedés az én mércém. Viszont nem olyan régen egy nagyon kedves ismerősömmel beszélgettünk éppen ezekről a dolgokról, és az ő mércéje teljesen más volt. Nyilván alkati, személyiségi kérdés, hogy ki mit ért barátság alatt. Aligha szabadna abszolút kategóriákban gondolkodni. Az én barátságaim nem szűkültek be, akié igen, pülant- son önmagába. A párkapcsolatokban szereplő barátot, barátnőt hová sorolja? Manapság távolról sem minden esetben köttetik házasság... Gondolom, ha a Granadából származó, spanyol férjemnek - akivel még az egyetemen ismerkedtünk meg - nem kellett volna a tartózkodási engedélyt meg a többi szükséges okiratot itt Szlovákiában éveken át olyan bonyolult módon intézni, talán mi sem házasodunk össze mind a mai napig. Pedig Laura, a lányunk is már tizenegy éves. Szerintem kérdésének iránya inkább a házasság, barátság, együttélés, szerelem kérdéskörét érinti. De hát egy felnőtt ember már csak tudja a másikról, hogy összetartozik, össze- tartozik-e vele?! Ehhez nem okvetlenül szükséges a nyilvános házasságkötés. Bár akkor a barát szót helyesebb a kedvesemre, az élettársamra cserélni. Szeretem a tiszta fogalmakat. Túlságosan szubjektív a felvetésem, ha úgy vélem, hogy minél feljebb jutnak az emberek a társadalmi, szakmai, érvényesülési ranglistán, annál jobban bezárkóznak és „adagolva” élnek baráti életet? Valószínűleg minél több felelősség és gond nyomja valaki vállát, annál szűkebb mozgástere van a magánélet számára. Egyrészt. Másrészt annál többen keresik fel, mert akarnak tőle valamit. De feltételezem, mindenki képes felmérni, hogy kik a tényleges barátai szemben az érdekcsoportokkal, noha a több szálon futó kapcsolatoknál ez nem mindig egyszerű. Az igazán lényeges baráti kapcsolatok azonban megőrizhetők. Említette, hogy három igazándi barátnője van. Korábban elvesztett már más barátokat, barátnőket? Ez a három egy konstans szám. Valóban már húsz éve. Akinek nincsenek meghitten jó barátai, az óhataüanul magányos? Nem. Pótolhatják a megfelelő emberi, ha nem is kimondottan baráti kapcsolatok. Egy élet során emberek belépnek és kimennek az életünkből, de közben rendkívül fontosak tudnak lenni. És a nagyon-barátság? Az remek befektetés? Hogyne. A legeslegjobbak egyike. És kamatozik!
