Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-12 / 135. szám, szerda
16 Horgász - hirdetés ___________________________________________________________________ ___________________________________________ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 12. www.ujszo.com I smét meg kellett tapasztalnom, hogy a nagy ponty őserővel küzd a horgon, alig van hozzá hasonló erejű hal Tisztelet a pontyoknak Bokros teendőim miatt kétszer sikerült horgásznom az idén, ami lesújtó arány. Pláne, hogy végre itt a nyár. Olyan, amilyen, de nyár van, naptárilag. Sokat nem filózhatok: az egész Duna vízgyűjtőjében a „fejünk fölött” áramlik a víz, már amelyik nem visszafelé folyik. Marad a halastó. KÖVESD! KÁROLY Egy fővárosközeli, kis halastóban tavaly ősszel sikerült elcsípnem egy gyönyörű potyeszt, miután megtépett egy böhöm nagy állat. Ide igyekszem vasárnap délelőtt. Nem viszek magammal csak egy kis teleszkópbotot, amelyet még ki sem próbáltam. Amolyan „kézbe kapom, és ügetek vele bárhová” pálca, 15-50 grammos. Ki gondolta volna, hogy az első szereplése lesz az utolsó... A vízállás magas, a horgászok kedve alacsony; mindössze két- három bojlizó társaságot látok unatkozni, az egyik banda akkora sátorral, mint a budapesti Fővárosi Nagycirkusz. Természetesen a tó közepét bombázzák. Egy másik csapat éppen pakol, a kérdésre, eszik-e a hal, csak legyintenek. Megyek hátra, a „dzsumbujba”, a kertes nyaralók előtti kis ösvényen, némi aggodalommal, honnan ugrik nekem egy szelindek. Megúszom. Sajnálom kissé a többi horgászt, de hát bojizni és horgászni két külön világ. Pedig ha körülnéznének, rájönnének, hol laknak a halak, és nem erőltetnék a tó közepét. Az öbölhöz érve kellemetlen meglepetés zökkent ki a gondolatmenetből: az egyetlen helyen, ahonnan be lehet dobni a fűzfabokros elé, a betonplaccon, legalább húszcentis víz lötyög. Márpedig semmi kedvem vízben állva pecázni. Kerülök egyet, s az öböl túloldalán ereszkedek le a meredek parton, és találok szó szerint talpalatnyi helyet. Innen dobom be a 3+1 grammos pihekönnyű úszót, kis jelzőólommal, nagy esőgilisztával a horgon. A bedőlt fák és vízben álló bokrok sűrűje előtt, a vizet elborító pollenmezőben beáll a kis zöld bóbita, és innentől kezdve drámai előadás veszi kezdetét. Először megdöccen az úszó, majd rángatózva elindul. A bevágásra tenyeres keszegecske locskol a horgon. Nem lesz ez így jó, gondolom, amikor egy vaskos zurbolás jelzi a sűrűbői, mekkora halak tanyáznak itt. A második bedobástól alig telik el öt perc, amikor sűrű, szinte habos buboréksor szalagja fut el előttem. Gyorsan közelebb húzom az úszót, a történés közelébe. Szinte be sem áll az úszó, már el is merül. A bevágás után olyan gyors kirohanás következik, hogy csak találgathatom, miféle hal lehet az illető. Annál is inkább, mert az egyre nehezülő Erre képes a nagy ponty ereje húzás a horog kipattanásával ér véget. Nofene! Lendítsük csak be ugyanoda! A következő kapás sem várat sokáig magára, valami meg-meglendíti az úszót, amely hamarosan elmerül. A bevágásra jókora ellenállás, és a hal azonnal a bokrosba indul. Próbálom visszafordítani, kissé aggódva, búja-e a huszonkettes zsinór. Egyelőre búja. Ám az erő egyre durvább, a hal jobbra indul, nem tudni, miért. Ott „csak” gyökerek vannak, és a vízre lógó fűzfa lombja. Ráng a bot a kezemben, az orsó sú, nem akarnám engedni oda, a biztos vesztésbe, de ezt a csatát ő úányítja. Egyelőre. Aztán el is dönti, csattan a zsinór, és vége a dalnak. Hát, ez nem az én napom, gondolom, de valahogy nem bosszankodok túlságosan, mert tudom, hogy itt vannak a nagy pontyok, esznek is, s ettől valami furcsa nyugalom árad szét bennem. Azért gyorsan levágok vagy húsz-harminc métert a fáradt zsinórból, s újra szerelek úszót, horgot. A következő bedobás engem igazol: a könnyű kristályvagler elmerülése után ismét vaskos halat akasztok, amely - ugyan hová? - ismét a bokrokba csörtet. Valahogy kiimádkozom onnan, s amikor előttem tempózik, próba szerencse alapon megpróbálok emelni rajta. Hátha egy korai pipálás megszelídítené. Próbálkozásom siker koronázza, a hal hirtelen kezes báránnyá válik, s fél perc alatt sikerül megszákolnom. Lehet vagy négykilós. A szép, szabályos, jó kondícióban levő halat haltartóba teszem, elkönyvelem a fogást, és folytatom a pecát. Időközben a lengedező szél meglódítja előttem a pollentakarót, amely sodródni kezd a tó belseje felé. Tisztább terepre tudok dobni, pontosan a gallyak elé. Hogy a pontyok kedvébe járjak, hintek két marék mézes főtt kukoricát az úszóhoz. Sosem viszem túlzásba az etetést, nem jóllakatni akarom a halat, hanem megfogni. A horogra azonban továbbra is nagy esőgiliszta kerül. Enni is kéne valamit, jut eszembe, és hátrafordulok, leguggolva a talpalatnyi helyen, hogy kiszedjem az elemózsiába Egy szép négykilós, természetesen ő volt a legkisebb Hortobágyi halpalacsinta Hozzávalók 4 személyre Bindics Imre, a dunaszerdahelyi Villa Rosa főszakácsa ■ 8 db vastágabb palacsinta ■ 70 dkg darált busa ■1 fej hagyma ® chilis Sungarden olaj ■só ■bors ■ 1 nagy doboz tejföl Elkészítése (Fotók: Kanovits Gábor A rovat támogatója a Búslak * Dunatőkés - Dunajský Klátov A darált busából bő leves pörköltet készítünk, megtöltjük vele a palacsintákat, majd ezeket egyenként felcsavarva jénai tálba tesszük. A maradék szaftot tejföllel keverjük be, és ráöntjük a palacsintákra. Sütőben 20-25 percig sütjük, tejföllel, kenyérrel tálaljuk. Itt laknak a tó legnagyobb halai (A szerző felvételei) hátizsákból. Az ösztöneim súgják-e, vagy csak megszokásból, két mozdulat közt visszapillantok a hónom alatt. Hová lett a piros bóbita? Mint akit kígyó mart meg, megperdülök. így sem látom, de már feszül a zsinór, és indul a gallyak felé, amikor megállítom. Ez már nem is bevágás, csak afféle gyors fékezés. Úristen, mekkora erő! Az első pillanatban tudom, hogy nagy ponty lesz, és fájdalmasan hasít belém a tudat: a huszonkettes zsinórt nem őhozzá méretezték. Iszonyú erővel megy a hal, szülte érzem a farka lomha mozgását. El is éri a dzsumbujt. Minden ragaszkodásával fél métereket nyomul előre, és nem búom tartam. Megfordítani esélyem sincs. A könnyű bot karikában hajladozik, a zsinór egyelőre búja. És akkor furcsa roppanás a csuklóm előtt! Egy pillanatig nem értem, mi történt. Szűzmáriám, eltörte a botomat ez a behemót! Szabályosan kettévált a kezemben, csak a nyél egy darabja maradt a jobbomban, rajta az orsóval, míg maga a bottest ott hintázik a vízbe fúródó zsinóron. Utána kapok, és kétségbeesetten próbálom megtartani a nagy halat a puszta, nyél nélküli bottal, bal kezemmel a zsinórt markolva. Tudom, semmi értelme a dolognak, és még csak nem is kapkodok. Egyszerűen rátartok a haha, amely ott tombol a gallyak között, jókora iszapfelhőket lökve a felszínre. Egy pillanatra még előbukkan az úszó bóbitája, ami azzal a hiú reménnyel tölt el, hogy talán lehet némi esélyem, de tudom, ez csak illúzió. Ez a hal már nem az enyém. Már a bevágás pillanatában sem volt az. Már akkor sem, amikor megvettem a boltban ezt a rohadt, selejtes botot. Egyszerűen nem lehet, hogy huszonkettes zsinórral (szakítása kb. 6 kiló) a bot ne bírja a strapát! Persze, nem ilyen be- hemótokra tervezték. Ide dióverő kell, legalább háromlibrás, hozzá harmincötös zsinór és erős kampó. Tartom még egy darabig a csonka pélcát, majd elcsettintem a zsinórt. Tanulság? Nincs. Csak déja vu, tavaly őszről. Ugyanitt, majdnem ugyanígy. Aztán visszajöttem, erősebb szerkóval, és fogtam egy hetest. Most is így lesz. Hazafelé már mosolyogva ballagok el egy bojlis katyusa mellett, és alig tudom visszafogni magam, hogy oda ne szóljak a pasinak: barátom, ha tudnád, mi van ott, a sarokban!... A Horgász melléklet legközelebb 2013. június 26-án jelenik meg. Ötleteiket, beszámolóikat a hwgasz@ujsro.com címen oszthatják meg velünk. Bős, Mlynársky rad 250. [Szolgáltatások háza) tel.: 031/558 4323, mobil: 0905 325 052 Vásárút, Fő utca 111. [Szolgáltatások háza] tel.: 031/558 1723, mobil: 0917 335 553 MP130011
