Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-12 / 135. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 12. Régió-szülőföld 13 Ha Pozsony megye önkormányzata támogatást szerez, jövőre elkezdődhet az épület felújítása Kulturális központ lehet a szenei zsinagóga Szene. Optimális esetben két éven belül megújulhat a Szene központjában álló zsinagóga, ha Pozsony megye önkormányzatának sikerül anyagi támogatást szereznie a Norvég Finanszírozási Alaptól. KORPÁSÁRPÁD A megyei önkormányzat nemrég jelképes egy euróért vette meg a rossz állagú, a holokauszt utáni évtizedekben mag- és raktárként is használt ingatlant a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségétől. Az egykor népes helyi zsidó közösséget szolgáló zsinagógában a megye által fenntartott kulturális intézmény - regionális galéria - nyílna. Mögötte egy újabb épületet is emelnének, amelyben Duna Menti Információs Központ működne. A két épület közt egy rendezvényekre is alkalmas udvar lenne, a telek fennmaradó - az információs központ mögötti - részében pedig díszkertet alakítanának ki. Németh Gabriella (MKP), Pozsony megye alelnöke lapunknak elmondta, hogy a pályázatot várhatóan szeptemberben hirdetik meg. „Véleményem szerint az év végére ismernünk kellene az eredményt, úgyhogy 2014 tavaszán elkezdődhetne a felújítás” - nyilatkozta. A zsidó hitközségek szövetsége és a megyei önkormányzat közti szerződés értelmében a munkálatokat a kezdetüktől számított 36 hónapon belül kell elvégezni. Az alelnök szerint a megyei hivatal ebből a tartamból lehetőleg egy évet lefaragna. „Ha minden jól megy, két év alatt szeretnénk felújítani a zsinagógát, felépíteni az információs központot, valamint revitalizálni az udvart és a parkot” - vázolta Ha egy éven belül nem fognak hozzá az épület megmentéséhez, beomolhat a tetőszerkezete az elképzelt ütemezést. A beruházáshoz a tervek szerint 1,8 millió euró szükséges. Németh hangsúlyozta: ha egy éven belül nem fognak hozzá az épület megmentéséhez, beomolhat a tetőszerkezete. „Nagyon rossz állapotban vannak a tartógerendák. Mivel a zsinagóga már megyei tulajdonba került, nekifogtunk egy beszakadt tetőrész cseréjéhez, nehogy az esővíz továbbra is a falakra ömöljön.” A Duna Menti Információs Központ a régió kulturális és néprajzi örökségét gondozná. „Lehetőséget adunk a szőkébb és tágabb régió művészeinek, hogy a zsinagógában kiállításokat szervezzenek. Koncerttermet alakítanánk ki, amely 200-220 ember befogadására lesz alkalmas. A galériában a zsidó kultúra állandó kiállítása kap helyet, összeállítását a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége is segítené” - mondta Németh Gabriella. A tervek szerint az információs központ épülete a zsinagóga mögött, attól körülbelül 10 méternyire állna. Üvegből lenne a déli és az északi oldala, hogy a kertből ezen az új épületen át is látható legyen a zsinagóga. A parkosított rész nyitva tartása az információs központéhoz igazodna. A majdani diszkért területének takarításakor egy falmaradványra bukkantak. „Előzetes információink szerint a kóser hentes területe lehetett, de ezt egyelőre nem erősítették meg. Várjuk a Pozsonyi Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal szakvéleményét” - árulta el a megyei alelnök. Németh természetesen magyar kulturális rendezvényekkel is számol az új komplexumban. „Nagyon fogunk figyelni, hogy az épületet a szlovák és az angol mellett magyar felirattal is ellássuk, a kiállított tárgyaknak magyar kísérőszövegük is legyen - fejtette ki. - A zsinagóga és az információs központ is nyitva áll a Csema- dok és a magyar civil szervezetek előtt.” Szencen művelődési központ és városi múzeum is működik. Strešňák Gábor múzeumigazgató szerint a leendő intézmény összehangolt munkával a város többi kulturális intézményének a tevékenységét is segítheti, növelheti azok látogatottságát. „Remélhetőleg az egyes intézmények közt szoros szakmai együttműködés alakul ki, ennek égjük formája akár a környék zsidóságának történelmét feldolgozó tárlat is lehetne” - nyilatkozta lapunk érdeklődésére az igazgató. Mivel a múzeum levéltári kutatásokat is végez, Strešňák szerint e téren mindenképpen partnerként léphetnek fel. Budapesti mintára szervezett zenés-kreatív programok várták a gyerekeket, akik különböző hangszereket is kipróbálhattak Párkányi Cifra Palota - rajzzal, muzsikával ÚJ SZÓ-BESZÁMOLÓ Párkány. Budapesti mintára Párkányban is megrendezték a Cifra Palotát, amelyen a kisebb és a nagyobb gyerekek ismerkedhettek a különféle zenékkel és hangszerekkel. A zenés rendezvényeket kísérőprogramok tették változatossá. „Az árvíz sajnos keresztülhúzta számításainkat, a híd lezárása miatt sok résztvevő, tanár és fellépő nem tudott átjönni Magyarországról. A rendezvény azonban így is sikeres volt” - mondta Papp Katalin, a Magán Művészeti Alapiskola igazgatója. Az alapötletet a budapesti Művészetek Palotájának akciója adta. „Növendékeinknek nagyon tetszett a budapesti Cifra Palota, mely a 0-12 éves korosztályt szólítja meg zenei és kreatív programjaival. Úgy Cini-cini muzsika címmel gyermekhangversenyt is rendeztek gondoltuk, mi is rendezünk ehhez hasonlót. A rendezvény sikerét látva úgy érzem, jól döntöttünk, mert a régióban igény van az effajta családi programokra” - mondta Papp Katalin. A gyerekek délelőtt a Tűz-fűz gyöngyvarázs, a Tarka világ és a Csipp-csupp móka készségfejlesztő kreatív foglalkozásokon vehettek részt. A délutáni Dalolva szép az élet című gyerekkaraoké után Cini- cini muzsika címmel gyermekhangverseny következett. A háromtól négyig tartó Zenebona keretében a gyerekek kipróbálhattak különféle hangszereket, majd a Jazz Standard előadásában megzenésített verseket hallgathattak. A legnagyobb sikere a falfestésnek volt, amelynek eredményét a párkányi Sétálóutcán korzózók is megcsodálhatják, (guzsu) Tarka világ gyermekszemmel - bárki ecsetet ragadhatott szerző felvételei) Az új komplexum látványterve. A kép jobb felső részében a zsinagóga látható hátulról. Mögötte kis udvar, az információs központ épülete és a díszkert a falmaradvánnyal. (Fotók: Pozsony megye önkormányzatának képarchívuma és TASR) nr — .... IT'--------LL ........................................................ , . ,