Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-08 / 132. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2013. JUNIUS 8. INTERJÚ 17 » Gazdag Tibor ▲ Egy beszélgetés közben. A színész a magánéletben zárkózottabb, mint a sorozatban, jól érzi magát a saját környezetében, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy éjjel-nappal reflektorfényben álljon. T Jelenet a sorozatból. Pongrácz doktor (Gazdag Tibor) és Mónika nővér (Sallai Nóra). (Fotók: TV2, a szerző) 1964. október 15-én született Nyíregyházán. Zenei általános iskolában tanult. Középiskolai tanulmányait Szentesen végezte dráma szakon. Mielőtt főiskolás lett, a Nemzeti Színház stúdiósa volt. 1990-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol többek közt Székely Gábor és Zsámbéki Gábor tanították. 1990-1994 között a budapesti Katona József Színház tagja volt. 1994-1998 között a Veszprémi Petőfi Színház tagja, 1998-tól a Miskolci Nemzeti Színházban is szerepelt. 2002-2003 között a Szolnoki Szigligeti Színház, majd 2003-tól a Székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze lett. Bándon él, három gyermeke van. A Pannon Várszínház tagja. A színészkedés mellett koncertezik is a Dr. GROG zenekarral. Öt társával főleg Veszprém megyét szórakoztatják. Emlékezetes alakítást nyújtott Csongor és Koppány szerepében. 2005-től a Jóban Rosszban sorozatban alakítja dr. Pongrácz Péter szerepét. Balesethez engem hívnak olc évvel ezelőtt a magyarországi szappanopera kedvéért lett főorvos. Polgári nevét sokan a mai napig sem ismerik. O az ország dr. Pongrácz Pétere. Vele, azaz Gazdag Tiborral, a Jóban Rosszban színészével beszélgettünk a ráckevei Duna-parton egyik lánya, Flóra társaságában. Több kórházsorozat is látható az egyes televíziós csatornákon. Kedveli, megnézi őket? Ha időm engedi, bele-belenézek ezekbe a lényegében konkurens sorozatokba. A Vészhelyzet és a Doktor House a kedvenceim közé tartozik. Másak ezek a sorozatok, egy kívülálló is rögtön észreveheti, hogy a tengerentúlon teljesen más költségvetéssel készítik a filmeket. Abban is hatalmas a különbség, hogy az amerikaiak nem napi sorozatok, és nagy különbség van aközött, hogy két hét vagy egy nap alatt készít el egy részt az ember. Az imént említett két sorozatból tud-e ellesni szakmai fogásokat „orvoskollégáitól”? Nem. Mint azt már mondtam,, azok a filmek teljesen más világban készülnek, és a szereplők is teljesen másképpen viselkednek a szerepeikben, mint azt mi tehetjük. A kezdetekkor a forgatókönyvírókkal közösen alakítgattuk a figurámat. Természetesen volt elképzelésük a szerzőknek, de ahogyan elkezdtem Az utcán is gyakran előfordul, hogy valaki rám szók „szia, doki”, játszani Pongrácz doki szerepét, ők is elkezdték hozzám igazítani a tulajdonságokat és a helyzeteket. Arra törekedtek, hogy szinte teljes egészében olyan legyen az általam megszemélyesített doki, mint amilyen én vagyok. Az utóbbi részekben ismét történtek kiírások a sorozatból. Ön lényegében az egyik főszereplő, nem de mégis, meddig lehet biztos a munkájában? Mindig van egy felfutó része a dolognak: ha évadban gondolkodunk, akkor mondjuk két hullám van, amikor egy-egy karakter körül besűrűsödnek az események, utána pihentetik egy darabig az írók. Elég sokáig lehet fonni egy- egy szálat, és az íróknak állítólag rengeteg ödetük van. Ön szerint megváltozott azoknak a színészeknek a véleménye a sorozatokról, akik színházból kerülnek szappanoperába? Hogyan értékelik az ilyen szerepeket? Mert amikor nálunk divatba jöttek ezek a sorozatok, volt elég negatív visszhang. Jól látja. Ez akkoriban valóban így volt, de ma már abszolút elfogadott. Évekkel ezelőtt még tényleg ferde szemmel néztek ezekre a színészekre, sőt, én is nagyon elítéltem őket, hiszen akkor még én sem játszottam a tévében. Mára megváltoztak a dolgok, a színházakban, az egész kultúra területén egyre fontosabb a produktum, nem pusztán a művészeti szempontok dominálnak. Innentől kezdve mindenki pontosan tudja, hogy ez egy munka, ráadásul nagyon kemény munka, és nem mindenki bírja ezt a tempót, ezt a fajta koncentrációt. Itt tényleg huszonöt perc van egy jelenetre, míg a színházban másfél hónapig lehet tanulgatni egy szerepet. A különbséget viszont tényleg csak az érzi, aki ebben a napi körforgásban él. A kollégák mindig meglepődnek, amikor belecsöppennek a sorozatok világába. Ami pedig a pénzt illeti, sokan keresnek sokkal többet a sorozatszereplőknél. Nagyon fontos dolog az, hogy naponta vagyok képernyőn, és ennek köszönhetően népszerűségre is szert tehetek. Hogyan került a sorozatba? Abban a színházban, ahol éppen játszottam, a próbatáblára ki volt függesztve, hogy induló televíziós sorozatba keresnek színészeket. Gondoltam, kipróbálom, és jelentkeztem. Tudtam, hogy kórházsorozathoz keresnek művészt, és ebből adódóan sejtettem, hogy orvos lenne a szerepem. Több válogatás volt, és a rendezőnek rám esett a választása. Most már mondhatom, hogy Gazdag Tibornak, aki hosszú hajú, szakállas és bajszos is volt, nagyon nagy átalakuláson kellett átmennie. Bizony ez így volt, és ezzel kapcsolatban van egy édes kis történetem. Amikor kiderült, hogy én kapom a szerepet, levágták rögtön a hajamat, és szőrtelenítettek. Este hazamentem, feleségem éppen Flórát fürdette. A lányom rám nézett, és elsírta magát. Sorozatbeli nevét, dr. Pongrácz Pétert már senki sem mossa le önről. Kollégái, barátai hogyan szólítják? Egyszerűen csak dokinak. Az utcán is gyakran előfordul, hogy valaki rám szól: „szia, doki”. Ez pedig egyáltalán nem sértő, mert az ember belül büszke arra, hogy megismerik, és arra is, hogy nézik a sorozatot. Színészetemnek úgyis volt olyan időszaka, amikor azon mérgelődtem, hogy hiába játszottam rengeteg színdarabban és néhány mozifilmben, a kutya sem ismert fel. Nyolc éve lett „főorvos”, rengeteg latin szót használ, és sokszor „műtött” is már. Lehet, hogy már a diplomát is könnyen megszerezné? Azt azért nem. A. latin kifejezések számomra nagyon nehezek, a szövegből mindig azt tanulom a legtovább. Megnyugtatok mindenkit: a való világban soha nem lesz közöm az orvosláshoz. A sorozatban nagyon ritkán látni mosolyt az arcán. A magánéletben is ilyen savanyú? Természetesen, ha van rá okom, akkor nevetek, de a sorozatban azért minden teljesen más. Nyilván, ha a nézők az embert nap mint nap látják a szerepében, elkezdik vele azonosítani. A magánéletben zárkózottabb vagyok, jól érzem magam a saját környezetemben, és nem ragaszkodom ahhoz, hogy éjjel-nappal reflektorfényben álljak. Volt-e abszurd helyzet, amikor azonosították a szereppel, és önt akarták kihívni beteghez? Még évekkel ezelőtt történt ilyen, egy idős néni engem - mint orvost - akart kihívatni magához éjszaka, de ő már amúgy sem volt teljesen beszámítható. De alapvetően nem szoktak azonosítani a figurával, balesethez sem engem hívnak elsőként, de másodikként sem. Albert József
