Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-07 / 131. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 7. Kertészkedő 15 A június, legalábbis mifelénk, Dél-Szlovákiában, a rózsák hava: most nyílnak, most szaporíthatok Dunát lehetne vele rekeszteni... Rózsanász a lugason. Amikor a nagy fejű piros meg az apróbb, illatos fehér futórózsa összehajol és egymásba fonódik a kertajtó fölött (Az oldal képei: Új Szó/Kertészkedő) Rózsa A kertet a rózsa teszi. Ahogy az előkertet, az erdő szélét, a parkot is. KENÉZ BORBÁLA S van rózsaliget is, ilyet nemes gondolkodású emberek létesítenek, általában nem maguknak. Peéry (Limbacher) Rezső apja Pozsony híres ligetében hozott létre ilyet, már nincs meg, természetesen. Nemesítésre nem szoruló, rózsaszín, pomponszerű virágok seregét hajtó talajtakaró bokorrózsát azonban faluhelyen még gyakran lát az ember, s persze vidéke válogatja, de azért minden táj ragaszkodik a maga rózsáihoz. Legelőbb a vadrózsa virágzik, fehéren és halvány rózsaszínen, hogy utolsóként, mint előkelőbb rokona, a japán rózsa (Rosa rugósa) az érett és pirosas-narancssárga bogyóival is díszítsen. Egyébként meg minden szép a rózsán, olyan fajta is van, amelyiknek az óriás tüskés szárát csodáljuk meg. A ritka virágok egyike (a levendula a másik), amelyik a meszes talajt kedveli. De kedvére való minden törődés, nagyon szereti, ha kényeztetik: jólesik neki a tűző napfény, a gyakori és bőséges csapadék, a szerves trágya, leveleinek permetezése, hajtásainak visszametszése - az átültetésen kívül minden kertészeti kísérlet, spekuláció és többlet- munka hálás alanya. Akik értenek hozzá, maguk nemesítik, egyedi új fajtákat teremtve, a legtöbben beszerzik a nekik tetszőt. Ennek két főbb módja van: megvásároljuk a kiszemelt, áruházi konténeres példányt, amely lényegében bármikor elültethető, ha folyamatosan öntözzük, s megered, ha legalább az első télen földből kúpszerű halmot húzunk rá. A másik, sokkal természetesebb eljárás, ha a rózsánkból vagy a szomszéd rózsájából új egyedet gyökereztetünk magunknak. Amely módszer nemcsak azért szerencsés, mert elkerülhetjük vele a tájidegen példányokkal való fölösleges vesződést, hanem mert a kifejlett, többéves alanyt alaposan szemügyre tud: juk venni, s külleméből, termetéből megítélhetjük, milyen lesz a majdani példányunk. Az elvi- rágzott végű hajtásra lesz szükségünk, nagyjából egy húsz centiméteres darabra. A magházas virágot a tetejéről lecsípjük, az aljáról pedig a leveleket vesszük le - elég, ha csak a két felső szembenálló marad. A fortélyo- sak kalapácsos hajtást törnek, ez olyan, amelyiknek az alján marad némi fás rész az anyanövényből, a még fortélyosabbak ezt be is vágják, a legfortélyo- sabbak szaporítóközegbe (a boltban Stimulátor néven kapható) mártják. Mindezt bátran elhagyhatjuk: ha a szálat homokos talajba dugjuk, beöntözzük, s átlátszó burával lefedjük a páratartalom megtartása végett, akkor őszre vagy akár hamarabb is nagy valószínűséggel szép gyökeret ereszt. Addig is nedvesen tartjuk körülötte a talajt, a burát lehetőleg nem emelgetve. Ha nem cserépbe, hanem az állandó helyére szúrjuk le, egy gonddal kevesebb. Ha mesz- szebbről hozzuk a hajtást, az ültetésig nedvesen tartjuk, s addig nem csupaszítjukle. Metszeni elég ősszel vagy a tél beállta előtt, közben csak alakító metszésre van szüksége, meg az elvirágzott vagy megsérült részek, az esetleges vadhajtások eltávolítására, az időnkénti hajtásválogatásra. Az elvirágzott végeket ne közvetlen a legfelső meghagyandó levél fölött metsszük, hanem legalább másfél centiméterrel följebb. A kúszó- és futórózsák karbantartása is hasonló, ezeknél viszont ügyelni kell az elöregedő vagy felkopaszodó szárak folyamatos újítására. Elvirágzás után egy-egy mélyebb, erősebb metszést is ejthetünk a tövön, főként ha sérült vagy száradó vagy betegebb résztől szabadulunk meg így, vagy ha szellősebb, világosabb bokorra vágyunk, s persze ha a tövet új hajtásra kívánjuk serkenteni. Mindig csak módjával, érzékkel. Bizonyos rózsabokrok igazi szépsége metszetlen voltukban tárul föl. ESŐCSEPPEK Az almafán, a sarga rozsán, a nemes szedren és a harangvirágon Nagyon nagy eperkalandok a kiskertben CSANDA GÁBOR Igen sokféle epret kóstolok mostanában, s még a szerintem legfinomabb, a picike erdei hátravan, merthogy épp az nincsen, azt nem sikerült még sehogy a kertbe csenni. Igaz, talán épp ettől a legfinomabb, hogy csak az emlékezet élteti, s meglehet, nem is az epret, hanem az általa felidéződő gyermekkort. És most mérhető össze az igazi eper a nála az üzletekben hetekkel korábban feltűnővel; akinek van ilyen tapasztalata, tudhatja, az üzletinek emehhez az igazihoz semmi köze. Az üzleti például nem érik be, zöld marad a csutkája alatt, s inkább pudvásan kiaszik, mint hogy megromoljon. A legjobb itt is a magunk szedte, sőt, a szedés pillanatában ehető. Ilyenkor jó arra gondolni, hogy nem permeteztünk az epernek még a környéke táján se, s ilyenkor jön jól, ha a sorok meg a tövek közét bárminő szecskázott növényi rész, de leginkább szalma fedi. Mindenesetre van folyton és egyszer termő, apróbbakkal bőven megszórt és nagyobbak- kal ritkábban hívogató tő; van rózsaszín, hamar tottyadó és magába omló, de nagyon illatos, meg illat nélküli hordó és vérvörös, sűrűn pettyegetett és száráról könnyen leváló, nem nyomódó... Az epertövekről most velünk együtt gondoskodik a bőséges eső: az ugyanúgy erősíti őket, mint mi a folyamatos szedéssel. Amelyik szem persze romlásnak indult, azt nem esszük meg, de ott se hagyjuk, hanem eltakarítjuk, mert csak fertőzné az állományt. Az epret is úgy (aszerint) szaporítjuk, mint az egynyári virágokat, amelyek közt válogatva fogunk magot, csak a legszebből, a nekünk tetszőből. Itt is csak annak az indáját hagyjuk legyökerezni, amelyik formára, ízre és minden egyéb jegyét tekintve kedvünkre való, az utódlásra nem érdemeseket hagyjuk kiöregedni. Amit nem eszünk meg frissen, abból lekvár készül. Az eperlekvár egyik érdekessége, hogy az is frissen a legfinomabb. A másik, hogy főzhetjük folyósabbra (ha úgy szeretjük, vagy ha kenni fogjuk, kenyérre, piskótatésztára) és sűrűbbre - a sűrűséget nem a cukor mennyisége, hanem a főzés- kavargatás-rotyogtatás időtartama adja. Egy a spájz mélyéről előkotort tizen-valahány éves eperlekvár szomorúbb téli estéken fölér egy hosszabb Krúdy-novella hatásával. Persze, ismerek elkötelezett (de engedékeny) sárgabaracklek- vár-híveket, hogy a harcias szilvalekvárpártiakat ne is említsem, de az ő szezonjuk még hátrább van, várják ki az idejét türelemmel. Amúgy meg, a lekvárevők valahol mind rokonságban vagy komaságban állnak egymással. A fakanál tartja össze őket, meg a cukorszint. A bőség zavarában... Zömök, nagy szemű, hosszabb tárolásra alkalmas fajta
