Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-06 / 130. szám, csütörtök
GYŐR ■ 2013. JÚNIUS 6. 2013. június 17-23. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Győri Balett Győrben a Magyar Táncfesztivált a Győri Nemzeti Színház társszervezésében, a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai védnöksége mellett, a Nemzeti Táncszínház, mint együttműködő partner valamint Győr város támogatásával. A rendezvény a magyar táncművészet egyik legnagyobb ünnepe, ahol a hazai vezető együttesek idén is számos premier darabbal képviseltetik magukat. A műfaj széles palettája mutatkozik be hét napon keresztül a klasszikus és kortárs stílusoktól kezdve a néptánc, a társas- és élménytáncon át, a mindenki által befogadható és követhető városi folklórig. A IX. Magyar Táncfesztivál védnöke Mosolyka vagyis Hozleiter Fanny, a „Kerekesszékkel a világ" blog szerzője, aki egyben a nemzetközi arca is a több mint ötven országot átfogó Mosolyogj a világra! kezdeményezésnek. A „ mosoly-akció” rövidfilmjének világpremierje, köztük a hazai bemutató az idei táncfesztivál nyítógáláján lesz Fanny üzenetével. A fesztivál hét napja alatt három állandó (Győri Nemzeti Színház Nagyszínpad, Kisfaludy Terem, II. János Pál tér) és számos belvárosi helyszínen (El Paso Tánc és Rendezvénycentrum, Széchenyi tér, Zsinagóga) 21 hazai és külföldi együttes és előadó, valamint számos táncműhely és táncstúdió mutatkozik be. A fesztivál nyitónapján a Nagyszínpadon a vendéglátó Győri Balett új 2 különálló darabja debütál: Leo Mujiá Az üvegház című műve és Kodály címmel, Velekei László koreográfiája. A Nemzeti Táncszínházzal kötött együttműködés részeként mutatkozik be a fesztiválon Feledi János fiatal koreográfus Puccini: Le Vilii (Lidércek) című darabja, a Bozsik Yvett Társulat Orfeusz és Euridike című előadása valamint, a Szegedi Kortárs Balett friss műve, az Arvo Párt és Per- golesi zenéjére koreografált Stabat Mater. A fesztivál félidejénél nemzetközi balettgálát rendeznek, ahol a Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola végzősei mellett a Török Állami Opera és Balett, a Nyizsnyij Nov- gorodi Állami Balett és Operaszínház, valamint a Szlovák Nemzeti Balett mutatkozik be. A fesztivál egyik napja csak a néptáncé lesz, ahol a Magyar Állami Népi Együttes a Duna Művészegyüttes és a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes valamint Győr és a régió néptáncműhelyei mutatkoznak be. A Győri Balett a Hotel Rába belső tetőteraszán „Egy kiállítás mozdulatai” című performanszát adja elő. A fesztivál idén bekapcsolódik a Múzeumok Éjszakája országos kezdeményezésbe is. A IX. Magyar Táncfesztivált idén az ExperiDance és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója a „ Frank Sinatra - A Hang” zárja. IX. MAGYAR TÁNC FESZTIVÁL HUNGARIAN DANCE FESTIVAL / UNGARISCHES TANZFESTIVAL GYďR ■ 2013.JUNIUS/JUNE/JUNI 17-23. JANOS PAL TER (SZABADTÉR) JUNIUS 17. 1 . NAP HÉTFŐ JUNIUS 18. 2. NAP JUNIUS 19. 3. NAP SZERDA JUNIUS 20. 4. NAP JUNIUS 21. 5. NAP PÉNTEK JUNIUS 22. 6. NAP SZOMBAT JUNIUS 23. 7. NAP VASÁRNAP 18.00 Fesztivál nyitó _ Góbi Rita Társulat: Ünnep- utcaszínházi előadás —. 21.00 A „SMILE TO THE WORLD - MOSOLYT A VILÁGNAK" c. film világpremiere 21.15 Nyitóbuli Smile Rock Circus és Charlie Ingyenes 21.00 Győri Filharmonikus Zenekar Táncos promenád koncert Ingyenes 17.00 Győrkőc toborzó a Vaskakas Bábszínházzal: A négy évszak boszorkánya 21.00 Nemzetek karneválja olasz, kínai, grúz tánccsoportok estje 22.30 Olasz táncház Ingyenes 17.00-18.45 Néptánc délután Győr és a régió néptánc műhelyeinek bemutatkozása 21.30 Háromszék Táncegyüttes: Két kezem forgatta, szívem táncoltatta 22.30 Táncház Ingyenes 17.00-18.45 Urban- Hip- Hop Dance Show Győri táncstúdiók bemutatkozása 21.00 .Dance 4 You és az A Forcel 22.30 Quantum XXL Ingyenes 17.00-19.00 Gyermekek Háza Játékos spanyolok - gyerekfoglalkozások - 21.00 FlamenCorazonArte: Colores de muier Flamenco est, majd Táncház Ingyenes 21.00 Latin Combo: Kubai Show Ingyenes NAGYSZÍNPAD 19.00 A IX. AAAGYAR TÁNCFESZTIVÁL MEGNYITÓJA A Győri Balett bemutatója: ÁTTÖRÉS Kodály Az üvegház A szünetben a „Mozdulatművészet 100+" kiállítás megnyitója Jegyárak: 5.000, 4.000, 3.000 Ft 19.00 Színházi tánckarok találkozója Gála Budapesti Operettszínház Győri Nemzeti Színház Madách Színház Soproni Petőfi Színház Szegedi Nemzeti Színház Szolnoki Szigligeti Színház Veszprémi Petőfi Színház FINÁLÉ Jegyárak: 3.000, 2.500, 2.000 Ft 19.00 Balettgála Magyar Táncművészeti Főiskola Török Állami Opera és Balett Nyizsnyij Novgorod-i Állami Balett és Opera Színház Szlovák Nemzeti Balett Magyar Nemzeti Balett Pécsi Balett Jegyárak: 5.000, 4.000, 3.000 Ft , 19.00 Magyar Állami Népi Együttes: Hajnali Hold Duna Művészegyüttes: Feketetó Jegyárak: 3.000, 2.500, 2.000 Ft 19.00 Bozsik Yvette Társulat: Orfeusz és Euridiké Jegyárak: 3.000, 2.500, 2.000 Ft 19.00 Szegedi Kortárs Balett: Stabat Mater Jegyárak: 3.000, 2.500, 2.000 Ft ExperiDance Produkció és a Békéscsabai Jókai Színház bemutatja: Frank Sinatra, A Hang Jegyárak: 5.000, 4.000, 3.000 Ft KISFALUDY TEREM Színházi tánckarok workshopja Budapesti Operettszínház Győri Nemzeti Színház Madách Színház Soproni Petőfi Színház Szegedi Nemzeti Színház Szolnoki Szigligeti Színház Veszprémi Petőfi Színház 15.00-16.00 Ingyenesen látogatható. Regisztráció a Győri Balett jegypénztárában 21.00 Feledi János: Puccini: Le Vilii (Lidércek) Jegyár: 1.500 Ft BELVÁROSI HELYSZÍNEK MUZEUMHAZ 17.30 „70 év 70 alkotása7' Lakatos Gy. László grafikusművész kiállításának megnyitója 21.00 Kulcsár Noémi Teltabor Társulat: Kert Jegyár: 1.500 Ft 21.30 Fehér Ferenc: Running Jegyár: 1.500 Ft 21.00 Háromszék Táncegyüttes: Száz évig Jegyár 1.500 Ft El Paso Tánc & Rendezvény Centrum 18.30-20.00 Karibi (Kizomba) workshop Jegyár: 2.000 Ft 20.00-23.00 Salsa piknik a Lobo Lati novai Ingyenes SZÉCHÉNYI TÉR 21.00 Rockabilly show a Magic Cats Rockabilly Trióval és a Gyón Nemzeti Színház táncosaival El Paso Tánc & Rendezvény Centrum 18.30-20.00 Argentin Tango workshop Jegyár: 2.000 Ft 20.00-23.00 Tango piknik élőzenével Ingyenes El Paso Tánc & Rendezvény Centrum 19.00- 20.00 El paso amatőr társas, rueda és Iatin4ladies, valamint a bronsis hip-hop csoportjainak bemutatói Ingyenes 21.00- 22.00 „The championship" Street latin és tango táncrevü az El Paso Dance Group előadásában Jegyár: 1.000 Ft 22.00-23.00 Szalon táncest Ingyenes ZSINAGÓGA MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 20.00 Magyar Mozdulatművészeti Társulat: Babits-est Ingyenes 55S*r ^Atuoaí'"Tiíncőy eí'fWMOiyo»KÍSÉRŐPROGRAMOK: 2013. JÚNIUS 17-23.: „MOZDULATMŰVÉSZET 100+" kiállítás a Győri Nemzeti Színházban 2013. JÚNIUS 17-JÚLIUS 17.: „70 ÉV 70 ALKOTÁSA" - Lakatos Gy. László grafikusművész kiállítása a Múzeum házban (9021 Győr, Bécsi kapu tér 4.) 2013. JÚNIUS 21. 15.00: Fórum: „A TÁNCMŰVÉSZET AKTUÁLIS KÉRDÉSEI" a Győri Nemzeti Színház Próbatermében 2013. JÚNIUS 23. 18.00: I. ARRABONA HASTÁNC GÁLA a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban (9022 Győr, Czuczor Gergely u. 1 7.) INFORMÁCIÓ: Győri Balett, H-9022 Győr, Czuczor G. u. 7., Tel.: +36-96-523-217, Fax: +36-96-523-218 www.gyoribalett.hu, info@gyoribalett.hu, www.magyartancfesztival.hu www.ujszo.com IX. MAGYAR TÁNCFESZTIVÁL, 2013. június 17-23. Győr MP130364