Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-06 / 130. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 6. Vélemény És háttér 7 A kisebbségi kormánybiztos ment, ám ettől valószínűleg nem lesz rosszabb a helyzetünk Amikor Ficónak igaza van Véget ért az egyéves románc. Eredménye a nullához közelít. Egy illúzióval szegényebbek lettünk - mondhatnánk, ha lettek volna illúzióink. A Híd néhány politikusának talán voltak. MÓZES SZABOLCS Miért nem intézték el ezt akkor, amikor kormányon voltak és volt kisebbségi miniszterelnök-helyettesük? Kérdezte tegnap a kormányfő, miután megtudta, a Híd megorrolt és visszahívja a kisebbségi kormánybiztost. Van, amikor Fico is képes bölcsen fogalmazni. Vagy legalább részigazságot mondani. (Mert az, hogy egy párt korábban kormányon volt, nem jelenti azt, hogy fordított felállásban nem lehet támogatni a javaslatát.) Az alapkérdés a vasúti kétnyelvűség ügyében valóban az, miért nem lehetett annak idején egy komplexebb törvényt elfogadni, miért kellett sietni a tervezet leadásával, miért nem hallgattak a civil szakértőkre, akik már akkor figyelmeztettek a hibákra? Valószínűleg azért, mert a politikai eredmény volt a lényeg, nem a minőség. Es miért kellett most egy olyan tervezetet benyújtani, amely valószínűleg úgysem oldotta volna meg a vasúti kétnyelvűséget? A Híd előre menekült. Az ügyben szinte kinevezésétől kezdve egy helyben topogott a kisebbségi biztos - tegyük hozzá: főként a közlekedési tárca hozzáállása miatt, de ezen naivitás meglepődni! Egyre kínosabb volt már magyarázni a nagy semmit. A Híd pedig valószínűleg belátta, ami eddig is evidens volt: a biztosi poszt a kisebbségi kulturális pénzek elosztásán kívül semmire sem lesz jó. Pontosabban: belátta, hogy egyre kevesebb embert lehet ennek ellenkezőjéről meggyőzni, ezért lépni kell. Mással nem magyarázható, hogy egyik pillanatról a másikra előállt a vasúti kétnyelvűség minimalista „megoldási” javaslatával. Ennek elutasítása után ugyanis nincs visszaút: ha szinte semmit sem képes megtámogatni a Smer, akkor vérmesebb reményeink valóban nem lehetnek. Ha a Híd csak időt akart volna nyerni, komplexebb módosítást terjeszt be - például kötelességként írta volna elő a magyar táblák kihelyezését -, ennek elutasítása esetén ugyanis lejjebb lehetett volna tenni a lécet, s futni még egy-két kört. Itt nem volt lejjebb. A biztos posztjával kapcsolatos alapkérdés ezek után az: valóban azt hitték, hogy több is van a történetben? Fico szerint evidens, hogy a Híd az MKP-val harcol, s ennek a küzdelemnek a része, ami most történik. Kár lenne tagadni, a két párt egymással küzd, egy kis homokozóban próbálnak a másikkal szemben jobb pozíciót szerezni. Ha nem lenne magyar konkurencia - mint a „boldog békeidőkben” -, akkor vígan ki lehetett volna húzni a kormányzati időszak végéig is a biztosi, poszttal. Most mi lesz? Semmi. Az, ami eddig. Jön egy új kormánybiztos - könnyen lehet, hogy nem magyar nemzetiségű -, s majd azt mondják, hogy fenntartja a status quót. A kisebbségi kulturális dotációkat pedig majd elosztják, ahogy elosztották az első Fico- kormány idején is, amikor se kormánybiztos, se nyugodt magyar-szlovák légkör nem volt. Sőt, véget érhet a parttalan vita is arról, melyik klikk kit és miért nyom, vajon ki miért kap ennyit és nem annyit. Azok pedig, akik azt hitték, ellenzékből, egy magyarbarátnak csak tudatmódosító szerek hatása alatt nevezhető kormányzattól aktív kisebbségi politizálást, jogbővítést lehet várni, kijózanodhatnak. Itt még kormánykoalícióban is közelharcot kell vívni minden kis előrelépésért, fordított felállásban a szlovák politika hagyományos magyarfóbiája mellett a szintén tradicionális „nehogy már ellenzéki javaslatot támogassunk” című kormánypárti alaptézissel is számolni kell. Épp elég ok, hogy búcsút intsünk az illúzióknak. KOMMENTAR Csak KOCUR LÁSZLÓ Mert besztercebányai! így indokolta Jana Laššáková, a Smer besztercebányai kerületi pártszervének elnöke, miért szeretné, hogy Peter Pelegrini legyen a védelmi miniszter, amikor a 2012-es választások után a miniszteri bársonyszékeket úgy osztották errefelé, mint ma a trafikokat Magyarországon. A Smer kassai és pozsonyi szárnyához képest erőtlen beszterceieket aztán a pozsonyi csoport erős (üzlet)embere, Martin Glváč rendőrsorfalként szorította ki a Kutuzov utcából, de Pelegriniért sem kell aggódnunk, azért egy pénzügyi államtitkári trafik neki is jutott. Azt nem tudni, azért-e, mert besztercebányai, vagy azért, mert ért a pénzügyekhez. Azzal, hogy ezt a politikai bulvárba illő felkiáltást felemlegetjük, szeretnénk illusztrálni, olykor milyen kevés is elég egy politikai döntés meghozatalához, illetve milyen faék egyszerűségű mechanizmusok mentén születhetnek a döntéseka kormánypártban. A szlovák parlamentben - mint a legtöbb nemzeti parlamentben - ideológiai és szakmai döntések is születnek. Amikor az első Fico-kormány idején a Smer bizonyítani akarta, hogy pápább a pápánál, Slotáék javaslatát elorozva „díszíttette” fel az iskolákat a szlovák himnuszt, zászlót, és az Alkotmány preambulumát tartalmazó táblákkal. Ebben hangyabokányi szakmaiság nem volt, vegytiszta ideológiai döntés született. Ilyenek átültetésére csak a mindenkori kormánypártnak-kormánykoalíciónak van lehetősége. Pragmatikus, szakmai döntések esetében azonban a mindenkori hatalomnak engedni kellene az egojából, és fontolóra venni az érveket, ha valóban a parlamentben oly gyakran figyelmen kívül hagyott, csak a választási kampány során létező közjót szolgálják. Akkor is, ha a javaslat az ellenzéki padsorokból került ki. Kedden takarítós napot tartott a Smer a parlamentben, sorra söpörve le az ellenzéki indítványokat. És most ezek között szándékosan nem említjük a Híd vasúti kétnyelvűségre vonatkozó javaslatát, mely inkább az ideológiai vonulatba illik. Az SaS-ből kivált szakadárokjavaslata a közbeszerzések átláthatóbbá tételére irányult volna, ám a ködösítésben érdekelt hatalom a közjó fölé kerekedett. Szintén ők egyszerűsíttették volna az üzembentartási díjakról szóló törvényt, ami az állampolgároknak kedvezett. Volna. Elvérzett egy KDH-s javaslat is, amely a fogyasztói hitelek kamatait akarta ráncba szedni, hogy az uzsorástechnikával dolgozó, gyorskölcsönöket folyósító cégek ne zsigerelhessék ki a végtelenségig ügyfeleiket (áldozataikat?). Emberi ész fel nem foghatja, ebben mi bizonyult támogathatatlannak a Smer számára, mely a legmagasabb társadalmi támogatottsággal rendelkezik, így szavazói között is sok hitelkárosult lehet. Szintén nem támogatta a legerősebb kormánypárt azt a javaslatot sem, amely a képviselők funkcióhalmozását próbálta megakadályozni. Itt szintén a hatalom és a közjó érdeke feszült egymásnak, hisz egy falunak sem jó, ha egy parlamenti és/vagy megyei üléstől lestrapált polgármester próbálja szabadidejében vezetni. Ezek a javaslatok kivétel nélkül elbuktak, noha megfontolásra érdemesek lettek volna. A 83 Kolesík azonban nem gondolkodott. Valószínűleg olyan természetességgel vágták rá a nem gomb megnyomása közben, hogy: mert ellenzéki, amilyennel Laššáková mondta: mert besztercebányai. Pillanatnyilag a politikai válság nem olyan mély, mint az arab tavasz országaiban volt, okos politikával Erdogan kormányfő kezelheti a helyzetet Könnygázfelhőben úszik Törökország . MALINAK ISTVÁN A lassan egy hete zajló tüntetések mindenkit megleptek. Erdogan kormányfőt is, a hazai elemzőket is, a Nyugatot is. Senki sem gondolta, hogy ekkora indulatok feszítik a török társadalmat. Eredetileg a tüntetők az isztambuli városközpont beton- dzsungelének az utolsó zöld menedéket jelentő Gézi park - a Taksim tér közelében - átalakítása ellen kezdtek tiltakozni, a rendőrség brutális fellépése miatt végül az ankarai kormány politikája került a célkeresztbe. Egyelőre nem lehet azt mondani, hogy két tábor csap össze a nagyvárosokban. Még csak a rendőrök verték szét az atatürki örökséget - a török állam vüági jellegét - féltő tüntetőket. A másik oldal még csendes. Vagyis azok a politikai erők és tömegek, amelyek úgy érzik, a török társadalom túlságosan szekularizált, túlságosan világi. Erdogan magabiztos, azt mondta, a mostani százezer tüntetővel szemben bármikor az utcára tudná vinni egymillió hívét. És ebben igaza van. Még mindig ő a legnépszerűbb politikus, egymás után háromszor nyert választást. Mérsékelt iszlamis- tának tartott pártja, az AKP 2007-ben 47, 2011-ben 50 százalékkal nyert. Mivel itt is egy téren kezdődött a zendülés, mint a legendás kairói Tahrír téren, az arab tavasz mintájára sokan török tavaszt emlegetnek. De ez a hasonlat sántít, a különbség óriási. 1. Az arab országokban a diktátorok ellen lázadtak fel, Törökországban az AKP demokratikus választásokon nyert háromszor is. Kadhafi Líbiájához vagy Mubarak Egyiptomához képest Törökország stabil - bár a mi ízlésünknek néha igencsak sajátos - demokrácia. 2. Az arab tavasz országaiban mára mindenütt az iszlamista erők kerültek fölénybe, Törökországban éppen az iszlamizálás - pontosabban reiszlamizálás - ellen lázadnak. 3. Törökország az uniós tagországok által is irigyelt gazdasági teljesítményt tud felmutatni éppen az AKP és Erdogan irányítása alatt. Tíz év alatt megháromszorozta az egy főre jutó jövedelmet, a gazdasági növekedés 2010-ben és 2011- ben is meghaladta a 8 százalékot. A Moody's május 16-án felminősítette Törökországot. Már szinte megoldotta az évtizedek óta tartó török-kurd konfliktust is. 4. Törökország a NATO (déli szárnyának legfontosabb) tagja. 5. Hivatalosan még mindig az EU-ba törekszik, bár ez a szándék „fellazult”, de csak az EU-országok elutasítása miatt. 6. A török tüntetők egyik fő követelése: senki ne akarja nekik megszabni, hogy hogyan élnek, senki ne akarja őket vallási keretek közé szorítani. Ilyen markáns követelés az arab országokban nincs - vagy csak elvétve. Erdogant nevezik diktátornak, új szultánnak. Ez túlzás, bár kétségkívül tekintélyelvű vezető. Esze ágában sincs lemondani - miért is tenné -, de az biztos, hogy elszámította magát, lebecsülte az ellenzékét. Erdogan mára az iszlám világ legtekintélyesebb politikusai közé nőtte ki magát, Ankara megkerülhetetlen mind a szíriai válság rendezésében, mind Irán ellensúlyaként a térségben. Ami felróható neki, s amit feltehetően újra kell gondolnia: 1. Visszacsempészte a fejkendővi- seletet az egyetemekre, az állami épületekbe. 2. Tovább szigorította az alkoholra - fogyasztás, árusítás, reklámozás - vonatkozó korlátozásokat. 3. A börtönökben több, a rezsimet bíráló újságíró ül. Fazil Say világhírű török zongoraművészt az iszlámot bíráló szavai miatt istenkáromlás vádjában bűnösnek találták és elítélték. 4. A kormány visszafogottabb ru- haviseletet rendelt el az állami légitársaság utaskísérői számára, a légikisasszonyok nem használhatnak túl élénk rúzst. A listát lehetne folytatni. Pillanatnyilag a politikai válság nem olyan mély, mint az arab tavasz országaiban volt. A helyzet kezelhetőnek, az ellentétek a társadalmi csoportok és politikai erők között feloldhatónak tűnnek - okos politikával. A józan ész ezt az utat diktálná Erdogan számára, aki államfő szeretne lenni, hogy legalább 2023-ig irányíthassa az országot. De ez már egy különfejezet.
