Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-04 / 103. szám, szombat
SZALON 7. évfolyam, 18. szám 2013. május 4., szombat A hely nevei, a nyelv helyei - a Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadványa a kisebbségi nyelvi jogok történetét dolgozza fel 1918-tól napjainkig A kétnyelvűség és hiányaink képes példatára Impozáns, szemléletes és módfelett aktuális kiadványjelent meg a közelmúltban a Fórum Kisebbségkutató Intézet Jelek a térben című sorozatának negyedik köteteként. A hely nevei, a nyelv helyei a kisebbségi nyelvi jogok történetét dolgozza fel Szlovákiában 1918-tól gyakorlatilag napjainkig. AJÁNLÓ (Első olvasat - tárgyilagosan.) A négynyelvű (magyar, szlovák, angol, francia szövegű) kiadvány a dél-szlovákiai magyarlakta területek nyelvhasználatának egy fontos szeletére, a nyilvános nyelv- használatra fókuszál. Tehát mindenekelőtt azt vizsgálja, hogy a tárgyalt csaknem egy évszázad alatt a nagy korfordulók határolta időszakok törvényalkotása miként szabályozta a nyelvhasználat magánszférán - családon, szűk baráti körön - kívüli területeit. És ennek függvényében: Hogyan alakultak a köztéri feliratok? Miként változott a közéleti, hivatali nyelvhasználat? Milyen ütemben és milyen irányba módosult a kereskedelem, a szolgáltatások nyelvi gyakorlata? A szónak különleges súlyt adó nyomtatásban az elmúlt évtizedekben milyen formák honosodtak meg? A Horony Ákos, Orosz Örs és Szalay Zoltán nevével jegyzett könyv megkerülhetetlen összegzés, mely nemcsak a száraz tényanyagot - a nyelvtörvényeket, rendeleteket - ismerteti precízen, hanem utal a mellette virágzó gyakorlatra is, az elengedhetetlenül szükséges terjedelemben érinti a demográfiai változásokat, a nemzetiségi arányok eltolódását, és röviden a történelmi kontextust is felvázolja. (Második olvasat - lapoz- gatós.) A hely nevei, a nyelv helyei nemcsak hasznos kézikönyvként, hanem gazdagon illusztrált albumként is lapozgatható. A szerzők a Fórum adattáraiból, az intézet és a Diákhálózat közös vizuális két- nyelvűségi kutatásának eredményeiből, saját kutatásaikból, magángyűjteményekből olyan képanyagot állítottak össze, amely szuverén módon továbbítja a törzsszöveget. Az első Csehszlovák Köztársaság viszonylag liberális nyelvi gyakorlata után szembesülhetünk a magyar nyelv fokozatos szlovákiai területvesztésével, és nem csak földrajzi értelemben. A képek részben a folyamatos külső szorítás lenyomatai, de legalább ennyire beszédesen szólnak az önfeladás fokozatairól, valamint a hiányokról. Mindarról, ami nincs. Ami lehetne, mert volt/van rá példa, 521559 1083 Bankjegy a Monarchia, az első Csehszlovák Köztársaság és a Szlovák Állam idejéből. Mindegyiken több nyelven szerepelt a címlet. sőt talán lennie is kellene, és mégsem... (Harmadik olvasat - alanyi.) A magyar nemzetfelfogásban kiemelt szerep jut a magyar nyelvnek. Nem mindenkit tesz boldogabbá a tudat, hogy van baranta, nem mindenki rajong Alföldi színházi munkáiért. De a magyar nyelvet általában közös kincsnek, a magyarsághoz tartozás ha nem is kizárólagos, de egyik elsődleges kritériumának tekintjük. Kisebbségben (esetíeg diaszpórában) megtartása a közösség megmaradását jelenti. A nyelvnek számos tulajdonsága, megjelenési formája, vonzata van. Egyebek között van státusa és presztízse is. Nem mindegy, hogy az élet mely területein elfogadott, hol boldogulunk anyanyelvűnkön, mert a funkcionalitás beszűkülése öngerjesztő, nehezen visszafordítható folyamat, és a magyar nyelv „konyhanyelvvé” válása végső soron az asszimilációt gyorsítja. Az elmúlt évtizedek hazai A HELY NEVEI. A NYELV HELYEI A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012 szociolingvisztikai kutatásainak köszönhetően nyelvészeti szempontból alkothattunk képet arról, milyen erők hatnak a anyanyelvűnkre kisebbségi helyzetben. Az utóbbi években megélénkült nyelvpolitikai vizsgálatokkal tovább ámyaló- dik ez a kép. Megkockáztatom: mindkét kutatási terület eredményei kötelező olvasmányok mindazoknak, akik a magyar nyelv szlovákiai ügyét hivatásuk gyakorlása során vagy úri passzióból a szájukra veszik. (Negyedik olvasat - nosztalgikus.) Ez a történet valahol ott kezdődik, hogy a komáromi csendőrkapitány 1920-ban elrendeli: az „összes nyüvános jellegű és célú feliratok, címtáblák s egyéb ehhez hasonló kereskedelmi, illetve ipari jelzések, tájékoztató feliratok stb. átfestessenek és pedig akként, hogy helyükbe az átfestés után kétnyelvű, tehát szlovák és magyar feliratok, jelzések lépjenek”, arra hivatkozva, hogy a városban „sok tisztán szlovák és cseh nyelvű s kizárólag e nyelveken értő polgár él és tartózkodik”; ellenkező esetben bírságot helyez kilátásba. Ez a történet valahol a 2012-es állapotok összegzésével (egyebek között a kétnyel- vűsítést követelő civil mozgalmak megjelenésével, a nagy publicitást kapott matricakampányokkal, táblaállítások- kal, vasúti gerillaharccal) ér véget. Ha valahol a két jelenség - egyszerűen mondjuk úgy: a hatalom egyértelmű akarata és a civil igény - ma összetalálkozna, azt nyugodtan nevezhetnénk kisebbségi nyelvi minimumnak. Hogy mi hibádzik ehhez? ,A nyelvhatár vagy nyelvküszöb más államok jogrendjében is használatos fogalmak. Sokszor alacsonyabb és rugalmasabb küszöbökről van szó, mint a szlovák kisebbségi nyelvtörvény esetében, a fő különbség azonban nem ez - írják a szerzők. - Szlovákiában a küszöb tipikusan mindössze annyit jelent, hogy az adott településen a törvény megengedi, tehát nem tiltja a kisebbségi nyelvek használatát. (...) Európa fejlettebbik részén a kisebbségi törvények célja pont az, hogy biztosítsa a nyelv használatának feltételeit, és a »jog« kifejezést is ilyen értelemben használják az ottani törvénykönyvek és az európai egyezmények.” (as) (Oldalunkat a kiadványban szereplő fotókkal illusztráltuk, a kiadó és a szerzők szíves hozzájárulásával.) HORNORÖHIHTERSKAul. FELSÔ-ROHAMTÉRI ut. Érsekújvár, 2012. A magyar utcanévtáblán a névadó város neve kizárólag államnyelven szerepel. Bátorkeszi, 1995. Példa a túlzott kétnyelvűsítési igyekezetre. P0L-0KRE5 ■ KRAJINA TORílilA POL-JARAS SLOVENSKÍ TORfULJ A ARDOVO A RD 0 KÖZSÉG Az egyetlen ismert, eredeti állapotában fennmaradt délszlovákiai kétnyelvű helységnévtábla az első köztársaság idejéből A biniiittiť A kicsi is számít: kétnyelvű liszteszacskó Felbárról (1930) Párkány, 2011. A helységnévtáblák metamorfózisa alig egy év leforgása alatt. Korábban nem lehetett magyarul megnevezni azokat a településeket, amelyek hivatalos szlovák nevüket jelentős szlovák történelmi személyiségről kapták. Ekel, 1940 és 2012. A település hivatalos neve 1948-ig megegyezett a magyar névvel, így fel sem merült a kétnyelvűség kérdése. 2012-ben a vasútállomást a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái újították fel és látták el magyar felirattal.
