Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-31 / 125. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 31. Kultúra 13 A CNN egykori legendás beszélgetője sokak meglepetésére az oroszoknál kötött ki Larry King „újraélesztése” Az orosz állami költségvetésből finanszírozott RT hírtelevízió angol nyelvű csatornáján indít júniustól műsort Larry King - közölte a négy nyelven, köztük angolul sugárzó orosz tévétársaság. Az új műsor Politics with Larry King címmel debütál. ÖSSZEFOGLALÓ A korábban Russia Today néven ismert társaság átveszi a Hulu nevű internetes portálon és előfizetős kábelcsatornán tavaly júliusban indított Larry King Now című show-t. King műsorait, amelyben a tervek szerint vezető politikacsinálók szólalnak majd meg, Los Angelesben és Washingtonban fogják felvenni. A veterán televíziós 2010-ben távozott a CNN- től, ahol 25 éven át volt a Larry King Live című műsor házigazdája. Ezután Carlos Slim mexikói telekommunikációs mágnással együtt megalapította az Ora.TV produkciós céget, és elindította műsorát a Hulun. Az orosz, angol, spanyol és arab nyelven sugárzó RT 30 műholdon és mintegy 500 kábelszolgáltatón keresztül 550 millió nézőhöz jut el öt kontinens több mint 100 országában. Az Egyesült Államokban, ahol potenciálisan 85 mülióan férhetnek hozzá, 2012-ben az RT a második legnagyobb nézett- ségű külföldi hírtelevízió volt a BBC World News után. Larry King 2010. december 16-án búcsúzott el a CNN nézőitől. Akkor az egész világ médiatörténeti pillanatról beszélt, és kevesen hitték volna, hogy valaha vezet még valaki beszélgetős műsort pöttyös nyakkendőben és hózentrógerben. Larry King azonban vélhetően nem változtat imidzsén. A formabontó műsor 1985 júniusában jelentkezett először a CNN-en. Nézettsége folyamatosan emelkedett, de az utolsó három-négy évben évben King- nél sokkal rámenősebb műsorvezetők (Jon Stewart, Stephen Colbert) jelentek meg a képernyőn, és az egykoron intézménynek számító műsor kezdett kifulladni. King soha nem tagadta, hogy nem szereti az agresszív kérdezői szerepet, inkább hagyta, hogy interjúalanyai maguktól beszéljenek, és szívesen kérdezett alájuk. Egy Washington Postnak adott interjúban korábban azt nyilatkozta, hogy nem szokott túl sokat készülni az interjúkra, és műsorát soha nem tartotta belemenős talk- show-nak, inkább szórakoztató hírműsornak. Egymondatos kérdésekkel dolgozott, melyek közé néha azért becsempészett kínosabbakat is. Kritikusai szerint az utolsó években egyre jobban látszott rajta, hogy nem készül fel rendesen az intetjúkra, és az is, hogy már nem igazán érdekli sem a politika, sem a celebvilág. Pályafutása során King nem egyszer keveredett botrányba, 1990-ben a Miss USA szépség- verseny egyik résztvevőjét egy tévéműsorban ocsmánynak nevezte, 1997-ben pedig 34 hollywoodi sztárral együtt ő is aláírta azt a levelet, amelyben elítélték Helmut Kohl német kancellár szcientológusok ellen folytatott kereszteshadjáratát. Magánélete sem volt fáklyásmenet, nyolc alkalommal állt az oltár előtt hét különböző nővel. 2011. szeptemberében az akkor hetvennyolc éves Larry King egy hazai tévécsatorna meghívására Pozsonyba is eljutott, ahol hetet-havat összehordott. Azt még megbocsáj- totta neki a sajtó, hogy nem emlékezett Mikuláš Dzurindá- ra, akivel tíz évvel korábban találkozott, azt viszont már nehezen nyelték le az újságírók, hogy King a Balkán országai közé sorolta Szlovákiát, azaz fogalma sem volt róla, hol is jár tulajdonképpen. Aztán szlováknak titulálta Jaromír Jágr cseh hokistát és Václav Havelt, a sajtótájékoztató végén pedig azzal tette fel az i-re a pontot, hogy elmesélte egy fiatal kori baklövését, amikor kezdő riporterként egy katolikus pappal készített interjút, és megkérdezte tőle, hány gyereke van. (CNN,MTI juk) SZUBJEKTÍV Ritka Magyar örömzene A Ritka Magyar Folkband (Képarchívum) Szerda este óta (nem először) azon gondolkodom, miért nehéz megszerettetni a népművészetet az ifjabb nemzedékkel, miért lehet népszerűbb a népbutító, primitív Gangnam Style, amely videót a jó ég tudja, hány millióan töltötték le, ugráltatják rá szülők talán még az óvodáskor küszöbén totyogó gyereküket, s teszik a felvételt videó- megosztókra. Nem állítom, hogy ez borzalom és tragédia, mindenesetre rettenetesen szomorú, s ha már zenénél tartunk, lehangoló. Hazafelé ballagok a Ritka Magyar Folkband koncertjéről, telve élménnyel, átitatva muzsikával, s az egyik hosszan nyitva tartó butikból megcsapja fülemet a gépből áradó dödömdö- döm, aminek már semmi köze a zenéhez, nem ember szerzi, nem ember játssza, talán csak az énekhang emlékeztet arra, hogy annak a dolognak, amit zenének nevezünk, köze van (legalábbis volt) az emberhez. Valamelyest megnyugtató, hogy a lemezbemutatóra megtelt az Ifjú Szivek Táncszínház színházterme, ám az elszomorító, hogy inkább „bennfentesek” voltak kíváncsiak arra, mit produkál egy népzenekar olyan egyéniséggel kiegészítve, mint az ördöngösfü- zesi Hideg Anna népdalénekes, a Népművészet Mestere, Jékely Gáspár „Pikó” (erdélyi származású, Németországban élő) prímás, Oláh Attila, az Iíjú Szivek táncosa. A miértekre a választ az oktatásügy fogyatékosságában is kereshetjük - jó okunk van rá, sem az előző rendszerben, sem a rendszerváltás után nem vezették be a néprajzot sem az alapiskolában, sem a középiskolában, a zeneórákon jó esetben a komolyzene felé terelgetik a tanulók fülét. Holott például egy-egy prímás „teljesítménye” legalább annyit ér, mint a komolyzenét művelő hegedűművészeké. Vegyük például a Ritka Magyar Folkband két prímása, Horsa István és Alt István produkcióját. Azokról a percekről már nem is beszélve, amikor Horsa, Alt és Jékely egy- egy legényest vezényelt le kalotaszegi prímásoktól, a szám végén pedig hárman húzták. Izgalmas, újszerű volt Horsa István Román hora remixe. (Lehet, hogy éppen ez az a „műfaj”, az autentikus népzene modernebb kivitelezésben, egy kicsit másként, mint ahogy megszoktuk, amellyel beolthatok a népzenétől idegenkedők.) Hideg Anna szívhez szólóan adta elő az ör- döngösfüzesi dalokat, hogy a hallgatóságnak bizony időnként összeszorult a torka. Korpás Éva hangját a népzenekedvelőknek nem szükséges „bemutatni”, gyönyörűen, tisztán, hangját kieresztve - de nem „ablak- repesztésig” - énekel, a népdal a szívéből (is) szól. Bár lemezbemutató koncert volt, fokozták az élvezetet Oláh Attila szólói, s az már „csak” ráadás, hogy Hideg Annát és Korpás Évát is megtáncoltatta. A komáromi Kecskés László gyűjtötte A megyercsi utcai és a Hentesinduló - a komáromi céhekindulói-a rendkívül ritkán hallható, de izgalmas, érdekes, fülbemászó muzsika. A Ritka Magyar Folkband tagjai és vendégei nem cifrázzák, szívből, jókedvükben muzsikálnak, előadásukon érződik, hogy számukra öröm a zene. Mint ahogy azoknak is, akik hallgatták, s hallgathatják ma este Komáromban is. RÖVIDEN Egy leszbikus pár Los Angeles. Leszbikus párt alakít Cate Blanchett és Mia Wasikowska a Carol című, ötvenes években játszódó filmben, amely Patricia Highsmith regénye nyomán készül. A filmet Todd Haynes rendezi, aki 2007-ben az I’m Not There - Bob Dylan életei című filmben dolgozott együtt az Oscar-díjas Blanchettel. A leszbikus szerelem kultuszműveként emlegetett Highsmith-regény két New York-i nő, egy bolti eladó és egy jómódú, elvált háziasszony története. A szerző a könyvet annak idején Claire Morgan álnéven publikálta. (MTI) Elmarad a Wilsonic fesztivál Pozsony. Elővételben olyan kevés jegy fogyott el a június 7-8-ára tervezett Wilsonic fesztiválra, hogy a szervezők lefújták a rendezvényt. Az elektronikus zenére fókuszáló fesztivál a Duna-partról idén új helyszínre költözött volna, a dunacsú- nyi tó partjára, és olyan nevekkel várta a közönséget, mint az Underworld, a My Bloody Valentine vagy Mykki Blanco. Akik már vásároltak jegyet, június 6-án tudhatják meg a fesztivál honlapjáról, hogyan kaphatják vissza apénzüket. (juk) Helen Fielding sikerkönyvenek harmadik részé Bridget Jones megőrül egy fiúért MTl-HÍR London. Nyilvánosságra hozta a kiadó a készülő új Bridget Jones-könyv címét. Ä sikeres széria harmadik része Bridget Jones: Mad About the Boy címmel lát napvilágot októberben. Helen Fielding több mint egy évtizeddel a Bridget Jones-tör- ténet második része után írta meg a bestseller szingliregény foíytatásását. Hogy müyen kalandokba keveredik az újabb történetben a hősnő, azt nem árulta el. Arra a kérdésre, hogy a cím kire utal, vagyis ezúttal melyik fiúért őrül meg Bridget Jones, az írónő csak rejtélyesen felvonta szemöldökét és annyit mondott: Bridget továbblépett. A kiadó azonban annyit elárult, hogy Bridget az új történetben már a negyvenes éveiben jár, még mindig vezet naplót, és az sms-ezés, illetve a közösségi média világába merülve navigál a társkeresés zátonyai között. Mint a szerző megerősítette, Dániel Cleaver és Mark Darcy- Bridget állandó udvarlói - szintén megjelennek a könyvben, amely Nagy-Britanniában október 10-én, az Egyesült Államokban pedig öt nappal később lát napvilágot. KOMÁROMI SZALON TRIANON Tények. Értelmezések. Mítoszok. Az est házigazdája: Simon Attila történész Az est vendége: Pomogáts Béla irodalomtörténész Zeidler Miklós történész (ELTE BTK) Bonusz: történelmi kvíz, értékes könyvnyereményekért! Időpont: 2013. jnius 4., kedd, 18:00 Helyszín: RÉV - Magyar Kultúra Háza (Tiszti Pavilon), Komárom A belépés díjtalan! Médwparmer Oj Sió facebook.com/komaromiszalon U A tévés dinoszaurusz „lekezel" Putyinnal (Képarchívum)