Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-30 / 124. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 30. Kultúra 9 Lasse Hallström nyomasztó hangulatú filmje izgalmas csavarokkal derít fel egy bonyolult bűnügyet Hipnózissal a gyilkos nyomában Kegyetlen brutalitással agyonszurkálnak edzés után egy tornatanárt. Ezzel indít a film. Lasse Hallström mozija rettenetes; ijesztő képeket mutat a vérengzésről úgy, hogy sejtelmes, súlyos, hihető realitásba helyezi a gyilkosságot - s ezzel rögtön az elején kiváltja azt a benyomást, hogy a bűnügy tálalásával keményen belegázol majd az életünkbe. TALLÓSl BÉLA Nem csak a hideg, fagyos-havas környezet - ami szinte elmaradhatatlan az északi filmekből - borzongat egész végig A hipnotizőr nézése közben. Az is, hogy e thriller a filmidő nagy részében a valóságtól nem elrugaszkodva, nem mozis mesébe stilizálva tálalja a bűnügyi történetet. Amely igencsak eredeti, érdekes és izgalmas. Igaz, a figyelmes néző már az elején kiszúrja magának azt a gyanús alakot, akiről a végén kiderül, tőle indult el minden véres akció, ő áll minden bűncselekmény hátterében. De nem ő követi el a gyilkosságokat, hanem... Bonyolult. (Az állandó meglepetésekkel szolgáló bűnügy összetettsége miatt sem zavaró, hogy ezt az alakot már az elején kiszúrjuk - talán szándékosan is teszik őt gyanússá az alkotók arra a pillanatra, amíg átsuhan a képen. De ez jó húzás. Megvan a lélektani hatása. Ütő- sebb a leleplezés a végén.) Egy időben azzal, hogy az edzőteremben megölik a tornatanárt, otthonában kiirtják a FILMKOCKA A hipnotizőr ■ Eredeti cím: Hypnotisören ■ Szlovák cím: Hypnotizér ■ Színes, svéd thriller, 122 perc, 2012 * Rendező: Lasse Hallström ■ Operatőr: Mattias Montéra • Szereplők: Tobias Zilliacus, Mikael Persbrandt, Lena Olin, Helena af Sandeberg, Jonatán Bökman, Oscar Pettersson, Éva Melander A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on. családját. Az esethez riasztott nyomozó vérbe fagyva találja az edző feleségét és kislányát. A család kamasz fia megkéselve a fürdőszoba véres kövén fekszik, de még él. Kórházba szállítják, megmentik az életét, de nincs kihallgatható állapotban. Ezért a nyomozó - a fiút ápoló orvosnő közreműködésével - egy hipnotizőrt kér fel, hogy próbáljon meg kommunikálni az eszméletlen fiúval. A hipnotizőrrel is problémák vannak. Egyrészt egy korábbi szakmai elmarasztalás miatt nem praktizálhat, másrészt megfenyegetik, hogy ne merje segíteni a nyomozást. A fenyegetést azzal nyomatéko- sítják, hogy elrabolják a fiát. Ráadásul még a házassága is romokban hever. A hipnotizőr családi drámája ugyancsak izgalmas dolgokat fed fel - ez pluszként épül rá a krimi történéseire, és erősíti a film nyomasztó hangulatát. Egészen addig élvezhető feszültséget tud teremteni a történet, amíg egy meglepő csavarral nem derül ki, hogy a kórházi ágyon tehetetlenül fekvő fiú sérülése valahogy nem kóser. Hogy a sebeit máshogy „szerezte be”. Áldozatból gyanúsítottá válik. Onnantól kezdve, hogy kipattan az ágyból, s amerre elhalad, vér fakad a nyomában, a hihetőségét ugyan nem, de az addigi elbeszélő stílus hitelét elveszíti a film. Mind inkább közelítünk a bűnügy felgöngyölítéséhez, annál nyilvánvalóbban érezzük, hogy kifogy a film, elveszíti kezdeti erejét. A sorozatgyilkosság logikájával és motivációjának magyarázásával még itt sincs baj. A gond az, hogy a végső jelenet, az autóbusz elmerülése a jég alá a film arculcsapása. Ez a bárgyú- ság megöli ezt az egyébként izgalommal nézhető mozit. Ez a csapnivaló vég azért kár, mivel Lasse Hallström ebben a műfajban sokkal jobb, mint a saját kitaposott és jól bejáratott ösvényén teremtett romantikus limonádéi - a Kedves John! vagy a nálunk nemrég bemutatott Menedék. A thriller műfajában azonban nem marad el túltságosan az északi mintától. Reálisabb véggel a különbség kiküszöbölhető lett volna. PENGE A templomtól a raktárig „Ötéves koromtól fogva tudtam, hogy meg fognak ölni” - hangzik el Konrád György Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regényének elején az a döbbenetes mondat, melynek pacifikálása, illetve semlegesítése a mű maga. Az életben maradás, az életmentő haladék és a hazatérés lehetetlenségének dokumentumaként is elgondolható szöveg utolér- hetetlenül pontos arányérzékkel adagolja a szinte elviselhetetlen drasztikumot, a drasztikum kiváltotta felelőtlen fásultság természetrajzát, illetve a még elviselhetetlenebb, sötét tónusú anekdotát (pl. egy borotva életveszélyes átcsempészése egy rejtekhelyre, vagy egy lány története, akinek a szemében a szülői neheztelés többet nyom a latban, mint egy sortűzből való abszurd megmenekülés). A Berettyóújfaluról Budapestre menekülő gyerek léttapasztalata még dermesz- tőbbé válik annak a technikának köszönhetően, ahogy létére rávetül mások nemléte, ahogy a tudtán kívüli események és a szinkron történések egymásra rétegződnek az írói elbeszélésmódban. Egy világ süllyed el, egy szimbiózis szakad meg: mindenfajta rekonstrukció lehetetlen, nincs megismételhető pillanat: „a gyerekkor helyén ott maradt a hiány, egy kibeszéletlen és talán kibeszélhetetlen történet”. A szöveg valóban foltokat képezve rakódik egymás mellé: e foltok a hiány foltjai is, hiszen pontosan az ellehetetlenülés, a létből való kiíródás dokumentálásáról szólnak, egy elképzelt agresszív, ideológiailag fertőzött kollektív történetben a zsidóság számára többé nem marad hely. Konrád eleven, lendületes és megrázó szövegében nem pusztán az elbeszélő önazonosságának szólama lenyűgözően takarékos, pontos és metsző, hanem az a korkép is, mely boncoló orvosi precizitással analizálja az embertelenség uralomra jutását, illetve a hatalomba jutott, értelmileg korlátolt, érzelmileg pedig elaljasult vagy kiégett ember lélektanát is. Az ölés és a pusztítás anatómiája ez a könyv, de a megmenekülésé is, és - ha elfogadja a szerző, ha nem - a gondviselésé is. A főhős a háború után eleget tesz egy berettyóújfalui meghívásnak: a regény e záró fejezete mutatja be talán a legplasztikusabban annak a lehetetlenségét, hogy olykor bármennyire is akarunk, valójában teljességgel lehetetlen hazatérni. Az „érzelmes lepel” itt-ott-amott ráhúzható bármire, de a tény, az tény: „a zsidó templom továbbra is vasáruraktár”. (Konrád György: Elutazás és hazatérés, Budapest, Európa, 2012.) Értékelés: 9999999999 A vezetés szerint a két diplomás színésznő azért nem kapott újabb szerződést, mert nincs az alkatuknak megfelelő szerep A Jókai Színházban nem akarják fenntartani a „karantént” JUHÁSZ KATALIN Komárom. Lapunk keddi számában jelent meg Furcsa döntések a komáromi színházban címmel az a hír, mely szerint a színház igazgatója nem újította meg két diplomás színésznő szerződését, miközben meghallgatást hirdetett több szerepre a jövő évadra. Az is a tudomásunkra jutott, hogy a színház pénteki bemutatójában többségben vannak a magyarországi vendégművészek a társulat tagjaihoz képest. TóthTiborigazga- tó és Méhes László főrendező tegnap árnyalta a képet. Nem ideális szerkezet „Színházunk társulatának szerkezete nem ideális. Amikor a soron következő évad előadásait válogatjuk, azt kell látnunk, hogy majdnem minden darabban van egy, két vagy akár három fiatal, huszonéves lányszerep. Ha azt akarjuk, hogy ez egy egészséges szerkezetű társulat legyen, be kell építenünk fiatalokat, miközben a fenntartó hosszú évek óta nem emelte a színház támogatását. Ezért el kellett gondolkodnunk azon, hogy nem hosszabbítjuk meg egyesek szerződését. Úgy teremtjük meg az értékes munka garanciáját, hogy olyan embereket hívunk rendezni a Jókai Színházba, akik Magyarországon és máshol is keresettek, illetve akiket a társulat is elfogad. Ezek a rendezők választják ki a legfontosabb négy-öt szereplőt az adott előadásba, azaz ők szabják meg, kikkel szeretnének dolgozni” - mondta lapunknak Méhes László, aki szerint a két említett két színésznő rendszeres szerepeltetése évek óta problémát okozott, mivel a rendezők „nem kérték” őket. Kik az érintettek? Egyikük, Szabó SzvrcsekAni- ta a főrendező szerint a jövő évadban két főszerepet is játszik majd, ám mivel az éves szerződés feltétele, hogy az illető legalább három darabban szerepeljen, a színház kénytelen vendégként szerepeltetni őt. Méhes elismeri, hogy ez a döntés fájdalmas, és nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Szabó Szvrcsek Anita a jövőben ismét éves szerződést kap a színházban. Talán kevesen tudják, hogy a társulat tagj ai nincsenek állandó munkaviszonyban, évente hosszabbítják meg a szerződésüket. Idén egy másik diplomás színésznő, Molnár Xénia is „gondot okozott”. Tóth Tibor igazgató szerint hosszabb ideje nem tudtak alkatának és karakterének megfelelő szerepet találni számára az előadásokban, és mivel a jövő évadban több zenés darabot tűz műsorára a színház, elsősorban jó hangú és tánctudású művészek iránt lesz igény. Tóth Tibor megerősítette a lapunkban megjelent információt, mely szerint Molnár Xéniának egy súgói állást ajánlottak fel. Áz igazgató ezt a tényt azzal egészítette ki, hogy a színésznőnek a jövő évad két előadásában kisebb szerepet is kínált, ezért anyagilag nem járna rosszabbul, mintha minden maradna a régiben. Méhes László az ő esetében is ígéretet tett arra, hogy ha a jövőben akad neki való szerep, státusza is megváltozhat a színháznál. Magyarországi „vendégmunkások” Lapunk azon kérdésére, hogy miért hívtak a színház új bemutatójába annyi magyarországi vendégművészt, a főrendező (a Made in Hungária című zenés darab rendezője) azt a választ adta, hogy a táncosok nem számítanak vendégművészeknek, mivel legtöbbjük középiskolás korú, a budapesti Madách Musical Tánciskola növendékei, akik nem „sztárgázsiért” dolgoznak. Kilenc magyarországi színész is játszik az előadásban, de nem kaptak fontosabb szerepeket, mint komáromi kollégáik. A Fenyő Miklós közreműködésével színpadra kerülő zenés produkció iránt egyéként nagy az érdeklődés, elővételben olyan sok jegy elkelt rá, hogy TóthTiborszerint anyagilag is sikeres lesz. A díszletet és a jelmezeket a budapesti József Attila Színház adta kölcsön, ahol 2001-ben szintén Méhes László rendezte ezt a darabot. Egy a színház A főrendező fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az országhatárok figyelembe vétele nélkül gondolkodik a színházról, és szereposztáskor sem régiókban gondolkodik. „Úgy érzem, a felvidéki magyarság egyes képviselői azt sugallják, hogy nem helyes, ha egységként kezeljük a szakmát. Hogy ragaszkodjunk ehhez a territóriumhoz, ne nyissuk meg a piacot, tartsuk fenn a karantént.” Méhes idézte Halász János, a kultúráért felelős magyar államtitkár szavait, aki egy konferencián úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy elfelejtsük a határon túli színház meghatározást, és magyar színházról, magyar alkotókról beszéljünk. Tóth Tibor hozzátette, hogy az első körben mindig a társulat tagjaiban, illetve itteni művészekben gondolkodnak, csak hézagpótlásként hívnak magyarországi színészeket. Szombaton kezdődik Velencei biennále Velence. Szombaton megkezdődik az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás (biennále): a fél évig tartó mustrán minden eddiginél több, 88 ország állít ki, Magyarországot Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című projektje képviseli. Massimiliano Gioni kurátor az idei biennálénak az Enciklopédikus palota címet adta Marino Auriti öt évtizeddel ezelőtti gondolatkísérletére utalva. Auriti 1955-ben nyújtotta be szabadalmát az Egyesült Államokban egy Enciklopédikus palota felépítésére: tervei szerint a gigászi épületkomplexum az emberiség történetének összes jelentős találmányát felvonultatta volna. Gioni a biennále 150 művész munkáit felvonultató központi kiállításában Auriti elképzelt múzeumának szellemiségét idézi meg, azt vizsgálva, hogy a művészet milyen módszerekkel próbálja a világban fellelhető tudást rendszerbe foglalni. (MTI) A hipnotizőr az áldozattal kommunikál (Fotó: Magic Box) Csehy Zoltán kritikai rovata
