Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-04 / 103. szám, szombat
A balkáni háborúk elfelejtett veteránjai A pár héttel ezelőtti szerbiai ámokfutás - amelynek elkövetője az 1992-ben a szlavóniai csatamezőkön harcoló Ljubisa Bogdanovics volt - ráirányította a nemzetközi figyelmet a II. világháború utáni időszak legvéresebb európai konfliktusának számító délszláv háború gyorsan feledésbe merült túlélőire, akik közül sokan a mai napig nem tették túl magukat az átélt borzalmakon. Edin Kapidzic az 1991-1995 közötti embertelen horvátországi függetlenségi háborúban vett részt, és élve megúszta azt. A békét azonban soha nem tudta megszokni, és 43 évesen, néhány évvel azután, hogy hazatért a frontról, felakasztotta magát egy parkban, éppen abban a városban, Vukovárban, amelyet egykor védett. A volt katona feleséget és négy gyermeket hagyott hátra, búcsúlevelet viszont nem találtak nála. A fronton vele együtt harcoló Enver Amautovic elmondta, hogy barátja az öngyilkossága előtt egy évvel az alkoholba menekült, és gyógyszereket szedett. „Elkezdett kihullani a szakálla és a haja. De az orvosok azt mondták nekem, nem az alkohol az egyetlen problémája” - tette hozzá a háborús veterán. Kapidzic egyike annak a közel kétezer horvátországi háborús veteránnak, aki saját kezével vetett véget életének az utóbbi közel két évtizedben. Szakértők szerint ez a szám várhatóan tovább duzzad majd, ahogy az egykori harcosok idősödnek, és egyre kevésbé érzik magukat hasznosnak egy olyan társadalomban, amely el akarja felejteni a múltat, hogy továbbléphessen, és az európai integrációs folyamat júliusi betetőzésével, vagyis az Európai Unióhoz (EU) való csadakozással új életet kezdhessen. , Az az érzésem, hogy rám már nincs szüksége ennek a világnak, és hogy el kell innen mennem” - mondta Mato Matijevic, aki a horvátországi függetlenségi harcok idején mentőautó-sofőrként dolgozott, és már volt egy öngyilkossági kísérlete. A közép-európai országban az egyEgyike volt annak a közel kétezer horvátországi háborús veteránnak, aki saját kezével vetett véget életének az utóbbi közel két évtizedben ,Az az érzésem, hogy rám már nincs szüksége ennek a világnak, és hogy el kell innen mennem" - mondta Mato Matijevic, aki a horvátországi függetlenségi harcok idején mentőautó-sofőrként dolgozott, és már volt egy öngyilkossági kísérlete kori frontvonalon található Vukovárban fehér keresztek sora és gyertyák emlékeztetnek a konfliktus borzalmaira, amelyben 10 ezren vesztették életüket. A Balkán-félszigeten jelenleg több tízezer olyan háborús veterán él, akinek élete az 1990-es évek etnikai konfliktusai után nem tudott visz- szatérni a normális kerékvágásba. Szakemberek szerint sokan közülük poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenvednek. A szerb média ezt is a lehetséges okok között emb'tette a szerbiai Velika Ivanca településen történt, az elkövetővel együtt 14 halálos áldozatot követelő mészárlással összefüggésben. Az ilyen pszichés rendellenességgel élő beteg előbb-utóbb alkoholhoz vagy kábítószerhez nyúl, szélsőségesebb esetben pedig megöli magát vagy erőszakot követ el közvetlen környezete ellen. Ljubisa Bogdanovics a vérengzéskor meglőtte feleségét, megölte fiát és kétéves unokaöccsét is. Horvátországban sok egykori katona nyilvános helyen vetett véget életének: volt, aki felrobbantotta magát, míg mások felgyújtották magukat, egy férfi pedig egy horvát zászlóval akasztotta fel magát. Ezek a tettek többnyire segélykiáltások egy közömbössé váló társadalomból - vélekednek a szakértők. A frontról hazatérők az őket nyomasztó tényezők közül gyakran emlegetik a túlélőként érzett vétkességüket. ,A halott barátaidról álmodsz, akik a kezed között haltak meg, vagy azokról az emberekről, akiket megöl tél” - magyarázta a Zágrábban élő 43 éves háborús veterán, Tomislav Galovia „Nem is lehet ezt az egészet megmagyarázni” — tette hozzá. Az elviselheteden érzés mellett az anyagi gondok tovább nehezítik a társadalomba való visz- szailleszkedést. Az 1998-99-es koszovói háború résztvevői például az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak annak érdekében, hogy az állam fizessen nekik járadékot a fronton eltöltött időért. Bosznia-Hercegovinában - ahol a konfliktus 1995-ös lezárulása óta már több mint 4 ezer leszerelt katona követett el öngyilkosságot — maguk a szerbek ellen harcoló bosnyák háborús veteránok fizettek be kisebb-nagyobb összegeket az egykori ellenség támogatására Az elviselhetetlen érzés mellett az anyagi gondok tovább nehezítik a társada lomba való visszailleszkedést. létrehozott pénzalapba. A Világbank adatai szerint Boszniában a juttatásoknak alig 15 százaléka jut el a ténylegesen rászorulókhoz. A poszttraumás stressz tüneteitől - így például depressziótól vagy haragtól - szenvedő boszniai civilek és veteránok szövetségének elnöke, Drágán Sajic pedig elsősorban arra panaszkodik, hogy az orvosi kezelés sok esetben csak átmenetileg használ. A hazatérés után - a munkanélküliség és a reménytelenség láttán — a betegek visszaesnek a korábbi nyomorúságos állapotba. (MTI) A Zágrábban élő 43 éves háborús veterán, Tomislav Galovic. A halott barátairól álmodik, vagy azokról az emberekről, akiket megölt. Vukovárban fehér keresztek sora emlékeztet a konfliktus borzalmaira, amelyben 10 ezren vesztették életüket (Fotók: SITA/AP, TASR/AP) Végtagok nélkül is boldogan 17. oldal 2013. május 4., szombat, 7. évfolyam, 18. szám
