Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-25 / 120. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 25.

Szalon 21

„A könyv művészeti alkotás, amelynek igazi arca nyomtatott formában van" - írja egy helyütt. Elektronikus formában nem az, ami valójában.

Milan Kundera párizsi magánya

Nincs nála furább alakja a kortárs világirodalomnak. Sokak szerint azzal is az életművén dolgozik, hogy hallgat. Bezárkózva. Magánéletét ugyanis hét lakat alatt őrzi. Interjút évtizedek óta nem ad, fotósok hiába fenik rá objektívjüket, Milan Kundera a nyilvánosság előtt, még ha életművét rangos irodalmi díjakkal jutalmazzák is, akkor sem jelenik meg.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Párizsi lakásának címét egyedül a kiadója, a Gallimard tudja, leghűségesebb barátait hat sarokkal odébb várja, s ott ül be a taxiba, vagy csak sötétedés után mehetnek hozzá vendégségbe. De akkor is úgy, hogy értük megy, és ő maga hozza-viszi őket, hogy még véletlenül sejegyezhessék meg, milyen úton jutottak el a „titkos házig”.

Az élet máshol van, a Nemtudás, a Lassúság, az Azonosság és más regények Nobel-díjra többször is felterjesztett írója ugyanis meglehetősen visszavonultan él. Ez is az ő választása, akárcsak 1975-ös távozása Prágából, amikor elfogadta a franciák ajánlatát, és vendég- professzora lett a rennes-i egyetemnek. Itthoni állását ugyanis politikai magatartása miatt elveszítette, a publikálástól pedig eltiltották. „Prágában mindig kozmopolita voltam - nyilatkozta nem sokkal azután, hogy hazát változtatott -, Párizsban viszont csehszlovák vagyok. ”

Tíz évvel azután, hogy Franciaországban teremtett magának új otthont, elhatározta: interjút soha többé nem ad. Hogy miért? „Már a legpedánsabb egyetemi kutatók sem tesznek különbséget az író által leírt és aláírt, s a valaki más által helyettem mondott szavak között.” És kijelentette: „A közreműködésemmel papírra vetett és copyrightommal ellátott párbeszédeken kívül az aláírásomat nélkülöző, de nekem tulajdonított nyilatkozatok mindegyike hamisítványnak tekinthető.”

Tehát se interjú, se fotó. Azok a portrék, amelyek a világhálón keringenek róla, nem tegnap s még csak nem is tegnapelőtt készültek a 84. életévében járó íróról. De még rádióinterjúra sem vállalkozik, mert úgy gondolja: bármit mondana is, azt előbb-utóbb felhasználnák ellene - vagy a regényei ellen.

Évekkel ezelőtt csúnya botrányba keveredett. Nem Párizsban, hanem Csehországban. Előkerült ugyanis egy rendőrségi okirat, amellyel azt próbálták bizonyítani, hogy igenis, beszervezte őt a titkosrendőrség, és ha egyetlen alkalommal is - de súgott.

Nem ma készült portrék

A világ legjelesebb írói - köztük Gabriel García Márquez - álltak ki Kundera mellett, becsületén nem eshet folt, nyilatkozták, életműve szent és sérthetetlen. Kundera vérig sértve azt üzente: szemenszedett hazugság, amit a csehek állítanak róla, s ezek után nem is vágyik haza, sőt, azt se kérjék tőle, hogy engedélyt adjon francia nyelven írt regényeinek cseh fordítására.

Nem sokkal később újabb kellemetlen meglepetés érte.. Regényei felkerültek az internetre. „A könyv művészeti alkotás, amelynek igazi arca nyomtatott formában van” - írja egy helyütt. Elektronikus formában tehát semmiképp sem az, ami valójában. Kiadójának meg is tiltotta, hogy engedélyezze írásainak netes terjesztését. Csakhogy a tiltás megfogalmazásakor már majdnem minden regénye (méghozzá több nyelven!) fent volt az interneten. Rajongói rakták fel. Nem kell komputerbetyárnak lennie, aki Kundera Franciaországban megjelent regényeit akarja olvasni. Pillanatok alatt hozzá tud férni. Anélkül, hogy bármenynyit fizetne is érte. Ennek a lehetőségnek természetesen a cseh olvasók örülnek a legjobban, akik eddig nem ismerhették Kundera francia nyelven írt műveit. Nekik teljesen mindegy, milyen formában jut el hozzájuk az írás, a lényeg, hogy olvashatják. Hogy írónak és kiadónak mekkora anyagi kárt okoznak ezzel? Kit érdekel?! - legyintenek.

Kundera, a nyugati társadalom guruja, a megközelíthetetlen gondolkodó, akinek tizenöt művét díszkötésben jelentette meg nemrég a La Pleiade, s ezzel olyan írói nagyságok mellé állította, mint Proust vagy Kafka, Cervantes és Stendhal, most újabb kéréssel állt elő: könyveit minden boltban és minden könyvtárban a „francia irodalom” címszó alatt kínálják az olvasóknak, semmiképpen ne a cseh szerzők sorában.

„Ha ti úgy, énígyľ’-gondolja magában a személyét sértő, évekkel ezelőtti prágai történésekre reagálva.

Furcsa szerzet, különc természet, képzelhetik sokan.

De valóban az?

Jirí Menzelnek, a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-dí- jas rendezőjének tanára volt a filmművészeti főiskolán, majd közelebbi kapcsolatba kerültek. Ő vajon milyennek látja, s emlékeiben milyennek őrzi Milan Kunderát?

„Nagyon közel állt hozzánk a

nek részese tudok lenni. Hétköznapi hősei hétköznapi történetekben nyilvánulnak meg.

Tanítottam a főiskolán, amikor az egyik rendező szakos hallgató megmutatta a vizsgafilmjét, amelyet Kundera novellája, a Hamis autóstop alapján forgatott. Titokban. Vagyis az író engedélye nélkül. Kundera ugyanis nem tette volna lehetővé számára írása filmre vitelét. Philip Kaufman rendezése, A lét elviselhetetlen könnyűsége után ugyanis azt mondta: soha többé nem ad engedélyt művei megfilmesítésére. Bár a Hamis autóstop már készen volt, utólag én kértem meg Kunderát, hogy engedje meg a srácnak, hogy megfilmesítse a novellát. Szó sem lehet róla! - csattant fel a telefonban. - Ilyet senki nem kérhet tőlem. Még én sem? - kérdeztem. Még te sem! - felelte. Akkor kivárom, míg soványabb lesz a pénztárcád! - viccelődtem. De az enyém már nem lesz az sose! - vágott vissza nevetve.

Olyan nagyon nagy barátok sosem voltunk. De amikor Párizsban rendeztem a Comedie- Francaise-ben, majd később, amikor Costa Gavras filmjében játszottam, többször találkoztunk. Egyszer náluk, ami óriási dolog volt, hiszen vendéget csak elvétve fogad, más alkalmakkal pedig a kedvenc éttermébe hívott meg.

Mostanában már nem írogatunk egymásnak. Nem akarom zavarni a leveleimmel. Teljesen magába zárkózott. Kerüli a társaságot. Véra, a felesége mesélfőiskolán, hiszen pár évvel volt csak idősebb nálunk. Világirodaimat tanított, de egészen másképp, mint korábbi tanáraink. A regény születéséről beszélt, amiről mi addig sosem hallottunk. A pikareszk regényről, a történelmi regényről, Walter Scottról, Cervantes- ről, Jirásekről. De mindenről és mindenkiről olyan izgalmasan és olyan hangulatot teremtve, mintha kávézgatás közben mesélt volna róluk. Nagyon nagy élvezettel hallgattuk őt. A vizsgákat is egyéni módon tartotta. Meghívott bennünket a Sláviá- ba, Prága egyik legendás irodalmi kávézójába, körbeültük az asztalt, kedélyesen elbeszélgettünk, s amikor már mindenki megnyilvánult, egymás után értékelt bennünket. Senkinek sem adott rossz jegyet. Ő úgy gondolta, az ilyenfajta értékelésnek semmi értelme. Aki akart, az úgyis sok mindent megjegyzett, aki pedig nem, az nem. O felkínálta a tudását, s mindenki annyit vett el belőle, amennyit tudott. Az orvosi egyetemen nyilván másképp gondolkoznak, filmesek körében ez elfogadható.

Milan Kundera nemcsak irodalomban, hanem zenében is komoly tudást képviselt, édesapjának köszönhetően, aki a

(Képarchívum)

brünni Janáček Zeneakadémia rektora volt. S amit ugyancsak ki kell emelni: nagyon vonzó férfi volt. Lassan járt, elegáns tartással, előkelőséget árasztva. Irigyeltem őt a külleme miatt. Magas, karcsú, szép arcú férfiként finom, ruganyos léptekkel vonult végig a Národní tŕídán. A beszéde is lassú volt és átgondolt. A nők valósággal rajongtak érte. Szinte tapadtak rá. Rengeteg szerelmi ügye volt. Találkák, titkos randevúk, kölcsönkért lakások. Mindig attól rettegett, hogy egy nap megszólal valamelyik barátnője a telefonban, és közli vele, hogy apai örömök elé néz. Nálunk akkoriban még nem árusítottak antibébi tablettát, a franciáknál viszont jó pénzért már elkötötték az ondóvezetéket. Ő is ezt fontolgatta. A legrokonszenvesebb playboy volt, nem tudok mást mondani róla. Én A tréfát és a Nevetséges szerelmeket szeretem tőle a legjobban. Azokban a regényeiben még élők a figurák. A többiben már nem annyira. Franciául írt műveiben minden olyan konstruált. Hrabalt sokkal közelebb érzem magamhoz. Ő minden figurájába életet tudott lehelni. Kundera a történeteket is erősen megépíti. Hrabal olyan helyzeteket teremt, amelyekte: elmentek egyszer délre, a tengerhez, valaki felismerte őt a strandon, le akarta fényképezni. Abban a pillanatban összepakoltak és távoztak. Nem bírt ott maradni. Nyilvános helyen nem szívesen mutatkozik. Ha kiteszi a lábát az utcára, úgy beöltözik, hogy senki nem ismeri fel. Én nem ítélkezem felette. Joga volt elmenni. Nem akart a fióknak írni, azokat a regényeit pedig, amelyeket már kint, Franciaországban írt, itthon ki sem adták volna. Ó nem azért választott új hazát, hogy meggazdagodjon, hanem hogy szabadon írhasson. És ezt nagyon tisztelem benne.”

Brünnben, Milan Kundera szülővárosában Host (Vendég) néven működik egy rangos lap- és könyvkiadó. Az ő gondozásukban jelent meg most egy nagy monográfia Milan Kundera avagy Mit tehet az irodalom? címmel. Nyolc akadémiai intézet képviselői, bohémisták, kritikusok, esszéisták (csehek, szlovákok, lengyelek és franciák) folytattak hosszas beszélgetéseket Kundera művészetének erejéről.

Az érintett természetesen ezen az összejövetelen sem volt jelen. Hívták, de hiába. Az elhangzott szövegek közül a legjelentősebbek kerültek be a kötetbe. Kundera ezeket olvasgatja most párizsi magányában.

SZALON

Szerkeszti: Lakatos Krisztina.

Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com