Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-25 / 120. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2013. MÁJUS 25. INTERJÚ 17 c rW ókimondó, ki- . j M hívó. Ilyen a ^-i " M.—4 Panelházi történetek Alicája. Az őt megformáló Zuzana Vačková - bár neki a magánéletben vannak gyerekei, egy felnőtt fiú és egy iskolás kislány mamája - és a sorozat szexis pszichológusa között van némi hasonlóság. O is elemében van, arra a megjegyzésemre, hogy alaposan lefogyott, nemcsak a szeme ragyog, kacéran megrázza magát, s rögtön rá is vágja, bogy több mint tíz kilót dolgozott le. A színésznő sem megy egy kis temperamentumért a szomszédba, a nyelve is ugyanolyan gyorsan pörög, mint Alicáé a sorozatban. Az ember szinte fél, nehogy megsértse azzal, hogy tévedésből Alicának szólítja. De valahogy önkéntelenül kiszalad a száján. Gyakran megesik, igaz, nem a családommal, hogy még a barátnőim nyelve is megbotlik néha: „Alica, ja bocs, Zuzka”. Az utóbbi időben többet látnak a képernyőn, mint az életben, nem is csoda. Engem ez a legkevésbé sem zavar, Alica alakját nagyon megkedveltem, s nem bántó, ha az utcán leszólítanak. Az elmúlt hetekben bemutatott részekben komolyan tanult magyarul. Hogy halad a nyelvlecke? Lévén, hogy az Imrével való kaland nem lesz hosszú életű, a nyelvtanulás sem tart soká. Én magam nem beszélek magyarul, néhány kivétellel, hogy jó napot, viszondátásra, köszönöm s még néhány hasonló kifejezés. Nyitrán születtem, de egyik nagyszülőm sem beszélte ezt a nyelvet. Aztán Privigyén éltünk, én kiselsős voltam, amikor Pozsonyba költöztünk. Milyen emlékek maradtak meg leginkább a gyermekkorból? Az, hogy isteni volt. Egy ideig a nagymamámnál laktunk. Aztán a szüleim Pozsonyba jövet azt ígérték, hogy nagyvárosba gyünk. A Dolné hony lakótelepen laktunk, onnan Vereknyére jártam iskolába, ahol egy kis családi házban működött a szlovák és a magyar iskola, és a lakótelep sem úgy festett, mint egy csodás város. Akkor még egyeden panelház állt ott, abba költöztünk be. Körülöttünk zajlott az építkezés, daruk, földgyaluk zajától volt hangos a környék. Óriási csalódás volt, nem akartam maradni, de szerencsémre, amikor át kellett volna mennem a lakótelepen felépült alapiskolába, egy adminisztrációs hiba folytán nem írták be a nevemet. így az óvárosba kerültem, ott már otthonosan éreztem magam. Ma is ott lakik? Nem. Egy ideig, amikor még a fiam kicsi volt, a Kvačalován éltünk, aztán vettem egy családi házat nem messze Pozsonytól, Horvátgurab- ban. Talán azért is, mert imádtam a nyitrai házat, meg azt, hogy turkálhassak a földben, hogy kimehessek a zöld fűre, ne csak a panelház balkonjáról láthassam a természetet. Körülöttem most csupa zöld minden, rengeteg a virág, énekelnek a madarak, mindenem megvan. Azáltal, hogy nem kell adott időpontban munkába mennem, s nyolc órát lehúznom, ideális számomra ez az élet. Néha a barátnőim is Alicának szólítanak A színészet gyerekkori álom volt? Mint a kislányok általában, én is hercegnő vagy énekes akartam lenni, aztán volt idő, amikor orvos. Bánt is, hogy az utóbbira nem adtam esélyt magamnak, mert csodálatos érzés lehet meggyógyítani egy beteget. Tizenkét éves koromban azonban teljesen véletlenül másképp alakult az életem. Nyelvészeti körre jelentkeztem, de rövidé- kiderült, hogy elértettem a kezdő mássalhangzót, mert drámairól volt szó (szlovákul gramatický és dramatický - a szerző megj.). így kezdtem el szerepelni azzal, hogy kibírom a tanévet, s aztán majd átlépek, de a véleden épp akkor hozta oda a rendező Štefan Uhert, aki a készülő filmjéhez egy durcás tinit keresett, s rám esett a választása. Hálát adtam a sorsnak, hogy így lett, mert imádom a hivatásomat, kellemes munka a miénk, örömet, megtisztulást hoz az embereknek. Az én Alicám is mosolyt varázsol az arcukra, ez csodás érzés. Az orvosnak betegekkel van dolga, s nem vagyok benne biztos, hogy , nekem a túl- érzékeny természetemmel ez megfelelne. Néha még a tévében a híreket sem vagyok képes végignézni, mert folyton tragédiákról, szenvedésről szólnak. Éjszaka az„Imádom a hivatásomat, kellemes munka a miénk, örömet, megtisztulást hoz az embereknek. Az én Alicám is mosolyt varázsol az arcukra, ez csodás érzés." tán ez jár a fejemben, bánkódom miatta, rosszul alszom. Alica viszont nem nagyon bánkódik, megrázza magát, s megy tovább. Alapjában véve én is vidám vagyok, optimista. Az életem felét jótékonykodással töltöm: a Linaje alapítványban Biba Ondrejkovával és a férjével meg néhány társsal főként autista gyerekeknek próbálunk segíteni egy olyan intézményt létrehozva, ahol hasznosan tudnák tölteni az időt. Könyvet is adtunk ki A nyolcadik földrész meséi címmel, ide én is írtam egy mesét, most készül az újabb folytatás, ennek a bevételét erre fordítjuk. Gyermekotthonokba járunk, a családi agresszió áldozatainak, a bántalmazott nőknek is igyekszünk segítő kezet nyújtani. Együttműködünk egy ligetfalui szociális otthonnal, ajándékokat vásároltunk, játékszobát alakítottunk ki a gyerekeknek, négy nap dolgoztunk ott, és a mi gyerekeink is segédkeztek. Volt egy projektünk, ismert vagy kevésbé ismert nők durva környezetben készült fotóit elárvereztük, s az összegyűlt pénzből vettünk festéket meg minden egyebet. Néhány kolléganőjéhez szoros és sokéves barátság fiíízi. Ez ebben a szakmában nem éppen tipikus. Vannak barátnőim még a közép- iskolás időkből, őket, ha fél évig nem látom, akkor is ott folytatjuk a félbeszakadt mondatot, ahol legutóbb abbahagytuk, mindig van mondanivalónk egymásnak. Vannak újabb szerzemények is, már a színészi életemből, Zuzka Tlučková, Biba Ondrejková, Andrea Karnasová, Katka Brychtová, Gabika Škrabáková. Ezek a kapcsolatok bizonyítják, nincs igazuk azoknak, akik úgy vélekednek, hogy a mi szakmánkban nincs igaz barátság, nagy az irigység és a féltékenység. Mert bizony vannak barátságok, s ezek nem érdekből köttetnek. Katka Brychtová emlegette, hogy a hölgyek közös akciókat szerveznek, kirándulni, üdülni járnak a gyerekekkel együtt. (Fotók: Marián Ďatko, JOJ) Az elején kimondottan csak női akciókról volt szó, aztán rádöbbentünk, hogy kár teljesen elzárkózni, jó, ha néha egy kicsit felfrissül a társaság. Rómába elvittük a mamáinkat, az egy csodálatos kirándulás volt. Azelőtt a családból, a saját környezetünkből ismertük az anyáinkat, s egyszer csak egész másként, sokkal felszabadultabban éltük meg őket. Londonba a nagyobb gyerekekkel mentünk, hogy megismerjék a várost. Bár a fiáról nem beszél, nagyon szoros a kapcsolatuk. Beszélnék én a fiamról is, de ő nem óhajtja, s ezt tiszteletben tartom. Egy több mint húszéves fiú már nagy támasza a mamának. Az ám! Annak idején rettegtem tőle, hogy mi lesz, ha egyszer felnő, ha elmegy, s elveszítem. Ebből semmi nem igaz. A pubertás ■■■ Jelenet a Panethazi történetekből. Zuzana (a felvételen Matej Landlval), csakúgy, mint a sorozatbeli Alica, vidám természetű, szeret szórakozni, táncolni, moziba járni, kirándulni, szereti a viccet. Zuzana Vačková számára azonban a legfontosabb az, hogy a gyerekei büszkék legyenek rá. Igyekszik példát mutatni nekik. korban adódott problémákat követően, amikor túlzásba visszük a gondoskodást, a féltést, úgy érzem, hogy egy új barátra leltem, akivel a legjobban megértem magam. A kislánya nem féltékeny a bátyjára? Másodikba jár, de nem is tudom, hogy iskolás, annyira önálló és okos, mint a fiam is. Egyedül elvégzi a leckéit, imádja a hip-hopot, táncol, majd minden hétvégén versenyre kísérem országszerte, újabban már külföldre is. Valószínűleg örökölte a mama művészi vénáit. A tánc a mindene. Egy kis örökmozgó teremtés, de nyolcévesen még nehéz lenne megmondani, mi lesz belőle. Lehet, hogy egész másfelé veszi majd az irányt, aminek örülnék is. Ha tanácsot kérnének tőlem a gyerekeim, nem ajánlanám nekik a szórakoztatóipart. Kemény mesterség, nem könnyű, hogy az ember eltartsa a családját, s kivédje a bulvárlapok örökös támadásait, megtanuljon élni a sikerrel és a bukásokkal is. Ez a népszerűség velejárója. Igen, de míg ismerek olyanokat, akik szeretik kiélvezni a népszerűséget, főleg az úgynevezett pszeudocelebek, én á szakmámat szeretem, s nem azért, hogy felismerjenek az utcán, hogy minden lépésemről beszámoljanak a lapok, még akkor is, ha az ember a legnagyobb sorscsapást éli át. A bánatát csendben, mélyen legbelül vagy a szerettei körében dolgozza fel az ember, nem pedig a nyilvánosság előtt. Visszatérve Alicához, ő bezzeg előszeretettel teregeti ki az érzelmeit, imádja a feltűnést. Az őt megformáló Zuzana mennyire kalandvágyó? Mi tagadás, magam is nagyon im- pulzív vagyok, szeretek improvizálni. Az ételeket sem recept szerint főzöm, nem szoktam tervezgetni, a nyári szabadság kivételével, ott is csak azt, hogy mikor, kivel és hová utazunk, minden egyebet aztán a helyszínen oldok meg, spontán módon. Mennyiben formálta meg Alicát a forgatókönyvíró Andy Kraus, és mit tett hozzá Zuzana a szerephez? Andy találja ki, hogy mit csinál Alica, én pedig azt, hogyan fogja csinálni. Utóbbiban szabad kezet ad, s kiélhetem magam benne. Ha további párhuzamokat keresnénk? Magam is vidám vagyok, nem keresek a kákán is csomót, nem árulok zsákbamacskát, szeretek szórakozni, táncolni, moziba járni, kirándulni, szeretem a viccet, még az akasztófahumort is, de nem hajtok úgy a férfiakra, mint Alica, ami nem tudom, jó vagy inkább rossz. Alicának nincs gyereke, ettől frusztrált, és a viselkedését ez sok mindenben befolyásolja. Nekem a gyerekeim jelenük az életet, ők a világom központja. Ez a legnagyobb különbség. Alica bármit tehet, azért csak magának kell felelnie, nekem mindig gondolnom kell a két gyerekemre. S az a legfontosabb nekem, hogy ők büszkék legyenek ram. Igyekszem példát mutatni nekik, úgy élni, hogy ennek eleget tegyek, s ha majd ők is ezt teszik, ha tudják majd élvezni az életet, amire próbálom megtanítani őket, én is elégedett és büszke leszek. Urbán Klára
