Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-03 / 102. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 3. Panoráma-hirdetés 23 A mexikói nőket farmokra és bordélyokba vitték Szexrabszolgatartó bandát számoltak föl MT1-JELENTÉS New York. Őrizetbe vették egy szexrabszolgatartó banda 13 tagját New York és New Jersey amerikai szövetségi államokban, és eljárást indítottak ellenük. A gyanú szerint az illetők mexikói nőket kényszerítettek prostitúcióra a szóban forgó államokban. Áldozataik között voltak olyanok, akiket különböző farmokra vittek, a fiatal nőknek az ott dolgozó munkásokkal kellett nemi kapcsolatot létesíteniük, naponta akár 25-ször. Másoknak szegény lakókörzetekben, nyomorúságos lakásokban kialakított bordélyházakban kellett dolgozniuk. A hatóságok eddigi ismeretei szerint a szolgáltatást igénybe vevők 30 dollárt fizettek 15 percnyi szexért, a nők pedig 15 dollárt kaptak meg ebből, de több esetben ezt is oda kellett adniuk azoknak, akik az Egyesült Államokba csempészték őket. KÉPZELJE! ♦ Fizetésemelést ad egy New York-i cég azon dolgozóinak, akik magukra teto- váltatják a vállalat lógóját. A béremelés nem kevés, 15 százalékos, cserébe a kis fájdalomért. A cégembléma nem hatalmas, csak pár négyzetcentis. Eddig 40 alkalmazott élt a lehetőséggel, és pingáltat- ta magára a vállalat zöld-fekete emblémáját. Elogy a cégér mely testrészre kerül, nincs megszabva. A cég vezetője ugyanakkor még nem tetovál- tatta magára a cégért, de azt állítja, tervezi a műveletet. + Holtan találták meg szerdán Peruban annak a chilei szektának a vezetőjét, amely állítólag elevenen égetett el egy újszülöttet, hogy megakadályozza az apokalipszist, a világ pusztulását. A helyi hatóságok szerint a 36 éves férfi öngyilkos lett. Ramón Castillo Gaetét azzal vádolták, hogy novemberben Chilében egy máglyán égette el a háromnapos csecsemőt - valószínűleg a saját lányát -, mert Antikrisztusnak hitte. A szektavezér holttestét egy elhagyatott házban találták meg a Machu Picchu inka romvároshoz közeli Cuscóban - közölték a perui hatóságok. A rendőrség szerint felakasztotta magát. ♦ Újra termelni kezdtek tegnap a bangladesi textilüzemek, nyolc nappal azután, hogy egy épület, amelyben többüzemis volt, legalább 427 halálos áldozatot követelve összedőlt, és a főváros környéki ipari övezetek textilmunkásai sztrájkba kezdtek a rossz munkakörülmények miatti tiltakozásul. Az összeomlott épület romjai alatt feltehetőleg még mindig több mint száz áldozat van. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma elismerte, hogy amerikai ruházati cégeknek is szállítottak a dakkai varrodák. (MTI) Május 3 NÉVNAP Irma, Tímea Az Irma az Irm- kezdetű germán női nevek rövidülése. A Tímea Jókai Mór által alkotott női név. Először Az arany ember című regényében tűnt fel, Timéa alakban vélhetően a görög Euthü- mia névből alkotta. MAI ÉVFORDULÓINK Felkerülhet az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára a japánok által szentként tisztelt hegy, a Fudzsi. A hivatalos jóváhagyásra júniusban kerülhet sor a világörökségi bizottság kambodzsai ülésszakán. Ha a Fudzsi is elnyeri a világörökségi helyszín státusát, a hegy Japán 13. világörökségi helyszíne lesz. A 5776 méter magas vulkáni csúcsot tavak, nemzeti parkok, templomok és emlékhelyek övezik. Japánban mind a buddhista, mind a sintó vallási hagyományok szerint szent helynek tekintik a Fudzsit. (TAS R/A P-fe I véte I) Igazak a feljegyzések, melyek szerint koronával a fején lovagolt a harcba III. Richárd ideges természetű volt, csikorgatta a fogait MTl-OSSZEFOGLALO London. III. Richárd angol király a fogazata alapján ideges természetű volt, koponyasérülései pedig arra utalnak, hogy valóban viselhetett koronát utolsó csatájában - állítják brit kutatók. A király fogainak kopása árulkodik arról, hogy krónikusan feszült lehetett, csikorgatta a fogait. Egyúttal valószínűleg édesszájú volt, mivel jó pár foga szuvasodott. Kétfogátkihúzták- minden bizonnyal. korabeli szakemberek, azaz borbély vagy borbélyok. Fogkövet is találtak a kutatókul. Richárd fogain. „Ennek elemzése kimutathatja, hogy milyen baktériumtörzsek élősködtek a király szájában, ami árulkodhat étrendjéről és szájápolási szokásairói”- idézte a fogazat vizsgálatát vezető Amit Rai londoni fogorvost a The Daily Telegraph című brit lap. Több korabeli beszámoló szerint a király koronával a fején lovagolt a harcba - noha így könnyebb célponttá vált és koponyájának vizsgálata alapján úgy tűnik, igazak a feljegyzések: olyan erős ütés érte a fején, amely koponyacsontjába ütötte koronáját. A korabeli krónikák szerint egy walesi kardforgató mérte III. Richárdra a végzetes csapást, szó szerint agyonütötte. III. Richárd 1485-ben halt meg a Rózsák háborúját lezáró bosworth-i csatában. Csontjai egy leicesteri parkoló helyén végzett ásatások eredményeként kerültek elő tavaly, és sikerült minden kétséget kizárón azonosítani a maradványokat, miután a teszthez a hajdani uralkodó jelenkori leszármazottai adtak DNS-mintát. 1270-ben hunyt el IV. Béla Árpád-házi magyar király. 1469-ben született Nicco- lo Machiavelli olasz államférfi, politikus, író és történész, az újkori politikatudomány atyja. 1898-ben született Golda Meir ukrán származású izraelipolitikus, kormányfő. 110 éve született Bing Crosby Oscar-díjas amerikai filmszínész, énekes. NAPI VICC- Hogyan öltözködnek az eszkimók?-Baromi gyorsan. ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvezőtlen hatású lesz az időjárás, a mozgásszervi betegségekben szenvedők és az ekcémások számíthatnak panaszokra. Idegesség, depresszió fordulhat elő, jelentkezhetnek a hátgerincfájdalmak is. Agro +7nap Több mint műsormelléklet! Ez a lap jár Önnek! szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.fmebooluom/ujszo Szerkesztőség: I Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1, email: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Juhász Katalin - kultúra (02/59233427), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. | A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225, 0905/228525, Rimaszombat: 0907/773833, Komárom: 0905/840423, Duna- szerdahely. 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522 543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832. | Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12, 811 08 Bratislava. | IČO: 35790253. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. I Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 02/59233 108, Cubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. | Marketing: 02/59233266. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. | Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. | Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. | Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271. | Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. | Nyilvántartási szám: EV 110/08. I Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. | A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ 1 a és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. fff{[ JQ) I Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. m «arlSSSÍ