Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-22 / 117. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 22. Régiósport 19 Rakétarajtot vettek, kilenc perc alatt hármat lőttek a diósförgepatonyiak kiesőjelölt ellenfelüknek Lerohanták a nagymagyariakat Diósförgepatony/Nagyma- gyar. Már az első negyed­órában elszálltak a ki­esés elkerüléséért küzdő nagymagyariak pont­szerzés! reményei Diós- förgepatonyban, a nyu­gat-szlovákiai V. labda­rúgóliga déli csoportja 26. fordulójának csalló­közi rangadóján, mely­nek végén a házigazdák 4:1-es győzelme került a jegyzőkönyvbe. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS „Rakétarajtotvettünk. Zsigrai a 7. és a 10. percben szerzett ta­lálata után megnyugodtunk. A 16. percben a rutinos Zlacký nö­velte előnyünket. A vendégek megroggyantak, a mieink akár gólarányt is javíthattak volna. A folytatásban további ziccereket dolgoztunk ki, de ezeket elpus­káztuk. Zsigrai két ízben is pon­tatlanul célzott, Hálák és Nagy Tamás pedig egy-egy gólszerzé­si lehetőséget szalasztott el. Sze­rintem jobban akartuk a győ­zelmet, mint a végeken kullogó ellenfelünk. Nem tisztem érté­kelni a rivális játékát, de mezük­ben a legjobb teljesítményt az örökifjú Nagy Jaroslav nyújtot­ta. Hajói számolok, Jaro immár negyvenhét esztendős” - sum­mázta a presztízscsata legfonto­sabb mozzanatait Csömör Jó­zsef, a győztesekklubelnöke. A hazaiak első embere a mér­kőzés előtt arról tájékoztatott, hogy sérülés miatt Varga Dezső és Zlacký nem állhat csatasorba, ennek ellenére mindketten a kezdő tizenegyben kaptak he­lyet. ,A sérülések és eltiltások miatt foghíjas keretünkben alig maradt tizenegy hadra fogható futballista. Ezért ők ketten, ha fogcsikorgatva is, de vállalták a játékot. Fordulás után azonban mindketten, cserét kértek. He­Tömegjelenet a két csapat egy korábbi meccséről, pirosban a hazaiak (Fogas Ferenc felvétele) lyükbe két ifista, Kiss Tamás és Lőrincz Norbert lépett. A har­madik, a mindössze tizennyolc esztendős kapusunk, Németh Imre immár ötödik alkalommal őrizte a hálónkat” - ecsetelte a történteket a vendéglátók klub­elnöke. Egyébként az ellenfél sem a legerősebb összeállításban sze­repelt. „Katona és Dudík vasár­napig nem épült fel sérüléséből, nem vállalták a játékot. Illés Atti­la, aki a pozsonyi Slovan diák­csapatánál edzősködik, pedig Olaszországba utazott védence­ivel. A hazaiak letámadtak ben­nünket, kilenc perc leforgása alatt padlóra kerültünk. Csődöt mondott a csapatunk. Aránylag sok szurkolónkjött el bennünket buzdítani Diósförgepatonyba, ahol, sajnos, nem sikerült őket megörvendeztetnünk” - fogal­mazott Mikóczi Lajos, a nagy­magyariak klubtitkára. A végeken kullogó felső-csal­lóköziek vasárnap egy újabb nagy lépéssel még közelebb ke­rültek a szakadékhoz. „A kudarc ellenére sem adjuk fel a harcot, továbbra is mindent megte­szünk a bennmaradás kiharco­lásáért. A pontvadászat hajrájá­ban még. háromszor játszunk hazai pályán. Ahhoz, hogy élet­ben tartsuk reményeinket, va­sárnap le kell győznünk a nád- szegieket. A sikerélmény min­den bizonnyal feltüzelné a kollektívát” - latolgatta az esé­lyeket a tisztségviselő. (ái) HIRKOSAR ■ Cselgáncs DUNA LIGA, 2 forduló, Galánta-a gútalak eredmé­nyei: Kolárovo-Leányvár B 4:1, gutái pontszerzők: Szerdahelyi, Kárpáty Gergő, Kárpáty Ernő, Urban; Kolárovo—Sokol Bratislava 5:0, gutái pontszerzők: Vajkai, Szerdahelyi, Fekete, Kárpáty Ernő, Urbán; Ko- lárovo-Gaianta 4:1, gutái pontszerzők: Va|kai, Feke­te, Kárpáty Ernő, Urbán; Kolárovo-Hlohovec 4:1, gutái pontszerzők: Vajkai, Szabó, Benyó, Kárpáty Er­nő; Kolárovo-Leányvár A 4:1, gútai pontszerzők: Szabó, Kárpáty Gergő, Kárpáty Ernő, Urbán. A galántaiak eredményei: Leányvár A-Arkadia Ga- lanta 4:1, SK Kolárovo-Arkadia Galanta 4:1, Leányvár B-Arkadia Galanta 4:1, Sokol Bratislava-Arkadia Ga­lanta 4:1, Hlohovec-Arkadia Galanta 1:4. A 2. tordulé végeredménye: 1. ŠK Kolárovo 10,2. Leányvár B 8,3. Sokol Bratislava 6,4. Leányvár A 4, 5. Arkadia Galanta 2,6. Judo Hlohovec 0. Két forduló után az állás: 1. ŠK Kolárovo 16 pont (6+10), 2. Sokol Bratislava 10 (4+6), 3. Leányvár B 8 (0+8), 4. Leányvár A 4 (0+4), 5. Arkadia Galanta 4 (2+2), 6. Judo Hlohovec 0. ■ Teke JUNIOROK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA. Pozsony - lányok: 1. Ľubica Listoferová (Inter) 1229 (612+ 617), 2. Maries Éva (KK Zlaté Klasy) 1217 (605+612). ■ Kézilabda FÉRFI I. LIGA,6. forduló, A csoport, az 1-4. he­lyért,: Levoča-ŠKP B Pezinok 25:31 (11:15), Pov. Bystrica B-Martin 28:25 (12:12). Az állás: 1. Pov.- Bystrica B 8 (171:145), 2. Pezinok 8 (164:147), 3. Martin 6, 4. Levoča 2. B csoport, az 5-8. helyért: HKM SaFa-Malacky 42:32 (20:13), DAC-Stupava 18:33 (7:17). Az állás: 5. Sata 8 (184:156), 6. Mala­cky 8 (174;157), 3. Stupava 6,4. DAC 0. A gútai Kárpáty Gergő (kékben) egyik csatája a galántai Dunali- gás cselgáncstomán (Képarchívum) Még további öt ziccert kihagytak a hétvégi rangadóra készülő alsószeliek A hidaskürtiek súlyos veresége ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARUGO-BAJNOKSAGOK UJ SZO-ERTESULES Alsószeli/Hidaskürt. Győ­zelem vagy pontszerzés he­lyett súlyos vereség (4:0) lett a hidaskürtiek alsószeli ven­dégjátékából a galántai terüle­ti focibajnokság első osztályá­ban. És örülhetnek, hogy megúszták négy góllal. „Túl hamar, már a tizedik perc tá­ján jött az első bekapott gól, s ennek meglett a hatása. A vártnál több sérültünk volt, így négy ifjúsági korú játékos­sal léptünk pályára, ami megmutatkozott a csapat tel­jesítményén - keres magyará­zatot a vereségre Cservenka Levente hidaskürti klubelnök. - Vártuk, hogy Kubik kapus lehet az egyik főszereplő. Ka­pott azonban az első félidőben három potya gólt, szünet után mégis neki köszönhettük, hogy nem táncolt többször a labda a kapunkban. Ekkor már jól védett. Kétszer - l:0-nál és 2:0-nál - a kapufát találtuk el. Elpártolt tőlünk a szerencse, mert mindkétszer kifelé vágó­dott a labda. Negyedik gólun­kat jogtalan tizenegyesből kaptuk. Valójában már nincs miért hajtanunk, ezért a csa­patépítésben az utánpótlásra összepontosítunk.” Richard Škúci alsószeli klub­elnök szerint a várakozásnak megfelelően alakult a kilenc­ven perc. „Csak idő kérdése volt, mikor törjük meg a ven­dégek ellenállását. Ez korán megtörtént, s túlságosan is megnyugtatta a csapatot, de aztán rúgtak a fiúk még két gólt az első félidőben, és min­den eldőlt. A második félidőt már csak a rend kedvéért ját­szottuk le - jellemzi dióhéjban a történéseket a hazaiak első számú embere. - Az eredmény a vendégeknek kedvező. A mi­eink közül nem emelnék ki senkit, még a visszatérő és egy­szer eredményes gólzsákun­kat, Bednárt se, mert emléke­zetesebbek maradtak kiha­gyott helyzetei. Sikerünk az egész kollektíva érdeme. A négy gólon kívül legalább öt ziccert elpuskáztunk, azt vár­tam, szívósabb lesz az ellenfél. Mindenesetre a mérkőzés jó felkészülésül szolgált a szom­bati pusztafödémesi rangadó­ra. Jó hangulat van a csapat­ban, másodikok vagyunk a táb­lázaton, és szeretnénk meg­nehezíteni a listavezető dolgát a bajnokság tavaszi csúcs­mérkőzésén.” (jmk) A vendéggólok számával nem volt baj... Megtáltosodtak a hazai csatá­rok, és összesen tizennégy gólt rúgtak a szombati Hétvégi Fo­ciszeletekbe választott három mérkőzésen. A vendégek talá­lataival nem volt baj, azt rend­re pontosan eltaláltuk. A leg­nagyobb tippelési leckét Diós- förgepatonyban kaptuk, ahol 1:1 -et vártunk a nagymagyari­■ III. liga NYUGATI CSOPORT, 20. forduló-17.00: Nemšová- Vráble (Jv.: Jurenka). KELETI CSOPORT, 16. forduló - 17.00: Žiar nad Hronom/Dolná Ždaňa-Kremnička (Dohál). ■ Régióbajnokság KOZÉP-SZLOVÁKIA, 17. forduló -17.00: Kysucké N. Mesto-Bytča (Jv.: Hrmo), Banská Stiavnica-MFK Banská Bystrica (Gonda), Žilina B-Tisovec (Škvarek - Kotró. Lúčka), Kalinovo-Dolná Tižina (Králik), Závažná Poruba-Nová Baňa (J. Krajči), Krásno nad Kysucou-Pohronie B (Tokár), Liptovská Štiavnica- Čadca (Holas), Brusno-Zvolen (Moják). ak vendégjátékán (nyugat- szlovákiaiV. liga, dél), apályán azonban 4:1 született. Alsósze- liben a vendéglátók megdup­lázták a megtippelt góljaik számát, mert 2:0 helyett 4:0-val küldték hazai a hidas­kürtieket (galántai területi bajnokság, I. osztály). Nagy- tárkányban is elemükben vol­FOCIMENETREND V. liga POZSONY VIDÉK, B CSOPORT, 19. forduló-17.30: Modra-Malinovo (Patleviő), Slovenský Grob B-Cas- tá (Augustovič). NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 25. forduló - 18.00: Jelka-Tešedíkovo (R. Kollár). KELET-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 20. forduló - 16.30: Rudňany-Kráľovský Chlmec. Veiké Kapu- šany-Poproč (Godžák), Veľký Folkmar-Michatany (Bochnovič), Krompacby-Turňa nad Bodvou (Pa- linský), Spišské Vlacby-Sokoľany (Laskovský), Strážske-Rožňava (Drabant), Šaca-Sobrance (Olej- nik). Már lejátszották: Čaňa-Medzev (1:1). tak a hazaiak, hiszen 6:1-re le­lépték a szomotoriakat (tőke- terebesi területi bajnokság, I. osztály). Sikerükre ugyan számítottunk (4:1), de nem ilyen arányban. Hogy a sok gól kinek kedvezett tippverse­nyünk 26. szelvényének érté­kelésekor, arról holnapi szá­munkból értesülhetnek. ■ VI. liga KELET-SZLOVÁKIA, ZEMPLÉNI CSOPORT, 17. for­■ Területi bajnokságok ÉRSEKÚJVÁR, I. OSZTÁLY, 22. forduló: N. Zámky B-Čechy 0:2 (0:0), g.: Zelovič (81.), Hambálek (86., 11-esbôl): Rastislavice—Maňa 1:3 (1:2), g.: Hlavatý (17., 11-esbôl), ill. Klobučník (15., 25., 67.): Kmefo- vo-V. Kýr 3:1 (1:1), g.:Karol (12.), Mjuller(76„ 88.), ill. Malý (20.); Salka-Mojzesovo 1:1 (0:1), g.: Dajč (81.), ill. Opál (45); Zemné-Šurany B 7:0 (2:0), g.: Molnár (16.), Gogola (30.), Stojka (58., 11-esbôl), Kralovič (60.), Rohožka (66.), ifj.Bernáth (75.), Va­nya (87., 11 -esbó'l); Semerovo-Svodín 5:2 (2:2), g.: Janíček (20.), Kršák (36., 60., 70.), Szebestyéni (64.), III. Dékány (12.), Porubský (29.): Úľany n/Ž- Vlkas 2:1 (0:1), g.: Horník (49,), Ostrožlík (70.), ill. öngól (43.). 13. Kam.Most 14. Bíňa 21 3 6 12 24:54 15 21 4 3 14 32:64 15 I. Svodín 2. VelkýKýr 3. Kmeťovo 4. Čechy 5. Vlkas 6. N.Zámky B 7. Rastislavice 8. Salka 9. Maňa 10. Semerovo II. Zemné 12. Mojzesovo 13. Šurany B 14. Úľany 22 15 0 7 82:46 45 22 14 3 5 51:27 45 6 39:30 38 8 59:36 36 22 11 22 11 22 10 6 6 43:26 36 21 10 22 9 21 7 7 40:30 34 9 42:38 31 8 45:43 27 21 8 2 11 52:59 26 22 7 4 11 36:61 25 21 6 4 11 38:53 22 22 5 7 10 31:56 22 22 5 6 11 36:63 21 20 5 2 13 39:65 17 II. OSZTÁLY, 22. forduló: Štúrovo B-Mužla 0:0: N. Vieska-Jasová 4:1 (3:1), g.: Szabó 2, Pristač, Tóth, ill. Lehotský: Kolta-Michal n It 6:0 (1:0), g.: Kele­LOSONC, I. OSZTÁLY, 22. forduló: Buzitka-P. Dravce 4:0 (3:0), g.: Vilban 2, Czene 2; Podrečany­Boľkovce 7:2 (5:0), g.: Sivok 4, Zdeno Oláh 2, llčík, ill. Vysočan, Šoóš; Uhorské-Santrio 0:5 (0:4), g.: Vrbiniak 2, Dobročka, Koreň, Matuška; Halíč-Mýtna 1:6 (1:4), g.: Kanát, ill. Demanko 3, Malatinec, Prač- ko. Národa: Kokava-Cinobaňa 0:3 (0:0), g.: Adamovič, Klima, Ôomaj; Rapovce-H. Zalužany 3:2 (1:2), g.: Magéra, Marek Linduška, Rubint, III. Ďalog 2; Vidiná-Š. Bukovinka 7:1 (5:1), g.: Kučera 3, Kot- man 2, Špak, Hronec, ill. Jackuliak. 1. Mýtna 21 19 1 1 97:11 58 2. Buzitka 21 16 1 4 88:24 49 3. Cinobaňa 21 16 1 4 62:24 49 4. Santorio 21 14 4 3 63:16 46 5. Halič 21 9 5 7 37:46 32 6. Podrečany 20 8 3 9 46:47 27 7. Vidiná 21 7 4 10 46:58 25 8. Hr. Zalužany 21 6 5 10 29:47 23 9. Uhorské 21 7 2 1 2 29:68 23 10. Kokava 20 5 4 11 32:51 19 11. Š. Bukovina 21 5 4 12 28:53 19 12. Rapovce 21 5 2 14 23:53 17 13. Boľkovce 21 5' 1 15 27:75 16 14. P. Dravce 21 4 3 14 21:55 15 RIMASZOMBAT, I. OSZTÁLY, 18. forduló: Ožďany- Revúčka 2:0; Jelšava-Sirk 1:1; Klenovec-Bátka 2:1; Stárňa-Jesenské B 2:1; Muráň-Gemer 1:1; Kráľ-Veľ- ké Terlakovce 5:0. Šuster (13.), Szendrey (45.), Horváth (77.), ill. Šuch- ta (30.); AC Jasov-Perín 5:3 (1:2), g.: Horváth (6, 55,85.), Martin Dzunk (49), Maurský (80.), ill. Vinter (5.), Jarušinský (13.), Barényi (83.); Trslené-Mok- rance 1:1 (1:0), g.: Šimčák (11.), Hl. Horváth (89.); Byster-Tatran Jasov 0:2 (0:1), g.: Slavomír Dzunk (30.), Milan Dzurík (86.); Bidovce-Ďurkov 0:2 (0:1), g.: Sarvaš (44.), Timura (80.). Seňa-Čecejovce - nem tették közzé az eredményt. 1. MŠKĎurkov 21 15 5 1 60:21 50 2. TJ Družstevník Penn 22 14 2 6 63:33 44 3. TJ Družstevník Čečejovce21 11 4 6 60:37 37 4. FK Bidovce 22 11 4 7 49:36 37 5. DružstevníkTrstené p/H. 22 10 4 8 36:44 34 6. ŠK0 Veľká Ida 21 10 1 10 52:39 31 7. TJACJasov 21 9 4 8 49:43 31 8. FKFC Valaliky 22 9 4 9 43:39 31 9. TJTatran Jasov 22 9 2 11 41:50 29 10. TJ Mokrance 22 7 6 9 49:41 27 11. TJŠtartSvinica 22 7 2 13 33:59 23 12. Mladosť Sady n/T. Byster22 5 6 11 28:59 21 13. ŠK Maratón Seňa 21 5 3 13 24:43 18 14. TJ F.C. Zdoba Sady n/T. 21 5 1 15 26:69 16 TÖKETEREBES, I. OSZTÁLY, 22. forduló: Zempl Teplica-Kráľ. Chlmec B 2:1, g.: Malčický, Mrzia, ill Doboš; Zempl. Hradlšte-Kysta 2:3, g.: Veik, Peti, ill. Bodnár 2, Horovský; Veiké Trakany-Somotor 6:1, g.: Balog 3, Dlmun, Gress, Váradi, ill. Orgován; Slov. N. Mesto-Nový Ruskov 0:1, g.: Štefanko Horeš-Tŕňa 14:0, g.: Bácskái 7, Papp 5, Kis, Berta Úpor-Slivník 3:1, g.: Oláh 2, Ceperko, ill. Gočík Boľ-Nižný Žipov 3:1, g.: Jakab, Rašky, Tóth, ill men 2, Fialka, Kopáč, Jamriška, ilj.Martišek; Černík­LOžtfany 18 13 4 1 50:15 43 Kobzoš. Trávnica 4:1 (2:1), g.: Navrátil 2, Chomiščák 2, ill. 2. Kráľ 18 9 3 6 38:34 30 LÚpor 22 14 4 4 58:22 46 Gál; Palárikovo B-Strekov 3:1 (2:1), g.: Bednár, 3. Revúčka 18 8 5 5 35:26 29 2. Malý Horeš 22 14 3 5 71:28 45 Nad, Olvecký, ill. Végh; Bruty-Komoča 6:2 (2:0), g.: 4. Gemer 17 8 3 6 40:32 27 3. VefkéTrakany 22 13 3 6 52:24 42 Haluza 2, Farkas, Vígh, Kovács 2, ill. Mátyus 2; Gbel­5. JesenskéB 18 8 2 8 38:34 26 4. Kráľ. Chlmec 6 22 13 2 7 43.22 41 ce—Lipová 0:2 (0:0), g.: Holík, Mrva. 6. Muráň 18 7 4 7 34:26 25 5. Bol 22 11 1 10 45:44 34 1. Štúrovo B 22 14 7 1 78:29 49 7. Bátka 17 6 4 7 34:34 22 6. Zempl. Teplica 22 10 4 8 34:33 34 2. Bruty 22 15 2 5 61:38 47 8. V.Teriakovce 18 6 3 9 35:35 21 7. Slivník 22 10 3 9 34:36 33 3. Michal n/Ž. 21 14 4 3 66:28 46 9. Stárňa 18 6 3 9 29:67 21 8.Somotor 22 10 2 10 44:44 32 4. Lipová 22 13 3 6 44:27 42 10.Klenovec 18 6 2 10 28:38 20 9.Zempl.Hradište 22 7 4 11 34:43 25 5. Mužla 22 11 5 6 59:35 38 11. Jelšava 18 4 7 7 34:48 19 10. Nižný Žipov 22 7 4 11 30:45 25 6. Nová Vieska 22 11 2 9 45:34 35 12.Sirk 18 4 4 10 29:35 16 11. Nový Ruskov 22 7 3 12 33:46 24 7. Černík 22 10 4 8 43:34 34 12.Tŕňa 22 8 0 14 37:55 24 8. Palárikovo B 22 1 0 2 1 0 43:47 32 ROZSNYÓ, 1. OSZTÁLY, 22. forduló: Rož. Bystré­13. Kysta 22 7 3 12 28:55 24 9.Trávnica 22 9 0 13 47:60 27 Rudná 1:1 (1:0), g.: Urban, ill. Vysoký: Drnava-Brzo­14.SIOV. N. Mesto 22 4 2 16 23:69 1 4 10-Gbelce 11. Kolta 12. Strekov 13. Jasová 14. Komoča 2 13 37:52 23 3 13 47:67 21 3 13 36:63 21 1 17 28:75 13 4 15 22:67 10 III. OSZTÁLY, 22. forduló: Obid-Dedinka 3:0 (1:0), g.: Kremer 2, Vígh; Bajtava-Podhájska B/Pozba 1:1 (0:0), g.: Szőcs, Hl. Tóth; Jatov-Belá 7:0 (3:0), g.: Martinček 4, Silecký, Kiss, Bencze; K. Mosl-Kameni- ca n./Hr. 1:3 (0:1), g.: Bednárik, ill. Bagó, Krištofoli, Vanya; Bfňa-Rúbaň 6:2 (4:0), g.: Pásztor 3, Bugardi 2, Kosa, ill, Póč 2; Hul-Nána 2:2 (1:0),g.: Smiešny, Brezansky, ill. Golán, Száraz: Kamenín-Radava 2:3 tin 8:0 (3:0), g.: Orbán 3, Rencsok 2, leso 2, Maliňák; Dedinky-Jablonov 2:2 (2:1), g.: Putnocký, Chochol, ill. Hutník, Salata; Dlhá Ves-Hrhov1:1 (1:1), g.: No­vák, ill. Bernáth; Betliar-Vlachovo 2:0 (0:0), g.: Lo­hne, Vávra; Krh. Dlhá Lúka-Vyšná Slaná 4:2 (1:0), g.: Čižmár, Zsilla, Anna, Albert, ill. Zábrel, Gallo (11-esbôl). 1. Betliar 2. Krh-Dlhá Lúka 3. V. Slaná 4. Dmava 5. Rož. Bystré 6. Jablonov 20 17 21 14 21 14 21 14 21 13 21 8 3 73:25 51 3 75:33 45 3 65:34 45 5 86:35 44 4 45:29 43 9 48:39 28 NAGYMIHÁLY, I. OSZTÁLY, 16. forduló: Žbince-Ti- bava 3:0 - játék nélkül, a vendégek nem léptek pá­lyára. 22. forduló: Zalužice-fležovce 5:2 (3:1), g.: Uličný2, Loch, Krišo, Badžo, ill. Hrešo 2; OŠK Pavlovce nad Uhom-Mpravany 5:2 (3:1), g.: Kufa 2, P. Kertés 2, M. Kertés, ill. Kužma, Hrunka; Žbince-Koromfa 3:1 (2:1), g.: Piskor, M. Jurčo, L Jurčo, ill. Balog; Horov- ce-Hatalov0:1 (0:0), g.: Baran: Dúbravka-Krásnov- ce 3:0 (3:0), g.: Dzurjo 2, Ferko; Malčice-Pusté Be­merné 6:0 (3.0), g : Marcel Makula 3, Peter Kanči 3. duló-16.30: Borša-Cejkov (Tkáč). (1:1), g.: Vitko 2, ill. Mechúra 2, Melišek. 7. Bohúňovo 21 8 2 11 32:50 26 1. Zalužice 20 15 2 3 71:25 47 1. Podh. B/Pozba 22 19 3 0 72:19 60 8.Rudná 19 7 3 9 38:52 24 2. Žbince 21 12 4 5 67:44 40 ■ Területi bajnokságok 2. Hul 22 16 4 2 78:20 52 9. Hrhov 21 7 3 11 31:49 24 3. Dúbravka 20 11 2 7 54:36 35 GALÁNTA, IFIK, 19. forduló-17.00: Šintava-Dolné 3. Bajtava 22 13 4 5 74:39 43 10. Dlhá Ves 21 7 2 12 26:43 23 4. Hatalov 19 9 6 4 36:24 33 Saliby (Sedmák), Pusté Sady-Sládkovičovo (Králov­4. Jatov . 22 11 4 7 52:34 37 H.SIavošovce 21 7 2 12 36:56 23 5. OŠK Pavlovce n/U. 21 10 1 10 42:48 31 ič), Tomášikovo-Matúškovo (Selyem), Vozokany­5. Nána 22 10 6 G 55:51 36 12. Dedinky 20 4 6 10 37:60 18 6. Malčice 21 9 3 9 70:46 30 Jelka (Rózsa), Mostová-Pata (Zsuskovics), Košú­6. Kamenica 22 10 4 8 45:39 34 13. Vlachovo 21 2 5 14 29:61 11 7. Krásnovce 20 8 4 8 40:42 28 ty-Horné Saliby (M. Takáč), Abrahám-Čierny Brod 7. Dedinka 22 9 5 8 61:54 32 14. Brzotín 21 1 5 15 22:77 8 8. Pusté Čememé 19 9 1 9 38:46 28 (Gábriš). 8. Kamenín 22 7 2 13 37:55 23 9. Bežovce 21 7 4 10 40:50 25 Szabadnapos: Dolná Streda. 9. Belá 22 6 4 12 39:56 22 KASSA VIDÉK, 1. OSZTÁLY, 22. forduló: Valaliky­10. Moravany 20 7 2 11 33:51 23 10. Rúbaň 22 6 3 13 41:57 21 Zdoba 6:0 (3:0), g.: Buzoga (11.), Horváth (14.), H.Horovce 20 6 2 12 28:55 20 NAGYMIHÁLY, I. OSZTÁLY, 17. forduló - 10.00: 11.0bid 21 6 3 12 35:75 21 Jambrozy (27.), Marták (79.), Brudňák (87.), Borov­12.Koromľa 20 5 3 12 38:67 18 Pusté Čemerné-Hatalov (Štugner). 12.Radava 21 5 3 13 30:58 18 ský (89.); V. Ida-Svinica 4:1 (3:1), g.: Mirga (6.), 13.Tibava 20 5 2 13 28:51 17

Next

/
Thumbnails
Contents