Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-18 / 114. szám, szombat
9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 18. ______________________________________________________________Szombati vendég E szenyi Enikő: „Most, ez a visszatérés Pozsonyba kicsit olyan, mint amikor az ember olyan helyre megy, ahol tudja, hogy ismerik, szeretik..." Tizenegy év szünet után kétszer Pozsonyban Ja szem velmi rad, sto ja pracuju tady, Aréna Divadlo. Eszenyi Enikő nyelvi mixtúrája, kifejezési bravúrja a pozsonyi Aréna Színház sajtótájékoztatóján, a Vénusz nercben tegnapi bemutatóját megelőzően. SZABÓ G. LÁSZLÓ David Ives amerikai drámaíró New Yorkban is nagy sikerrel futó darabja ugyanis az ő rendezésében került az Aréna repertoáijára. Tizenegy év elteltével Eszenyi Enikő újra Pozsonyban dolgozott. A Leopold von Sacher-Masoch 1870-ben nagy vihart kavart regényét alapul vevő színmű 2010-ben született, bemutatója a Broadwayn volt, s azóta több helyen játsszák a világban. Első külföldi rendezése köti Pozsonyhoz. Ahogy a sajtótájékoztatón fogalmazott: nemzetközi karrierje indult a Szlovák Nemzeti Színházban. Idézzük fel azt az évet 1996, Ahogy tetszik. Először rendez Shakespeare-1, és rögtön idegenben. Amikor ezt a meghívást kaptam Pozsonyba, nem gondoltam, hogy a sorsomra, a színházi és a magánéletemre ilyen nagy hatással lesz. Martin Porubjak, az itteni Nemzeti akkori fődramaturgja Budapesten látta Kleist-rendezésemet, a Heilbronni Katicát, és azután tette fel a kérdést, hogy volna-e kedvem Pozsonyban dolgozni. Ez a munka aztán meg is valósult gyorsan, és új perspektívát nyitott a színházi gondolkodásomban. Közelről belelátni egy másik ország, egy másik színház, más színészek szakmai és magánéletébe nagyon gyarapítja és gazdaggá teszi az embert. Az Ahogy tetszik sikere - ahogy azt már tudni lehet - nemcsak szakmai siker és kellemes érzés volt, hanem örökre nyomot hagyott nagyon sok emberben. Stílusával, hangvételével, erejével, pompás színészi alakításaival fényes fejezetet nyitott a szlovák színjátszásban. Az évad legjelesebb előadásaként több Deszkát nyert a nyit- rai színházi fesztiválon. Én csak azt éreztem, hogy egy nagyszerű társulattal remek előadást tudtunk létrehozni. Ebben nagy segítségemre volt Martin Porubjak és az akkori igazgató, Peter Mikulík. Óriási szerencse volt, hogy a darabot Ľubomír Feldek fordította, Andrej Šeban pedig gyönyörű zenét komponált hozzá. De Kentaur, az előadás díszlettervezője és Bartha Andrea jelmeztervező is a legjobb korszakukban dolgoztak itt. Ennyi év után tényleg nagyon jó érzés haliam, hogy az előadásról azóta is olyan elismerően beszélnek. Hat évvel később, 2002-ben ismét Shakespeare-t rendezett a pozsonyi Nemzetiben. Az Antonius és Kleopátra is nagyon szép munka volt. A sors aztán máshova sodort, és sokáig nem dolgoztam itt. Most, ez a visszatérés Pozsonyba kicsit olyan, mint amikor az ember olyan helyre megy, ahol tudja, hogy ismerik, szeretik, elfogadják, és újra találkozhat azokkal az emberekkel, akikkel jól érzi magát, és nagy örömmel dolgozik. Diana Mórovát még a pályája elején ismertem meg. Az első főszerepét kapta tőlem. Rosalindát az Ahogy tet- szikben. Azóta a Nemzeti egyik oszlopos tagja lett. Természetesen az is kellemes érzés, hogy nemcsak az Ahogy tetszik sikere köt ösz- sze bennünket, hanem elindult egy olyan színésznő pályája, aki azóta komoly művészi sikereket mondhat magáénak. Tomáš Maštalír az Antonius és Kleopátra idején volt pályakezdő színész. Már akkor láttam, hogy remek alkat és különleges tehetség. Amellett, hogy együtt dolgoztunk, nyaraltunk is együtt négyesben Görögországban. Csak azóta eltelt tíz év, ók komoly színészek lettek, én pedig a Vígszínház igazgatója vagyok. Jó tudni, hogy nem vesztünk el, s amit elképzeltünk, az megvalósult, és továbbra is megszállottként szeretjük a színházat. Visszanézve az időben tehát elmondhatjuk: nagyon fontos találkozás volt a miénk, és ennek most lett folytatása, az Arénában. Az Ahogy tetszik pozsonyi sikere után Prágában is többször rendezett, majd Washingtonba hívták, Amerika egyik leghíresebb művészszínházába, az Arena Stage-be. Mennyire vágyott közben Pozsonyba, ahol a fiatal tehetségektől a nagy nevekig többen várták és várják vissza azóta is? Mindig figyelemmel kísértem, hogy mi történik azokkal a színészekkel, akikkel dolgoztam a Nemzetiben. Danica Jur- čovával, Jan Kolerákkal, Robo Rothtal, Marko Igondával, pán Danäakkal, pán Labudával, pán Chudíkkal. Érdekelt, ki mit játszik, hol tart a pályán, vagy éppen milyen egészségnek örvend, és egyáltalán, hogyan megy a színház? Tudtam a bemutatókról, Diana és Tomáš sikereiről, de még az Astorka Színház repertoárját is figyelem, hiszen vissza-visszatérő vendégei vagyunk a színház nemzetközi fesztiváljának. Egyébként ők is vendégszerepeitek nálunk Görgey Gábor nagy sikerű darabjával, a Komámasszony, hol a stukker?-rel, amelyet Peter Mankovecký rendezett. Tehát ha nem is dolgoztam itt, mindig tudtam, színházi vonalon mi zajlik Pozsonyban. Az Arénáról is tudott? Évek óta hallom, hogy milyen jó színház. Martin Čičvák, aki régi jó barátom, többször is rendezett már itt, Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház prózai társulatának igazgatója pedig, aki a Mikvét vitte színre az Arénában, nálunk, a Pesti Színházban és a Vígben is dolgozott. Mindketten remek rendezők. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Kukura úr, az Aréna igazgatója engem is meghívott. Vele évekkel ezelőtt Prágában, a Činoherní klubban találkoztam. Mint kiderült: ismert engem, és már akkor felajánlotta, hogy dolgozzak nála. Akkor ez sok minden miatt nem jött össze, én is el voltam foglalva, és most újra eszébe jutottam. David Ives darabja elképesztően őszinte vallomás férfi és nő bensőséges kapcsolatáról, túlfűtött szexualitásáról, de szól a színház, az irodalom és a művészet elsöprő erejéről is. Amikor Kukura úrral eldöntöttük, hogy ezt a darabot fogom megrendezni, mindketten tudtuk: ehhez két üyen nagyon erős egyéniségre lesz szükségünk. Én kezdettől fogva ragaszkodtam Dianához és Tomáához. S nem hogy nem csalódtam bennük, hanem minden próbánk csodás hangulatban zajlott. Mivel ők is sokat dolgoznak, és az igazgatói teendőim miatt gyakran haza kellett mennem Budapestre, végig nagyon koncentráltan dolgoztunk. Nekem ez külön örömet jelentett. Volt egy reggeli próbáink is, kilenc órakor. Egy színház működésében előfordul ugyanis, hogy foglalt a színpad, s épp a főpróbahéten. Kukura úr azonban mindenféle könyörgés nélkül, első szóra megoldotta a helyzetet. Mint színházi ember tudta, hogy szükségünk van arra a napra, nem lehet, hogy mi akkor próbateremben dolgozzunk. Teljesen természetesnek vette, hogy ragaszkodunk a színpadhoz, egyetlen perc alatt megoldotta a helyzetet. Kilenckor mindannyian bent voltunk, a színészek, a műszak is, az egész csapat. Pedig a színészek este tízig játszottak, korán reggel pedig forgattak. Diana Mórová a Panelházi történetekben, Tomáš Maštalír a Dr. Tökéletesben állt kamera előtt Jöhettek volna halál fáradtan, teljesen kifacsarva, ehelyett mi történt? Olyan intenzitással próbáltak, mintha az óra este hetet vagy nyolcat mutatott volna. Az volt az egyik legjobb próbánk. Nagyon nagy örömöt erőt, lendületet adott. Én mindenütt a világon becsülöm azokat, akik ennyire szeretik a színházat. A világosítóktól is komoly segítséget kaptam. Juraj Jakabéin a Nemzetiből jött át pár napra az Arénába, és végig olyan odaadással dolgozott, mintha a saját előadását világította volna. Peter Antalík a fényszabályzó pult mellett ült, a végén már olyan vörös volt a szeme, hogy na! És nem mondták, hogy elfáradtak. Senkinek az arcán nem volt fásultság vagy unalom. A színház titkárságán is bármit kérhettem, mindenben mellettem álltak. Külön kiemelem Zuzana Šajgalíkovát, a színház fiatal és nagyon tehetséges dramaturgját, a darab fordítóját, aki nagyszerű szöveget adott a kezünkbe. David Ives híres a dialógusairól, és nem könnyű az írott anyag, hiszen van egy mai része és van egy másik, amelyet Leopold von Sacher-Mazochtól vett át. Két idősík, két stílus, ezt kell éreztetniük a színészeknek, s ők ezt is kiválóan oldották meg. Leopold von Sacher-Ma- zoch egy olyan úton visz végig bennünket, amelyet ő maga is bejárt. Kínjait, kétségeit, a finom szőrmék iránt érzett megfogalmazhatatlan vonzalmát, szado-mazochista praktikáit őszintén tárja fel a nézők előtt. Őszintén, emberien és költőien. Én ezt a darabot nem a szado- mazo vonal miatt választottam, hanem mert legeslegelsősorban a színházról szól, azon belül pedig egy író vívódásáról. Élete, személyes problémái ösz- szefonódnak a színházzal, és ez mindannyiunkkal így van, csak esetleg más gondokkal küzdünk. A színház és a magánélet, a saját rejtett titkaink, ahogy összekeverednek ebben a darabban, az izgatott a legjobban. Azt tudtam, hogy Diana nagyon szépen megoldja majd a szerepet. Tomáš azért volt fontos számomra, mert biztosra vettem, hogy hozzáadja majd azt a pluszt, amitől a figura még érdekesebb lesz. Thomas Novachek, a darabbeli író élete első rendezésére készül. Színésznőt keres a Vénusz nercben című darabhoz, de már vége a válogatásnak, amikor Vanda Jordan beállít, és mindent bevet, hogy megkapja a szerepet. Ezzel a jelenettel kezdődik az előadás, amelynek végére mindkét szereplő kitárulkozik, lelkileg pőrére vetkőzik. És összegabalyodnak „a legmagasabb rendű szerelemben”, ahogy Thomas fogalmaz. Egyébként abban is, ahogy mi hárman dolgoztunk, volt valami magas rangú szeretet, összetartozás, furcsa együttlét. Diana és Tomáš, bár már nincsenek együtt, nagyon jól kijönnek egymással, végig szépen dolgoztak. Nem volt feszültség közöttünk, csak éppen annyi, amennyi kell egy ilyen darabnál a próbán. Ők egymással, én pedig velük voltam türelmes: Nem kellett szoronganom, hogy jaj, Istenem, nem lesz jó, amit csinálunk. Kosztümtervezője is a darabnak, nemcsak rendezője. Ilyen minőségben most először szerepel a neve a színlapon. Már régen szerettem volna kosztümöt tervezni. Kezdetnek ez most jó lehetőség volt, hiszen csak két színészt kellett felöltöztetnem. Ráadásul Diana egyik jelmezét, a szado-mazo ruhát szexshopban vettük. Szinte látom az eladónőt, ahogy Dianával belépett a boltba. Ott általában mindenki zavarban van, csak az nem, aki gyakranjár oda. Gombár Mari, a Vígszínház fő ruhafelelóse harminc éve jár szexshopba Budapesten, mert gyakran csak ott tudja beszerezni a szükséges harisnyát, fűzőt vagy cipót. Ő már úgy jár oda, mint a Vásárcsarnokba. Itt, a pozsonyi szexshopban tudtam, hogy engem nem ismernek meg, Dianát azonban egy kicsit feszélyezte a helyzet. De sokkal fontosabb volt, hogy megkapjuk, amit elképzeltem. Most egy hétre hazamegy, vájják az igazgatói teendői, aztán jön vissza, hogy megrendezze a nyári Shakespeare- játékok új előadását, a Vízkeresztet Úgy látszik, ez üyen év. Ennyi időt töltök Pozsonyban. Nagy erőt ad, hogy megint itt vagyok. Mint igazgató, újra pályázni fogok a Vígszínházban, és pont előtte adott nekem a jóisten egy üyen nyarat, hogy az Aréna után fent a Várban rendezhetek Pozsonyban. Nagyon fáradt voltam, amikor színészeket válogattam a Vízkeresztbe. Még gondoltam is, hogy kell-e ez nekem, nem lenne-e jobb pihenni egy nagyot, de ahogy jöttek egymás után ezek a tehetséges gyerekek, mint a mágnes, úgy vonzottak. Azt mondtam, már csak ezért is meg keü csinálnom az előadást. A Michal Dočekal rendezésében született Jóembert keresünk dupla szerepében júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozó közönsége is láthafia. Évad végéig pedig még Mikvét is játszik a Pesti Színházban. Brecht darabja, a Jóembert keresünk pályám egyik nagy adománya, koronája. Az előadásban szereplő férfi koüégáimtól minden este nagy figyelmet, nagy szeretetet kapok. Jólesik velük leírni, velük játszani. A Mikvét is szeretem. Abban nincs egyetlen férfi sem, csupa nő, és épp közülük az egyik, Börcsök Enikő hívott fel tegnap telefonon. „Várunk már haza!” - mondta. Ilyen koüéganőtől, mint ő, ez borzasztóan sokat jelentett.
