Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-17 / 113. szám, péntek
28 Panoráma-hirdetés ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 17. www.ujszo.com Az új technológia etikailag jóval életképesebb Klónozással hoztak létre emberi őssejteket MTl-HÍR Kicsúszott a leszállópályáról, és a repülőtér melletti folyóba esett tegnap Nepál északi részén egy kétmotoros kisgép, 27 emberrel a fedélzetén. A balesetben senki sem halt meg, de sokan megsérültek, s közülük négy embernek súlyos az állapota. Tavaly májusban ugyanezen a nepáli repülőtéren 15 ember vesztette életét a leszállás közben bekövetkezett szerencsétlenségben. (TASR/AP-felvétel) A rendszer minden lakónak lehetővé teszi az elektromos ügyintézést A világ első digitalizált városa Május 17 NÉVNAP Paszkál A Paszkál a héber eredetű latin Paschalis név rövidülése. Jelentése: húsvéti, régen a húsvétkor született gyerekek kapták ezt a nevet. ESEMÉNYEK Angliában a Lordok Háza megszavazta a nyári időszámítás bevezetéséről szóló törvényt. (1916) 30 százalékkal csökkentették a francia elnök és a miniszterek fizetését. (2012) AAA1 ÉVFORDULÓINK 1510-ben hunyt el Sandro Botticelli olasz festő. 1817-ben született Irinyi Jánosvegyész. 1892-ben hunyt el Klapka Györgyhonvédtábomok. 70 éve születettKóbor János Kossuth- és Liszt Ferenc-dí- jas rockénekes. NAPI VICC Két rendőr iszik egy kocsmában. Az egyik megszólal:- Főtörzs, ne igyon többet, mert már elmosódott az arca. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Tel-Aviv. A világ első digitalizált városává alakítják Tel- Avivot a következő hónapok nagyszabású Digi-Tel nevű programjában - jelentette be Ron Huldai polgármester. Az új, internetes rendszer a város minden lakójának lehetővé teszi az elektromos ügyintézést az összes önkormányzati ügyben, köztük az ingatlanadó befizetését, a különböző engedélyek kérését és az illetékek rendezését, a gyerekek iskolai, óvodai és napközis behatását. Még idén meg lehet majd oldani minden iskolai és egyéb befizetést otthonról néhány kattintással. Ezen túl állandó közlekedési információkat is nyújt az új rendszer az útelzárásokról, a balesetekről, sőt még a szabad parkolóhelyekről is. A rendszer kedvezményes klubtagságot ígér a múzeumokba, koncertekre és a színházakba, és igény szerint naponta felhívják a figyelmet a környék rendezvényeire, valamint az utolsó percben vásárló tel-aviviak féláras jegyeket rendelhetnek az előadások napján még a Habimába, a helyi nemzeti színházba is. Nyilvánossá teszik az összes városrendezési és építkezési tervet, a város különböző bizottságai üléseinek jegyzőkönyveit, és mindezt akár az okostelefonjaikra is letölthetik az érdeklődők. A város ajándéka lesz - nemcsak a helyiek számára - a díjmentes wifi szolgáltatás a köztereken, sőt a tengerpartra is le lehet vonulni a számítógépekkel, mert ott is elérhető lesz ingyenesen a világháló. Ron Huldai nem aggódik a költségek miatt. Bár valóban sokba kerül a rendszer, a város még ennél is több pénzt megtakarít a polgárok internetes ügyintézésével - hangsúlyozta. New York. Tizenöt évnyi próbálkozás után először sikerült emberi őssejteket létrehozni klónozással amerikai kutatóknak. Az oregoni tudományegyetem és az oregoni nemzeti kutatóközpont tudósai ugyanazzal a technológiával dolgoztak, mint amelyet az első klónozott állat, Dolly bárány életre hívásakor alkalmaztak 1996-ban az edinburghi Roslin Intézet szakemberei: egy felnőtt sejtének genetikai anyagát ültették át emberi petesejtbe, amelynek saját DNS- ét eltávolították. A megtermé- kenyítetlen petesejt elkezdett embrióvá fejlődni és őssejtet termelni. Az eredmény egy emberi embrionális őssejt lett. Az őssejtek felhasználása új utat tónál olyan betegségek gyógyítására, mint a cukorbetegség, a szívroham utáni izomelhalás vagya Parkinson-kór. Az őssejtek legtöbb irányban hasznosítható fajtáj a az omnipo- tens embrionális őssejt, amely még bármilyen irányú átalakulásra képes. Ezeket a sejteket azonban humán embriókból nyerték, ezért alkalmazásuk etikai vitákat váltott ki. A felnőtt sejtekből átprogramozással létrehozott őssejtek, az úgynevezett indukált pluripotens őssejtek (iPS) használata kevéssé vitatott, ám rugalmasságuk, átalakulási képességük is jóval kisebb. Shoukhrat Mitalipov, a kutatás vezetője hangsúlyozta: a létrehozott sejtek úgy viselkednek, mint a valódi őssejtek, amelyek képesek máj-, szív- vagy idegsejtekké alakulni. Az új technológia a szakemberek szerint etikailag jóval életképesebb, mint a korábbi klónozási módszerek, mivel nem használnak fel hozzá megtermékenyített emberi embriókat. Az áttörés azonban minden bizonnyal újra felkavarja a vitákat a reprodukciós klónozásról, mivel a módszer elméletben megteremti az alapot ahhoz, hogy a jövőben embert hozzanak létre. Mitalipov annak a reményének adott hangot, hogy felfedezésük nem fog elvezetni ahhoz, hogy bármely más kutató megpróbáljon embert klónozni. ORVOSMETEOROLOG1A ¥ Az időjárásnak ma főképp a kedvezőtlen hatása érvényesül, ezért gyakrabban fordulhat elő fejfájás. A légúti betegségekben szenvedők egészségi állapota romolhat, halmozódhatnak az asztmás rohamok. A reflexidők megnyúlnak, fokozódik a balesetveszély. szlovákiai magyar napilap www.ujszo.(om www.fatebook.iom/ujszo Szerkesztőség: I Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztőhelyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Juhász Katalin - kultúra (02/59233427), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. | A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. 1 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225, 0905/228525, Rimaszombat: 0905/823753, Komárom: 0905/840423, Duna- szerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522 543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832. | Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12, 811 08 Bratislava. | IČO: 35790253. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. I Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 02/59233 108, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. | Marketing: 02/59233266. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. | Teqeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. | Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. | Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271. | Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. | Nyilvántartási szám: EV 110/08. I Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. | A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ 1 a és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. F Hiti ^ I Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. *»ISSSi Wm FOTÓVERSENY Készített a közelmúltban igazán érdekes vagy látványos fotót? Küldje el nekünk és megnyerheti az értékes nyeremények egyikét! KÜLÖNDÍJ: Olympus X-940 fényképezőgép 90 € értékben 1. DÍJ KATEGÓRIÁNKÉN! Utalvány a Fotolab felajánlásával saját fotókönyv elkészítésére 50 € értékben 2-5. DÍJ KATEGÓRIÁNKÉNT: Vásárlási utalvány a Fotolab felajánlásával KATEGÓRIÁK: 1. Otthon a legjobb... (természetfotó, tájkép, városkép) 2. Lendületben! (akciófotó, riport-, sport- és szociofotó) 3. Más szemszögből (absztrakt- és művész-fotó) ceweíotokniha www.fotolab.sk MP130330 A VERSENY FELTÉTELEI: A versenyben résztvevőnek minimum 1 kategóriában 1 képet kell beküldenie. A résztvevő indulhat mindhárom kategóriában is, katégóriánként azonban csak 1 képet küldhet be, tehát maximum 3 képpel versenyezhet. A fényképet a jatek@ujszo.com e-mail címre várjuk. Mérete minimum 1 MB legyen. Az e-mailben kérjük feltüntetni a kategóriát, a fotó megnevezését, a készítés évét és a beküldő elérhetőségét. A tárgymezőbe írják be: Fotóverseny + kategória Beküldési határidő: 2013. május 24. Eredményhirdetés: 2013. május 31. az Új Szó-ban és a www.ujszo.com oldalon. • A nyeremény nem képezheti polgári per tárgyát. • A játékszervező fenntartja a játékszabályok módosításának jogát. • Fénymásolatot nem fogadunk el. • A játékban való részvétel, egyben a játékszabályok elismerését jelenti. Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a szelvényen feltüntetett személyes adatokat postai/ telefonos kommunikációs célokra használja fel.