Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-10 / 107. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 10. www.ujszo.com A háború végére Európában 8-án emlékeznek Fico május 9-én ünnepelt ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Újra egy nappal később, vagyis május kilencedikén ünnepelte meg a második világháború végét Robert Fico miniszterelnök. Nem ez az első eset, amikor a kormányfő a szlovákiai hivatalos állami ünnep ellenére - amely szerint a második világháború Európában május 8-án ért véget - május 9-én emlékezik meg a 2. világháború végéről. így tett egy évvel korábban is, akkor is május 9-én koszorúzta meg a Felszabadulási emlékművet a pozsonyi Slavínon. „Nem látok ebben semmi rosszat” - reagált a kormányfő arra a kérdésre, hogy nem tévesztette-e el a dátumot. Szerinte ebben nem kell hátsó szándékot keresni. „Nem kell történelmi párhuzamokat vonni” - jelentette ki Fico, arra válaszolva, hogy miért akkor ünnepli a háború végét, amikor a szocialista korszakban is ünnepelték Csehszlovákiában. Németország közép-európai idő szerint május 8-án 23 óra egy perckor írta alá Berlinben a feltételek nélküli fegyverletételt, ez moszkvai idő szerint már május 9-re esett. A szocialista blokk országai ezért május 9-én ünnepelték a második világháború végét, Oroszország és még több posztszovjet köztársaság ma is május 9-én emlékezik meg a 2. világháború végéről, (lpj) RÖVIDEN Ján Slota rács mögött Pozsony. Tegnap letartóztatta a rendőrség Ján Slotát, a SNS egykori elnökét és tiszteletbeli elnökét, akit az utóbbi hetekben kizártak a pártból. A pártelnök a Markíza televízó információi szerint ittasan vezetett, és rendőri felszólítására sem állt meg. Tegnap este a csacai rendőrőrsön tartották fogva. Ha vérében 1 ezreléknél nagyobb alkoholmennyiséget találtak, akkor az ügyet szándékos bűncselekményként kezelik, amiért egy évre is börtönbe kerülhet, (ú) Lemondtak Trnkáról kollégái Pozsony. Kollégái nem választották meg titkos szavazáson a főügyészség ügyészi tanácsába Dobroslav Tmkát - közölte a Sme napilap. A tanács az ügyészek amolyan önkormányzati szerve, amely az ellenük benyújtott panaszokkal kapcsolatban is állást foglal. A testületbeli tagság ügyészi körökben presztízskérdés.,púinak a ténynek, hogy Tmka nem került a tanácsba, nagyon kedvező volt a fogadtatása. Nyilvánvalóan veszít a befolyásából” - nyilatkozta a Smenek egy neve elhallgatását kérő ügyésznő. (SITA) Végrehajtó az elnöki palotában? Pozsony. Nem kizárt, az államfő hivatalától hamarosan végrehajtók fognak pénzt követelni. Mindezt egy érvénytelen felmondás miatt. 11 évvel ezelőtt ugyanis az államfői hivatal egyik alkalmazottja betegállománya alatt felmondást kapott munkáltatójától, ráadásul a felmondásból az alkalmazott neve, személyes adatai is hiányoztak, ezért jogászok szerint érvénytelen. Az államfő hivatala nem akarta elismerni hibáját, a volt alkalmazott pert indított. A11 év alatt közel 200 ezer eu- rónyi bértől esett el. Az államfő irodája a jogerős ítéletig nem akar az ügyről nyilatkozni, (dp) A Népi Platform jelöltje az NKÚ-ba Pozsony. Ha az ellenzék nem akarja átengedni a számvevőszéki elnök posztját a kormányzó Smemek, a Népi Platformnak jelöltet kell állítania - véli Pavol Abrhan, a KDH alel- nöke. Abrhan Renáta Zmajkovičová (Smer) parlamenti alel- nök kijelentésére hivatkozik, aki szerint az ellenzéki SaS-nek lényegében már nincs frakciója (többen elhagyták - a szerk. megj.), ezért arra sem jogosult, hogy jelöltet állítson az említett posztra. Bugár Bélának, a Híd elnökének meggyőződése, hogy a platform képes közös jelöltben megállapodni. Az ellenzék továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy az NKÚ leendő vezetőjéről nyílt szavazással döntsön a parlament. (TASR) Brüsszel egy ideig nem fizet Pozsony. Több milliós uniós támogatástól eshet el Szlovákia, amiért az Európai Bizottság (EB) leállította a közlekedési operatív programban levő támogatás kifizetését - figyelmeztetett tegnap Ján Figeľ, a KDH elnöke. Mindezt szerinte Szlovákia brüsszeli nagykövetének, Ivan Korčoknak a közlekedésügyi minisztériummal folytatott levelezése igazolja. Ebből Figeľ szerint kiderül, hogy a támogatás kifizetését az egyre sokasodó gyanús tender, korrupciógyanús projekt miatt állították le. A közlekedésügyi tárca reakciója szerint tény, hogy a programhoz tartozó projektek kifizetését leállították, de olyan hiányosságok miatt, amelyek még abból az időből származnak, míg Figeľ állt a tárca élén. Az operatív program támogatásainak kifizetése idén februártól szünetel. (SITA) Martosi Szabadegyetem: jobbikos képviselő nem jön, főszerepben az MKP-s és fideszes politikusok Két nyári tábor, egy időben (Somogyi Tibor felvétele Pozsony. Július közepén két nagyszabású szlovákiai magyar táborra kerül sor, se előtte, se utána nem lesz ilyen akció. A hagyományos Gombaszögi Nyári Tábor konkurenciát kap. A Via Nova azt ígéri, politikailag semleges akciót szervez. A rendezvényt Kövér László magyar házelnök nyitja meg. MÓZES SZABOLCS Július 17-21. között Krasz- nahorkaváralján a Diákhálózat, július 18-21. között pedig Martoson az MKP ifjúsági szervezete rendez nyári tábort. Utóbbit tegnap jelentették be. Az akciókra ráadásul a hagyományos Kürti Borfesztivállal egy időben kerül sor.,A jövőben igyekezni fogunk kerülni az időpontütközést” - mondta tegnap Gubík László, aki bemutatta az I. Martosi Szabadegyetemet. A Via Nova ICS elnöke szerint a két tábor nem jelent konkurenciát. „Nyilván így lesz értelmezve, de más a két tábor profilja” - tette hozzá Gubík. Miben? A vi- anovások nem csak az ifjúságnak kívánnak programot nyújtani, az idősebb generációt is meg akarják szólítani. A két tábor felépítése a tervek alapján hasonló lesz. NapA Gombaszögi Tabor vitasatra közben közéleti, kulturális vagy sportjellegű beszélgetések és előadások, este pedig koncertek. Gubík azt mondta, a szervezet ideológiailag és politikailag semleges tábort kíván szervezni. A program lebonyolításában ugyanakkor várhatóan hangsúlyos szerepet kapnak az MKP-s és fideszes politikusok. „Ha a Híd pártelnöke elfogadja a meghívásunkat, akkor lesz pártelnöki vita is. Az előadók között lesznek MKP-s vagy MKP-s kötődésű politikusok, de ott sokkal inkább szakemberekként fognak szerepelni, nem pedig MKP-s politikusként” - nyilatkozta lapunknak a Via Nova vezetője. A Via Nova éveken keresztül Kapocs Tábor néven szervezett „belső tábort”, tavaly meghívott előadóként Szávay István jobbikos képviselő is részt vett az egyik beszélgetésen., A Martosi Szabadegyetem programjában nem szerepel jobbikos résztvevő” - mondta Gubík. A Jobbik és a Via Nova kapcsolata egy hetekkel ezelőtt kiszivárgott jobbikos belső dokumentum alapján merült fel. Ebben Szávay azt írta, hogy pártja első számú felvidéki partnere a Via Nova, és szoros kapcsolatokat ápol a komáromi egyetem hallgatói ön- kormányzata (HŐK) vezetőségével. A HŐK szintén megtalálható a szabadegyetem társszervezői között. A másik két partner a galántai Bonita ifjúsági társulás, valamint a kisebbik magyar kormánypárt (KDNP) ifjúsági szervezete, az IKSZ. A másik ifjúsági táborra Krasznahorkaváralján kerül sor ugyanabban az időpontban. „Evek óta több mint 100 fős csapattal szervezzük, a tábor időpontját hónapokkal ezelőtt meghirdettük” - mondta lapunknak Orosz Örs főszervező, aki csodálkozott a „rászerve- zésen”. Paradox módon az idei Gombaszögi Tábor szlogenje az Egységben az erő. „Három ország 18 civil szervezete összefogásában valósul meg a tábor” -tette hozzá Orosz Örs. A munkanélküliségi rata 1 százalékpontos emelkedése a béreket 6-7 százalékkal nyomja le Magasabb munkanélküliség=alacsonyabb bér ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nehezebben találnak munkát maguknak, és alacsonyabb bért kénytelenek elfogadni azok a fiatalok, akik a 2008-as válság után léptek a munkaerőpiacra, és a fizetésük a következő években is lassabban nő majd. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet napokban nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint ugyan az Európai Unióban a következő években csökken a munkanélküliség a fiatalok körében, de 2018-ra sem csökken 15,5% alá, vagyis meg sem közelíti a 2008-as, 13 százalékos szintet. A jelentés szerint az ifjúság foglalkoztatási problémáinak hosszú távú következményei még évtizedeken keresztül éreztetik majd hatásukat. Veszélyeztetett generációt eredményeznek, amelynek tagjai egész életükön át szenvednek majd a méltányos munka hiánya miatt. A húszéves kor körüli tartós munkanélküliség hatásai egyrészt tartósan lenyomják a béreket: egy amerikai tanulmány szerint a munkanélküliségi ráta 1 százalékpontos emelkedése a béreket 6-7 százalékkal nyomja le a diplomások körében, de a lemaradás a bérben még 15 év után is tetten érhető. Egy másik tanulmány pedig azt mutatta ki, hogy a fiataloknak húszas éveikben a munkanélküliség nemcsak a jövedelmi esélyeit rontja, hanem az egészséget és elégedettséget is, még húsz év múltán is. A szlovákiai helyzet uniós összehasonlításban is a legrosszabbak közé tartozik, 33% feletti fiatalkori munkanélküliséggel. Nem segített a helyzeten a szociális ügyi minisztérium programja sem, amelyre 49 millió eurót tettek félre, de egyelőre még egyetlen munkahely sem keletkezett a hatására. (lpj) Tucatnyi kórház épülhetne az egybiztosítós rendszer árán, miközben senki sem tudja, mi a haszna Felverik az árat a biztosítók tulajdonosai ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyre drágábbnak tűnik az egybiztosítós rendszer bevezetése, a Penta befektetői csoport ugyanis lapinformációk szerint 400-450 millió euróért lenne csak hajlandó megválni a Dôvera Egészségbiztosítótól. A Hospodárske noviny című napilap szerint a befektetési csoport álláspontja változóban van, korábban ugyanis teljesen kizárta annak lehetőségét, hogy megváljon a Dőverától. Martin Danko, a Penta szóvivője tegnap cáfolta, hogy elképzelhetőnek tartják a Dôvera eladását. „Hangsúlyozni akaijuk, hogy a Dôvera nem eladó, nem tárgyalunk erről semmilyen állami szervvel, sem pedig magánbefektetővel” - jelentette ki Danko. Ennek némileg ellentmond, hogy a lapnak a Penta egyik tulajdonosa, Eduard Ma- ták nem cáfolta a biztosító eladására vonatkozó terveket. „Tekintettel az információ érzékeny voltára, nem kommentálom” - mondta a Hospodárske novinynak Maták. A rendszer átalakítását szabályozó átalakítási törvényt jelenleg készíti elő az egészség- ügyi minisztérium, pedig már májusban életbe kellett volna lépnie. A jogszabályról a pénzügyminisztériummal konzultálnak, amely jogi elemzéseket készíttetett a törvénytervezet alkotmányosságára vonatkozóan. „A vélemények hozzájárulnak ahhoz, hogy a törvény minden oldalról támadhatatlan legyen” - jelentette ki Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter. Szerinte tanultak a korábbi kudarcból is, hiszen az Alkotmánybíróság az egészségbiztosítók nyereségét tiltó jogszabályt, amelyet az előző Fico-kormány fogadott el, alkotmányellenesnek találta, az Union Egészségbiztosító pedig már pert nyert a szlovák állam ellen. Kažimír nem kommentálta a Dôvera árára vonatkozó találgatásokat. „Az ár meghatározása szakvélemények alapján történik majd” - jelentette ki Kažimír. Az sem világos még, hogy honnan lesz pénze erre kormánynak, mivel nem biztos, hogy sor kerül a Slovak Telekomban lévő állami részesedés eladására, a pénzügy nem akar rossz üzletet csinálni. Az egybiztosítós rendszer létrehozása mindkét biztosító államosításával, megvásárlásával számol. Az Union holland tulajdonosa, azAchmeatartjamagát korábbi álláspontjához: az Union nem eladó. Korábbi becslések a két biztosító árát együttesen mintegy 400 millió euróra tették, ha azonban csak a Dőveráért kellene ennyit fizetni, az jelentősen megdrágítaná a rendszer átalakítását. Az összeg nagyságát példázza, hogy a 450 millió euróból 13 új kórházat lehetne felépíteni. A projekt már most késésben van, pedig az egészségügyi minisztérium jövőre tervezte megvalósítását. (lpj, TASR)