Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-07 / 105. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 7. Iskola utca 19 Közösségek aktív tagjainak tartott képzést a TANDEM nonprofit szervezet Én-Te-Ő Mi-Ti-Ők Sok közösségépítő gyakorlat és játék kap szerepet a képzésben (Fotó: TANDEM) Három város, 90 óra, három tucat résztvevő - számokban kifejezve ez a mérlege a TANDEM nonprofit szervezet márciusban és áprilisban megvalósult Én-Te-Ő Mi-Ti-Ők programjának, melyben a különböző közösségek vezetőinek és aktív embereinek nyújtottak képzést Pozsonyban, Dunaszer- dahelyen és Ipolyságon. ÚJ SZÓ TUDÓSÍTÁS Én a világban - a világ bennem S S ha nem csak számokban szeretnénk kifejezni a képzés eredményeit? ,Akkor egy nagy megerősítő élmény, hogy közösségbe tartozni nagyon fontos, egy csomó hasznos közös- ségépító gyakorlat és játék meg sok-sok önismereti tanulás, felismerés” - értékel elégedetten a pozsonyi csoport egyik résztvevője, Bab László. Nem véletlenül emeli ki az önismeretet, mert az önreflexió végigkísérte az egész képzést. „A TAN- DEM-ben nagy hangsúlyt helyezünk az önismeretre. Abban hiszünk, hogy mindennek az alapja, hogy saját magunk erősségeit és gyengéit ismerjük, hogy tisztában legyünk vele, egyénileg épp hol tartunk a saját fejlődési utunkon, mert ennek az ismeretében tudunk hatékonyan kapcsolódni másokhoz és elkezdeni közösségként dolgozni. Ezért először olyan témákkal kezdtük, mint »Én a világban - a világ bennem«, »Én és az örökségeim«, majd fokozatosan eljutottunk az »én«-től a »mi«-hez: »Én és a közösségeim«, s végül rátértünk a konkrét cselekvésre: a résztvevők akcióterveket fogalmaztak meg, s meg is tették az első lépéseket az általuk megfogalmazott célok felé” - avat be a képzés felépítésébe Till Tímea, a duna- szerdahelyi csoport egyik trénere. Amatőr színésztől a fényképészig A képzés célja az volt, hogy a résztvevők olyan eszközöket kapjanak, melyekkel tudatosabban építhetik a közösségeiket, és hogy rálássanak azokra a csoportdinamikai folyamatokra, melyek egy közösség alakulása során végbemennek, s melyeknek ismerete nagyban segíti a vezető munkáját. A csoportok különbözőek voltak: míg Pozsonyban tematikailag nagyon egységes volt a felállás, mert a helyi keresztény kisközösségek fiatal képviselői vettek részt a foglalkozásokon, addig a duna- szerdahelyi csoportot a sokszínűség jellemezte: amatőr színjátszóktól kezdve néptáncoson át egész a fényképészig terjedt a résztvevők profilja. Ami összekötötte őket, az a szándék volt, hogy tegyenek a klubjuk, közösségük, társulatuk hatékonyabb működéséért, s ezen keresztül a városuk és régiójuk színesebbé tételéért. Élményalapú tanulás „A vezetői szerep, az aktív szerepvállalás bizony fáradsággal is jár. Munkánk során sokszor tapasztaltuk, hogy a közösségek mozgatórugói idővel elelfáradnak, ami természetes. Az is célunk volt a programmal, hogy olyan közösségi élményt nyújtsunk nekik, melyből tölte- kezhetnek, inspirálódhatnak s erőt meríthetnek a további munkájukhoz” - ecseteli Molnár Kriszta, az Én-Te-Ő Mi-Ti-Ők projekt ötletgazdája és koordinátora. „Számomra a lehető legjobbkor érkezett ez a képzés - értékel Marosi Péter, az egyik pozsonyi résztvevő -, egyrészt mert nemrég kezdtem el vezetni egy középiskolás közösséget, s ehhez rengeteg segítséget kaptam, másrészt mert a saját lelkivilágomnak is jót tettek az önismereti gyakorlatok meg a visszajelzések, amiket a többiektől kaptam.” A többi résztvevő is a bizalmi légkört, az izgalmas feladatokat és az önismereti élményeket emelik ki. Meg azt, hogy jó mintát kaptak arra, hogyan lehet hatékonyan összekovácsolni egy tucatnyi jobbára egymásnak ismeretlen embert. „Ennek nagyon örülünk, mert ez azt jelenti, hogy átjött az üzenet. Az élmény alapú nem formális tanulásnak pont ez a lényege: kipróbálni egy helyzetet, szerepet, visszajelzéseket adni és kapni róla, majd tudatosítani, mi újat tanultam magamról közben. S mindezt a saját magamnak kitűzött cél mentén. Ez a szemlélet határozza meg minden képzésünket” - meséli Ho- dossy Zoltán, a pozsonyi csoport trénere, a TANDEM egyik alapító tagja, (t) A POSTA HOZTA Móra Ferenc Vetélkedő Nyékvárkonyon A győztes csapat Remény csillagai néven versenyzett (Fotó: MFAI Iskolánk, a nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskola idén negyedik alkalommal rendezte meg az „anyanyelv hetét” áprilisban. Rendezvényünk a Tete- jetlen fa nevet kapta a magyar mondavilág mesefájáról, mely mint anyanyelvűnk, a múltban gyökerezik, és csak az emberek képzelete, törődése képes azt növelni, életben tartam. Célunk az, hogy diákjaink szórakozásnak, játéknak vegyék a feladatokat, és észrevétlenül sajátítsanak el új dolgokat a magyar nyelvvel kapcsolatban. Hagyományszerűen több na1. Remény csillagai-158 pont - Móra Ferenc Alapiskola, Nyékvárkony 2. Arany sólymok - 157,5 pont - Kóczán Mór Alapiskola, Csüizradvány 3. Sólyom lányai -154,5 pont - Egyházkar- csai MTNYA pon keresztül foglalkozunk játékos feladatok formájában a magyar irodalom és nyelvtan számos területével. Idén egy regionális vetélkedővel bővítettük ki a hét programsorozatát. Névadónk tiszteletére Móra Ferenc Versenyt szerveztünk öt környező magyar alapiskola bevonásával: Bős, Csüizradvány, Eperjes, Egyházkarcsa és Nyékvárkony. Szerettük volna elérni, hogy diákjaink szórakoztató feladatokon keresztül sajátítsanak el új ismereteket Móra Ferenc életével kapcsolatban. Egyik ifjúsági regényét helyeztük a középpontba, a Rab ember fiait. Kilenc háromfős csapat jelentkezett az iskolák 5-6. évfolyamából. A háromtagú szakmai zsűri elnöke Németh Éva, a Komáromi Duna Menti Múzeum munkatársa volt. Ó dolgozta ki a verseny kérdéseit. A zsűri másik két tagja Dr. Petres Csizmadia Gabriella, a Nyitrai Konstantin Egyetem tanára és Mayer Anna, a Nemesócsai Móra Ferenc Alapiskola igazgatónője volt. Örömmel tapasztaltuk, hogy a háromfős csapatok nagy fel- készültségről tettek tanúbizonyságot, lelkesen vetették bele magukat a feladatok megoldásába, majd minimális pontkülönbséggel fejezték be a versenyt. Rendezvényünk többi napján iskolánk felső tagozatos osztályai versenyeztek egymással. Volt közös szavalás, irodalmi párkereső, nyelvtani és irodalmi kvíz, makett készítése egy tetszőleges Móra Fe- renc-műből... Úgy tűnik, az Ódét bevált, sok tanulónk kérdezte az anyanyelvi hét kiértékelése után: „Mikor játszunk újra?” Fodor Anikó, a rendezvény szervezője A POSTA HOZTA Az 1. helyet szerezték meg a dunaszerdahelyi diákok Áprilisban rendezték meg a „Magyar nyelv változatos világa” elnevezésű országos anyanyelv-használati versenyt Tatabányán, a Mikes Kelemen Iskolaközpontban. A már hagyományossá vált versenyre idén több határon túli - Duna- szerdahely, Sepsiszentgyörgy- csapat is bejutott. A nemzetközi megmérettetésen a dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szak- középiskola diákjai is részt vettek. Hosszas előkészületek előzték meg a versenyt, ugyanis a tudásukon kívül a kreativitásukra és az ötletes színjátszásra is szükség volt. Gárdonyi Géza regényeiből lehetett választani egy olyan részt, melyet öt perc terjedelemben mutatnak be a versenyzők a témához illő, korabeli öltözékben. A verseny több más feladatból is állt (keresztrejtvény, filmrészlet rögtönzött folytatása, kreatív versírás, kitalált tárgyak reklámozása). Az egésznapos program keretében a tatabányai középiskola egyik oktatója történelmi előadással is készült, mégpedig a felvidéki kitelepítettek emléknapjáról beszélt, valamint a második világháború utáni eseményekről képes prezentációt mutatott be. A verseny után koszorúzás volt Tatabánya Fő terén, majd verses emlékezés szerepelt a programban a költészet napja alkalmából. Másnap délelőtt került sor az eredményhirdetésre és a díjkiosztásra. Büszkék vagyunk, mert a dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai első helyezést értek el az anyaországi és határon túli csapatok közt. Intézményünk a szakmai oktatás mellett hangsúlyozottan figyel oda az anyanyelvi nevelésre is, hisz ez képezi jövőnk egyik zálogát. Vízkeleti László Vízkeleti László (balról) sikeres diákjaival (Fotó: MTMSZ) írjatok az Iskola Utcának! Továbbra is szívesen várjuk diákok, tanárok beszámolóit iskolájuk eseményeiről, eredményeiről, valamint a tehetséges diákokat bemutató írásokat, melyeket az iskolautca@ujszo.com vagy az ujszo@ujszo.com e-mail-címre küldhetnek el. Csépi Andrea, a gútai Corvin Mátyás Alapiskola VLB osztályának osztályfőnöke szerkesztőségünknek címzett leveleben azt írta: örömmel értesült arról, hogy ismét bekerültek lapunk Tanuljunk az Új Szóval elnevezésű projektjébe. Köszönetét néhány fotóval is kifejezte, melyet az áprilisban zajló korábbi projekt során (Polgári nevelés l./Vl. évf.) készítettek a gyerekkel. Ebből közlünk most egy felvételt, és további jó munkát, jó tanukást kívánunk nekik!