Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-04 / 78. szám, csütörtök
2013. április 4., csütörtök Tény, hogy az autó télen szenved. Pechje van, i ilyen sorsra hivatott. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint átsegíteni ezen a nehéz időszakon. ...........«' Meggyőződésem, h ogy az idei hosszan tartó telet az autók már ugyanúgy unták, mint a sofőrök. Már csak abban bízhatunk, hogy végre beköszönt a tavasz, de őszintén, az sem lepne meg, ha mondjuk tanévzárásra szánkóval mennének a gyerekek, s ha júniusig jelentősen megugrana a téli gumiabroncsok iránti kereslet. Lehet, a hólánc hamarosan az autó kötelező felszerelésévé válik, ugyanúgy, mint a meleg teával töltött termosz azokra az esetekre, ha a havazás miatt az úton rekednek a sofőrök, s hosszú órákat kell eltölteniük az autóban. Már semmiben sem lehetünk biztosak. Barátaimmal hétvégén úgy döntöttünk, hogy a húsvéti ünnepeket egyikünk víkendházában töltjük Kiszucán (Kysuce). A ház gyönyörű vidéken van, Turzovka városa mellett egy domb legtetején. Tesztautóval indultam útnak, s örültem, hogy végre kiesek Pozsonyból, ahol megállás nélkül esett vagy havazott. Tudtam, hogy ott is lesz hó, de azt mondtam magamban, nem baj. Ha az ember a természet lágy ölén van, s nincs más dolga, csak pihennie kell, akkor a havazás sem annyira zavaró. Üt közben eszembe jut egy - ha jól tudom, fiktív - napló, amit kiszucai élményeiről írt valaki. A lényege az volt, hogy egy illető nyáron boldogan Kiszucára költözött, aztán tavasszal elmenekült, mert a sok hó az őrületbe kergette. Akkor még nem tudtam, hogy mindezt a saját bőrömön is megtapasztalom. Péntek Közel három óráig tartott az út. A házig nem tudtam felmenni az autóval, olyan csúszós volt az út, hogy tán még a négykerék-meghajtás sem segített volna. Nem értem, miért nem sózzák az utakat ilyen időben. A szokott helyen, úgy háromszáz méterre a háztól parkoltam le az út mellett. Épp felértem, mikor hatalmas pelyhekben kezdett hullani a hó. Gyönyörű látvány volt. Csend volt és nyugalom. Délután fogtunk pár lapátot, s eltakarítottuk a havat a lépcsőről, a teraszról, s az autóhoz is lementünk, hogy lesöpörjük róla. Űtban visszafelé egy jót hógolyóztunk. Közben a ház előtt elhajtott egy hókotró, s az útról minden havat a kapu elé hányt. Nem baj, lapátolunk még egyet, s visszajutunk a házba. Megdolgozik ugyan az ember, de mégis szép vidék ez itt. Szombat Egész éjjel havazott. Nem tudjuk kinyitni a ház bejárati ajtaját, annyi havat fújt elé a szél. Hárman nyomjuk, míg olyan résre sikerül kitárni, hogy legalább én kimászom, s ellapátolom a havat az ajtó elől. Ilyet sem éltem még meg. Elégedetten körülnézek, látom, hogy a hókotró megint a kapu elé hányt egy csomó havat, s a tesztautót már nem is látni. Kiásom magam a hóból, eljutok nagy nehezen az autóig s letakarítom. Amikor visszafelé gyalogolok, hátam mögött hallom a hókotrót. Félreállok, nehogy eltiporjon, de a sűrű havazás miatt nem lát jól, elhajt mellettem, s vagy húsz kiló havat zúdít rám. Miért is menne lassan, ha látja, hogy az út mellett sétálok? Nem baj, nem lehetek ideges. Folytatom az utat. A kapu előtt megint minden csupa hó, lapátolni kell. Mintha az a hókotró tényleg arra várna, mikor takarítjuk el a havat. Legszívesebben kiráncigálnám a traktorjából, a kezébe adnám a lapátot, hogy takarítsa el, amit odahányt. Fáj a hátam, a derekam. Többet nem lapátolunk, gondoljuk, ahogy lesz, úgy lesz. Nem értem, miért költözik valaki ilyen vidékre. A hírekben azt mondták, az éjjel minimum 20 centiméter friss hó fog hullani. Vasárnap A meteorológusok tévedtek, fél méter hullott. Ha ez így megy tovább, nyárig sem olvad el, mi meg ott rekedünk. Éjjel az órát is át kellett állítani. Nyári időszámítás... „Legalább egy órával többet szánkózhatunk” - mondja egyik haverom. Barátaim tanácsára már inkább nem indultam a kocsihoz. Az a szerencséden hókotró is beesett. Elgyalogolt hozzánk, hogy lapátot kérjen kölcsön. Erre mi, hogy szívesen adnánk neki, ha tudnánk, hol van, ugyanis kettőt kint felejtettünk, belepte a hó, nem találjuk, a harmadik meg eltört, miközben azt a havat próbáltuk eltakarítani, amit ő a kapu elé túrt. Végül egy másik traktor húzta ki. Hétfő Reggelig havazott. Depressziós vagyok. Összepakoltunk, s elindultunk haza. Az autót emlékezet szerint kerestük meg, mert látni nem lehetett. Soha nem láttam olyat, hogy egy autónak a hóból csak a teteje látsszon ki, meg az ablaka fele. Már majdnem odaértem a kocsihoz, amikor árokba léptem, nyakig beleestem a hóba. Haverjaim - miután lecsillapodtak a röhögőgörcs után - kihúznak. Kétórás lapátolás, tolás és kanyargás után végre sikerül elindulni. Az első egyenesebb útszakaszon egy előttem haladó autó kerekétől a szélvédőre csapódik egy kavics abból a törmelékből, amit a jeges útra szórtak, hogy ne csússzon. A szélvédő megpattan. Utálom a kiszucai telet. Nem értem, miért költözik valaki ilyen vidékre. Ütban hazafelé azon gondolkoztam, vajon milyen állapotban lenne az autóm, ha ilyen körülmények között kellene használnom nap mint nap. A tesztautó épségét nem félti annyira az ember, de ha az én autóm lenne, bizony nem lennék ennyire nyugodt. Ilyen tél után jóval több pénzt kellene otthagyni a szervizben, hogy rendbe tegyék a kocsit. Itt már nem elég csak nyárira cserélni a téli gumiabroncsokat úgy, ahogy azt a városi sofőrök jelentős része csinálja. Alapos „kárfelmérést” kell végezni, s erre minden autótulajdonosnak gondolnia kellene. Különösen az idei hosszan tartó tél után. Ha az autóról nem gondoskodnak, pórul járnak, s később sokkal több pénzt kell ráfordítani, mint gondolnák. A megpattant szélvédő már csak bonusz a kátyús utakon tönkrement kerekek mellé.
