Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-27 / 98. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 27. Szalon 21 KOMAROMI SZALON Isten hozott a hondurasi dzsungelben! Szuvenír a tawahkák földjéről: tűnőt, vagyis faháncsruhát már csak a vendégek kedvéért készítenek - mesélte Lőrincz Adrián a Révben (Tóth Attila felvétele) Egy évvel ezelőtt hat fiatalember elhatározta, hogy felkeresi a világ egyik olyan szegletét, ahova még nem köszöntött be a civilizáció. A választásuk Honduras határvidékére, a Moszkító- partra esett. Némi tervezés, szervezés után megszületett a Vándorláss Tawahka 2012 expedíció. Az átéltekről, a kaland belső lenyomatáról a Komáromi Szalon legutóbbi rendezvényén az út két résztvevője, a dunaszer- dahelyi Mátis Iván és Lő- rincz Adrián, lapunk munkatársa mesélt. ÖSSZEFOGLALÓ San Pedro Sula - Honduras ipari központja, a világ legveszélyesebb városa, ahol a lakosság lélekszámára vetítve a legnagyobb a gyilkosságok száma. Tegucigalpa - egy főváros, amit csak túlélni lehet. Palestína Panica - egy település a Patuca folyó mellett, ahol véget ér a civilizáció, ahonnan nem visz tovább út. Hogy akkor mégis mi visz tovább pár közép-európai kalandort? A Kolumbusz-hegy- ség legnagyobb csúcsát, az Asanbusnát akarták megmászni - korábban sem az őslakos indiánok, sem fehér ember nem járt még a hegyen. Legendás barlangokat és barlangrajzokat szerettek volna felkutatni. És persze meg szerették volna tapasztalni, milyen is az élet a Nicaragua és Honduras határvidékén húzódó esőerdő mélyén elszigetelten élő tawahka indiánok faluiban - mondta el Lőrincz Adrián a Révben megrendezettesten. A Vándorláss-expedíció tagjai egy különleges nép talán utolsó generációival találkoztak. A tawahkák valamikor harcos törzs voltak, aztán a spanyol hódítók ezüstbányákba hurcolták a férfiakat, a nőket a szomszédos miszkító indiánok rabolták el - így a Rio Patuca menti falvaik elnéptelenedtek. A férfiak azonban megszöktek a bányákból, visszaszerezték az asszonyaikat, majd évszázadokra eltűntek a dzsungelben, és csak a 20. század elején kerültek elő ismét, rácsodálkozva a civilizáció lassan beszűrődő vívmányaira. Ekkor alapították újra a tawahka falvakat a Patuca mellett. Ma a népesség kevesebb mint kétezer főt számlál, a tawahka nyelvet talán egy tucat öreg beszéli - a fiatalabbak a jóval népesebb miszkítókhoz asszimilálódnak. A törzs falvaiban jobbára idősek és gyerekek élnek, a középgeneráció munkát vállalt a városokban, ranchokon. Településeiken még a hagyományos indián életformát folytatják - minimális növénytermesztésből, vadászatból tartják fenn magukat -, de a veszély egyre közelít. Az utazók elmesélték, az Asanbusna csúcsáról látható igazán a megdöbbentő valóság: a rancherók, vagyis a marhatenyésztők illegális irtásai alig néhány kilométerre húzódnak. Pár év kérdése, hogy az áthatolhatatlan esőerdő védősávja eltűnjön, és vele együtt vélhetőleg a tawahka kultúra utolsó nyomai is. Ugyan ebből valamit sikerült megmenteni: a komáromi beszélgetésen is nagy sikert aratott a tunó, a faháncsból készített nadrág, ami az expedíció tagjainak kifejezett kérésére született meg. Az indiánok már nem hordanak ilyet - a folyót rendszeresen járják a vándorárusok, a Latin- Amerikában a „kínai” szinonimájaként értendő olcsó brazil portékákkal. A Komáromi Szalon estjén tartott képes, kisfilmes beszámolóból kiderült, hogy az expedíció résztvevői utaztak repülőgépen, buszon, pipantén - vagyis egyetlen fatörzsből kivájt, méretes motoros csónakon - és gyalog. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, az egy hónap alatt egy belső utat is bejártak. A tawahTAWAHKÁK kák a birtokolt dolgokhoz való ragaszkodást, a dolgoktól való függést nem ismerik. Nem ismerik a tétlenség okozta lelkifurdalást sem. Azt a stresszt, ami a mi mindennapjainkat áthatja - „haszontalan vagyok, ha nem teszem a dolgomat” - nem értik, nem élik meg. Velük időzve az európai ember is átértékeli a világképét - emelte ki Mátis Iván. Az expedícióról könyv is született, akit érdekel a manana- életérzés fertőző volta, vagy éppen praktikus információkra kíváncsi, olvassa el. Ki tudja, hátha egyszer... A Moszkító- part lakói bíznak benne, hogy a vidéküket egyszer a turizmus fogja fellendíteni, (as) AZ EXPEDÍCIÓ FOTÓALBUMÁBÓL Víztisztítás az Asanbusna alatti táborban a biztonság kedvéért a karsztpatak vizét is átszűrték Az Asanbusna, melynek csúcsán az expedíció előtt ember még nem járt A legidősebb tawahka, Dionissio vasárnap reggel megkondítja a misére hívó oxigénpalackot SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com Iskola Krautarában - Hondurasban a kötelező iskolalátogatás négy év, a vidéki lakosság egy része ezt sem teljesíti Hentesüzlet Palestína Patuca központjában; a helyiek nem szeretik túlbonyolítani a dolgokat
