Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-27 / 98. szám, szombat

Hattyúkkal játszó földi tünemény

N

em ő ünnepel.

A tánc ünnepli őt, minden idők egyik legcsodá- sabb, leghíresebb, legvarázsosabb balerináját, Maja Pliszeckaját. Elmúlt hatvan, elmúlt hetven, elmúlt nyolcvan, mégis ő az Örök Hattyú, s a legnagyobb elismerés is őt illeti, a tánc világnapján. Anna Pavlovát és Galina Ulanovát követően ő az orosz primabalerína assoluta.

Ő, a Bolsoj királynője. Moszkvában született 1925-ben. Aki ránéz, joggal érzi: itt valami nem stimmel. Vagy a hivatalos iratok hazudnak, vagy ő öregíti magát papíron, hogy a valóság annál hihetetlenebb legyen. De minden igaz. Az is, amit állít, s az is, amit négy údevelének valamelyikével bizonyít. Nekem a német passzusát húzta elő Budapesten, hogy bizonyítsa: minden stimmel, ahogy állítja. Ha nem hittem volna, orosz, litván, spanyol passportját kapta volna elő, de már kacagva dugva az orrom alá, hogy igen, a látszat néha csal, de a születési adata mindenütt egyforma. 1925. november 20.

Igen, kérem, van ilyen. Méghozzá mindenféle plasztikai beavatkozás nélkül. Ezt nevezik a természet csodájának. Vagy ahogy a költő mondja: földiekkel játszó égi tüneménynek.

Maja, az isteni Maja.

A gének lenyűgöző játéka.

Családi tragédiák után váratlan sikerek. Am nézzük előbb a mínuszokat. A veszteségeket. Apját, az oroszországi északi szénbányák igazgatóját 1938-ban, a sztálini tisztogatások során kivégezték. Letartóztatták, elvitték, és többé

sosem látta. Nem indokolták meg, miért történt mindez. Nem sokkal később anyját, a némafilm korszakának ismert színésznőjét „a hazaáruló feleségeként” börtönbe vetették. Éjjel törtek rá. Előbb a moszkvai Butirkába vitték, majd négy évre Kazahsztánba deportálták. Munkatáborba. 1941-ben engedték haza. Maja Pliszeckaja két év múlva végez a balettiskolában, ahova úgy jutott be, hogy anyai nagynénje, aki ismert balerina volt, azt megelőzően már foglalkozott vele.

Sok művész volt a családban. A nagybácsik egyike híres balettmester volt, a másik a Művész Színházban játszott. Primadonna, festőművész, költőnő is akadt a rokonságban.

Tizennyolc évesen Maja Pliszeckaja már a legendás Bolsoj táncosnője. Kényelmesnek nem nevezhető életet él. Kommunális lakásban szorong. Rajta kívül huszonketten laknak még ugyanott. Közös konyha, közös fürdőszoba, közös WC. Huszonhárom embert így lehetett egy helyen megfigyelés alatt tartani.

„Csúnya idők, rossz idők” - mondogatta egykor a mama. És igaza volt. A valóságnál szebb volt az álom. Csak be kellett menni érte a színpadra. A balettteremben eltöltött órák, napok, hetek, hónapok, évek kínja után a balettirodalom legszebb szerepeivel lépett át egy másik világba, Auróta hercegnő, Odette-Odilia és Carmen izgalmakkal átszőtt világába.

1947, az első külföldi út. Prága. Aztán Budapest, majd Berlin. Minden alkalommal négyoldalas kérdőívek, vagy ötven kérdés. Ha őszintén válaszol, nem utazhat,

ha füllent, megbüntetik. Volt-e már fogságban, szülei származása, van-e büntetett személy a családban? Minden kérdésre az igazat írja, de elképesztő macskakaparással. Ezt találta ki. Hogy ne tudja elolvasni senki. . Okos nő. Túljár a felettesei eszén. Kiengedik.

Egy ideig.

Pályája a hatvanas-hetvenes években ér a csúcsra. A hatalommal soha nem kokettál, disszidálási szándékai nincsenek. Nurejev, Godunov, Barisnyikov szöknek, s maradnak. Párizsban az egyik, New Yorkban a másik, Torontóban a harmadik. Maradhatott volna ő is több helyen. Fél szavába került volna, s azonnal színpadot tolnak alá. Bárhol a világon, egyik napról a másikra. Nyugati kollégái nem is értik, miért siet haza, az orosz titkosszolgálat elnökének azonban ez sem bizonyíték. Szerinte a balerina angol kém. Jobb, ha egy ideig nem is hagyja el az országot. Utazik a társulat, repül a Bolsoj egész tánckara, csak őt tartják vissza. De hiszen megmondta a mama: „Csúnya idők, rossz idők.”

Itt egy díva, egy fenomenális balerina, s elzárják a világtól. Nyilván máshogy kezelték volna, ha belép a pártba. A szovjet kommunistába. Politikai függetlenségére azonban úgy vigyázott, mint a szeme fényére. Carmenját, az Alberto Alonso által megálmodott, betörhetetlen dohánygyári munkáslányt jó ideig nem is táncolhatta. A kulturális miniszter asszony lesújtó véleménye többet nyomott a latban, mint az összes (elragadtatott) kritikus dicsérete együttvéve. Túlzottan erotikus. Lázító. Politikai üzenete negatív.

Bírálja a rendszert. Ez volt a baj Carmenjével. A kanadai vendég- szereplést le is tiltották. A teljes igazság azonban az volt, hogy a kanadaiak csak Pliszeckajával a címszerepben kérték az előadást, nem a Kreml által felkínált, a sza- badságszeretetet egészen lanyhán megfogalmazó, politikailag sokkal megbízhatóbb táncosnővel. Pliszeckaja Carmenje később indult el világhódító útjára.

Anna Karenina, A kutyás hölgy, Isadora.

Jurij Grigorovics, Roland Petit, Maurice Béjart.

Minden idők legtökéletesebb illúzióját kiváltó Hattyúja elképesztő magasságokba repül. Erősek a szárnyai, könnyű a teste, nem tartja vissza a föld vonzereje. Ünnepli a Bolsoj, rendkívüli tehetségét harsogja a világsajtó. „Eletet visz a klasszikus balettbe.” „Örökre megváltoztatta a balett világát.” „A lehető legmagasabbra állította a mércét.” Akarat, kitartás, alázat, odaadás, szorgalom, önfegyelem, munkabírás, Maja Pliszeckaja a neved. S ahogy az ilyenkor általában lenni szokott, levelek áradatát kapja. Szerelmes vallomásokat, ajánlatokat, kölcsönért könyörgő sorokat, szerződéskínálatokat, de fenyegetőket, sértőket, gyalázkodókat is. KGB-ügynökök írnak különböző jelentéseket róla. „Meghitten beszélgetett külföldiekkel.” „Túl mély volt a dekoltázsa.” „Nem híve a pártnak.”

Hat évig nem utazhat. Ha elhagyja Moszkvát, mondvacsinált indokokkal rángatják vissza. „Ne lépje át a város határát!” - szól a fenyegető üzenet. Táncoljon csak a Bolsojban! Az övéinek. Az orosz közönségnek. Hattyúként először

1947-ben lép színpadra. Pillanatok alatt tavat varázsol a színre. Karjaiból eltűnik a csont, teste átlényegül, kecses mozdulataival páratlan illúziót teremt. Egyszerre földi és földöntúli. Nincs más, csak ő és a zene. Harminc év alatt több mint nyolcszázszor táncolja el a szerepet. Csajkovszkij muzsikája mellett Saint-Saens muzsikája is végérvényesen az övé lesz. Fokin koreográfiája A haldokló hattyú, akárcsak Odette-Odilia A hattyúk tavában, Petipa és Ivanov táncműve immár elválaszthatatlan tőle. Közben megtalálja élete párját. Harminckét éves, amikor férjhez megy Rogyion Scsedrinhez, a világhírű orosz zeneszerzőhöz. Egy évvel később amerikai turnéra indul a Bolsoj. Pliszeckaja utazhat, Scsedjrin nem. Júliát táncolja a Metropolitan színpadán, napidíja negyven dollár, milliomosnak érzi magát. Kolbászt, lisztet, konzerveket, tartós élelmiszereket vásárolnak a társulat tagjai. Otthon üresek az üzletek, New York maga a Kánaán. Tombol a közönség a Shakespeare-dráma végén, amerikai újságírók faggatják: milyen az élete Moszkvában? „Imádom a Bolsojt, a Hattyút”- mondja, csak arról nem beszél, amit hallani szeretnének a riporterek. Például, hogy a steaket, már ha kap egy kis húst, két forró vasaló közt készíti el. Mint a többiek. De nem panaszkodik. Boldog, hogy táncolhat.

Ravel Boleróját Maurice Béjart- tól kapta. Tizenhat perc egyedül, mezítláb egy körasztal tetején. Ötvenévesen ő a Vágy. A feltörő, testet s lelket égető, kirobbanni készülő, majd utat törő és mindent felemésztő Vágy. Az érzéki nagyhatalom. Béjart még

a bemutatón is lázasan instruálja. Finom mozdulatokkal üzen neki a nézőtér sötétjéből. „Most a macska, most a rák, most a Nap.” Pliszeckaja pontosan tudja, mit takarnak nála ezek a szavak.

Anna Karenina a Bolsojban. Vronszkij: Marisz Liepa.

Carmen a Bolsojban. Don Jósé: Alekszandr Godunov.

Kitri a Don Quijotében. A címszereplő: Vlagyimir Vasziljev.

A hetvenes-nyolcvanas években már külföldön dolgozik. Léda és Phaedra Párizsban. Stuart Mária Madridban. Művészeti vezetője a Római Operának, majd a Spanyol Nemzeti Balettnek.

De a színpadtól még akkor sem búcsúzik. Nyolcvanévesen A hattyú halálát táncolja. Szanaszét a világban. Vagy éppen Moszkvában, a Vörös téren, este tízkor. A biológia csodája. Az anatómia csodája. Az élet csodája. Rendszereket él túl. Sztálint, Hruscso- vot, Brezsnyevet, Andropovot, Csernyenkót, Gorbacsovot, Jelcint. Művészetét s becsületét nem törte meg senki és semmi. Tartása egyenes, lelkiismerete tiszta, járása kecses, beszéde eleven. Mesterkurzusokat ad, fesztiválokra jár, balettversenyek zsűrijében ül, utazik. Az év nagy részét férjével együtt Münchenben töltik, de lakásuk van Moszkvában, Vilniusban és Madridban is. Ha kérnék, az Antarktiszra is elrepülne. Közel a kilencvenhez még mindig nem ismer lehetetlent. Ha elkapja a hév, ha legyűri a szenvedély, azon nyomban táncolni kezd.

Mondja valaki egy hattyúnak, hogy ne repüljön, rakja le a szárnyait...!

Szabó G. László