Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-26 / 97. szám, péntek

Régió-hirdetés 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 26. A vendéglősök kijelentették, hogy hétvégenként egyórás sztrájkot tartanak, ha nem oldódik meg a probléma - a lakosok a zajra panaszkodtak Nyitott kérdés maradt a vendéglők nyitva tartása Dunaszerdahely. A duna- szerdahelyi képviselő- testület szerdai soros ülésén sem született va­lamennyi érdekelt fél számára elfogadható döntés a városban működő vendéglátóhe­lyek nyitva tartásáról. LŐR1NCZ ADRIÁN A lakosok és a vállalkozók panaszait egyaránt meghall­gatták, a képviselők közül vé­gül csak kilencen szavaztak a módosító javaslat elfogadása mellett. A téma az utóbbi hónapok­ban többször került a plénum, illetve különböző lakossági fó­rumok elé. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az önkor­mányzat a lakossági panaszok­ra reagálva 2012 szeptemberé­ben rendelettel korlátozta több vendéglő nyitva tartását. Az ügyészség óvást emelt az in­tézkedés ellen, rámutatva, hogy ez kizárólag egységesen szabályozható. Ezt követően született az a határozati javas­lat, amely a várost öt övezetre osztaná, mindegyik esetében külön szabva meg a nyitvatar­tási időt. A képviselő-testület legutóbbi, február 26-án zajlott soros ülésén a döntéshozatalt elnapolta, így április 24-én ke­rült ismét terítékre. Az általános érvényű rende­let módosító javaslata körül kibontakozott vitában Ravasz Marián, a Híd képviselő-testü­leti frakciójának vezetője ré­széről elhangzott: az alapvető probléma a zónásítás körül az, Nem született mindenki számára megnyugtató megoldás (A szerző felvétele) székben, például a Rózsaliget­ben zajlik, „kész állatkert”. Az időközben spontán formáló­dott, mintegy húsz dunaszer- dahelyi vendéglőst tömörítő szerveződés képviselője, Sán­dor Denisza pedig elmondta: a tervezet ellen mintegy ezer aláírás gyűlt össze. „A képvise­lő-testület döntésétől függ, hogy minden pénteken és szombaton egy-egy órára sztrájkba lépünk-e, felfüg­gesztve a kiszolgálást” - fo­galmazott. Az általános érvényű rende­let elfogadásáról a jelen lévő ti­zenhét képviselő közül kilen­cen igennel, négyen pedig nemmel szavaztak; hárman tartózkodtak, egy képviselő nem szavazott. Elfogadásához háromötödös többségre lett volna szükség. Vladimír Hagara vállalkozó vázolta az elképzeléseit - egyelőre si­kertelenül (A szerző felvétele) A testület nem támogatta az elképzelést Szabadidőközpontot nyitna egy vállalkozó SZÁZ ILDIKÓ Léva. Több bizottságba és a városi tanácsba is új tagokat vá­lasztottak a csütörtöki önkor­mányzati ülésen a lévai város­atyák. Február elején új főelle­nőre lett a városházának Igor Varga személyében, aki helyett új tagokat kellett delegálni. A városi tanácsba Ivan Murín képviselőt választották, a kör­nyezetvédelmi bizottságban Varga helyére Petra Števková képviselőt ültették. A csütörtöki ülésen a város­atyák az önkormányzati óvo­dákat érintő takarékossági in­tézkedésről tárgyaltak. Štefan Misák polgármester terjesztet­te be azt az anyagot, amelyben az óvodák fűtésrendszerének hatékonyabb működtetésére kéme állami támogatást a vá­ros. Eperjesen és Homonnán már megvalósult egy ehhez ha­sonló beruházás. „Hat városi óvodát érintene az új projekt. Három intézményt a központi hőszolgáltató állomás lát el hő­vel, a többiben egyénüeg szabá­lyozzák a fűtést. A projekt a fűtésrendszer hatékonyabbá tételére, az ehhez kapcsolódó tervek kidolgozására nyújtana támogatást” - részletezte Misák. A városatyák jóváhagy­ták a 160 ezer eurós beruházás igénylését. Hosszabb vitát vál­tott ld az ülésen a lévai szabad­időközpont további működésé­nek a problémája. A képviselők megtudták, hogy más városok­hoz hasonlóan Lévának sem si­került egyezségre jutnia a kör­nyező települések minden pol­gármesterével a támogatást il­letően. Januártól változott a szabadidőközpontok támoga­tási rendszere, a módosítás ér­telmében csökkent az egy főre eső támogatás összege és a fi­nanszírozás módja. A megszólí­tott településeknek - ahonnan gyerekek és fiatalok látogatják a lévai központot - csupán öt­ven százaléka hajlandó együttműködni a járási szék­hellyel és támogatni az intéz­mény működését. Érdekesség­nek számít, hogy Léván egy vál­lalkozó szeretne magán-szaba- dőközpontot nyitni. Vladimir Hagarának, aki az intézményt működtetné, szót adtak az ön- kormányzati ülésen. Hagara elmondta, számos pedagógus­sal együttműködve egyfajta edukációs tevékenységet és sportlehetőségeket tervez a központjában. A városi tanács nem támogatta a magán-sza­badidőközpont megnyitását, végül a képviselők többsége is ellene szavazott. A képviselők egy későbbi ülésen szeretnének visszatérni még erre a témára. A lévai ülésen szó volt a kul­turális utalványokról, hogy a 6568 lévai alap- és középiskolás tanulótól ilyen módon 190 ezer eurós bevételre tehetnének szert a szabadidőközpontok. A képviselők azonban rámutat­tak, hogy az utalványokat más területen is fel lehet használni. Az Európai Unióból származó pénznek köszönhetően biztonságosabbak a szlovákiai utak Naša cesta k cieľu A várva várt tavaszi felmelegedéssel együtt fejezik be az útkarbantartók 376 km I. osztályú út modernizációját. Az Eperjesi, Kassai, Nagyszombati és Nyitrai kerület I. osztályú útjai biztonsági kockázatainak csökkentését érintő projektek részeként fejezték be március elején a főutak 74 kritikusan balesetveszélyes szakaszán az építési munkálatokat. A Biztonsági kockázatok csökkentése projekt keretén belül, melyet a Közlekedés Operatív Program (OPD) révén finanszíroznak, hamarosan modernizálják az Eperjesi és Kassai kerület I. osztályú útjainak 189 km teljes hosszúságú 44 szakaszát. További 143 km-en, 30 balesetveszélyes I. osztályú útszakaszt modernizálnak majd hasonló projekt keretén belül a Nagyszombati és Nyitrai kerületben. Jelenleg a Szlovák Útkarbantartó Vállalat a Besztercebányai kerületben a főutak 11 kockázatos szakaszát rekonstruálja állami költségvetésből, 43 km teljes úthosszon. Idén nyárig 376 km I. osztályú utat újítanak fel Szlovákiában. Ahogy azt Ján Počiatek, közlekedésügyi miniszter mondta, az említett szakaszok Európai Uniós finanszírozását sikerült a Közlekedési Minisztérium hatalmas erőfeszítéseinek köszönhetően megmenteni, mivel a Közlekedés Operatív Program irányító szerveként többször is tárgyalt a projekt létjogosultságáról az Európai Komisszióval Brüsszelben. Az Európai Komissziő nyomatékosan ajánlotta hasonló projektek betervezését a Zsolnai, Trencséni és Besztercebányai kerületekben is. A jogosultság feltételei teljesítésének célja mellett elengedhetetlen, hogy a projektekbe a modern biztonsági előírásokat belefoglalják, ilyenek például az úttest kiszélesítése, a letérő melléksávok, járdák a kerékpárosok részére, gyalogosátkelők, körforgalmak és mások. Azon szakaszokhoz, melyeket átadásig a Szlovák Útkarbantartó Vállalat készít el, hozzá lett téve egy ún. georács, mely növeü az úttest teherbíró képességét és meggátolja a zökkenők keletkezését. ■ Az említett I. osztályú utak biztonsági kockázatának csökkentését érintő projektek a OPD 5.2 rendelkezésének keretébe esnek, mely az I. osztályú utak alacsonyabb osztályú úthálózatának modernizációjával foglalkozik. A projektek kiválasztásának fontos kritériuma, hogy a projekt megvalósítása után növekedjen a közlekedés biztonsága. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap által nyújtott segítség alapján az európai befektetési alapok aktuális programidejében épült fel a Poprád- Kézsmárk összekötő út első szakasza, Nagyszombat északi kerülőútja, vagy fejeződött be a galántai kerülőút második szakasza. Jelenleg a csadcai és eperjesi városi kerülőút, a trencséni közúti híd, a zólyomi többszintű közlekedési csomópont, Alsókubin előtti pótsáv a lassú gépkocsik részére, vagy a Mníšek nad Poprad- tól a lengyel határhoz tartó út, a galántai kerülőút harmadik szakaszának építése folyik. 2015-ig az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával együtt közös finanszírozással készül majd el a Felső-zempléni út, a breznói kerülőút, a Ružová osada melletti út, Tisovec és Ördög katlan közötti út. A Közlekedés Operatív Program keretén belüli támogatásnak köszönhetően csökken a szlovákiai utakon a kritikusan balesetveszélyes szakaszok száma, így az utak biztonságosabbá válnak a sofőrök és a gyalogosok számára is. A OPD a projekttámogatások tervezetét mutatja be, melyek nemcsak a közlekedés, hanem a közgazdaság szempontjábólisjelentősek.Apénz célirányosan azokba a régiókba áramlik, amelyeknek a legnagyobb szükségük van rá. Az operációs program fő célja a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a tömegközlekedés fejlesztése a Szlovák Köztársaságban. 2007-ben az Európai Komisszió 2007-től 2013-ig hagyta jóvá a OPD-t, mindemellett az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Kohéziós Alap pénzeszközeiből 3,2 milliárd eurót különített el erre a programra. A 2007-2013-as kohéziós politika keretén belül ez a 30%-át teszi ki az EU Szlovákia részére elkülönített befektetéseinek. A OPD irányító szerve a Szlovák Köztársaság Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztériuma. www.opd.sk Projekt technickej pomoci OPD „Poskytovanie služieb informačnej kampane Operačného programu Doprava 2007 - 2013“ je spolufinancovaný z Európskeho fondu regionálneho rozvoja. EURÓPSKA ÚNIA Investícia do Vašej budúcnosti REI30238 hogy az ügyészség óvása miatt és jogérvényesítés kapcsán ki- tolná. A lakosok álláspontját egy meglévő, működő struktú- fejtette: olyan megoldásra van képviselve Hodossy Péter úgy rát kell átrendezni. Hodossy szükség, amelyik ebben az ér- fogalmazott: ami hétvégen- Szabolcs (MKP) ajoggyakorlás dekelt felek egyikét sem gá- ként éjszaka az egyes városré-

Next

/
Thumbnails
Contents