Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-23 / 94. szám, kedd
4 Régió ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 23. www.ujszo.com A diákokat pályázat útján választották ki Madárles-hét a búcsi alapiskolában ÚJ SZÓ-ELŐZETES Búcs. A hét folyamán már hatodik alkalommal rendezik meg a búcsi Katona Mihály Alapiskolában a diákok körében igen nagy népszerűségnek örvendő, Madárles elnevezésű rendezvénysorozatot. „Mivel a tanulók részéről nagy az érdeklődés, minden évben pályázat útján választjuk ki azt a 20-25 gyereket, akik részt vehetnek a madármegfigyeléseken - tájékoztatta lapunkat Győző Andrea igazgató. - A pályázatra plakátokat készítettek, fecskefészkeket számláltak, bemutatót tartottak, és más hasonló feladatokat oldottak meg a diákok, idén több mint ötven pályamunka érkezett.” A hét folyamán számos olyan programot is szerveznek, amelybe az iskola többi diákja és a falubeliek is bekapcsolódnak: tegnap közös hulladékgyűjtés volt a községben a Föld Napja alkalmából, kiállítás nyílt a tanulók munkáiból, továbbá naponta ornitológusok és szaktanárok érdekes előadásait hallgathatják meg az érdeklődők. Gúgh János a gólyák utazásáról, Katona Mihály Búcs madárvilágáról és érdekes madarairól, Bucz Veronika a fecskék éve apropóján a fecskék gyűrűzéséről, Kovács Károly az égi vándorokról, Sándor Csaba a ragadozó madarakról tart előadást, de vendégül látják a televízióból ismert, szlovákiai származású meteorológust, Reisz Andrást is. „Minden évben csillagászati megfigyeléseket is végzünk helyi amatőr csillagászok közreműködésével, így lesz ez most is. Ehhez a témához kapcsolódóan Nagy László esztergomi fizikatanár a betlehemi csillagról ad elő” - mondta az igazgatónő. A gazdag program pénteken versennyel zárul, (vkm) RENDŐRSÉGI NAPLO Elégett 850 bála szalma Jemye (Jarovnice), Égő szalmakazalhoz riasztották a tűzoltókat a kisszebeni járásbeli községben. Összesen 850 bála égett el. A helyi földműves-szövetkezet kára 7000 euróra tehető. A rendőrség rongálás gyanújával indított eljárást. (SITA) Üzent a tulajdonosnak a tolvaj Bukovinka. A bosszúság mellé még egy arcátlan üzenetet is hagyott a meglopott háztulajdonosnak egy tolvaj a lőcsei j árás- beli Bukovinka községben. A ház falára a „Jól ment a lopás. Pe- ched van. F...!” feliratot mázolta. A házból szerszámokat, LCD TV-t, DVD-lejátszót, trófeákat, 10 kg húst és 10 liter házi pálinkát vittek el. A tulajdonos kára 3600 euróra tehető. (SITA) Gázolajat loptak a hajókból Bős. Gázolajjal üzletelő banda tagjaira csapott le a rendőrség. A csoport tagjai külföldi hajókból szivattyúzták ki az olajat, majd eladták. A hajósokkal két nő, D. Szüvia és K. Hajnalka tartotta a kapcsolatot. Ók egyeztettek a szivattyúzás helyéről, idejéről, és az árról. Az információkat F. Barnabásnak továbbították, aki a vízerőmű diszpécserszolgálatánál dolgozott. Egy-egy alkalommal a banda akár 20 ezer eu- rós haszonra is szert tehetett. A rendőrök a házkutatás során 31 mobütelefont és SÍM kártyát, 22 500 euró készpénzt, 34 ezer liter gázolajt, négyezer liter motorbenzint, tíz szivattyút, egy tartálykocsivá alakított autóbuszt, 200 méter csövet és egy tűzoltóhajót foglaltak le. (SITA) AJANLO Április 24. (szerda) Szene - 19.00: Ing. Ján Nagymagyar-9.45: A be- Maglocký előadása a Szenei tyárokígy éltek, úgy éltek... Városi Múzeumban. A - a Kuttyomfitty Társulat Mennyire nem ismerjük a fá- műsora a művelődési köz- kát? című előadás témája a pontban, (ú) díszkertészet, (va) Az idei téli szezonban 80 százalékkal több szóróanyag fogyott, mint az azt megelőzőben Megkezdték az utak javítását Kassa megyében Kassa. Elkezdődött a megye útjainak helyreállítása. Az interneten is követni lehet, hogy Kassa megye útjainak éppen melyik szakaszán folynak felújítások. Megközelítőleg 80 ezer négyzetméternyi útszakaszt kell kijavítani. MARSOVSZKY MIKLÓS Azt, hogy éppen hol folynak a munkálatok, a megyei útkezelők honlapjáról (www.scksk.sk) lehet megtudni. Zuzana Bobríko- vá, a Kassa Megyei Önkormányzat szóvivőjének tájékoztatójából kiderül, 20 ezer négyzetméternyi útszakaszt beszállító cégek javítanak ki, melyek már a hét végéig elkészülhetnek a munkálatokkal. Az útkezelő részleg munkatársai is kiveszik a részüket a munkából. „Elsőbbséget élveznek a legforgalmasabb és legveszélyesebb útszakaszok” - nyilatkozott Zuzana Fejesová, az útkezelő részleg igazgatóhelyettese, aki elmondta, saját költségvetésükből 1,25 millió eurót szánnak a javításokra. Ezek összköltsége az előzetes becslések szerint megközelíti a 3 millió eurót. 1,1 millió eurót a kormány hagyott jóvá abból a 8 milliós csomagból, amit útfelújításra különített el. Kassa megye a harmadik legnagyobb összeget kapta a csomagból. „Ez után a tél után nem csak rengeteg kátyú keletkezett, sok helyen leváltak az útszegélyek, több földcsuszamlás történt, és több helyen megrongálódtak az átereszek. Az útfelújításon túl el kell takarítani az utakon maradt szóróanyagot, amelyből idén 80 százalékkal többet használtunk el, mint tavaly” - tette hozzá Fejesová. A tájékoztató szerint az utakban egyrészt a változékony időjárás, másrészt a megnövekedett forgalom és a teherforgalom okozott komoly károkat. , A regionális utakat lényegesen kisebb forgalomra tervezték és építették. Nem számoltak ekkora teherforgalommal és az ezzel járó megterheléssel. Negatív hatással volt az útdíjrendszer bevezetése is, mivel a főbb szakaszok fizetőssé tétele után a regionális utakon jelentősen megemelkedett a 3,5 tonna felettijárművek száma. A sofőrök keresik a lehetőségeket, hogyan tudnák megkerülni a rendszert.” Az aktivistákat megdöbbentette a Duna-parton összegyűjtött szemét mennyisége Várostakarítás a Föld napja alkalmából GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Több tonnányi szemetet gyűjtöttek össze azok az aktivisták, akik a hétvégén csatlakoztak ahhoz a felhíváshoz, amelyet a városháza tett közzé a Föld napja alkalmából. Párkányban péntektől vasárnapig iskolások, a városi intézmények dolgozói és a lakók gyűjtötték a hulladékot városszerte. Pénteken a Párkányi Szak- középiskola, a Magán Kereskedelmi Akadémia, a speciális iskola és a szlovák tam'tási nyelvű alapiskola is bekapcsolódott a városszépítő akcióba. Hozzájuk hasonlóan a könyvtár dolgozói, a városháza alkalmazottai és a helyi sportegyesület tagjai is gumikesztyűt húztak, és a város különböző pontjain gyűjtötték a hulladékot. A legmegdöbbentőbb látványról azok számoltak be, akik a Duna töltését takarították. „Az egykori kompkikötőtől a papírgyárig tartó szakaszon az elnyűtt ruhadaraboktól kezdve a matracokon és az építési hulladékon keresztül rengeteg papír-, fém- és műanyag hulladékot gyűjtöttünk össze. Egyes partszakaszokon a tavasz beköszönte után hajléktalanok vernek tanyát. Rengeteg szemetet hagynak maguk után, szükségletüket is itt végzik. Felháborító volt, hogy míg mi a szemetet gyűjtöttük, ők a hasukat süt- tették” - mondták az aktivisták. A város a téli hónapokban átmeneti szállást és melegedőt biztosít a hajléktalanoknak, de tavasztól őszig a Duna-parton tartózkodnak. „Tudunk erről a problémáról, de hivatalos panaszt vagy bejelentést ezzel kapcsolatban még nem kaptunk. Amíg nem sértenek törvényt, a rendőrség tehetetlen” - mondta lapunknak Bohumír Horban, a párkányi rendőrség parancsnoka. A Föld napja alkalmából az alapiskolák harmadikos és negyedikes tanulói előadáson vehettek részt a városi könyvtárban, ahol Medveď Matej köbölkúti természet- védő számolt be tevékenységükről, tapasztalataikról. Holnap a könyvtár szervezésében esztergomi természet- védők tartanak szakelőadást a környezetvédelemről a városi művelődési központban. „Az akcióval szeretnénk hagyományt teremteni. Idén közel ötszáz diák és kétszáznál több felnőtt csatlakozott a városszépítő akcióhoz. Bízom benne, hogy jövőre ennél is többen leszünk” - mondta Miroslav Šafranko, a városháza illetékes osztályának vezetője. Idén másodszor történt szerencsétlenség a kerületben, márciusban a Vágba zuhant egy légi jármű Nem tudni, miért zuhant le a helikopter ÚJ SZÓ-HÍR Nagyszombat. Vasárnap délelőtt lezuhant egy kétszemélyes helikopter a nagyszombati repülőtér közelében. A pilóta a helyszínen életét vesztette, utasát helikopterrel szállították a pozsonyi kórházba. A helikoptert egy 56 éves galgóci férfi vezette. Utastársa - egy 53 éves szenei férfi - többszörös sérüléseket szenvedett, állapota stabil - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Zuzana Turčoková, az ATE Helikopteres mentőszolgálat tagja. Ä baleset okait a rendőrség vizsgálja, halálokozás vádjával indítottak eljárást - tájékoztatott Michal Hanus, a Nagyszombat Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője. A tűzoltókat délelőtt háromnegyed tizenegykor riasztották. ,Á helyszínre érkezve megállapították, hogy egy ultrakönnyű kétszemélyes helikopter zuhant le. Egy ember súlyosan megsérült, egy meghalt” - tájékoztatott Martin Fullajtár, a Nagyszombat Megyei Tűzoltóparancsnokság szóvivője. A tűzoltók biztosították a helyszínt, lekapcsolták az akkumulátort, hogy megelőzzék a gép kigyulladását. Ä gép roncsainak elszállításánál a Pole önkéntes mentőszolgálat segített. A helikoptert három órakor távolították el a helyszínről. Idén ez volt a második hasonló szerencsétlenség a megyében. Március elején Szerednél zuhant egy helikopter a Vágba. A szerencsétlenség okait még vizsgálja a rendőrség, feltételezhető, hogy a püóta felelőtlensége miatt következett be a tragédia. A márciusi balesetben meghalt egy 14 éves gyerek, a pilóta fia. (béva) A pilóta meghalt, utastársa súlyosan megsérült (Képarchívum) Nem csak a kátyúk okoznak gondot (Ján Krošlák felvétele)