Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-19 / 91. szám, péntek

18 POPKULTÚRA ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 19. www.ujszo.com Ozzy és Sharon válik? Az Osbourne-házaspár válik. Hétfőn ezzel a hírrel állt elő a megbízhatóság­gal abszolút nem vádolha­tó The Sun brit bulvárlap, és ugyan az érintettekhez közel állók tagadták a dolgot, úgy látszik, itt is igaz a nem zörög a haraszt mondás. Ozzy ugyanis sa­ját Facebook-profilján nemrég bevallotta, hogy az elmúlt másfél évben új­ra ivott és drogozott, és bocsánatot kért mindenki­től. Ozzy jelenleg a régóta ígért új Black Sabbath-al- bum dalain dolgozik, és néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta, nagyon fur­csa józanul és tisztán da­lokat írni. (lg) Elhunyt a Deftones-tag Chi Cheng basszusgitá­ros 42 évesen hunyt el, négy és fél évvel azután, hogy 2008-ban autóbal­esetet szenvedett. Kómá­ba esett, majd lassan ja­vulni kezdett az állapota. Bár tudatát nem nyerte vissza teljesen, már képes volt mozgatni a karját és a lábát. Április s 14-én a sürgősségi osztályra kel­lett szállítani, ahol a szíve hirtelen megállt. Chi Cheng nem sokkal a Def- tones megalakulása után, 1988-ban lépett be a ze­nekarba, amely a nu me- tal-hullámmal lett igazán sikeres. Később maguk' mögött hagyták a szőkébb műfaji kereteket, és sikerült megtalálniuk a saját hangjukat. A Defto- nesban Chi Cheng helyére a baleset után a Quick­sand tagja, Sergio Vega lépett, két lemezt is készí­tettek vele. (quart.hu) Feléledt az Európa Kiadó Az nyolcvanas évek egyik legjelentősebb ma­gyar underground zene­kara, az Európa Kiadó hu­szonegy év után új lemezt készül kiadni. A legutób­bi, új dalokat tartalmazó albumuk 1992-ben jelent meg Love Love '92 cím­mel, a zenekar azóta a ré­gi, legendás dalokkal koncertezik időnként. Az új lemezanyagot némileg megfiatalodott tagság ké­szíti. Az évek óta Ausztrá­liában élő Kiss László he­lyett Fülöp Bence (Kami­kaze Scotsmen, The Pos­ter Boy) lett a basszusgi­táros, míg Varga Orsolya billentyűst Darvas Bene­dek (Vasárnapi Gyere­kek) váltotta fel. Rajtuk kívül Menyhárt Jenő frontember, Kirschner Pé­ter, Másik János és Gyen­ge Lajos alkotja az Európa Kiadót, (quart.hu) PSY, az egyslágeres sztár (Képarchívum' PSY új dala, a Gentleman az első napokban aratott, de látszik már a lejtő Lezárt sztori folytatása A Vasladyt sok brit zenész dalban is kritizálta Thatcher a slágerlistán ÖSSZEFOGLALÓ Nem minden alakult úgy, ahogy azt tavaly októ­berben megjövendöl­tem. A Gangnam Style korántsem lett az új év­ezred eddigi legsikere­sebb dala, még csak 2012 legsikeresebbje sem. Bár ez nézőpont kérdése. PUHA JÓZSEF Mentségemre szolgál, hogy a dél-koreai PSY slágere és a hozzá tartozó tánc, a suta lo­vaglás olyan erővel robbant be a köztudatba, amire korábban nem volt példa. A YouTube-on a Gangnam Style videoklipje az eddigi legnézettebb klip, teg­nap estig 1 milliárd 536 millió 900 ezerszer nézték meg. Ha ebből indulunk ki, a szerze­ményt nevezhetjük akár a ze­netörténet legsikeresebb dalá­nak is. De nem szabad csak eb­ből kiindulni. A slágerlistákon jól szere­pelt: a német rangsort két, a britet egy hétig vezette, az amerikaiban hét hétig állt ug­rásra készen az ezüstérmes pozícióban. A rádió azonban nem játszotta ronggyá. Pedig az úgynevezett egynyári sláge­reknek ez a sorsuk. A Gang­nam Style csak elvétve volt hallható, a legtöbb rádióállo­más a rotációjába nem merte besorolni. 2013 tavaszán a Gangnam Style már a könnyűzene ciki kategóriáját gazdagítja. Az ilyen slágereknél ez elkerülhe­tetlen, egy idő után idegesítővé válnak. Sok példa van rá. Ma már megmosolyogjuk, ha nagyritkán felcsendül a Coco Jamboo (Mr. President), a Ma- carena (Los del Rio) vagy a Ketchup Song (Las Ketchup), nem értjük, miért rajongtunk értük annyira. Nem véletlen, hogy ezeket a dalokat csak hé­be-hóba sugározza a rádió - bi­zonyított tény, hogy ma már annyira idegesítőek, ha fel­csendülnek, sokan más állo­mást választanak. Ismét PSY-tól hangosak a zenei hírek. Csinnadrattával múlt szombaton debütált a szóban forgó videomegosztó portálon a Gentleman című új­donságának klipje. Az első hu­szonnégy órában húszmülió megtekintést ért el, ezzel re­kord született. Negyven óra alatt több mint ötvenmillióan nézték meg, tegnap este 146 milliónál járt. Többen arról be­szélnek, hogy lám, az előadó nem marad egyslágeres sztár. Nincs igazuk. A Gentleman robbanását, gyors sikerét a Gangnam Style alapozta meg. Már most biztosra vehető, hogy népszerűsége nemsokára csök­ken. Ráadásul ahhoz, hogy a dal slágerré váljon, nem elég a csodás videomegosztós ered­mény. A Gentlemant még annyit sem játssza majd a rá­dió, mint az elődjét. Annál sok­kal gyengébb. Szóval PSY csak a Gangnam Style révén marad meg az em­lékezetünkben. A közönség túlnyomó többsége néhány év múlva már nem fog emlékezni arra, hogy volt egy Gentleman is. A következőkre - ha lesznek - meg végképp nem. Hacsak valami csoda nem történik. Margaret Thatcher halála óta szinte naponta jelennek meg a politikusnőhöz kötődő zenei hí­rek Nagy-Britanniában. Most éppen azt sikerült elérniük a megátalkodott Thatcher-elle- neseknek, hogy az Óz, a csodák csodájában hallható Ding Dong! The Witch Is Dead (Ding dong, a boszorkány halott) című dalocska felkerült a BBC Radio 1 tízes toplistájába. A harmadik helyen tanyázó dal dilemma elé állította a szerkesz­tőket, akik alapvetően elítélik Thatcher halálának ízléstelen ünneplését, ám a cenzúrát sem tartják elfogadhatónak. Ezért a teljes dal helyett egy rövid rész­letet játszanak csak le, és mellé rövid történelemleckét tarta­nak a fiatal hallgatóknak arról, miért került be a friss slágerek­kel foglalkozó műsorba egy '30-as évekbeli szerzemény. A Vaslady 1979-es miniszter- elnöki beiktatása pont arra az időszakra esett, amikor a brit punk a csúcson volt, többek kö­zött azokkal a dalokkal, ame­lyekben a politikusnő halálát vizionálták a zenészek. That­cher Paul McCartneytól Sinéad O'Connorön át a Pink Floydig megannyi zenészből képes volt kihozni a vadállatot. Rengeteg olyan dal létezik, amelyben az előadók legalább egy mondat erejéig keményen támadják a politikusnőt. Thatchert azért sem szeret­ték sokan, mert az állami cégek privatizációjával pont azt a munkásosztályt sújtotta legin­kább a munkanélküliség, ami­ből a '70-es években elindult a brit punk. Ráadásul megszorító intézkedései sok helyen érintet­ték a kultúrát és magát a zenét is. Ezzel a Vaslady egy nagy cél­táblát rajzolt magára. Az első komolyabb őt támadó szerzemények érdekes módon nem a punkoktól jöttek, hanem a ska zenekaroktól. A Specials, a Beat, Captain SKA, de még a popreggae-ben utazó UB40 is kikezdte a miniszterelnöknőt, ezek közül kétségtelenül a Spe­cials Ghost Townja a leghíre­sebb dal, amely anno három hé­tig trónolt a brit slágerlista élén. A Vaslady olyan hatással volt Nagy-Britannia zenei életére, hogy több formáció kifejezetten „miatta” jött létre. Ilyenek pél­dául a Thatcher on Add vagy Red Wedge. Ez utóbbi zenekar nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint az ellenzéki politika megismertetése a fiatalokkal egy turné keretem belül, hogy a '87-es választásokon megaka­dályozzák Thatcher és a kon­zervatívak győzelmét. Ez végül nem sikerült, pedig olyan sztá­rok alkották a zenei-politikai projektet, mint Billy Bragg vagy Paul Weller és egyes fellépése­ken a Madness, a Smiths és El­vis Costello is együtt zenélt ve­lük. (lgjuk) Három hétig vezette a brit és az amerikai listát a The 20/20 Experience A politikusnő és a boszorkány (Képarchívum) A kör címmel musical készült EDDA-dalokból A gonosz elleni küzdelem Pataky Attilával Az év eddigi legnépszerűbb albuma ÖSSZEFOGLALÓ Mifelénk négy hete került forgalomba, az Egyesült Ki­rályságban március 18-tól, Észak-Amerikában március 19-től kapható Justin Timber- lake harmadik stúdiólemeze, a The 20/20 Experience. Az amerikai piacon máris 2013 eddigi legkelendőbb albuma. Az amerikai eladási rangsort, akárcsak a britet, három hétig vezette. Az USA-ban három hét alatt 1 millió 425 ezer példányt ad­tak el a lemezből. Ä megjelenés hetében 968 ezer, március 25. és március 31. között 318 ezer, április 1. és április 7. között 139 ezer példány fogyott el belőle. A legnépszerűbb hanghordo­zók idei amerikai listájának második helyén a londoni Mumford & Sons zenekar a Grammy Awardson az év al­bumának kikiáltott második stúdiólemeze, a szeptember­ben kiadott Babel található. A The 20/20 Experience-ből az Egyesült Királyságban az el­ső héten 105 888 (listavezető­ből idén az eddigi legtöbb egy hét alatt), a másodikon 56147, a harmadikon 26 242 (listave­zetőből idén az eddigi legkeve­sebb egy hét alatt) példány fo­gyott el. A brit és az amerikai album­eladási listán is a Tennessee ál­lambeli Paramore nevű rock­együttes vette át a vezetést a Paramore című negyedik stú­diólemezével. Az 1981. január 31-én Mem­phisben született Justin Tim- berlake albumáról a Jay-Z-vel készített Suit & Tie után jelen­leg a Mirrors hódít, amely há­rom hétig tanyázott a brit dal­lista csúcsán, (puha) JUHÁSZ KATALIN Május 18-án mutatják be A kör című EDDA-musicalt. Ora­vec János forgatókönyvíró a le­gendás Edda Művek 26 slágeré­re fűzött fel egy történetet, a szereplők listája pedig igazán ü- lusztris, mások mellett szerepel benne Pintér Tibor, Tunyogi Bernadett, Koós Réka, Janza Kata, Makrai Pál. „Az életünk egy kör, amely egyszer bezárul, de addig min­den pülanatát élvezni kell. A musical szereplői menekülve a társadalmi problémák és fe­szültségek elől a szerelemben, a szabadságban és a rockban keresnek menedéket, boldog­ságot. A történet egy külvárosi mese, ahol főhősünk egy sze­relmi csalódás miatt elindul a nagyvilágba, abban bízva, hogy megtalálja amit keres: az igazi szerelmet, a sikert és a boldogságot. De nemcsak jó barátok, hanem „rosszak“ is ke­resztezik útját. Vajon a hit és a szerelem elég erőt adnak-e ne­ki, hogy győzedelmeskedni tudjon a gonosz elleni küzde­lemben. Te, mindennap dönt- hetsz jó és rossz között!” - áll a hivatalos ismertetőben. Pataky Attila a megvalósí­táshoz a Pintér Tibor által veze­tett Sziget Színház társulatát választotta, a rendező szintén Pintér Tibor. Május 18-tól a budapesti RaM Colosseumban látható az musical, majd nyár végén Miskolcon. Szeptember­ben 2 éves turné veszi kezdetét, amelynek állomásai között ha­táron túli magyar települések is szerepelnek, úgyhogy várható­an tájainkra is elér a musical.

Next

/
Thumbnails
Contents