Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-16 / 88. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 16. Keddi faggató 17 Both Péter: Itt nem ideológiákat kell gyártani, hanem fellépni a közbiztonság, a közúti fegyelem érdekében, a szervezett gazdasági bűnözés ellen A rendőrnek mindig igaza van? (Somogyi Tibor felvétele Végigjárta a ranglétra több fokozatát, több szakterü­leten is dolgozott. Volt, zsaruzsargonban szólva, kisrendőr, később az or­szágos rendőr-főkapitány­ság szervezett bűnözés el­leni, illetve tanúvédelmi osztályán is. Immár nyolc éve járási főrendőr. Hiva­talosan: Both Péter alezre­des, a Rendőri Testület Dunaszerdahelyi Járási Igazgatóságának rendőr- kapitánya. MIKLÓSI PÉTER Rövidre nyírt és sötét hajú, fesztelen, a 41. életévében járó férfi. Olyasvalaki, akinek talán nincs is magánélete. Mindig tudják, hol elérhető. Nem rej­tőzhet el; tán még azt is beje­lenti, ha a feleségével és három gyermekével vacsorára megy. Vagy esetleg moziba, színházi előadásra. Nyilván éjjel is gyakran fölébresztik. Egyjárási rendőrkapitányt a nap bárme­lyik órájában telefonon azon­nal meg kell találni. Aközben is, hogy a riporter ott időzik ná­la, többször megszólal a tele­fonja. Ritka gráciája a sorsnak, hogy én tehetek föl kérdéseket egy rendőrtisztnek. Essünk túl rögvest a kulcs­kérdések egyikén: ismeri a szólást, miszerint a postás, a rendőr meg a vasutas az, aki­nek mindig igaza van? A kérdés, legalábbis így felté­ve, erősen megtévesztő. Mindig egy-egy adott helyzeten múlik, hogy valójában mi az igaz, kinél az igazság. Természetesen, a rendőr szintén tévedhet, s amennyiben megesik az ilyes­mi, az a korrekt, ha ezt beisme­ri. Sőt, indokolt esetben még el­nézést is kér. Ez velejárója a be­csületes, határozott, szakmai­lag alkalmas, udvarias rendőri magatartásnak. Ugyanakkor - indokolt helyzetben - jogos és elkerülhetetlen a magabiztos, szakszerű intézkedés, a törvény bötűjével összhangban álló fel­lépés. Én mindig arra kérem be­osztottjaimat, hogy rendvé­delmi hatóságként éppen úgy lépjenek fel és intézkedjenek, ahogy ezt fordított helyzetben ők is elvárnák. Még a ’89 előtti idők vétke, hogy akadnak bizony rend­őrök, akik úgy hiszik: az át­lagpolgár szolgálja a rendőr­séget - és nem fordítva? Sajnos, az országos rendőri állomány egészében tényleg máig akadnak kollégák, akik a törvény szigorát sajátosan ér­telmezve, holmiféle felsőbb- rendűségi tévhitben élnek, bár ez a kivagyi szemléletmód fo­kozatosan eltűnőben van. Ezt igazolja, hogy a lakosságtól há­lából manapság azért már el­ismerő dicséreteket is kapunk. Lehet a rendőri munka emberi arculatú? A polgárral szemben rendes és tisztelet­tudó, viszont a bűntettel s annak elkövetőjével szem­ben mindenkor kemény? Gondolom, a megfelelő vá­laszt az arany középútban ér­demes keresni. A mi dolgunk, hogy a rendőrség - alapvető küldetéséből eredően - a tör­vények betartásának, betarta­tásának szigorú, ha pedig szük­séges, hát erélyes őre, a bűn- megelőzés aktív szereplője le­gyen, nem pediglen az, , hogy hatóságként elnézően túllép­jünk a törvény- és jogsértések különböző formáin. A minden­napokban ezért fontos, hogy a közrendőrtől a forgalmistán vagy a vizsgálótiszten át a rendőrség hatáskörébe tartozó okmányirodában dolgozóig mindenki korrekten, határo­zottan, de előzékenyen végez­ze a feladatait. Persze, a kér­désben jelzett emberi arculatú jó viszonyhoz bizonyos fokú kölcsönösség kívánatik, hiszen az sem titok, hogy az emberek könnyen vannak előítéletekkel a rendőrökkel szemben. So­kakban, talán még tudat alatt, annak emléke él, hogy a rend­őrség egy diktatórikus rendszer védőbástyája, s szerintük ezért szinte kizárólag az egyszerű polgár piszkálására összponto­sítja erejét. Alezredes úr, saját tapasz­talataim mondatják velem, hogy a „rendvédelmi közeg” nemigen kedveli, ha egy ma­gamfajta civil, úgymond, szemmagasságban beszél ve­le: vélt vagy valós igaza mel­lett érvelve! Nézze, hogy ezt a tónust a rendőr miként ítéli meg, az fő­ként az ő habitusán múlik. Egy határozott kolléga, aki tisztá­ban van a törvény szabta lehe­tőségeivel - a körülmények, a helyszín, az időpont, a szóban forgó eset motivációja figye­lembe vételével - és helyzetíté­lete helyességének meggyőző tudatában illemtudóan visel­kedik, azt a rendőrt sohasem zavarhatja, ha a vele szemben „szemmagasságban” védekező civil személy magabiztos fel­lépésű. Elfogadom, hogy az önök napi munkájában a szolgá­lunk és védünk elve érvénye­sül. Az emberek zöme még­sem tudja nyílt szívvel meg­szeretni a zsarukat. Eltű­nődött már ennek miértjén? Talán az egyenruha teszi az embereket távolságtartóvá. Esetleg egy kellemetlen él­mény alapján általánosítanak. Ilyenkor nehéz visszanyerni a rokonszenvet. Olyat kérdeznék, amire ha nem akar, nem válaszol: mi­képpen csinálja, hogy kor­mányok jönnek-mennek, ve­lük a kerületi rendőrkapitá­nyoktól fölfelé rendre az újabb meg újabb vezetés - ön viszont már jó pár esztendeje a helyén maradhatott. Erre nem az én tisztem vála­szolni. Esetleg csak annyit mondhatok, mindig annak híve voltam, hogy amit csinálok, azt teljes odafigyeléssel, erőbedo­bással, tudásom javát nyújtva tegyem. A becsülettel végzett munka híve vagyok, szerintem pusztán félgőzzel kár belefogni bármibe is. Viszont azt őszin­tén, érzelgősség nélkül állítha­tom, hálás vagyok a sorsnak, hogy éppen itt, szőkébb szülő­földem környékén teljesíthetek szolgálatot. Hogy járási kapi­tányként ennek a régiónak biz­tonsága van rám bízva. Alezredesi rangban nem kevesli, hogy ön csupán egy az ország sok járási rendőr- kapitánya közül? Tényleg nem. Egy kívülálló szemével valószínűleg a rang a legfontosabb, ám a mai rend­őrségi struktúrában a hatáskör a lényegesebb. Azzal pedig elé­gedettvagyok. Ugyanakkor az szintén benne lehet a pakliban, hogy aki rendőregyenruhát visel, azt esetleg Kipp-hopp más­hová helyezik. Természetesen, az embert akármikor érhetik jó és rossz meglepetések egyaránt. A rendőrség parancsnoki posztja­in sincsenek bérelt helyek. Egy rendőrfőnök, a szek­rénye alján, mindig gyűjti a papírdobozokat az esetleges költözéshez? Valóban előfordulhat, hogy akár egyik napról a másikra menni kell. Ami ma így van, az holnap vagy holnapután már a tegnapé lehet. Nem kívánok a zsaruzse­bekben turkálni, mégis érde­kelne, hogy fiatalon manap­ság érdemes-e fölcsapni rendőrnek? Szerintem igen. Nehéz, fele­lősségteljes és állandó kihívá­sokkal teli pálya, bár talán pont ebben rejlik a szépsége. Napon­ta új meg új helyzetek adód­nak, aki akarja, megtalálja hát itt a helyét. Ok nélkül nem is kételke­dem, ám akkor honnan az a rengeteg rendőrvicc? Azt hiszem, ebben a tekin­tetben szintén érdemes visszapillantani a múltba. Még a régi idők rendőrségére, csendőrségére gondolni. Ami­kor nem a rendőr szolgálat­készsége, tanult intelligenciája volt az elsődleges szempont, hanem sokkal inkább az, hogy minél jobban fitogtassa az ere­jét. A zokszót nem tűrő hatal­mát. így születtek azok a szi­tuációk, amelyek a rendőrvic­cekben köszöntek vissza. Akár a mai napig. Ellenben annak már a fele sem tréfa, hogy manapság nem ritka dolog korrupt rendőrökről hallani. Ön sze­rint az országos állomány hány százalékával lehet „megegyezni”? Százalékosításra nem mer­nék vállalkozni. Bár nem hin­ném, hogy a rendőr korrupttá válásának veszélye nagyobb vagy kisebb, mint az ebben a tekintetben az ország egészére vonatkoztatható. Elvégre az az egyén is korrupt, aki „meg­egyezést” kínál a rendőrnek! Es ez a köznapi fertő másutt is bő­ven jelen van, miért épp a rendőrség volna kivétel?! A rendőrséghez szegődő fiatal­emberek és a leendő rendőrnők szintén csak egy adott társa­dalmi légkörben, környezetben nőttek föl, ahol sem ők, sem a családjuk nem volt mentes a külvilág negatív hatásaitól. Pusztán attól, hogy valaki szol­gálati egyenruhát ölt, még nem válik ma született báránnyá. Az viszont már a mi dolgunk, hogy állományba lépésük első napjá­tól - saját hatáskörünkben - a lehető legszigorúbban fellép­jünk a korrupció ellen. A rend­őrség soraiban ma már mű­ködik az öntisztító folyamat, így aki a megvesztegethetősé­get jövedelemkiegészítésként űzi, az inkább előbb, mint utóbb, de okvetlenül lebukik. Az ön által irányított rend­őrkapitányságon gyakran kell ilyen kényes ügyekkel foglalkozni? Szerencsére egyre ritkáb­ban. Szemben mondjuk a kapi­tányi időszakom első éveivel. Elegendő volt a napi munkánk valamennyi területén fokozni az ellenőrzések szigorát. Manapság nem kell ahhoz felügyelőnek lenni, civilként is tudvalévő, hogy az alvilág rendre új munkamódszerek­kel kísérletezik. Feltehetőleg az ebben a tekintetben eléggé szeplős múltú dunaszerdahe­lyi körzetben is. Ismeri a trükköket? Persze. Bár azt szintén látni kell, hogy a már-már cégként, olajozottan működő szervezett bűnözés, illetve annak belső felépítettsége - amíg csak világ a világ - mindig új feladatok elé állítja majd a bűnüldöző szer­veket. Nekünk így az a célunk, hogy törvényes keretek között, a jogok és kötelességek tiszte­letben tartásával minél többet tudjunk ledolgozni a mi esetle­ges lépéshátrányunkból. Csupán a híreket követve úgy tűnik, hogy újabban al­szik a korábban elhíresült dunaszerdahelyi alvilág... Mert az utóbbi pár évben a gazdasági bűncselekmények kerültek a szervezett bűnözés fókuszába. Az alvilág rájött ar­ra, hogy a különféle erőszakos bűncselekmények, a kisembert sakkban tartó és korlátlannak hitt erődemonstráció a rendőr­ség fokozottabb aktivitását vonta, vonja maga után. Napja­inkban már egyre kevésbé for­dulnak elő maffiagyilkosságok, robbantásos merényletek. He­lyükbe a jóval finomabb mód­szerekkel járó gazdasági stiklik léptek, amelyek ráadásul busá- sabb hasznot hoznak. A pénz­mosás, a különböző adó-vissza- igénylések, a joghézagokat ki­használva az uniós pénzekkel való fekete bűvészkedés révén viszont már nemzetközi bűn­bandákról beszélhetünk. Az egykori nehéz fiúk alvilági ak­tivitásai mostanában ezeken a területeken keresendők. Ön sohasem fél? Nem mondhatnám. Bár őszintén szólva ezen még nem gondolkodtam el. Fegyver mindig van magá­nál? Nem. Csak a szükséges hely­zetekben. Egyébként a lőfegy­ver sem védi meg teljes bizton­sággal az embert, ha mások célpontjává válik. Használnia is kellett már a fegyverét? Önvédelmi célból szerencsé­re még nem. Fenyegetéskép­pen, egy elfogási művelet során viszont már kénytelen voltam kézbe venni. A szóéiban a rendőrnek, katonának, munkásőmek és a vadásznak volt fegyvere. Ma bárkinek. Ez mennyiben nehezíti a munkát? Szlovákiában egyelőre még nem jellemző a fegyvertartás „természetes” gyakorisága. Az más kérdés, hogy ez utóbbi, mint annyi minden egyéb, valószínűleg majd hozzánk is begyűrűzik. A törvényalkotók felelőssége ennek időben gátat vetni. Kompromittálni is akarták már? Többször és különbözőkép­pen próbálkoztak ezzel, de gyermeteg kísérletek voltak. Persze, nem árt résen lenni, hi­szen kapitányként úgyszólván mindenki előtt nyitva az ajtóm, sokakkal akad dolgom. Minő hatással van a nyo­mozati és vizsgálati szervek­re, miszerint Szlovákiában az a módi, hogy az ügyészsé­gi vagy a bírósági szakasz­ban az önök hangyamunkája feltűnően gyakran „füstbe megy”... Szépítgetés nélkül mondha­tom, elkedvetlenítően. Egy-egy komolyabb ügy felderítése ugyanis olykor hosszú hónapok munkáját igényli. Mennyiben zavarja, hogy a mai napig nincs lezárva az évekkel ezelőtti, emlékezetes dunaszerdahelyi szurkolóve­rés? Ez a dolog túlnőtt a hatáskö­römön. Azt a bevetést az akkori országos rendőrfőkapitány he­lyettese vezette, ő irányította az ország minden részéből ér­kezett rendőröket. Én betekin­tést sem nyertem a kulisszák mögé. így csak privát vélemé­nyem van, amit viszont meg­tartok önmagámnak. Ezt csak azért firtattam, hogy rákérdezhessek; akad- nak-e kiégett percei, fásult napjai? Vannak jobb és rosszabb napjaim. Ez így természetes. Az élet alakítja a rendőrkapitá­nyok hétköznapjait is.

Next

/
Thumbnails
Contents