Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-16 / 88. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 16. www.ujszo.com RÖVIDEN Elmarad a rendezvény Pozsony. A Szlovákiai Magyar írók Társasága sajnálattal tudatja, hogy a Pozsonyi Magyar Intézetben április 18-ára tervezett Alapozók és reformerek találkozója váratlan esemény miatt elmarad. Újabb időpontról később tájékoztatják az érdeklődő közönséget, (k) Psy új klippel hódít Szöul. Nagy népszerűségnek örvend Psy dél-koreai rapper új, Gentleman című klipje a YouTube videomegosztó portálon: 40 óra alatt 51 millióan nézték meg. A megjelenés utáni első 24 órában már húszmillió megtekintést regisztráltak, ezzel új rekord született. (MTI) Himnuszt írtak az ABBA-tagok Stockholm. Az ABBA két férfi tagja, Benny Andersson és Björn Ulvaeus himnuszt írt a svédországi Malmőben rendezendő Eurovíziós Dalfesztiválra. A We Write the Story című dalban a svájci DJ és producer, Avicii is közreműködik. A himnusz május 18-án, a fináléban csendül fel először. (MTI) Hetven éves A kis herceg Párizs. Hetven éve, 1943-ban jelent meg Akis herceg, Antoine de Saint-Exupéry műve. A filozófiai mesét 270 nyelven olvassák és 145 millió példányban jelent meg világszerte. A Biblia után ez a legtöbb nyelvre lefordított könyv, és ma is évi mintegy 100 millió eurós forgalmat hoz, mivel továbbra is óriási példányszámban jelenik meg. (MTI) Határon Túli Magyar Színházak Szemléje Utazik A hentessegéd MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. Az idén is megrendezik a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjét a Thália Színházban: a rendezvényen május 15. és 19. között kilenc előadást láthat a budapesti közönség. Azért fontos egy ilyen típusú seregszemle, mert egyszerre jeleníti meg az egyetemes magyarságot, a magyar kultúrát és az egyes nemzetrészek sajátos értékeit, örökségét és kultúráját - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnökem. Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondta: a tavalyi szemléletből kiindulva ismét a színházak ajánlása alapján állították össze a programot. Az ötnapos rendezvényen öt nagyszínpadi produkció, három stúdió-előadás és egy előadóest látható. A Komáromi Jókai Színház A hentessegéd címmel Ladislav Ballek művének színpadi változatát játssza, a darabot Rastislav Ballek rendezte. A szemlét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészei nyitják meg Moliere A fösvény című művével, Bocsár- di László rendezésében. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miidós Társulata a Yorick Stúdióval közös előadását, Székely Csaba Bányavakság című darabját, Sebestyén Aba rendezését, a kézdivásárhelyi Városi Színház pedig Goldoni Bugrisok című művét, Balogh Attila rendezését mutatja be. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Szálinger Balázs Köztársaság című darabjával vesz részt a fesztiválon, a művet Telihay Péter állította színpadra. A stúdióelőadások között a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában Carole Fréchette Simon hét napja című darabja Vukosavljev Iván rendezésében látható, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata pedig Tasnádi István Tapasztalt asszony című művét játssza. A Yorick Stúdió Kocsis István A tér (monodráma Bolyai János hitéről, gyötrelméről és szerelmeiről) című művét mutatja be Török Viola rendezésében. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként Dsida Jenő-estet láthat a közönség „nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak” címmel Szugyiczky István rendezésében. ' ▲ A * i— k SZÓ S ZERDÁN! Csillag Sándor negyedi kovácsmester SZÜLŰFÖLD Mesterségek, mesterek C/D B] 2 KJ Ma van a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja Az elátkozott hajó 1939-ben Hamburgban 937, javarészt zsidó utas, köztük magyar származásúak szálltak fel a Havannába induló, St. Louis hajóra. Reménységgel telve indultak a pokolból a szabadság felé, de csalódniuk kellett: se Kuba, se később az USA nem fogadta be őket. A megoldhatatlan helyzetben többen öngyilkosok lettek. Az utasok tragédiáját filmen is feldolgozták. CSERMÁK ZOLTÁN Krénusz József, a New York-i Metropolitan Opera nézőtéri felügyelője sokáig együtt dolgozott a hajó két egykori utasával. A Holokauszt magyarországi áldozatainak az emléknapján az ő visszaemlékezésein keresztül idézzük fel a kataklizmát s a két munkatársa további sorsát. „2001. vízkeresztjén búcsúztam el több mint négy évtized után a Metropolitan Operától, s rá néhány napra a New York Times 2001. január 24. számában egy gyászjelentésen akadt meg a szemem, amelyben az opera Bob Brann jegyszedőt gyászolja. A kis hír elszomorított, s egy kedves munkatársammal, barátommal eltöltött évtizedek emlékeit idézte fel bennem. Bob Brann helyrevezetőként dolgozott a Met-ben, sokszor beszélgettünk életéről, s egy alkalommal elmondta, hogy 1939-ben ő is a hírhedt St. Louisról pillantotta meg először az Újvilágot. Ez az út a XX. századi történelem szomorú epizódja, az amerikai história sötét foltja. A reményvesztett tömeg visszaindult Európába, s a menekülteket hosszas tárgyalások után Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia és Belgium fogadta be. A szerencsétlenek hányattatása ugyan már az ötvenes években beszédtéma volt Amerikában, a nagyközönség mégis Gordon Thomas és Max Morgan-Witts regénye nyomán szembesült a múlttal. A könyvből készült Az elátkozottak utazása című film, amely a rémálomszerű heteket dokumen- tumszerűen dolgozza fel. Egy valós szereplő A film 1976-os premierjét páratlan érdeklődés előzte meg. Nagyon nehezen sikerült két jegyhez hozzájutnom, nem sokat tépelődtem, a másik belépőt Bobnak adtam. Már a bemutató helyszínválasztása is figyelemkeltő volt: a 86. utcában, a magyar-né- met-zsidónegyed szívében rendezték. Tömött széksorok mellett pótszékek sorakoztak, mi középtájon kaptunk helyet. Bob már az előadás elején hallgatag volt, s mikor oldalt pillantottam, láttam, hogy könny csillan a szemében. A film alatt percről percre újból átélte az egykori „nagy utazást”. A véA St. Louis hajón magyar származásúak is voltak (Képarchívum gén szótlanul távoztunk, s meghívásomra egy étterembe tértünk be, ahol az egykori utas váratlanul megnyílt. Beszélt a menekültek reménykedéséről, majd csalódásáról s a fiatal párról, akik valóban öngyilkosok lettek, amikor hátuk mögött eltűnt a Szabadságszobor. Említette a német kapitányt, aki mély empátiával élte át az üldözöttek szenvedését, a svéd Max von Sydow alakítása méltó volt a tiszt jelleméhez. Bobnak a bemutató életre szóló élményt jelentett, de a filmet soha többet nem nézte meg újra, sőt feleségét, Susant is lebeszélte a megtekintéséről. Bob családját korábban Bu- chenwaldba vitték, s neki sem voltak kétségei, hogy hamarosan rá is sor kerül. Áldozatok árán került fel az utaslistára, s a hajó visszatérte után Hollandia fogadta be. Hozzátartozói közül egyedül ő élte túl a háborút. Gyakran mesélt hollandiai magányáról, amikor család és remény nélkül próbált asszimilálódni. A bujdosás és az átélt szenvedések nyomán Bob a háború után elhagyta Európát, s többé nem tért vissza. A New York-i újrakezdés De New Yorkban sem kolbászból fonták a kerítést. Bob élete sokáig a 34. és a 42. utca között fekvő Garment Dist- rictben telt megfeszített munkával. Ez a városnegyed a XIX. század második felétől vált a textilkereskedelem központjává, s mind az eladók, mind pedig a vevők között sok volt a zsidó kereskedő. Gyakran idézik filmekben az utcák színes forgatagát, a felgöngyölt szöveteket, végeket szállító zötyögő kordákat, a nagy nyüzsgést. Jellemző, hogy a kerületben a jiddis volt a munkanyelv, amit Bob is jól beszélt. A gazdasági válságok a textilszakmát is gyakran érintették, s ezek nyomán keresett barátom „mellékállást”: így került jegyszedőnek a Met-be. Az akkori kétdolláros bér nem volt túl vonzó, de Bob otthonról hozott zeneszeretete is motiválta a választást. Elismert tagja lett az intézménynek, és amikor az Opera News magazin interjút készített vele, másoknak is büszkén mutogatta a cikket. Öntudatos volt, ha a program- füzetért borravalót kívántak adni, sohasem fogadta el. Ellenben, a törzsnézőknek köszönhetően, karácsonykor számos ajándékcsomag feküdt az asztalán. Noha kottát nem olvasott, nagyon ismerte a repertoárt. Csalhatatlan hallása volt. Rosszat sohasem mondott az énekesekről, ha valami nem tetszett neki, bal kézzel legyintett, s ebből tudhattuk, hogy élvezett már nívósabb interpretációt is. Ő volt az Usher No.l, az első számú jegyszedó-helyrevezető. Mindketten bevándorlók voltunk, s népeink jellegzetességeit karikírozva gyakran poén- kodtunk egymással. Amikor egy kollégánk is megpróbálta vele, galléron ragadta: meg ne próbáld még egyszer, ezt csak Józsefnek szabad! Az előadások között gyakran megfordult a Met-hez közel eső Chez Josephine bárban, ahol törzsvendégként nagy tisztelet övezte. Egyszer egy forgószél a bejárat előtt lekapta a fejéről kalapját, s négy pincér ugrott ki az ajtón, hogy üldözzék a fejfedőt. Később a kalap a bár központi helyét díszítette, s ma is ott van „Bob Brann’s hat” táblácskával. Amikor a negyvenéves szolgálat nyomán a 90-es évek elején a vezérigazgatótól átvette hűsége jutalmát, az ezüsttálat, az ünnepségen felkért, hogy mint jó barátja, mondjak néhány köszöntő szót: ,A Jóisten sokat adott és sokat kívánt Bob Brann- től - céloztam a múltra. - De a Teremtő tudta, hogy egyszer Amerika lesz a választott hazája, mert július 4-ére, a Függetlenség Napján született.” Egy másik túlélő Eric Schuller is kollégám volt. A sors iróniája, hogy Eric naponta dolgozott együtt Bobbal, de a múlt e szomorú szelete sohasem került szóba közöttük. Pedig sorsukban nagyon sok rokon vonás volt. Mindketten Brest-Litovszk környéki zsidó polgári családból származtak. Zenei érdeklődésük is innét való, a két család szalonjában a zsúrokon zenészek, költők fordultak meg. Kivételes műveltsége művészkörökben is jó ajánlólevél volt, például még ismerte Lilli Leh- mannt, a híres német szopránt, névrokonával, Lotte Lehman- nal pedig a családja volt jóban. Két kulturált európai Mindketten sokat meséltek nekem, a harmincas évek Európájáról. Eric és Bob életében a vallás nem játszott fontos szerepet. Az emancipált család tagjai németnek vallották magukat, s csak a zsidóüldözések nyomán szembesültek származásukkal. Eric hozzátartozói korábban Angliába menekültek, így a hajóút végén őt is a szigetország fogadta be. A háború után viszont Amerikát választotta új hazájául, de gyakran visszatért a ködös Albion- ba, családlátogatóba. Büszke volt európai származására. Mindig választékosán öltözött, az évtizedek alatt egyszer sem láttam zakó nélkül, s angol dandy módjára kizárólag csokornyakkendőt hordott. Szerette a képzőművészetet, gyakran szólt nekem, ha a Frick-gyűjteményben vagy a Metropolitan Múzeumban új kiállítás nyílt. Az impresszionista festőket kedvelte leginkább, de a hajózási múzeumban is talált olyan érdekességet, amiről hosszabban beszámolhatott. Az opera mellett a kamarazenét szerette, s gyakran járt jazz-klubokba. Kedvenc zeneszerzője Gustav Mahler volt. Nem volt olyan kulturális téma, amelyben ne lett volna otthon. Amikor a két ember tisztában lett közös múltjával, gyakran keresték egymás társaságát. Mindkettőjük anyanyelve a német volt, de kizárólag angolul beszélgettek...
