Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-13 / 86. szám, szombat
2013. április 13., szombat SZALON 7. évfolyam, 15. szám Egész drámaírói pályájára jellemző a helyzetek, a világ megkérdőjelezése, a „semmi sem az, aminek látszik" elv kíváncsisága A Tasnádi-jelenség: káosz és kapocs Színházi és irodalmi berkekben sok szó esik a kortárs drámáról. Fontossága, szükségessége megkérdőjelezhetetlen: érvényt és hitelt szerez a színházi útkeresésnek. A nagy elődöknek és a szakmai odafigyelésnek köszönhetően meg is van az eredménye a „bábáskodásnak”: akad kortárs magyar drámaíró bőven - fiatalok és fiatalabbak-, s természetesen j átékban vannak a nagy öregek is. VARGA EMESE (A szerző itt önkritikát gyakorol, és sóhajt egyet, miközben a szlovákiai magyar drámára gondol, s arra, vajon a közeg meddősége vagy a bábák szakértelme miatt nem jön/jött világra a Régenvárt.) De vajon van-e olvasója a (kortárs) drámának? Az úgynevezett szakma minden látszatközöny ellenére olvassa a megjelent köteteket, hiszen még nem csődölt be a műfaj, évről- évre újabb drámagyűjteményekkel rukkolnak elő a ldadók. Az átlagnéző viszont az esetek többségében megriad a műfajtól. Színházban is, hát még ha szövegként találkozik vele. Ha valaki, mégis venné a bátorságot, és úgy döntene, kortárs drámát szeretne olvasni, azt javasolnám, kezdje Tasná- dival. Egyike azoknak a szerzőknek, akiknek sikerült „lehozniuk” a dráma műfaját a magas művészet fellegvárából, s olyan formát talál (t), olyan hangnemben szólal meg, melyre felfigyel és kíváncsi lesz az átlagnéző is, ugyanakkor a szerző minden könnyedsége, humora ellenére sem mond le a művészi értékekről, hanem hidat (s közös nyelvet) épít a színház, a dráma és a közönség között tátongó szakadékfölé. Ha Tasnádi István drámaírói titkát kutatjuk, talán az a régi „trükk” ad választ, melyet az igazán nagyok szinte kivétel Egyike azoknak a szerzőknek, akiknek sikerült „lehozniuk" a dráma műfaját a magas művészet fellegvárából. nélkül ismertek. Színházközeiben szocializálódott s érett drámaíróvá. Pályája elején rövid kitérőt tett a költészet felé, majd egy színházkritikai fejezet következett. Közben párhuzamosan amatőr színházi szárny- próbálgatások... 1994-ben megnyerte az Egyetemi Színpad drámapályázatát (Fél nap Ferdinánddal). 1995-ben mutatták be a Szkénében a színészi improvizációkra épülő előadását, Bábelna címmel. 1996-ban a kaposvári színház műsorára tűzte A kokainfutárt. S innentől fogva felfelé ível Tasnádi színházi pályája: a drámaíró megleli színházát -1996-tól a Bárka Színház alapító dramaturgja, majd 2001-től a Krétakör házi drámaírója. Gyors egymásutánban jelennek meg színházi szövegei - s ezeket rendre be is mutatják. A szakma és a közönség egyaránt lelkesen reagál a fiatal drámaíró alkotásaira - erről tanúskodnak a díjak, és az a tény, hogy határon innen és túl (a szakma elüzletiesedése és értékválsága ellenére) színház- igazgatók bátran műsorukra tűznek egy-egy Tasnádi-dara- bot. Napjainkig három drámakötete jelent meg: 2001-ben az Osiris Kiadó gondozásában a Kokainfutár, 2004-ben a Tai- getosz csecsemőotthon, 2010- ben a Fédra Fitness. Egy drámaírói pálya erőszakolt dobozolása hálátlan feladat. Ráadásul Tasnádi drámai szövegeit nehéz direkt módon kategorizálni, mert jó néhány stílusjegy vándorol, átalakul, visszavisszatér. De a három kötet mégiscsak kínál egyfajta lehetőséget a besorolásra. Az elsőre azt mondhatnánk, hogy a „bárkás időszak” lenyomata. (Bár a kötetben fellelhető színművek közül csak a Titanic vízirevüt mutatta be a Bárka Színház.) Mondanám, hogy bizonyos értelemben az újraértelmezett mítoszokat gyűjti össze, de Tasnádinak nem csak erre az időszakára jellemző a közismert történetek kifordítása, átszínezése. Egész pályájára jellemző a helyzetek, a világ megkérdőjelezése, a „semmi sem az, aminek látszik” elv kíváncsisága. Ebben a kötetben is, bár hírneves elemekre épít, a négy történetben más-más módon forgatja ki az alapot. A Közellenség - melyet a Katona József Színház mutatott be 1999-ben - Kolhaas Mihály történetét dolgozza fel egy másik szemszögből: Kolhaas lovainak (Kancának és Csődömek) a nézőpontjából követhetjük a történetet. Tasnádi kihasználja a történet ismertségéből adódó lehetőségeket, nem bíbelődik a szituációk pontos megteremtésével, nagyobb hangsúlyt fektet Kolhaas hősiességének megkérdőjelezésre. Ugyanakkor ez a kérdésfelvetés nem válik direkt bálványdöntögetéssé, hiszen a szerző megtalálja azt a nézőpontot, ahonnan nézve hitelessé válik a felvetés, hiszen Kanca és Csődör - akiket Tasnádi emberi tulajdonságokkal ruház fel - az igazi elszenvedői a történetnek. S ha ez még nem volna elég, utolsó szerzői gesztusként visszadobja a nézőtérre a kérdést: és ti hogy váltatok áldozattá...? A Világjobbítók, mely korábban Don Quiote repríz címen jelent meg (ősbemutatója a kaposvári Csiky Gergely Színházban volt), még ennyit sem őriz meg az eredeti műből. Fogja a búsképű lovagot, és átemeli a rendszerváltás utáni magyar valóságba. Kriston Géza, a kirúgott könyvtáros átszellemült tekintettel száguld végig a fővárosi aluljárókon, nem rettenve meg a mindennapi erőszaktól. Szélmalomharca a szétzüllött valósággal egy kereskedelmi csatorna show-műsorában ér véget, ahol minden értékmentő próbálkozása ellenére a média manipulációinak áldozatává válik. A Titanic vízirevü erősen ironikus, kicsavart szimbólumként mutatja meg a süllyedő magyar valóságot, melyben pedig (ejdekár!) ott volt a lehetőség. A revü központi figurája Dini, aki - megmártózva kicsit az alvilági életben - visszatér szülőfalujába, s operettrajongóként fantasztikus ötlete támad a falu felvirágoztatására. A kötet negyedik színműve, a Kokainfutár ugyanúgy a valóság és a látszatok összefüggéseivel, játékával operál, de nem használ külső történeti mankókat. Saját történetén belül billent ki, bi- zonytalanít el bennünket és an- tihőseit. A kötetbeli drámák közül verbálisán a legizgalmasabb szöveg, a nyelv itt valódi drámai hallucinogén. A Taigetosz csecsemőotthon című drámakötet szövegei - Nexxt, Hazámhazám, Phaidra, Paravarieté és a korábbi kötetben is megjelent Közellenség - a Krétakörrel és főképp Schilling Árpád rendezővel való együttműködés és együttgondolkodás eredményeképpen jöttek létre. A cím talán arra utal - jellegzetes motívuma a Tasnádi-törté- neteknek -, hogy életképtelenségünk ellenére összeszorított fogakkal ugyan, de próbálunk túlélni. Itt már nemcsak az mutatkozik meg, ' hogy Tasnádi színházban gondolkodó és színházi körökben járatos szerző, hanem érződik az adott társulat szellemisége is. Éppen ezért - bár olvasmányként is izgalmas textusokkal találkozik az olvasó - teljes képet azok a beavatottak kapnak, akik látták az előadásokat, vagy legalábbis ismerik Schilling Árpád színházi nyelvét. A „színház-paradicsomi” állapot azonban 2007-ben véget ér, pontosabban átalakul. Az intenzív együttgondolkodás után újra az egyéni művészsorsok kerültek előtérbe, s ez meghatározza Tasnádi drámaírói pályájának alakulását is. Schilling távozása után - az együttmaradás vágya szülte helyzetben - színpadra állítja az akkor harmadízben átdolgozott Phaidrát Fédra Fitness címmel. Harmadik drámakötete, mely a versben írt drámákat gyűjti össze, ezt a címet viseli. A Finito, a Tranzit, A Kupidó és a címadó Fédra Fitness került itt egymás mellé. Ezek közül talán a legismertebb és legtöbbet játszott a szerző által pszeudo-moliere műfaji megjelöléssel illetett Finito, melyet elsőként Zalaegerszegen mutattak be, akkor még Magyar zombi címmel. Kisebb átdolgozás után az Örkény Színház bemutatójával vette fel a Finito nevet. (A félreértések tisztázása végett: a „finitós” szövegváltozatot használva bizonyos színházak visszakérik a mű „leánykori” nevét, így történt ez a Komáromi Jókai Színházban is.) A szerző - a szövegkönyv tanúbizonysága szerint - szívesen kijelenti, hogy az alapötletet Nyikolaj Erdmantól lopta, s beágyazta a nagyábrándi magyar vidéki valóságba, ahol egyszer csak Blondin Gáspár „besokall”, s felesége elől menekülve, öngyilkossággal fenyegetőzve bezárkózik egy budiba. Csakhogy a hír, hogy Gáspár önkezével esetleg véget vethet munkanélküli tengődé- sének, mások számára lehetőségként villan meg, s már köröznek is a kerti klozet körül a keselyűk, arra várva, hogy szakíthassanak a kisember tragédiájából. Tasnádi médiaellenességéről - pontosabban a média manipulációiról alkotott negatív véleményéről - már korábbi szövegeiből is meggyőződhettünk, ezzel az eszközzel él most is. A történések katalizátoraként megjelenik a média, s az elkeseredett sóhaj valóságshow-vá változik, az adás egyenes, a műsor élő, Blondin pedig rövidesen halott lesz, legalábbis ebben bíznak a nagyábrándiak... A moliere-i versformában írt tragikomédiát könnyedén, derűsen olvassa az ember, s ha belebotlik egy-egy kultúrtörténeti utalásba, jóízűen felkacag. Ezt a könynyedséget megtartani nem kis ldhívás a színész számára. S bár minden szerepben kivétel nélkül ott a ziccer lehetősége, mégsem egyértelmű a siker, mert a könnyedség nem azonos a súlytalansággal, és a felszínes szövegjátszással. Tehát Tasnádi, bár végtelenül színészbarát módon ír szerepet, megköveteli a virtuozitást. S már köröznek is a kerti klozet körül a keselyűk, arra várva, hogy szakíthassanak a kisember tragédiáj ából. Van a Tasnádi-életműnek egy jelentős része, mely kívül esik az elemezhető drámaszövegek kategóriáján. Azokról az előadásszövegekről van szó, melyek nemcsak hogy színháznak, adott társulatnak, hanem konkrétan néhány színésznek íródtak, az ő improvizációik, elképzeléseik alapján kerekedtek szöveggé, s mivel a közönséggel alkotott interaktív játék és az improvizáció szerves része az előadásnak, valószínűleg a közönséggel együtt változik, alakul a textus is. Valamit a színház és a stand up comedy között. Tasnádi István drámaírói személyisége is ilyen „köztes” minőséget (a szó legpozitívabb, szabadságra utaló értelmében!) képvisel a kortárs magyar drámairodalomban. Vagy legyen inkább összekötő a posztmodern rendetlenségben. A témákat - emberi esendőségünkről, életképtelenségünkről, társadalmi abszurditásokról, a valóságképünk fura torzulásairól - pedig tálcán kínálja az élet. A Magyar zombit tegnap mutatta be a Komáromi Jókai Színház (Kiss Gibbó Gábor felvételei)
