Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-02 / 76. szám, kedd
Kilenc gólt lőtt a Bayern München, Leo Messi újabb rekordot döntött PREMIER ÍT#«jr LEAGUE LIGA vl»lC/0 |j?jf iís'» i LFP 12-13. oldal 2013. április 2., kedd, IX. évfolyam, 13. szám Sade márki védelmében Kedves Olvasó, ezen a helyen eredetileg a futbal [függőségem kezelésére tett újabb kísérleteimről írtam volna, Kassa-környéki alacsonyabb osztályú focimeccsek sör- és dohányillatú tavaszi idilljéről (kutyaharapást szőrivel), de ezt a tervemet betemette a húsvéti hó (és a Kojsói havasok felől érkező zabolátlan szél). így aztán maradt némi időm arra, hogy 1, megnézzek egy színielőadást (lásd alább), 2, elgondolkozzak néhány jelenségen, amely immár a futballt tematizáló virtuális térben is felütötte a fejét. * * * A politika korábban is kísérletet tett a fut- balltribünök kisajátítására, mára viszont ez a közeg szinte teljesen az ideológiai csatározások gyakorlóterepévé vált: a zárt kapus magyar-román mérkőzést például két különböző helyen lehetett nézni óriáskivetítőn; emitt a „jó magyarok”, amott a „rossz magyarok” gyűltek össze. Aki a futballmeccsek kapcsán képes még másra is asszociálni (irodalomra, rajongásra, szerelemre), az eleve gyanús elem; aki pedig megkérdőjelezi a jobb- és baloldali ideológiák üres és populista jelszavait, az egyenesen áruló. Pedig mi lenne egy értelmiségi feladata, ha nem az állandó kételkedés a gusztusosán csomagolt instant igazságokban? Lassan megszokom a címkézést is. Amikor Komáromban a kisebbségi kultúrára szánt pénzek elosztásának aránytalanságairól tartottunk vitaestet, akkor „militáns jobboldalinak” és „szélsőséges alakok védőügyvédjének” neveztek (elmarasztaló hangok balról), amikor pedig a kettős állampolgárság kérdésében egy asztalhoz ültettük volna Boldoghy Olivért és Gyurcsány Ferencet, akkor egyszeriben „zsidóbérenc”, „haza- és nemzetáruló” lettem (elmarasztaló hangok jobbról). Mondjátok hát meg, barátaim, mi ez a lázálom? Mi ez az állandó skatulyázás? Mi ez a delíriumos mélymagyar/híg- magyar oppozíció? Mi ez az uszító szavalókórus, amely egyenruhát - pártközpontban gyártott uniformist - kényszerítene az ízlésre? Mondjátok meg, kik ezek az elvakult csahosok, akik azonnal „libsit”, „zsidót”, „nácit” kiáltanak?-* * * * Baloldali vagyok-e? Igen, amennyiben a baloldaliság a társadalmi szolidaritást, a kiszolgáltatottak védelmét és az osztálykülönbségek csökkentését jelenti - az álarcos antiglobalista tüntetőkkel éppúgy szimpatizálok, mint a Wall Streetet elfoglaló Occupy Movement mozgalommal. Libertariánus anarchista vagyok-e? Igen, mert az egyéni szabadságjogokat és a mindenkori hatalommal szembeni kritikai attitűdöt fontosnak tartom, hívják bár a górét Gyurcsánynak, Orbánnak, Meéiarnak, Ficónak vagy Radiéovának. Liberális vagyok-e? Igen, amennyiben liberalizmuson nyitottságot, elfogadást és toleranciát értünk („nemi, faji, vallási vagy etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül”), s mert hiszek abban, hogy a többség uralmát mérsékelni, a kisebbség jogait pedig védeni kell. Konzervatív jobboldali vagyok-e? Igen, hiszen neveltetésemből eredően rendkívül erősen kötődöm a magyar nemzethez, a magyar nyelvhez, a magyar kulturális hagyományokhoz, s elismerem a védelmező patriotizmus jogosságát (amely patriotizmus nem egyenlő a támadó nacionalizmussal). Irredenta vagyok-e? Igen, mert - hangozzék bármilyen anakronisztikusán - régi újságokat lapozgatva nosztalgiával gondolok vissza a két világháború közötti, magyar napi- és hetilapokat eltartó, igényes polgári középosztálynak otthont adó Kassára, s fáj lámom, mi lett mára ebből a városból. De elsősorban és mindenekelőtt ember vagyok. (Vagy inkább: próbálok az lenni.) S lassan már hidegen hagy, a kertek alatt sompolygó listázok lázas igyekezetükben horthysta reakciósnak vagy balliberális zsidóbérencnek minősítenek-e. * * * Erre a reménytelenül szétforgácsolt jelenre rímel a német Peter Weiss Marat/Sade című drámája is, amelyet a kassai Thália Színház tűzött műsorára, némileg aktualizálva a szövegkönyvet; a cselekmény így nem a charentoni, hanem a „legészakibb magyar elmegyógyintézetben” játszódik (az eredeti cím: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában). A tébolyda egyik „kezeltje”, Sade márki (Jámbor József) megrendezi a „betegekkel” a forradalmár Jean Paul Marat halálát. Az okos, de bomlott elméjű Marat (Petrik Szilárd) a forradalom híve („Én vagyok a forradalom!”), ellenfelei szerint „diktátor”, aki „gyilkolásra bujtogat”. Marat pontosan tudja, hogy a tömeg milyen könnyen manipulálható, s ha a zsarnok sokáig szajkózza ugyanazt a népnek, akkor a nép előbb-utóbb hinni kezd a jelszavakban. A kihívó, provokatív és zavarba ejtő előadás legkülönösebb szereplője a kény- szerzubbonyos anarchista agitátor, Jacques Roux (Nádasdi Péter), aki a slam poetry műfajában íródott, radikálisan őszinte - és a felvidéki magyarok helyzetére reflektáló - monológjával új értelmezési horizontot nyit: „Ki álmodik itt még a szabadságról? / Ki éleszti újra a lelketeket? / Ki zárt be minket ide? Ki a beteg? [...] Itthon én magyar vagyok, / otthon meg szlovák, / nem is tudom eldönteni, / melyik hazám mostohább. [...] Bugár és Berényi, dumálni, beszélni tuti nem elég, / bár tudnám remélni, hogy titeket / nem heréi ki az, ami mindenkit kiherél. / Bugázni, henyélni biztos, hogy megéri, de sajnos nem ér.” A szkeptikus Sade márki elveti a forradalom lehetőségét; már nem hisz az erőszakkal kicsikarható jólétben, nem hisz abban, hogy az új, békés világrendhez hullahegyeken át vezetne az út. Nem hisz a tömegen, sem a kollektív eszmékben. A Marat/Sade vitának nincs győztese: az élet elviselhetedenségén forradalommal kellene változtatni, de maga a forradalom is elviselhetetlen jövőt nyitna. Sade márki rezignációja érthető: a rendszerbe bele van kódolva az ellenállás, aminek a lehetőségét ellenőrzött és szabályozott formában maga a hatalom kínálja fel nekünk. A kör bezárul. Harcolhatunk („küzdj magadért!”), de nem lehetünk nyertesek. * * * Márai Sándor írta Röpiratíburv. ha felelősséget érzünk nemzetünkért, csakis az egyetemes művészi mércével mérhető alkotásokat ismerhetjük el magyarnak, nem pedig a zsinóros dolmányt viselő, buggyos gatyába és árvalányhajas jelmezbe bújtatott kispolgári giccset. Jövőnk és megmaradásunk záloga ugyanis nem a vásári, piros-fehér-zöld pándikás tinglitang- li, hanem a minőségi magyar kultúra. Mint ez a kassai színielőadás. Gazdag József A kassai Thália Színház előadása: Peter Weiss: Marat/Sade Szereplők: Bocsárszky Attila, Havasi Péter, Illés Oszkár, Jámbor József, Lax Judit, Madarász Máté, Márkus Judit, Nádasdi Péter, Nagy Kornélia, Petrik Szilárd, Pólós Árpád, Rák Viktória, Reiter Zoltán, Szabadi Emőke, Varga Lívia Fordította: Görgey Gábor. Slam poetry: Horváth Kristóf. Dramaturg: Forgács Miklós. Zeneszerző: Lakatos Róbert. Díszlet: Fodor Viola. Jelmez: Őry Katalin, Szűcs Petra. Koreográfia: Kántor Kata. Rendező: Czajlik József A darabot legközelebb szerdán (15:00) és csütörtökön (19:00) játsszák.
