Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-06 / 55. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 6. Közélet 3 A jobboldali pártok nem bírnak zöldágra vergődni, a közvélemény-kutató szerint nyárig meg kellene egyezniük a közös jelöltben Elnökválasztás: Ficónak megéri kivárni Múlt héten bemutatkozott Andrej Kiska, ezen a héten egy ismeretlen önjelölttel lettünk gazdagabbak. A Népi Platform talán áprilisban állít jelöltet, a Smer pedig az év végén. Megéri kivárniuk. MÓZES SZABOLCS „Csak meglopják a szegény embereket, és ugyanazok az emberek győzködnek minket húsz éve személyi kvalitásaikról” -jelentette ki Leonid Chovanec kassai rokkantnyugdíjas. Ki ő? Ján Čamogurský és Andrej Kiska után bejelentkezési sorrendben a harmadik számú államfőjelölt. Eddig csak pártonkívüliek mutatkoztak be (Čamogurský hajdan KDH-elnök volt, ám pártja nem őt támogatja), a pártpolitikai jelöltek kivárnak. Valahol az egyezség hiányzik, valahol nem akaiják elsietni a dolgot. A Smer megteheti Ez utóbbi a Smer esete. Robert Fico szerint közismert személyt indítanak, s csak az év végén nevezik meg. Közkeletű spekulációk szerint ez maga Fico lesz, mivel ilyen rövid kampányt csak ő enged meg magának - a választásra 2014 áprilisában vagy májusában kerül sor. Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató ügynökség vezetője nem feltétlenül ért Čamogurský és Kiska indul. Köztük Šťastný, ő csatlakozna. (Fotók: Gabriel Kuchta ésTomáš Benedikovič) ezzel egyet. „Van még pár név a Smer háza táján, akinek elég lehet a 3-4 hónapos kampány” - véli. A szociológus szerint érthető, hogy a Smer kivár. ,A többieknek ugyanis így nehéz kihez igazítaniuk a kampányt” - mondta lapunknak Slosiarik. Most mindenki abból indul ki, hogy Fico lesz a jelölt, ám könnyen lehet, hogy végül egy nem konfrontativ politikust indítanak - ilyen is van, eddig Milan Ftáčnik pozsonyi főpolgármester és Miroslav Lajčák neve merült fel -, s akkor a jobboldali és kvázi független, de szintén a jobbközép szavazókat megszólító jelölteknek alapvetően át kellene hangolniuk kampányukat. Az említett három politikuson kívül még Pavol Paška és Robert Kaliňák neve merült fel potenciális elnökjelöltként. , Azért is elég a Smer-je- löltnek a három hónap, mivel a baloldali térfélen az egyedüli lesz”- tette hozzá a szakember. Beszólt Kiskának Fico az elmúlt hónapokban nem kívánt beszélni az elnök- választásról, tegnap váratlanul blogbejegyzést írt a témában Elnök akarok lenni címmel. Az írásban ironikusan támadja az eddigi jelölteket, akik szerinte lehetetlent ígérnek és csak őt támadják. „El kell ismernem, ez nagyon szórakoztat” - úja, majd leszögezi, a jelöltek egytől egyig hazudnak. A kormányfő ezzel kimondatlanul is Andrej Kiska múlt csütörtökön bemutatkozott elnökjelöltet vette puskavégre. Fico szerint az elnök hatáskörei jelentősen korlátozottak, így sokat nem tehet az országért. A kormányfő egyébként a lapunknak adott interjúban megismételte, csak az év végén nevezik meg a Smer jelöltjét. Állítja, most még nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Széthúzás A jobboldal közben tovább keresi elnökjelöltjét. Információink szerint a Népi Platform leghamarább áprilisban fog megegyezni, ám ha így is lesz, még mindig csak a KDH, a Híd és az SDKÚ jelöltjéről lenne szó. Ez a három párt a jobbközép választók kevesebb mint felét szólítja meg. A többiekkel pedig nehéz lesz megegyezni. Sok fog múlni azon is, ki lesz az SaS elnöke - a liberálisok a hetekben tartják tisztújító kongresszusukat, Richard Su- líkot könnyen lehet, hogy Jozef Kollár váltja. Vele állítólag hamarább zöldágra vergődne a Népi Platform. Az Egyszerű Emberek ugyanakkor egyelőre nem kér a közösködésből, az utóbbi időben 4-6 százalék közötti támogatottságot felmutató Új Többség pedig nem foglalkozik a kérdéssel - illetve a többiek Lipšicékkel. Az MKP valószínűleg saját, magyar nemzetiségű jelöltet indít. Nyárig meg kell egyezni Az utóbbi napokban az eddigi nevek mellé - Pavol Hrušovský, Martin Bútora, Radoslav Pro- cházka - Peter Šťastný is feliratkozott. Slosiarik úgy véli, utóbbinak nem lenne sok esélye. „Nagyon ismert és elismert személyiség, ám mindez inkább más típusú tevékenységéhez kötődik” - utalt Šťastný hokis múltjára. Információink szerint egyébként az SDKÚ még fel sem vetette nevét a Népi Platform tárgyalásain elnökj előliként. Slosiarik szerint a jobboldal- nakmégkb. háromhónapjavan. „Legkésőbb nyárig be kell mutatniuk a jelöltet, amelynek ősszel már turnéznia kell, hogy megalapozhassák a kampányt” - véli a szociológus. Szerinte legalább ilyen fontos, hogy egyfajta nyilvános versenyben válasszák ki a jelöltet, ne a pártszalonokban szülessen a döntés. A jobboldal egyébként már hónapok óta halogatja az ügyet. Tavaly még azt állították, november 17-ig elvi szintű egyezség születik, aztán 2013 elejéről beszéltek. Most már inkább nem mondanak konkrét időpontot. Gyanúsan sok rajongó Meglepően gyorsan bővült az államfőválasztásokon induló Ján Čamogurský facebookos rajongói oldalának tábora. Sokan azt sem tudták, hogy kedvelik az oldalt, melynek érdekessége, hogy csak vasárnap alakult meg, de egy órával később már több mint 5000 felhasználó csadakozott hozzá - írta az O médiách című blog. Bár Čamogurský közismert politikus, szinte kizárt, hogy ilyen gyorsan ennyi ember csatlakozott volna oldalához. Čamogurský nem tudja, hogyan jelenhettek meg az oldal rajongói között olyanok is, akik erről nem tudtak. „Bizonyára több oldal adatbázisa keveredett össze, megpróbáljuk megoldani a problémád’ - fűzte hozzá a politikus, (dp) A kormányfő szerint a Smer ismert személyiséget jelöl majd, akinek nem kell hosszú kampány „Az utolsó negyedévben állítunk jelöltet” (Tomáš Benedikovič felvétele) ÚJ SZÓ-INTERJÚ Robert Fico kormányfőt az elnökválasztásról kérdeztük. Az elnökválasztással kapcsolatos kérdésekre mindig azt szokta válaszolni, hogy nem kíván foglalkozni a témával, mert vannak más gondjai is. Nem lenne egyszerűbb, ha a pártvezetés megnevezne egy elnökjelöltet, ezek után pedig már nem zaklatnák önt ilyen kérdésekkel? Rafinált megközelítés. Örülnék neki, ha a sajtó értelmezné az egyes elnökjelöltek kijelentéseit. Azt olvasom, hogy ezek az emberek mindenféléket ígérnek megválasztásuk esetére: ezt meg azt majd megváltoztatnak. Mielőtt mondanak valamit, azt ajánlom, elolvashatnák, milyen jogkörökkel bír az elnök. O ugyanis nem fogadhat el semmüyen növekedést serkentő intézkedést, sem törvényeket, emellett semmilyen pénzügyi eszközei nincsenek. Ha tehát valaki azt mondja, elnökként javít valamin, hazudik. Térjünk vissza az eredeti felvetéshez. Miért nem állítanak már jelöltet? A lényeg, hogy mi 2013 elején nem úgy tekintünk erre az Állítja, más témák kötik le elnökválasztásra, mint ami idén jelentősebb mértékben kihatna a politikai helyzetre. Örültünk, hogy 2009-ben az általunk támogatott jelölt sikeres volt, mert jó, ha a közjogi méltóságok között érték- és nézetegység van. Emlékszünk, mi volt a 90-es években Vladimír Mečiar és Michal Kováč között, arra nincs szükségünk. Nem akarjuk hagyni, hogy belerántsanak minket ebbe a versenyfutásba, amit valakik már elkezdtek. Eljön az idő, amikor ezzel is foglalkozni fogunk, szerintem az idei év utolsó negyedében. Egyetértek önökkel abban, hogy elnökjelölt csak ismert ember lehet. Bármilyen jó szakember vagy morális autoritás indulhat, de ha nem tevékeny, és nem ismerik őt az emberek, nincs esélye. Mi ezt tudjuk, ezért olyan emberrel állunk majd elő, akit ismernek. De most ez még nem téma. Önök év végén döntenek, a választások 2014 elején lesznek. Ilyen rövid kampányt senki nem engedhet meg magának. Leszámítva talán önt. Ez nem igaz, müyen kampányról beszélünk? Hogy fog ez a kampány kinézni? Autóba ül a jelölt és járni fogja az országot? A mi jelöltünk ismert ember lesz, a választók pedig eldöntik, kell-e nekik. Nem kell egy évig kampányolnia, ez nem jó. Nem akarjuk választási kampánnyal fárasztani a nyü- vánosságot. Említette, hogy a kormányzás sok teendővel jár, ezért nincs ideje az elnökválasztással foglalkozni. Ám ez egy komoly személyi döntés, az embernek már jó előre kell tudnia, akar-e elnök lenni. Önnek tehát már most tudnia kell, mit szeretne. Akár hiszik, akár nem, én ezzel a kérdéssel tényleg nem foglalkozom. Egyszer eljöhetnének ide a kormányhivatalba, hogy lássák, mi történik reggeltől estig, mennyi mindennel kell foglalkoznunk. És sajnálom, hogy a média képes megtámadni bennünket akármilyen döntésünk miatt, miközben a gazdasági válság nyomása alatt vagyunk. Vagyis még nem döntött? Nem foglalkozunk ezzel, sem én, sem a Smer vezetése. (MSz, vps) A civilek a német anyavállalathoz fordulnak Kaufland: nincs pénzünk a kétnyelvűségre ÖSSZEFOGLALÓ Komárom. Túl költséges lenne kétnyelvű feliratokat elhelyezni a Kaufland üzletlánc üzleteiben, ezért a cég nem is tervez ilyesmit. Ezt Martin Gärtner, a Kaufland reklámigazgatója írta válaszában a komáromi Fontos vagy! mozgalomnak, miután utóbbi levélben javasolta az üzletláncnak a kétnyelvűsítést. Gärtner az elutasító magatartást azzal indokolja, hogy a Kaufland igyekszik minél olcsóbban kínálni az árucikkeit, ehhez pedig az kell, hogy minimálisra csökkentsék a működési költségeket. A feliratok kétnyelvűsítése ebbe a koncepcióba nem illik bele. „Az önök kérésének ezért jelenleg nem tudunk eleget tenni” - állapítja meg ateklámfőnök. A Fontos vagy! a Kaufland németországi központjához fordul - üzenik az aktivisták a Facebook közösségi oldalon. „D” - így az aktivisták. Szerintük hibás felvetés, hogy a vásárlókat nem érdekli a kétnyelvűség, csak az alacsony árak. Gärtner válaszlevelében leszögezi, hogy a társaság nem sért törvényt magatartásával. Egyben emlékeztet, hogy a Kaufland a múltban több bolt„Ozaj lacné" - a Kaufland szerint ez a lényeg (Ján KroSlákfelv.) jában (köztük a komáromiban) is használt kétnyelvű feliratokat, a kommunikációs stratégia egyesítése miatt viszont elállt ettől a gyakorlattól. Az aktivisták viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy Komáromban több üzletlánc is alkalmazza már a kétnyelvű feliratokat. Martin Gärtner erre csak annyit út vissza, hogy minden cég olyan stratégiát választ, amilyet akar. (vps)