Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-30 / 75. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 30. Szalon 21 EKHÓ Memento mori, avagy az élet játéka Az Átutazók utolsó jelenete a Vígben (Dömölky Dániel felvétele) A közelmúltban mutatta be a pesti Vígszínház Ha- noch Levin Átutazók című darabját, Eszenyi Enikő rendezésében. „Egy ko­média nyolc temetésben, egy felvonásban” - olvas­ható az izraeli szerző művének plakátjain. Ér­dekes estének ígérkezik. J. IZSÓ NÓRA A nézők többsége nyilván egy fekete humorral átszőtt műre számítana, de nem egé­szen erről van szó. Az Átutazók egy kisebb közösség, egy utca vagy talán lakótelep lakóinak mindennapjaiba enged bepil­lantást: civakodó testvérek, anyja nyakán maradt fiú, idős házaspár, nagymamát szanató­riumba bedugni akaró család. Mindennapi, kisebb és na­gyobb problémák: új gyerek, anyagiak, nősülés, elköltözés, mind magunkra ismerhetünk. A darab olyan, mint ha több színműből állna, hiszen mind­egyik jelenet külön családot, életet takar. Mégis, mi az, ami mindezt összeköti? A minden­kihez előbb-utóbb bekopogó halál. S hogy mi adja ebben a komikumot? A szereplők, vagy­is mi magunk: újra és újra elfe­lejtjük, hogyan is kéne élni, mit kellene tenni távozásunkig, minden új nappal ugyanazok­ba a rossz szokásokba, soha meg nem valósított álmokba esünk vissza, és ahogy az az egyik szereplő, Bianka „tra­gédiájában” manifesztálódik: így még egy bridzspartit sem sikerül megszervezni. A dráma többszörös szimbó­lumot hordoz magában, erre utal a cím is. Az Átutazók erede­ti angol címe Suitcase Packers, vagyis Bőröndpakolók, ami egyrészt azt jelenti, hogy végső soron mindannyian átutazók vagyunk az életben, bőrön­dünkben saját múltunk terheit cipeljük, legnagyobb utazásunk úgyis a halál lesz. Ezt erősíti meg az utolsó jelenet, amelyben minden élőnél egy-egy bőrönd van, és már csak egy vékony függöny választja el őket a ha­lottaktól. Másrészt utal a meg­valósulatlan álmokra is, ez leg­inkább Elhanannál (Fesztbaum Béla) jelenik meg, aki örökké Svájcba, egy másik világba vá­gyik, többször el is készül, összepakolja bőröndjét, de vé­gül képtelen elmenni, képtelen változtatni. Elhanan anyja el­vesztése után azon kapja magát- s talán ez a darab legerősebb gondolata -, hogy már senki sem áll közte és a halál között, az élet egyszer csak elment mel­lette. A szimbólumrendszer har­madik elemeként az utazásról, átutazásról pedig óhatatlanul eszükbe jut a nyugat-kelet el­lentét. A mű egy zártabb közös­ségben (Izraelben?) játszódik. A szereplők Bécsbe, Londonba, az Államokba, Genfbe vágyód­nak. Modern eszméket, nagy­várost, friss gondolatokat akar­nak. Páran el is mennek, úgy tűnik, színpadunkon csak át­utazóban jártak, és ők meg is ússzék a halált. Valóban arról lenne szó, hogy „máshol” jobb? Azért szomorúak a szereplők, mert itt élnek? Nem. Azért szo­morúak, mert ők teremtik ilyenné kis közösségüket. Az Átutazók érdekes pont Le­vin életművében. Nurit Yaari, a tel-avivi Színművészeti Egye­tem professzora három cso­portba sorolta a szerző drámáit: politikai jellegűekre, társadal­mi, hazai komédiákra és a „Bal­sors látványosságaira” (vagyis filozófiai témájúkra). Az Átuta­zók az utóbbi két kategória met­szetén helyezkedik el. Nemcsak a komédia izgal­mas, hanem figyelemre méltó a magyar színpadi verzió, a ren­dezés is. Itt elsősorban a mini­malizmust kell kiemelnünk: díszlet alig van, az erkélyeket tolható üvegek jelképezik, a vá­rosközpont egyeden pad és egy útkereszteződésben álló oszlop. Ha vihar van, nem esik az eső, nem látunk villámot, autók nem tűnnek fel a színpadon. Akkor mégis mi van mindezek he­lyett? Mennydörgés és eső hangja, kocsik motorberregése, dudálás és színészi játék: két­ségbeesett arcok és újságot fe­jük fölé tartó, sietős emberek. Egyszerű, s valahogy mégis et­től lesz ütős, átélhető egy-egy jelenet. Említést érdemel még a fülbemászó, ismétlődő, játékos zene, s az az árnyjáték, amely mindig a színpad változó színű vászna mögött játszódik le: a halottas menet kíséri utolsó út­jára az „aktuális” elhunytat, de közben szereplőink továbbra is civakodnak, pletykálkodnak, egymásba gabalyodnak, életük komikusán változatlan. Ha pe­dig valaki szereti a színházat, már csak azért is érdemes el­mennie a Vígbe, mert az Átuta­zókban páratlan szereposztás­sal találkozhat: Kern Andrással, Hegyi Barbarával, Reviczky Gáborral, Fesztbaum Bélával, Igó Évával, Lukács Sándorral s természetesen a kiemelendő Törőcsik Marival. ZENEBONA Úton a tiltott városba CSEHY ZOLTÁN Tan Dun, a kínai-amerikai zeneszerző operái a kedven­ceim közé tartoztak, amióta csak megismerkedtem velük. Amikor 2011-ben Stuttgart­ban alkalmam nyűt arra is, hogy láthassam-hallhassam őt élőben vezényelni, az is vi­lágossá vált előttem, hogy nem színpadra írt munkái is színművek, hogy a koncert­terem számára színházi tér, hogy minden általa leírt hangjegy önnön hangzásán túl más környezetre is vá­gyik. Ezt a színházi igényt jelzi legújabb CD-jének Orchest­ral Theatre című darabja is: ez a cím (Zenekari színház) tehát műfajnévnek tekinthe­tő. A darab részint rituális megidézése a kínai sámános­ság egyik, a zeneszerző által még gyermekkorban megta­pasztalt tanításának, részint leszámolás a dodekafón hangzásvilág rideg szerkesz­tési rítusaival. A világon minden létező kommunikál a másik létezővel: a kő a ma­dárral, a madár a gallyal és így tovább. Ez a kommuniká­ciós egymásrautaltság külö­nös hangzású beszédmódok sokaságát hozza létre, mi­közben a hangszeres állo­mány egzotikus környezetet teremt köréjük. A 2012-ben komponált Symphonic Poem on Three Notes (Szimfonikus költemény három hangra) szintén közel kerül a rítus­hoz: a mű eredetileg Plácido Domingo hetvenedik szüle­tésnapjára íródott, a három hang pedig a híres tenor ne­véből adódik, a Iá, a szi és a dó. A név beleírása és bele- íródása a zenébe a hangok te­átrumát hozza létre, melyben a szél, a madárhang vagy az eső is szerephez jut. Domingo annak idején Tan Dun Az első császár című operájának cím­szerepét énekelte, jogos tehát e mű hangulatának megidé­zése is. A szintén 2012-beii kom­ponált zenekari concerto vi­szont egy másik Tan Dun- opera világát idézi meg: a Marco Polo című, klasszikus­nak számító alkotásét. A nagy utazó három utat tesz meg, egy ténylegeset, egy lelkit és egy zeneit, s ezek a négy év­szak köré szerveződnek. A concerto szintén ezt a sémát képezi le: Az időtér fénye után A bazár illata című tétel következik, mely a Közel-Ke­let zenei világát és természe­tes létzajait idézi fel. S ami még feltűnőbb: mintha a hangok sokasága helyett az éles és jellegzetes illatokra, parfümökre, szagokra kon­centrálna. Ezután az indiai zenei gesztusokra és hang­szerhatásokra rájátszó, poé- tikus sivatagleírás követke­zik, végül A tiltott város el­érése. Az opera a kínai nagy fal szimbolikus áttörésével végződik, a concerto a tiltott városba való behatolással, mely a változás, a rejtély, a misztérium és az örök körfor­gás jelképévé emelkedik. A létezés ismeretlen territóri­umaihoz készített térkép minden egzotikumra vágyó embert elvezethet a belső útig. A három különféle tárgyú alkotás mégis szoros egysé­get alkot: kilépnek a hang te­réből, és a színház illúzióját keltik. A Hong Kong-i Filharmo­nikusokat maga a zeneszer­ző, Tan Dun vezényli. (Tan Dun: Concerto for Or­chestra. Naxos, 2012.) Karinthy a PlM-ben Számadás a tálentomról Budapest. Karinthy-ábrázo- lások, -relikviák, -kéziratok, va­lamint korhű, a 20. század ele­jéről származó iskolai tárgyak és az írót egykor megihlető technikai eszközök láthatók a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Karinthy Frigyes-emlékkiállítá­sán. A Számadás a tálentomról című, december 31-éig látogat­ható tárlat Karinthy életének ál­lomásait vázolja fel. Kovács Ida, a kiállítás kuráto­ra elmondta: a tárlat a szám­adás gondolata köré épül, az önmagával számot vető és a tel­jesítményét folyamatosan mér­legelő író áll a középpontjában. A kiállítás a Tanár úr kérem vi­lágával, egy hangulatában álomszerű iskolai enteriőrrel indul, és az Utazás a koponyám körül világával zárul. Itt az agyműtét eszközei, Karinthyról készült röntgenképek, az író lázlapja látható. Meghallgatha­tó Karinthy Frigyes hangja is, ahogy a Méné, tekel című verset mondja el, egy telefonkagylóba pedig bejelentkezik: „Halió, itt Karinthy Frigyes, költő, a hu­szadik századból!” Egy másik szegletben azt hallhatjuk, ahogy magyar nótát énekel. A látogatók végül különféle szá­mítógépes és mechanikus játé­kokon tehetik próbára saját nyelvi leleményességüket, tesz­telve, hogy mennyire ismerik az író nyelvi játékait, irodalmi pa­ródiáit. (MTI) Aki szerző akar lenni: szalon@ujszo.com KOMAROMI SZALON y Április 11-én a RÉV-ben: MARAI-EST „Köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam...” Vendég: Szegedy-Maszák Mihály Széchenyi-díjas irodalomtörténész Házigazda: Gazdag József újságíró A beszélgetőesten részletek hangzanak el Márai Sándor naplóiból. Bonusz: értékes könyvnyeremények! Időpont: 2013. április 11., csütörtök, 18:00 Helyszín: RÉV - Magyar Kultúra Háza (Tiszti Pavilon), Komárom A belépés díjtalan! Médiapartner: új Szó facebook.com/komaromiszalon U SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents