Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-30 / 75. szám, szombat

Japán építész kapta a Pritzker-díjat 17. 2013. március 30., szombat, 7. évfolyam, 13. szám Sétálhatunk a Mariahilfer Strassén "Ä Mariahilfer Strasse \ Becs egyik leghíresebb ' utcája, amely összeköti j a Westbanhof vasút- és metróállomást a belvárossal. Leginkább üzleteiről híres. 5 Sétálóutcává alakít­ják át a híres bécsi bevásárlóutcát, a Mariahilfer Strassét. A városvezetés több mint egy éven át tar­tó tervezgetés és vi­ták után tette közzé a végleges közleke­dési tervezetet. Az új közlekedési szabályok a nyáron lépnek életbe. Az új burkolat kialakításához csak később, 2014-ben látnak hozzá. A Mariahilfer Strassén jelenleg naponta 15 ezer autó, ötezer kerékpáros és több mint száz­ezer gyalogos fordul meg. Az utca középső szakasza a jövő­ben autóforgalomtól mentes terület lesz, ahová gépjárművek csak kivételes esetben hajthat­nak be. Továbbra is közlekedik a bevásárlóutcán egy helyi járatú autóbusz, beengedik az üzleteket ellátó szállítókat is, és a kerékpá­rosok is használhatják az utcát. A Mariahilfer Strasse mindkét végén különleges közlekedési öve­A Mariahilfer az Európa térről nézve (Fotók: wikimedia/Herbert Ortner, wikimwdia/Manfred Werner) zeteket alakítanak ki azért, hogy a környékbeli utcákban található parkolóházak továbbra is megkö- zelíthetőek legyenek. A „találko­zási zónának” nevezett útszaka­szokon a gyalogosok, az autósok és a kerékpárosok egyenlő jogokat élveznek majd. A megengedett legnagyobb sebesség itt 20 km/h lesz. Ilyen övezeteket most először próbálnak ki Ausztriában. „Ezzel egyszerű, innovatív és mo­dern forgalomcsökkentő meg­oldást találtunk. A Mariahilfer Strasse vonzóbb hely lesz nem­csak a lakók, hanem minden gazdasági szereplő és a sok ezer vásárló számára is” - vélekedett Maria Vassilakou zöld párti alpol­gármester. A szociáldemokrata-zöld bécsi városvezetés jobboldali ellenzéke egyáltalán nem elégedett a vál­toztatásokkal. Ok azt szerették volna, ha a környékbeli lakók dönthetik el, akarnak-e egyáltalán sétálóutcát. Vannak ugyanis, akik szerint a forgalmas utca lezárása dugókat okoz majd a környéken. Az érintett kereskedők egy része is szkeptikus, ők a vásárlók szá­mának csökkenésétől és szállítási nehézségektől tartanak. (MTI) A kerékpár is lehet szolgálati jármű Bécsben A kerékpárral megtett szolgálati utakért is lehet kilométerenkénti térítést igényelni Bécsben - hangsúlyozza az osztrák főváros kerékpáros ügyekért felelős fő illetékese, aki arra akarja bátoríta­ni a város lakóit, hogy használják gyakrabban a biciklijüket mun­kájukhoz is. Egy felmérés szerint több mint négymilliószor ültek tavaly kerékpárra a bécsiek, ez tíz százalékkal több, mint 2011-ben. Csak kevesen tudják azonban, hogy a drótszamárral megtett szolgálati utakért kilométeren­ként 38 eurócent igényelhető a munkaadótól - hívta fel a figyel­met Martin Blum kerékpáros ügyekért felelős megbízott egy sajtótájékoztatón. Ehhez - az autóhasználathoz hasonlóan - a biciklivel megtett kilométerekről is útnyilvántartást kell vezetniük az alkalmazottaknak. Ha a vállalat nem fizeti ki ezt a juttatást, akkor, évente akár 570 euró költségtérí­tésre jogosult a dolgozó. A kerékpár nemcsak egészsége­sebb közlekedési mód, hanem (Fotó: sxc.hu) adózási előnye is van - mutatott rá Blum. Mint kifejtette: a szol­gálati autóval ellentétben a mun­kavégzéshez kapott bicikli után nem kell adózniuk a munkavál­lalóknak, a vállalatok pedig le­vonhatják az árát saját adójuk­ból. Blum szerint a városban egyre többen ülnek kerékpárra öltönyben, illetve kosztümben. Ezt mutatja az is, hogy a bécsi Biciklizz a munkába! kezdemé­nyezésben 2011-ben 6 ezren, ta­valy már 8200-an vettek részt. 2013-at hivatalosan a kerékpáro­zás évének nyilvánították Bécs­ben, ezért abban bíznak, hogy ebben az évben eléri majd a 15 ezret a résztvevők száma. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents