Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-28 / 74. szám, csütörtök

4 Régió ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 28. www.ujszo.com 16 ezerből jövőre alig 200 telefon marad Felszámolják az utcai telefonfülkéket ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Nyáron már egyet­len telefonfülke sem lesz a vá­rosban, a járásban is csak négy marad. A Slovak Telekom sze­rint nem kifizetődő az üzemel­tetésük, van olyan automata, amelyről hónapok óta senki nem hívott, de a többibe is csak pár eurót dobtak be. A távközlési társaság szóvi­vőjétől, Tomáš Palovskýtól megtudtuk, a telefonfülkék üzemeltetése akkor nem vesz­teséges, ha legalább 20 eurós bevételük van havonta. „Ezt ma, a mobiltelefonok korában már csak nagyon kevés fülke produkálja, többnyire a kórhá­zak, pályaudvarok közelében, menekülttáborokban vagy el­dugott falvakban, ahol idős emberek élnek. Ezért döntöt­tünk úgy, hogy idén az egész országban megszüntetjük azo­kat a telefonautomatákat, ame­lyek veszteségesek” - mondta a szóvivő. 2003-ban Szlovákiá­ban több mint 16 ezer telefon- automata üzemelt, tavaly már csak 3129, és az idei felszámo­lás után alig 200 marad. Nyit- rán 2012-ben még 90 telefon- fülkéből lehetett hívni, ma a városban öt van. Ezek közül háromból idén még nem hívott senki, a másik kettő bevétele összesen 15 euró volt. A telekommunikációs hiva­tal tavaly nyáron döntött arról, hogy Slovak Telekom nem kö­teles telefonfülkéket üzemel­tetni. A cég akkor kezdte fel­mérni az utcai automaták ki­használtságát és döntött úgy, hogy a 95 százalékukra nincs szükség, (vrabec) AJÁNLÓ Március 28. (csütörtök) Nagyfödémes - 9.00: húsvéti játszóház a kultúr- házban. (va) Gömörhorka - 9.15: A kiskakas gyémánt félkrajcár­ja - rendhagyó drámapeda­gógiai foglalkozás az óvodá­ban. (ú) Komárom - 18.00: Pô­da Erzsébet: Percek, évek, döntések című, cikkgyűjte­ményt tartalmazó köny­vének bemutatója a Sup­rame Szellemi Kulturális Központ szervezésében. Az írónő tanácsadói tapaszta­latait is megosztja a jelen­lévőkkel. A kötet a helyszí­nen (Jókai utca 32.) meg­vásárolható és dedikáltat- ható. (vkm) Március 29. (péntek) Komárom - 20.00: a nagymegyeri Fools’ Day ze­nekar koncertje a Rév - Ma­gyar Kultúra Házában, ven­dég: Emmer Péter Harmó­nia-díjas giráros. (vkm) RENDŐRSÉGI NAPLO Bankot rabolt, majd megölte magát Zsolna. Tragikus kimenetelű bankrablás történt tegnap Rajec településen. Egy 47 éves férfi sállal eltakart fejjel, fegyverrel a kezében berontott az egyik helyi bankfiókba, és felszólította a bank alkalmazottait, adják oda neki az összes pénz. Néhány bankjeggyel a kezében elmenekült a helyszín­ről - egyelőre a rendőrség nem pontosította, mennyi pénzt vitt el. A bank munkatársai azonnal riasztották a rendőrsé­get. Zsolnán fogták el a tettest. A bankrabló megállt, majd a nála lévő fegyverrel meglőtte magát. Kórházba szállították, de belehalt sérüléseibe. A rendőrség tovább vizsgálja az eset körülményeit. (SITA) Öt eurót rabolt, 12 évet ülhet Tőketerebes. Tizenkét éves börtönbüntetést kaphat az a tőketerebesi fiú, aki megtámadott egy 7 éves fiút. A18 éves tettes egy lépcsőházban támadott áldozatára, és elvette a ná­la lévő 5 eurót - tájékoztatta a SITA hírügynökséget Jana Mésarová, a kassai rendőrkapitányság szóvivője. A kisfiú nem szenvedett sérüléseket. Mivel a támadó büntetett előéletű, tettéért héttől tizenkét évig tetjedő szabadságvesz­tésre ítélhető. (SITA) A régió egyes lakosainak hetven kilométert kellene utazniuk a járási székhelyre Megszüntetné a minisztérium a Párkányi Körzeti Hivatalt Másfél éve közel 12 ezren írták alá a hivatal megszüntetése ellen tiltakozó petíciót (Képarchívum) Párkány. A belügyminisz­térium novembertől megszüntetne minden specializált helyi állam- igazgatási hivatalt. 23 új iroda jönne létre, a meg­levő 50 körzeti hivatal járási hivatalként működne tovább - egy kivételtől eltekintve. A törvényjavaslat a Párká­nyi Körzeti Hivatal megszűnését jelentené. GULYÁS ZSUZSANNA ,A Párkányi Körzeti Hivatal megszüntetésének lehetősége - másik három körzeti hivatal­lal együtt - már az előző kor­mány ideje alatt is felmerült. 2011-ben néhány nap alatt kö­zel 12 ezren írták alá azt a petí­ciót, amelyben a tervezet ellen tiltakoztunk. Ezek az ívek ma is megvannak, és hamarosan el­küldjük őket a belügyi tár­cának” - fogalmazott Farkas Iván, az MKP alelnöke. A hivatal megszűnése 36 ezer embert érintene. A régió lakosainak 50 kilométert kelle­ne utazniuk a járási székhelyre. Helemba, Bény, Kiskeszi és Ipolyszalka esetében ez a táv közel 70 kilométer lenne. ,A Párkányi Körzeti Hivatalt 2005-ben hoztuk létre. Az ak­kori koalíciós pártok mindegyi­ke javasolhatott egy-egy helyet, ahol szükség van körzeti hiva­talra. így a párkányi mellett Ba- zinban, Námesztón és Ólublón is létrejöttek. A többiekkel el­lentétben a párkány kirendelt­ségre tett javaslatunk megala­pozott volt, hiszen egyes tele­pülésekről korábban 60-75 ki­lométert kellett utazni Érsekúj­várba. A belügyi tárca javasla­tát diszkriminatívnak tartjuk, mert csupán a Párkányi Körzeti Hivatalt szünteti meg, és nem minősíti átjárási hivatallá” - tá­jékoztatott Farkas Iván. Az MKP alelnöke elmondta, a jövő héten az üggyel kapcsolatban sajtóértekezletet tartanak. Vitkó Andrea, a Híd elnöksé­gi tagja, párkányi önkormány­zati képviselő is elfogadhatat­lannak tartja a döntést. „Az ille­tékesek április 15-ig vélemé­nyezhetik a törvényjavaslatot. Ezért fontosnak tartom, hogy a párkányi önkormányzat is mi­előbb foglaljon állást” - nyilat­kozott lapunknak Vitkó And­rea. A képviselők legközelebb április 2-án üléseznek. ,A Pár­kányi Körzeti Hivatal meg­szűnése több szempontból is negatívan érintené a régiót. Szabálysértési ügyeknél az érintetteknek és a tanúknak is a járási székhelyre kellene utaz­niuk, ami egyes falvak esetében csak átszállással oldható meg. Egyebek mellett megszűnne a körzeti anyakönyvi hivatal, a választások és esetleges nép­szavazások lebonyolítása is ne­hézkessé válna” - jegyezte meg Vitkó Andrea. Áprilisban végleges döntést hozhatnak a Pázmány Péter Alapiskola jövőjéről Újabb petíciót indítanak a vágsellyei magyar szülők és pedagógusok Érzékenyen érinti a családokat az iskolamegszüntetés és a költöztetés, az áprilisi ülésen ismét szü­lők és gyerekek készülnek a városháza üléstermébe (Képarchívum) A költöztetés hátulütője Negatívumként csak annyit említenek az iskolaügyi hivatal anyagában, hogy 61 magyar tanuló számára körülményessé válik az iskolába utazás. A koncepció szerint megoldást je­lentene egy iskolabusz beszerzése, vagy a meglévő helyi já­ratok összehangolása az iskolakezdéssel és a délutáni foglal­kozások idejével, (száz) SZÁZ ILDIKÓ Vágsellye. A városi hivatal oktatásügyi bizottsága a Hollý utcai szlovák alapiskolában tar­totta kihelyezett ülését, melyen néhány szülő és iskolavezető is részt vett. A bizottság jóvá­hagyta a Vágvecse városrész­ben található két szlovák iskola összevonását, és a Pázmány Pé­ter Alapiskola Vágvecse város­részbe költözését. A javaslatról áprilisi ülésükön tárgyalnak a városatyák. Dohányos Katalintól, a Páz­mány Péter Alapiskola és Óvo­da igazgatójától megtudtuk, még ezen a héten újabb petíciót indítanak az intézmény meg­mentéséért a szülőkkel és isko­labarátokkal közösen, és részt vesznek az önkormányzati ülé­sen, ahol végleges döntés szü­lethet ajárási székhely egyetlen magyar alapiskolájáról. 2012 áprilisában aláírásgyűjtésbe kezdett a magyar közösség azért, hogy az intézmény to­vábbra is a város központjában található patinás épületben maradjon. Vágsellyén tisztában vannak azzal, hogy a magyar iskola költözése az intézmény megszűnéséhez vezethet. A pe- tíciós íveket a magyar szentmi­se után is aláírhatják a támoga­tók, iskolabarátokat és magyar szervezeteket vonnak be az ak­cióba. A város vezetése szerint ha a gyerekek 40 százaléka visszamegy a szülőfalujában működő alapiskolákba, akkor majd máshonnan érkeznek magyar tanulók. Erre azonban nincs garancia, mivel a Vágve­cse városrészhez közeli Vág- hosszúfaluból idén sem érke­zett elsős és Vágtomócról is csak néhány gyerekkel számol­hatnak. A szerdai bizottsági ülésre beterjesztett anyagban olvasható, hogy a demográfiai mutatók alapján a város veze­tése kénytelen racionalizálni az iskolákat. Az iskolaügyi hivatal részletes elemzést készített az egyes intézmények látogatott­ságáról, ezekre hivatkozva ja­vasolta a Bemolák és a Hollý utcai intézmény összevonását, a Vágvecse városrészben üre­sen maradó iskolaépületbe pe­dig a Pázmány Péter Alapiskola átköltöztetését. „Az iskola tör­ténetében először érhető el, hogy komplex hátteret biztosít­sunk a tanulóknak speciális tantermek, műhelyek, sportpá­lyák, pihenőpark és tágas helyi­ségek formájában. Idővel emelkedhet a környező telepü­lésekről érkező tanulók száma” - olvasható a koncepcióban. A koncepcióba foglaltak alapján a patinás épületben a fűtésrendszer felújítása 86 ezer euróba, a tornaterem megépí­tése 720 ezer euróba, étkező lé­tesítése 260 ezer euróba kerül­ne. A Bemolák utcai iskola a fenntartó szerint jó állapotban van. A Pázmány Péter Alapisko­la vezetése és a szülők elsősor­ban attól tartanak, hogy a köl­tözéssel a vidéki gyerekek többségét elveszítik, és nem lesznek képesek fedezni a Ber- nolák utcai iskolaépület fenn­tartásával járó kiadásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents