Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-04 / 53. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 4. Vélemény és háttér 5 Ne csodálkozzon senki, ha a választókat az általuk megválasztottak egyenes adásban dedósítják A hűbéri viszonyokról Egyetért az ellenzéki pártok által Ivan Gašparovič államfő ellen benyújtott feljelentéssel Andrej Kiska köztársaságielnök-jelölt. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a döntést, hogy a Lámpa alatt tévéműsor egyéniségi jogokat sértett, a köztévé 50 ezer euró büntetést köteles fizetni. Štefan Harabin feljelentést tett három alkotmánybíró ellen, akik elmarasztalták őt azért, mert a pénzügyi tárca ellenőreit nem engedte be a Legfelsőbb Bíróság épületébe. LOVÁSZ ATT11A Három, egymástól függetlennek látszó, mégis minden apróságában összefüggő múlt heti hír. Merthogy mindhárom a hatalom arroganciájáról, illetve a polgárok ehhez fűződő viszonyáról szól. Štefan Harabin legfelsőbb bíróként bűn- cselekménynek látja, hogy az Alkotmánybíróság három bírója úgy merészelt vélekedni, hogy a Legfelsőbb Bíróság az adófizetők pénzéből élő szervezet, ezért annak gazdálkodását (vigyázat: nem a döntéseit, hiszen a kormánytól független hatalmi ágról van szó) a pénzügyi tárca, egyéb állami intézményekhez hasonlóan, igenis ellenőrizheti. Demokratikus országban alapelv, hogy a jogerős ítélet nem fellebbezhető, és betartandó, még akkor is, ha nekünk nem tetszik. Nem azt jelenti viszont, hogy nem kifogásolható. A legfőbb bírónak olyan nyilvánosság áll rendelkezésére, hogy ha megszólal, napokon át szajkózza a sajtó, amit mond, nyugodtan lega- zemberezheti az ót fegyelmi vétségben elmarasztaló bírókat, de hogy ennek kapcsán bűnvádi eljárást kezdeményezzen, az nonszensz. Már csak azért is, mert az eljárás tartalmi alapja a bírák állítólagos pártossága - és állítja ezt az az ember, aki a HZDS által felkínált igazságügy-miniszteri bársonyszékért levetette a bírói talárt (magyarul: belépett a politikába), majd elhagyva a minisztériumot, a talárt újra fölvette. Értik? Ha nem, a hiba nem az Önök készülékében van. Az előbb leírtak alapján minden, sajtó által felhozott eljárási hiba, törvényességi kétely vagy akár megérzéseink ellenére is jogerőssé vált az ítélet a Cerva- nová-ügyben, azt be kell tartani. De! Ugyanakkor érvényes, hogy az ítélet nem kifogásolha- tatlan, és annak kapcsán márpedig nem lehet kuss! felkiáltással elhallgattatni azokat, akik kételkednek. S mivel évtizedek óta figyelt ügyről van szó, a tévé nyilvánossága előtt sem lehet elhallgattatni a mondanivalójukat igenis szellőztetni kívánó érintetteket és sajtómunkásokat. A Cervanová-ítélet jogerős, s ha másfél évtizedes perúj rafelvételi tárgyalás után nyilvánosan akarják megkérdezni a harmadik hatalmi ág képviselőit döntéseik okairól, akkor azoknak, köztisztséget látván el, meg kell szólalniuk. A közszolgálatiság azon értelmezése, hogy minden érintett félnek meg kell szólalnia, és ha valamelyik nem szólal meg, nincs téma, rossz értelmezés. Minden háklis témát el lehetne kerülni azzal, hogy valamely érintett nem óhajt az ügyben megszólalni. Az európai, de (horribile dictu) a szlovák joggyakorlat is ismeri „az üres szék intézményét”, s ha egy sajtótermékéi vele, akkor nem marasztalható el. A Harabin vezette Legfelsőbb Bíróságon és a frekvenciatanácsban ezt nem tudják. S végül a harmadik, talán legfontosabb hír: egy államfőjelölt azt merte mondani, hogy az államfő igenis perelhető. Nem feudális úr, nem uralkodó, nem törvény felett álló és a tévedhetetlenség dogmáját érvényesítő ember az, hanem csak egy választott közszolga. Minden egyes lépéséért felelnie kell: ha sikeres, megtapsolják, ha nem, elmarasztalják. De nem bújhat el szóvivők, talmi értelmezések és a „csak, mert így döntöttem” érvelés mögé. Nyilvánosan felel a tetteiért. Kiska jól látja ezt, s mi tegyük hozzá, ha nem így látja egy közszolga vagy közszolgajelölt, akkor a tájainkon még száz évvel ezelőtt is gyakorlatban érvényesített hűbéri viszonyokat hozza vissza. Ha pedig a nyilvánosság hagyja, akkor ne csodálkozzon senki, ha a választókat az általuk megválasztottak egyenes adásban, ellenállás nélkül dedósítják. Palléro- zottan fogalmazva: a szabadságuktól fosztják meg őket.- Egy újabb maticást visznek. Belezavarodott, hogy a kormányfő sajnálja a kijelentéseit... (Peter Gossónyi rajza) KOMMENTÁR Csak egy homokszem VERES ISTVÁN Valószínűleg senki nem lepődik meg azon, hogy Robert Fico hirtelen interjút ad, hogy megmagyarázza múlt heti dörgedelmes szavait, amelyeket a kisebbségek ellen intézett a Matica slovenská évfordulóján. Nem úgy értettem, ne vegyétek magatokra, mindössze arról van szó, hogy fény derült egy elbaltázott kisebbségi projektre, és ettől felment bennem a pumpa - próbálja elütni a dolgot a miniszterelnök. Nyilván nincs is téma, amit Fico ne lenne képes „helyrekommunikálni”, hiszen az utóbbi másfél évben a kisujja körme alól is a hideg profizmus sugárzik. A múlt keddi beszédben és az interjúban előadott stratégiában viszont valami sántít. Először is, a beszédírót valószínűleg nem dicsérték meg. Ficónak ugyanis az elmúlt időszakban láthatóan fontos a nyugodt szlovák-magyar viszony. Ha a Maticát fel akarja magasztalni, azt megtehette volna anélkül is, hogy a kisebbségekbe beleköt, hiszen az elsősorban kulturális, hagyományőrző szervezet, még ha előszeretettel foglalkozik is helyenként a kisebbségekkel, főleg a magyarokkal. Szóval a beszédíró elvetette a sulykot, Ficónak pedig nem esett nehezére felolvasni a szöveget, hiszen valahol nyilván egyet is ért az elmondottakkal (és ezt az interjúban sem tagadta). Utána kapcsoltak - hoppá, ez a 2006-2010-es ciklus stratégiája volt, azóta másként vélekedünk a kisebbségekről, hisz adtunk a romáknak és a magyaroknak kormánybiztost, a melegeknek meg bizottságot. Fico most azt mondja, egy projekt dühítette fel, és nem érti, hogy viselkedhet valaki úgy, ahogyan annál a projektnél az érintettek. Aztán azt mondja, nem akar beszélni az esetről, mert ő nem egy pletykás vénasszony. Ezt sem igazán tudjuk lenyelni - ha olyan példásan rosszul teljesített a projektbrigád, igazán megnevezhetné a felelősöket, hogy az egész ország láthassa: na ezt nem szabad. Mindenesetre úgy tűnik, a miniszterelnöknek továbbra is érdekében áll fenntartani a jelenlegi, kis túlzással normálisnak mondható szlovák-magyar viszonyt. Ö is csak ember, így nála is bekerül itt-ott egy homokszem a gépezet fogaskerekei közé. Valószínűleg ez történt a múlt héten is. Itt-ott majd még várhatóan kiszalad a száján ez-az. Júliusban jön egy másik nagy nemzeti esemény: Cirill és Metód ideérkezésé- nek 1150. évfordulója. Kedden megtudtuk, hogy Szlovákiát 1993-ban nem a kisebbségeknek hozták létre, júliusban Fico talán rámutat, hogy két görög hittérítő 863-ban nem a kisebbségeknek hozta a glagolikát. Szerencsére azt már tényleg nem vehetjük magunkra - hisz a magyarok csak később érkeztek a Kárpát-medencébe. FIGYELŐ Aszad túl magabiztos Bassár el-Aszad szír elnök a brit The Sunday Timesnak adott interjújában kijelentette: London nem játszhat szerepet a szíriai konfliktus rendezésében, hiszen „a gyújtogatótói nem várható, hogy tűzoltónak álljon”. Aszad azt mondta, nem mond le, s kész tárgyalni bárkivel, azokkal a „militánsokkal” is, akik leteszik a fegyvert. (MTI) Az orosz koncepció egyre élesebben különbözteti meg az Egyesült Államokat az Európai Uniótól, utóbbiban látva a stratégiai szövetségest Másolás és beillesztés, avagy az új Putyin-doktrína JARÁBIK BALÁZS Vlagyimir Putyin elnök aláírta Oroszország új külpolitikai stratégiáját. Sorrendben ez a negyedik külpolitikai doktrína a Szovjetunió széthullása óta. A Medvegyev-féle (2008-as) dokumentumból kiindulva a Putyin-féle tartogat pár meglepetést, bár céljaiban nagy vonalakban az elődjét követi. Talán meglepetésként hathat, hogy bár a koncepció a Nyugatot vádolja a globális helyzet bizonytalanságáért, stratégiai szövetségesként ajánlkozik fel a koncepció által meggyengültnek láttatott Nyugatnak. A koncepció egyre élesebben különbözteti meg az Egyesült Államokat az Európai Uniótól. Ez utóbbiban látja a stratégiai szövetségest, az előbbiben a globális problémák legfőbb okozóját, valamint a Moszkva által gründolt legújabb regionális integrációs projekt, az ún. Eurázsiái Gazdasági Unió kerékkötőjét. A doktrína két dolgot néven is nevez, amit Amerika rosszul tesz: a szankciókat (amiben az EU globálisan egyre inkább az amerikai példát követi), és a „puha hatalom” erőteljes használatát a régióban. Moszkvának igazat kell adni a Nyugat meggyengült szerepét tekintve, a globális külpolitikai hangsúly ténylegesen Ázsia felé tolódik. Jómagam még az eurázsiai integrációt is egy fontos kezdeményesének tartom, ráadásul Moszkva egyfajta „copy/paste” (másolás és beillesztés a számítógépes szövegszerkesztésben) módon másolja az Európai Unió mechanizmusait, hiszen két éve létrehozta a Közös Gazdasági Teret, amely Oroszország mellett egyelőre Kazahsztánt és Belorussziát tömöríti. Mivel Moszkva 2015-re már Eurázsiai Gazdasági Unió név alatt politikai uniót szeretne, az emberben óhatatlanul is felmerül a gondolat, hogy sikerülhet-e Moszkvának pár év alatt lezavami az integrációt. Ez, ugye, Európának több mint ötven évébe került, és a java még hátravan. A koncepció Ukrajnát jelöli meg a legfontosabb orosz külpolitikai prioritásnak. A moszkvai integrációt nem is lehet Kijev nélkül elképzelni. Ám Ukrajna a Vilniusban novemberre tervezett EU-s keleteurópai csúcson aláírhatná az unióval - az aláírásra teljesen kész - ún. társulási szerződést. De az EU nem írhatja ezt alá, amíg az ellenzék vezetői börtönben vannak. Janukovics ukrán elnök meg aligha engedi ki az ellenzéki politikusokat. Politikai patt. Ukrajna igazából nem akarja elkötelezni magát, bár nem győzi hangsúlyozni, mennyire igyekszik az Európai Unióba. Belorusszia és Kazahsztán kétévnyi integrációs tapasztalata is nyom a latban. Elsősorban Minszk igyekszik a lehető legnagyobb pénzügyi támogatást kicsikarni Moszkvától. Megy is a dolog: egy frissen készült tanulmány szerint csupán az orosz gáz- és kőolajszállítmányok nyomott ára minden évben a belorusz GDP több mint tíz százalékát hozta az állami kasszába. Ennek ára viszont az, hogy lassan, nagyon lassan, de Minszk elveszíti (gazdasági) függetlenségét Moszkvával szemben. Pontosabban az oroszok megveszik Minszket - kilóra. Az biztos, hogy Moszkva a 19. században már egyszer bevált, egyfajta Szent Szövetséget próbál Európának ajánlani. Mivel Moszkvából erőteljes fegyverkezésről szóló hírek érkeznek, miközben az európai hadi kiadások csökkennek, Oroszország nem hagyja hidegen az európai politikai köröket. Ám az új doktrína nyíltan fogalmazza meg: vegyetek be a buliba, de ne szóljatok bele abba, amit otthon csinálunk. Kellhet Európának egy, a 19. században élő „szenť’ szövetséges?
