Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-22 / 69. szám, péntek
ÍZVILÁG ■ 2013. MÁRCIUS 22. Tekeredik a piskóta... A viszonylag egyszerűen elkészíthető, de mutatós piskótatekercsek nyilván sokunkban a gyerekkori vasárnapok, ünnepek emlékét idézik. Nem kellett más, mint egy vékony piskótalap, pici lekvár meg porcukor, és máris kész volt az ínycsiklandó édesség. A rolád mára sem ment ki a divatból, mindig képes új alakot ölteni. Csak meg kell találni a kedvenc ízünket. Kakaós piskótatekercs epres-málnás tejszínnel Hozzávalók: 12 dkg liszt, 3 dkg kakaópor, 1 tk sütőpor, 1 tk szódabikarbóna, 10 dkg cukor, csipetnyi só, 6 tojás, 150 g joghurt, 1,5 dl olaj, 150 g eper, 100 g málna (ha nincs friss, inkább fagyasztott gyümölcsöt használjunk, mint kompótot), 200 ml tejszín, 1,5 tk zselatin, folyékony édesítő ízlés szerint. Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Szitáljuk egy tálba a lisztet, a kakaót, a sót, a sütőport és a szódabikarbónát. Keverjük hozzá az olajat és a 150 g joghurtot. Válasszuk szét a tojásokat. A cukor kétharmadát adjuk a sárgájához, a többit a fehérjéhez. A fehérjéből yerjünk kemény habot, a sárgáját pedig addig keverjük, amíg a cukor teljesen felolvad és a tojás kifehéredik. A lisztes keverékhez először keverjük hozzá a cukros tojássárgáját, majd óvatosan forgassuk bele a tojáshabot. Egy tepsi alját béleljük ki sütőpapírral és öntsük bele a tésztát. Toljuk az előmelegített sütőbe és kb. 20 perc alatt süssük készre. Ne nyitogassuk a sütő ajtaját, mert a tészta összeesik. Amikor langyosra hűlt, húzzuk le a sütőpapírt a tésztáról, fektessük benedvesített konyharuhára, majd azzal együtt tekerjük fel. Így hagyjuk teljesen kihűlni. Addig a jól lehűtött tejszínt a habfixálóval és ízlés szerinti édesítővel verjük kemény habbá. A zselatint oldjuk fel fél deci meleg vízben és állandóan kevergetve forraljuk fel. Amikor kicsit lehűlt, vegyünk ki a tejszínből néhány kanállal, és ezzel keverjük el, majd ezt forgassuk össze a többi habbal. így jobban eloszlik a zselatin. Forgassuk bele a kockákra vágott epret és a málnát. A piskótát óvatosan hajtsuk ki, távolítsuk el a konyharuhát, a tésztát töltsük meg a krémmel és újra tekerjük fel. Csomagoljuk alufóliába vagy folpackba, hogy megtartsa a formáját, és tegyük néhány órára hűtőbe dermedni. Kávékrémes piskótatekercs Hozzávalók: 5 db tojás, 5 ek cukor, 1 db citrom, 1 kk sütőpor, 5 ek liszt. A kávékrémhez: 4 dl 30%-os habtejszín, 1 csomag habfixáló, 3 ek porcukor, 1 csapott ek darált feketekávé, 1 csésze erős presszókávé. Elkészítés: A tojásokat kettéválasztjuk, a extrákat a cukorral és a citrom reszelt héjával fehéredésig keverjük. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, majd a kemény habbá vert tojásfehérjékkel 1 lazítjuk. Sütőpapírral bélelt nagyobb méretű tepsibe öntjük, Kókuszos tekercs Hozzávalók: 1 kakaós vagy sima piskótalap (a fenti receptek szerint). A krémhez: 4 dl tej, 2 ek friss citromlé, 6 ek rizsliszt, 7 + 1 ek kókuszreszelék, 1 zacskó vaníliás cukor, 6-7 evőkanál cukor, 10 dkg margarin. Elkészítés: A tejhez adjuk a citromlevet és a rizslisztet, a kókuszreszeléket. elsimítjuk és 170 fokos sütőben 15-20 perc alatt világos színűre sütjük. Rácsra borítva lehúzzuk a tésztáról a sütőpapírt, konyharuhára fektetjük és felcsavarva kihűtjük. Közben a krémhez a hideg habtejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük, majd belekeverjük a porcukrot, a darált feketekávét, a kihűtött presszókávét. 20 percre hűtőbe tesszük. A piskótát a konyharuhából kicsavarjuk, megkenjük a krém felével, felcsavarjuk, deszkára fektetjük. Kívülről is megkenjük a kávékrémmel, a tetejét — csillagcsöves habzsákot használva - kávékrémrózsákkal díszítjük, megtűzdeljük egész kávészemekkel és megszórjuk kevés őrölt kávéval. Simára keverjük, gőz fölött besűrítjük. Amikor már nem forró, belekeverjük a cukrot és a vajat. Kihűtjük és gépi habverővel habosra keverjük a krémet. A feltekert piskótalapot „kicsomagoljuk”, megkenjük a kókuszkrémmel, újra feltekerjük. Körbekenjük a maradék krémmel, megszórjuk kókuszreszelékkel. Behűtve szeleteljük. Szakácsversenyt hirdetett a magyar külügy Szakácsversenyen keres séfeket négy diplomáciai kirendeltségre a magyar külügyminisztérium; a Gasztronómia és diplomácia címmel tartott megmérettetés győztesei a genfi, a hágai, az oslói és az ottawai magyar nagykövetség szakácsai lehetnek. A külügyminisztérium minden területen arra törekszik, hogy felkészült munkatársak képviseljék Magyarországot, így született a szakácsverseny ödete - mondta a tárca személyügyi főosztályvezetője. Szabó Stefánia hozzátette, tavaly a Magyar Konyha című gasztronómiai magazin segítségével már szerveztek egy szakácstréninget a magyar nagykövetségeken dolgozó séfek számára, idén pedig már versenyt is hirdettek négy külképviselet szakács munkakörének betöltésére. Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: az étkezések a diplomáciai munka fontos eseményei, így a gasztronómia, a gasztrodiplomácia erősen kötődik az országimázs- hoz. ,Az ország is bemutatkozik azon keresztül, hogy milyen a felszolgálás, az étkészlet, és hogy mi van a tányéron egy diplomáciai fogadáson” - jegyezte meg. A főzőverseny zsűrijében Cseh János séffel együtt helyet foglaló Molnár B. Tamás gasztronómiai szakíró és Ruprecht László séf közölte: a résztvevőknek pontyból kellett előételt, majd tanyasi csirkéből egy főételt készíteniük, a körethez pedig zöldségekből válogathattak. A bírálók ezek alapján értékelnek Tizenkét jelentkező közül fogják kiválasztani a négy nagykövetség szakácsait. (MTI) Vásárodon COOP Jednotában 15 euróért 2013. március 7-étól április 7-éig, és játsszon a 109 000 EUR összértékű díjakért! jednota az azonnal megnyerhető dijak egyike, vagy miután kitöltötte és bedobta a sorsjegyet az odakészitett urnába, bekerült a 100 db 500 € értékű bevásárlásért folyó sorsolásba. A játékról szóló részletes tájékoztatást a www.coop.sk oldalon olvashatja. Jacobs . AMU^p RE130103