Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-22 / 69. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁRCIUS 22. Közélet 3 A támogatások egy részét úgynevezett foglalkoztatási bizottságok ítélik majd oda, a feltételeket a törvény nem szabályozza Növekvő korrupciótól tart az ellenzék A szubjektív döntések a korrupciót erősítik Pozsony. Változik a foglalkoztatási törvénytöbb ponton a munka- nélküliek rovására. Májustól több támogatás nem jár majd automatikusan, a kérelmezőkjo- gosultságát egy újonnan létrehozott szerv, az ún. foglalkoztatási bizottság fogja vizsgálni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Jelenleg több segély automatikus, csak bizonyos formális feltételeket kell teljesíteni, néhány hónap múlva egy-egy támogatás megszerzéséhez különböző intézmények véleménye is kellhet, esetenként hosszú bürokratikus folyamat lehet. A szaktárca szerint azért kellett különbséget tenni a „támogatást nyújt” és a „támogatást nyújthat” fogalmak között, mert az egyes régiókat, járásokat nem egyformán kell támogatni. Van, ahol több pénzt kell fordítani a vállalkozások beindítására, máshol más prioritások lehetnek - hogy az adott régióban mi a fontos, a foglalkoztatási bizottság dönti el. A szociális ügyi minisztérium szerint a jogszabály segíti majd a munkahelyteremtést. „Bízunk benne, hogy segíteni tudjuk a foglalkoztatás növelését az egyes régiókban” - jelentette ki Braňo Ondruš, a szaktárca államtitkára. Szerinte csak olyan támogatásokat szüntettek meg, amelyekre nem volt igény, és egyben csökkentették a munkaügyi hivatalok adminisztratív feladatait. Korrupció fenyeget Az ellenzék szerint viszont az új szabályozás a helyi korrupció melegágya lehet. „A bizottságot konkrét személyek alkotják, akik szubjektívan döntik el, jóváhagyjanak-e bizonyos támogatást. Járási szinten elbuijánzik a korrupció” - figyelmeztetett Ľudovít Kaník (SDKÚ) képviselő. Ismét támogatást lehet nyújtani a meglévő munkahelyek megtartására olyan cégeknek, melyek komoly okokból képtelenek munkát biztosítani alkalmazottaiknak, és ezért csak az átlagkereset 60 százalékának megfelelő bérpótlékot folyósítanak. Az állami támogatás ennek a bérpótléknak a fele lehet, ugyanakkor nem haladhatja meg a szlovákiai átlagbér 50 százalékát. A kormány év végéig így 5000 munkahelyet akart megtartani, e célból 380 ezer eurót különítenek el. A munkaügyi hivatalok 2009 és 2011 között már folyósítottak hasonló támogatást. Elutasított ellenzéki javaslatok Az ellenzék több ponton is javítani akarta a törvényt, de a Smer minden ellenzéki indítványt elvetett. Andrej Hrnčiar (Híd) azt szerette volna elérni, hogy legalább az egészségkárosodottak foglalkoztatási támogatásai automatikusan járjanak. Monika Gibalová (KDH) ugyanakkor a visszaéléseket akarta szigorúbban büntetni: kizárta volna az újabb támogatás lehetőségéből azt a kérvényezőt, aki egyszer már visszaélt a védett műhely létrehozására adott támogatással. Pavol Zajac (KDH) a pályakezdőknek járó támogatást szerette volna növelni: a minimálbér 65%-át javasolta, ám a smeres többség a minisztérium javaslatát szavazta meg, így a létminimum 65%-át kapják majd. (Pavol Funtál illusztrációs felvétele) Májustól a munkanélküliek hét szociális juttatásra nem számíthatnak automatikusan, előbb egy újonnan létrehozott szerv, az ún. foglalkoztatási bizottság megvizsgálja a kérelmüket, az illetékes munkaügyi hivatal csak utána hagyhatja jóvá. Az új szabályok szerint nehezebb lesz elintézni az árvíz- védelmi hozzájárulást, valamint a saját vállalkozás elindításához és a hátrányos helyzetű munkakereső személyek foglalkoztatásához nyújtott támogatást is. Megszűnik a hátrányos helyzetű munkakereső betanítására nyújtott támogatás, valamint az alacsony keresetűek munkaviszonyban tartásához nyújtott hozzájárulás, (sza, lpj, TASR, SITA) Smeres javaslat Szigorúan védett munkaerő Pozsony. A smeres képviselők csak a korábbi szociális ügyi miniszterük, Viera Tomanová javaslatát fogadták el, ő a munkaközvetítő ügynökségek munkáját nehezítette meg javaslatával. A törvény szerint a munkaerőt kölcsönző vállalat két év alatt legfeljebb 5 alkalommal hosszabbíthatja meg a kölcsönzött munkaerő szerződését, ezt követően állandó munkaszerződéssel kell őt alkalmazni közvetlenül a gyártó cégnek. Ezt a foglalkoztatási formát elsősorban az autógyárak alkalmazzák, azok is csak az alkalmazottak kevesebb mint ötödét foglalkoztatják ilyen módszerrel. Tomanová a javaslatot a szakszervezetekkel is egyeztette, amelyek már régóta bírálták ezt a foglalkoztatási lehetőséget. Azt állítják, az ideiglenes munkaerő hátrányos jhelyzet- ben van az autógyárak állandó alkalmazottaival szemben. A cégek azonban ezt cáfolni igyekeznek, állítják, ugyanazt kapják az ügynökségek által közvetített munkások is, mint saját alkalmazottaik. A szak- szervezetek azonban már korábban azzal fenyegetőztek, hogy az ideiglenes munkaerőközvetítést az Európai Bizottságon támadják meg. A javaslatot bírálják a munkaerő-közvetítők is, az ügynökségek képviselői szerint a módosítás semmit sem old meg, csak adminisztratív feladatokat ró az ügynökségekre, de nem fog hozzájárulni a foglalkoztatottságnöveléséhez. (lpj) Májustól szigorodó feltételek Szigorodnak a következő támogatások folyósításának feltételei: ♦ vállalkozás beindítására, ♦ pályakezdők szakmai gyakorlatára, 4 védett műhely vagy munkahely létrehozására, 4 az egészségkárosodott személynek vállalkozás indítására, 4 asszisztens tevékenységére, 4 a hátrányos helyzetű munkakereső betanítására, ♦ árvízvédelemmel összefüggő foglalkoztatásra, 4 az egészségkárosodott személy munkaviszonyának a megtartására nyújtott támogatás. A F0GLALK0ZTATASI TÖRVÉNY LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI A májustól érvényes módosítás értelmében több segélytípus nem jár automatikusan, megítélésükről egy újonnan létrehozott szerv, az ún. foglalkoztatási bizottság fog dönteni az illetékes munkaügyi hivatalban. A törvény több más ponton is változik. 1. Nem jár automatikusan a támogatás Hét támogatás ma szinte automatikusanjár, csak bizonyos formális feltételeket kell teljesíteni. Ezzel szemben májustól a foglalkoztatási bizottságok döntenek majd arról, ki kaphat támogatást vállalkozás indítására, a hátrányos helyzetű munkakereső személyek foglalkoztatására, árvízvédelemmel összefüggő munkákra, a pályakezdők szakmai gyakorlatának elvégzésére, védett műhely vagy munkahely létrehozására, és egészségkárosodott személy munkahelyének a megőrzésére. 2. Csökken a támogatások összege Alkacsonyabb lesz a megítélhető támogatások összege - a legfontosabb szempont az lesz, hogy az adott régióban müyen mértékű a munkanélküliség. A nagyobb munka- nélküliséggel küszködő járásokban magasabb támogatást hagyhatnak jóvá, mint ott, ahol több a munkalehetőség. 3. Megszűnik 12 fajta segély Májustól nem lesz szakképzés és tanfolyam végzése idején, valamint az egészségkárosodott személyeknek az átképzésre, a munkaerőpiacon való jobb érvényesülést célzó felkészülésre nyújtható támogatás. Eltörölték a hátrányos helyzetű munkakeresők betanítására jóváhagyható segélyt, valamint az alacsony keresetűek munkaviszonyban tartásához adható hozzájárulást. Ugyancsak megszűnik a szociális vállalatban a munkahelyek megtartására és kialakítására fordítható támogatás. Ezentúl nem nyújtható támogatás önkéntes munkára való ösztönzésre, a tanfolyamokkal összefüggő kiadásokra, a helyi foglalkoztatás elősegítésére, a védett műhelyek felújítására és a műszaki berendezések biztosítására. 4. Foglalkoztatási bizottság alakul A foglalkoztatási bizottsáA védett munkahelyek támogatása sem jár automatikusan (Gabriel Kuchta felvétele) gokban helyet kapnak a szak- szervezetek és a munkaadók képviselői is, ám nincsenek előre meghatározott kritériumok, melyek alapján dönteni fognak. Noha az interneten közzé kell majd tenni döntéseiket és az indoklást is, szakértők szerint ez az intézkedés a korrupció növekedését eredményezi majd. 5. Szigorodó feltételek Több támogatást szigorúbb feltételek teljesítéséhez kötnek. 4 A pályakezdők csak a tanult szakmában, szakjuknak megfelelően végezhetnek gyakorlatot, viszont eltörölték a 26 éves korhatárt - idősebb pályakezdő esetében is igényelhető a támogatás. ♦ A gyakorlatért járó havi támogatás, amely jelenleg még a létminimum összegével azonos, májustól a létminimum 65%-ra csökken. A létminimum összege jelenleg 194,58 euró. 4 A vállalkozások indítására nyújtott segélyt nem egyszerre fizetik ki: a segély 60 százalékát a szerződés aláírása után, a maradék 40 százalékot pedig a vállalkozás beindítása után egy évvel folyósítják. A kezdő vállalkozóknak hosszabb ideig - 2 év helyett legalább 3 évig - kell vállalkozniuk, ellenkező esetben vissza kell adniuk a jóváhagyott támogatás időarányos részét. Évente jelentést kell készíteniük tevékenységükről. A vállalkozás beszüntetése után újból csak 8 év elteltével igényelhetnek hasonló segélyt. 6. Támogatják a munkahelyek megőrzését Ismét bevezetik a meglévő munkahelyek megtartására szolgáló támogatást olyan cégek esetében, melyek komoly okokból képtelenek munkát biztosítani alkalmazottaiknak, és ezért csak az ádagkereset 60 százalékának megfelelő bérpótlékot folyósítanak. A támogatás összege a bérpótlék 50%-a lesz, de legfeljebb az átlagkereset 50%-a, vagyis 391 euró. A támogatást legfeljebb 60 napig lehet folyósítani. A kormány úgy számol, hogy egy munkahely megőrzésére átlagosan 76 eurót költ majd, az év végéig mintegy 5000 munkahelyet akar megtartani, e célból 380 ezer eurót különítenek el. A munkaügyi hivatalok 2009 és 2011 között már folyósítottak hasonló támogatást. 7. A hivatal ritkábban ellenőriz, de szigorúbb lesz 4 Az új szabályok szerint a munkanélkülieknek a törvény nem írja elő, hogy havonta jelentkezniük kell a munkaügyi hivatalban - de arról, hogy ténylegesen milyen gyakran kell vizitálniuk, majd a hivatalnokok döntenek. Erről telefonon vagy e-mailben értesítik a munkanélkülieket. 4 Nehezebb lesz ismét visszakerülni a munkanélküliek nyilvántartásába. Ha a munkaügyi hivatal valakit azért törölt a nyilvántartásból, mert nem működött együtt, csak 6 hónap elteltével kerülhet vissza ismét a nyilvántartásba. Jelenleg 3 hónapon belül ismét nyilvántartásba veszik, (sza)