Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-15 / 63. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 15. Vélemény És háttér 5 1848 üzenete számunkra, hogy a célhoz nem egyetlen széles út vezet, hanem sok kis ösvény ...és hány fronton még? Ünnep van. Annyiban talán megegyezhetünk, hogy olyan ünnep, amelyet minden magyar ember, ér­tékrendjétől, pártállásá­tól, vallásától és állampol­gárságától függetlenül ünnepnek tart. Mondhat­nék, összeköt bennünket a márciusi ifjak emléke. LOVÁSZ ATTILA Igaz, benne van a 165 év táv­lata, amely józan, talán részben lezárt értékeléseket tesz lehető­vé. De akkor is: ott van az idea, a 19. század egyik legnagyobb eu­rópai globális eseménysorában a nemzeti vonal, s az események hozadéka. Üzenetként pedig a pontosan megfogalmazott prog­resszió. Talán ezért sem meg­osztó az ünnep. A szlovákiai ma­gyar ezen az egy napon nyugod- tabban nézhetne a közügyekre, itt nincs helye különvélemé­nyeknek és széthúzásnak. A tör­ténelmi értékelésnek igen, de azt minden egyes generációnak újra s újra meg kell fogalmaznia -sajátmagának. Az egyszeri szlovákiai ma­gyar, ha közügyekre nyitott akar lenni, ritkán lélegezhet föl úgy, mint e napon. Annyi, de annyi fronton kell harcolnia, ami bármely többségi embertől megkülönbözteti. Hogy ember legyen a talpán. Szlovák részről nyíltan vagy burkoltan, de min­denképp rendszeresen megkap­ja, hogy útban van. Nem kóser a nyelve, a szlovák lurkót arra ta­nítják, furcsa, hogy még „itt vannak”, a kisebbik baj, ha ér­tetlenül néznek rá, rosszabb esetben ellenség, felforgató elem, ötödik kerék, nemzetbiz­tonsági kockázat - és még köve­telődző is. Ha pedig szól, szélső­séges. Eközben elsikkad az a tény, hogy a szlovák-magyar interetnikai kapcsolatok a kon­tinensen ritkaságszámba me­nően vértelenek. Ami nem azt jelenti, hogy sérelemmentesek. Az egyszeri szlovákiai ma­gyar akkor sincs könnyű hely­zetben, ha magyarországi test­véreire néz. A magyar belpoliti­kai problémahalmaz teljes egé­szében rátelepedett a kisebbsé­gi létre, mérgezve azt - és ezút­tal teljesen mindegy, melyik ol­dalról mérgezve. Régen nem igaz már, hogy a magyar állam a kisebbségekkel szemben a tar­tózkodó, lojális és kifelé egysé­ges arcát mutatná. Ami pedig egy újabb front a honi magyar ember életében, hiszen állan­dóan válaszokat kémek tőle. Olyan kérdésekben, amelyek­kel vagy nem akar, vagy nem így akar foglalkozni. És esetenként joggal érzi, nem résztvevője, hanem elszenvedője a nemzeti politika megosztottságának. S végül itt van a harmadik front: ama hazai magyar. Ahe­lyett, hogy kedves szlovákiai magyarunk a világ legtermésze­A szlovákiai magyar ezen a napon nyugod- tabban nézhetne a közügyekre: itt nincs helye széthúzásnak. tesebb módján élné meg ma­gyarságát, magyar léte termé­szetes állapot lenne, még azo- kal a hazai magyarokkal is konf­rontálódnia kell, akik minden­áron el akarják dönteni, ki a jó magyar, ki az erkölcsös magyar, ki a „tökös magyar gyerek” és ki nem az. Egyszerű hazai magya­runk meg kapkodhatja a fejét s felteheti a kérdést: hány fron­ton kell még, a jóisten áldja meg magukat, bizonyítanom? Az eredmény pedig szomorú, mármint a lélekszám alakulása. Nos, itt van 1848 - ha úgy tetszik - szlovákiai magyar üzenete. Igenis 1848 elért cél­jainak megvalósítása igazolja: a célhoz nem egyetlen, széles nagy út vezet, amin egyenru­hában, egyenbiciklin, egyenau- tóban, egyenaggyal, egyszerre lépve (tudják, nem kap rétest estére) kell haladni egyetlen nótát fújva. Oda sok kis ösvény vezet meg barázda, járdák, utak, vasutak, most már virtuá­lis sztráda is. A nem menetelők, hanem haladók közé tartozik a „szmenásbusszal” bumlizó, de családját eltartó, gyermekeit tisztességesen nevelő apa, a mesét mondó nagymama, a rockkoncert színpadát szerelő nagykamasz, a vállalkozó, a díszdoktor és a vezérigazgató, a katolikus és az ateista, a nem­zeti, a szocialista és a liberális. A „miniszter, hóhányó és zon­gorahangoló”, hogy Zs. Nagy Lajossal éljünk, mert csak így szabadulunk meg „a fülcsen­géstől, a fülcimparángatástól és nyelvátültetéstől”.- A márciusi tizenkét pontból a felelős minisztérium még mindig aktuális. Vagy az évenkénti országgyűlés... (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Karácsonykor találkozunk! JUHÁSZ DÓSAJÁNOS Ezekkel a sza­vakkal búcsúzik egy fiatalember Tornaiján, az autóbusz-állo­máson édesap­jától. S nincs ebben a mondatban semmi szomorúság, bár még csak március van. Rimaszombatig, az alig húsz­perces úton csattanós választ is kapok a kérdéseimre. Ugyan mi a fenét keressek ezen a vidéken, mondja a mindössze húszéves, mégis komoly élettapasztalatokkal rendelkező, igen jókedvű és értelmes srác, aki az egyik kö­zeli faluból származik. Munka- lehetőség a környéken alig, a falu egyrészt elöregedett, másrészt folyamatosan fiata­lodik, a polgármesteren kívül talán csak a takarítónő van ál­lásban. Elektrotechnikai szak­középet végzett Kassán, de menet közben derült ki, nem sok affinitása van hozzá. Az meg utólag, hogy az érettségi­hez nem jár automatikusan munkahely. Maradt volna a szalagmunka minimálbérért. S mivel már a nővére és az unokabátyja is Angliában pró­bált szerencsét, ő is nekivá­gott. Egy tejüzemben kapott munkát, ugyancsak szalag mellett dolgozik, de csak napi nyolc órát, a vasárnapja sza­bad, a munkájáért kapott pénz pedig nem lebecsülendő. Va­sárnaponként a nyelvtudását tökéletesíti, mert persze nem a tejüzemből szeretne nyugdíj­ba menni. Az álmom, hogy kamionsofőr legyek, árulja el, de természetesen nem itt, ha­nem Angliában. S amikor félve megkérdezem, mikor jön ha­za, röhögve mondja, legköze­lebb karácsonykor, amúgy tíz év múlva. Ha egyáltalán. Ugyanezt mondja az a fiatal prímás is, aki bár országos ver­senyeket nyert már, most érettségizik, közben zeneaka­démiára is jár, mégis idehaza temetéseken gyűjtöget a leen­dő családalapításra. Ha a tér­képen kipipálnánk a helyeket, ahol már temetett, nem sok szabad falu maradna a kör­nyéken - mondja mosolyogva, ugyanis temetés még akad (a héten kettő is, bár még ez a szám nem végleges), de egyéb, örömtelibb rendezvény alig. A báli időszakban még úgy- ahogy, de a farsang végeztével már Lengyelországig kell menni egy-egy koncertért, fel­lépésért. Gondolja, hogy itt képzelem el a jövőmet? - mondja szomorú csillogással a szemében. Mintha csakössze- beszéltekvolna. KOMMENTAR Franciscus PP MÓZES SZABOLCS Milyen lesz az új egyházfő? A pápaválasztás után mindig ez a leggyakoribb kérdés. Ám ennél biztosabban inkább azt lehet megválaszolni, milyen nem lesz. Pontosabban, mi nem várha­tó. Az biztos, hogy - elődeihez hasonlóan - csa­lódást fog okozni a liberális tábornak (bár lehet, hogy a konzervatívnak is). Nem fogja eltörölni a cölibátust, nem lesznek papnők, nem legalizálja a válást, az abortuszt és az eutanáziát, s nem fogja bevezetni a melegek házassági szentségét. Nemcsak azért, mert nem akarja, ha­nem mert - az első kivételével - nem is teheti. Az egyház ugyanis nem alakíthatja tanítását az aktuális társadalmi tren­dek és széljárások alapján, a hittételek két évezred óta gyakor­latilag változatlanok. Hiába számít bizonyos értelemben ab­szolút uralkodónak az egyházfő, a hittani kérdéseken ő sem változtathat- legalábbis az axiómákon nem. Nagy kár, így ugyanis az egyház megszűnésre van ítélve - vé­lik és hangoztatják sokan, akik szerint csak a „progresszív” trendek felkarolásával lehetne megállítani a hívők fogyását, sőt bővíteni számukat. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai egyértelműen ez ellen szólnak. Az utóbbi fél évszázadban pont azok a protestáns egyházakjelentéktelenedtek el legin­kább, amelyek megpróbálták minél nagyobb mértékben „liberalizálni” tanításukat. A nyugat- és észak-európai protes­tánst egyházak lényegesen több hívőt veszítettek, mint a kato­likus, sőt, nem egynél a változtatások miatt komoly belső vi­tákra és szakadásra került sor. A fentebb leírt változtatásokra ugyanakkor nagyrészt igény sincs az egyházon belül. Az egyházon kívül persze van, ám na­ivitás lenne azt várni, hogy egy ateista amiatt rohan majd megkeresztelkedni, mert a katolikus egyház rábólint az abor­tuszra. Avagy a kérdés úgy is feltehető: kiknek akarjon megfe­lelni az egyház és az új pápa? Azoknak, akiket úgysem szólít meg a keresztény tanítás vagy a tagjainak? Az ilyen jellegű „reformelvárások” ezért is eleve hamisak. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne mit megreformálni az egy­házon belül. Az új pápának mindenképpen hozzá kell látnia a szentszéki kúria átalakításához, a vatikáni adminisztráció át­láthatóbbá tételéhez, a botrányos ügyek- mint pl. a Vatileaks, a vatikáni bank- kivizsgálásához, s nem ártana megújítani a nyelvezetet. Nagy kérdés, milyen lesz Ferenc párbeszéde a la­ikusvilággal. Folytatja-e Benedek irányvonalát, aki inkább a kisebb, de elvhű és erős egyház szószólója volt, vagy új témák felkarolásával, új módszerekkel megpróbálja a szélesebb köz­véleményt, az ún. langyosakat is megszólítani. Ezen a téren komoly kitörési pontot kínál a pápa erős szociális érzékenysé­ge, ami alapvetően megkülönbözteti őt teológus elődjétől. A hátránya viszonylag magas kora, emiatt talán úgynevezett átmeneti pápa lesz. A fontos változások elkezdéséhez ugyan­akkor a 76 éves kor sem magas. A 20. század egyik legnagyobb hatású egyházfője, XXIII. János pár hónap híján ugyanennyi évesen foglalta el a trónt, hogy nemsokára összehívja az utób­bi évszázadok legjelentősebb egyházi reformjait hozó II. vati­káni zsinatot. A végét azonban már nem érhette meg. A szerda esti szerény és alázatos kezdet megnyerő volt. Csak Ferenc pápán múlik, milyen lesz a folytatás. FIGYELŐ A sajtó az új pápáról Meglepetésnek, prog­resszív fordulatnak, jelzésnek nevezte az olasz sajtó Ferenc pápa megválasztását. A Cor- riere della Sera zseniális megoldásnak nevezte a bíbo­rosok döntését, mely XVI. Be­nedek „progresszív vetélytár- sára” esett. „Geopolitikai” döntésről írt Victorio Messori, II. János Pál biográfusa, aki szerint a bíborosok „két misz- sziót teljesítettek: latin-ame­rikait választottak és kúrián kívülit”. Az II Messaggero sze­rint „a forradalmi konzervatív pápa most rendet tesz” a Vati­kánban. „Ferenc legyőzte a kúriát, az egyháznak ezentúl nem magányos vezetője lesz” - írta az II Fatto Quotidiano az elszigetelt XVI. Benedekre utalva. „Fordulat és jelzés is egyszerre... A karriervágytól, hatalmi játszmáktól, kúriabeli csoportoktól legtávolabb álló bíboros lett a pápa” - hangsú­lyozta a La Stampa, hozzáté­ve, még sose „nyert olyan bí­boros, aki a korábbi konklá- vén második volt”. Az II Foglio megjegyzi, Ferenc olyan nevet „mert” választani, amilyent még senki. Megválasztása után aranykereszt helyett egy­szerű fémkeresztet viselt, a bí­borosokat nem uraknak, ha­nem testvéreknek szólította. A kommentárok szerint An­gelo Scolát a 28 olasz pápavá­lasztó bíboros megosztottsá­ga „süllyesztette el”. Az olasz püspöki kar viszont annyira biztosra vette Scola megvá­lasztását, hogy a konklávé vé­gén neki küldött gratuláló üzenetet, melyet utána gyor­san ki kellett javítani. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents