Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-02 / 52. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AAÁRCIUS 2. Vélemény és háttér 7 Nem azért kell támadni a miniszterelnököt, mert soviniszta, hanem azért, mert opportunista Fico: álarcok és számítások Robert Fico ominózus ma- ticás beszéde megmozgatta az elemzők fantáziáját. Sokan máris arról beszélnek: lehullott a mérsékelt Fico álarca, és megjelent végre ismét a valódi arca. Szerintem ez tévedés: ugyanis ez az arca sem valódibb, mint akármelyik másik. RAVASZ ÁBEL Nem arról van szó, hogy Robert Fico hirtelen egyik napról másikra (újra) nacionalista lett, mint ahogy a választási kampányban sem egy buddhista meditáció után vált mérsékeltté. Profi politikusról van szó, sokkal profibbról, mint ahogy legtöbb ellensége szeretné látni őt, és sokkal profibb ezen ellenségeinél is. Pontosan látja és érzi, hogy az opportunisták idejét éljük: azokét, akik fel tudják mérni és ki tudják használni a lakosság hangulatváltozásait. Azokét, akik megfelelően tudnak bánni mind a felmérésekkel, mind a személyes benyomásokkal, és akik az így kialakuló összkép alapján markáns döntéseket tudnak hozni. Amikor Robert Fico felment a Matica színpadára, a nyakán nem dülledtek ki az erek. Nem a düh, a zsigeri nacionalizmus beszélt belőle, hanem a hideg számítás. Annál rosszabb, természetesen: az számomra sokkal elfogadhatóbb, ha valaki őszintén xenofób, mintha szánt- szándékkal, kimért módon. Ahogy a miniszterelnök a napokban gond nélkül vissza tudott térni korábbi szerepéhez, úgy a „mérsékelt Ficónak” sem áldozott le még örökre. A Smer és háttéremberei változatlanul figyelni fogják a közvélemény rezgéseit. Most valami miatt úgy ítélték meg, hogy karakán, kemény kiállásra van szükség - ez egyébként érezhető volt már az ominózus, a romakérdésre „extrém” megoldásokat javasló pár nappal ezelőtti beszéde esetében is. Hogy miért érezhették így, arra jó támpontot adnak a közvélemény-kutatások: a kormányzás fokozatosan őröli fel a Smer támogatottságát, és bár a parlamenti választások messze vannak, ez nyilván nem jön nekik jól. Itt jön a képbe a nacionalizmus, amely szokás szerint kéznél van, ha szükség van rá. A fentiek persze nem azt jelentik, hogy nem kell keményen kiállni Fico kijelentéseivel szemben: abszolút ki kell, hiszen demokráciában ilyen dolgok egy miniszterelnök szájából nem hangozhatnak el. Egyben azonban nem szabad abba a félreértésbe esni, hogy egy vérengző nacionalistával kerültünk szembe. Ficót nem azért kell támadni, mert soviniszta, hanem azért, mert opportunista. Mert a nemzetiségi és egyéb kisebbségi kérdéseket arra használja, hogy elterelje a figyelmet kormánya akadozó munkájáról, a munkanélküliségről és a gazdasági növekedés visszaeséséről, és hogy megállítsa pártja népszerűségvesztését. A Smer ezzel komoly kockázatot is vállal: nemcsak hogy elzárja magát a liberálisabb szavazóktól, hanem egyben nehézségeket okoz annak az SNS- nek is, amelynek parlamentbe kerülése sok szempontból hasznos lenne Ficóéknak. Végezetül végképp nem kellene úgy tenni, mintha a nemzetiségi kérdést egyedül Robert Fico használná ebben az országban szavazatszerzésre. Elvtársai akadnak ebben pro és kontra oldalon is - ez látszik a kialakuló nyüatkozatháborún is, amit a legtöbb esetben nyilvánvalóan a népszerűségszerzés vezet. Fico helyzetét azonban súlyosbítja, hogy miniszterelnökként neki kéne utolsóként ilyen szólamokat pufogtatnia. Ez sem nem az a szociáldemokrácia, ami pártja nevében van, sem nem az a biztonság, amit kampányában ígért: ez az a fajta cinikus opportunizmus, ami a posztszocialista országok politikai kultúrájának egyik rákfenéje. KOMMENTÁR A zseni bankja NAGY IVÁN ZSOLT Átalakult pénteken Magyarország pénzügyi vezetése. Az eredmény: Orbán Viktor totális ellenőrzése alá vonta ezt a területet is. Ha van ember, akit Orbán Viktor porig alázott már pártjában és kormányában, akkor az egyértelműen Varga Mihály. Gondoljunk csak arra a pillanatra, amikor a Fidesz amúgy legtehetségesebb pénzügyi szakértője az IMF-tárgyalásokért felelős miniszterként felébred Tokióban a Nemzetközi Valutaalap közgyűlése kezdetének napján, és megtudja: kormánya általános kampányt indított a Valutaalap magyarországi lejáratására, ezzel van tele minden újság, tévé, rádió, ez üvölt az óriásplakátokról, csak éppen neki felejtettek el szólni arról, mi készül. Ő meg mehetett le a szállodába reggelizni, toporogni és magyarázkodni, amikor orra alá dugták az újságoldalas hirdetéseket, rajtuk az egyetlen picit, de tényleg csak picit finomabban megfogalmazott üzenet: Elmész te a francba, kedvesjó IMF! Varga Mihály egyébként mindig akkor lett miniszter, amikor valakit pótolni kellett. Orbán Viktor még első ciklusában megtette a pénzügyek első emberének, de csak akkor, amikor Járai Zsigmondot onnan átpakolta a Nemzeti Bank élére. Aztán vezette Varga Mihály a miniszterelnökséget a második ciklus elején, de csak azért, mert azoknak, akikben Orbán megbízott, még volt dolguk máshol. Aztán jött a keménykezű Lázár, Varga pedig ment, lett belőle IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, miközben a kormányfő pontosan tudhatta, hogy kamu az egész alkudozás, csak átverik vele a pénzügyi világot. Varga is tudta, de bohóckodott, merteztmondtákneki. Mindezt csak azért mesélem el, mert Vargát tegnap ismét mi- nisztemekjelölték, ő pedig megint csak vállalta. Belement abba, hogy átvegye annak a Matolcsy György gazdasági miniszternek a helyét, akinek tárcavezetősége nem más, mint egy pénzügyi ámokfutás, amelyen viszont a kormányfő nem akar változtatni, sőt, alighanem fokozná az iramot, mert ha nem ezt teszi, akkor idő előtt omlik össze az egész látszatra épülő kóceráj, akkor pedig elveszíti a 2014-es választást. Varga tehát ismét eszköz lett és lesz. Hogy miért? Fene tudja. Neve van, vagyona is van, megtehetné, hogy feláll, beint, hazamegy, külföldre megy, akárhova megy, de menti a szakmai becsületéből mindazt, ami megmaradt. Nem teszi. Magyarázat alighanem egy marad: Orbán Viktor zsenialitása abban, ahogy az embereket kezeli. Az, ahogy pontosan megérzi, mikor és mivel lehetvalakit jutalmazni, háttérbe nyomni, motiválni vagy beáldozni. Orbán ettől megkérdőjelezhetetlen a Fideszben, nem pedig a szakmai tudása miatt, mert abban többen verik. Például maga Varga is, akit sokszor neveztek már sokan a kormányfő-pártvezér lehetséges pótlójának, de - talán azért is, mert ez elterjedt róla - valószínűleg nem lesz az. Pénteki pénzügyminiszteri jelölése egyébként ahhoz kapcsolódik, hogy Orbán Viktor egyben a Magyar Nemzeti Bank elnökének delegálta a már említett Matolcsy Györgyöt. Az embert, akinek kinevezésétől retteget mindenki, aki kicsit is ért a pénzügyekhez, ám aki ennek dacára elnök lesz. Mert Orbán így akarta. Mert a Nemzeti Bank bizonyosan csak vele veszíti el függetlenségét. Vagy mert Orbán mellett más nem is akarta vállalni. Tulajdonképpen mindegy is: az MNB innen kezdve átnevezhető a Magyar Nemzeti Együttműködés Rendszere Bankjának. A világ már meg sem lepődött rajta. Már az lett volna fura, ha egyjózan döntés születik. De olyan nincs. És Varga Mihály így is vállalt mindent. Döbbenet. Nehéz feladatok várnak XVI. Benedek utódjára: a Kúria reformja, a nemi visszaélések, a gyanús pénzügyek vagy a megválaszolatlan erkölcsi kérdések Belső viták, külső teendők: a következő pápa előtt tornyosuló feladatok MTl-HÁTTÉR Egy sereg nehéz feladat megoldása vár a leköszönt XVI. Benedek pápa utódjára: belső viták, keresztényüldözések a világban, etikai kérdések és különféle visszaélések nehezednek az 1,2 milliárd hívőt számláló egyházra. ♦ Viták és reformok: Példátlan vitahullám söpör végig a katolikus egyházon, főként a nyugati országokban, Ausztriában, Németországban, Írországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban. E vitákat gyakran bázismozgalmakba szervezett papok, szerzetesek, apácák kezdeményezik reformokat követelve: nagyobb belső demokráciát szeretnének az egyházban, a vezetők választását, a pápaság reformját, a papi házasságot, a nők felszentelését. Több férfi és női teológus igen radikális álláspontot foglal el ezekben a kérdésekben. „Pro- testantizálódás” és „csendes egyházszakadások” folyamatáról hallani. Néhány realista reformot hangsúlyozottan fognak követelni az új pápától a püspökök is, egyebek közt azt, hogy az újraházasodott’ elváltak is áldozhassanak, és nyitás történ- jéka papi házasodás felé. ♦ Tradicionalisták: XVI. Benedeknek nem sikerült elérnie, hogy a „lefebvrista” integristák visszatérjenek az egyház kebelébe. A lefebvristák nem fogadják el a II. vatikáni zsinat (1962-65) döntéseit, elsősorban azt, hogy a katolikus egyház párbeszédet folytasson a zsidósággal. + Nemi visszaélések, pedofí- lia: A zéró tolerancia és az az ajánlás, hogy minden püspök működjön együtt a polgári igazságszolgáltatással, nem mindig éri el hatását. A püspöki konferenciák háromnegyede kidolgozott egy mechanizmust, hogyan harcoljon az ilyen esetek ellen, mások késlekednek. Afrikában vagy Ázsiában az ügy még nem tudatosodott a kulturális tabuk miatt. Egyes országokban a polgári igazságszolgáltatásban vannak hiányosságok. Nyugaton folytatódik a visszaélések elítélése. ♦ Vatikáni pénzügyek és korrupció: Szakértők szerint XVI. Benedek alatt a Vatikán előbbre lépett az átláthatóságban és a pénzmosás elleni harcban, de van még tennivaló. Vannak kongregációk és egyházmegyék, amelyeket érint a korrupció, főként Afrikában. A vatikáni állam egyébként nehéz pénzügyi helyzetben van, elsősorban azért, mert a pénzügyi válság miatt csökkennek az adományok. ♦ A Kúria reformja: Ez kétségkívül egy olyan ügycsoport, amelyben az inkább teológus mint adminisztrátor Joseph Ratzinger nem járt sikerrel. A Kúria, ez a nagyon központosított és titkos szervezet csak lassan korszerűsödik. Kommunikációja továbbra sem átlátható, mentalitása gyakran egy ostromlott erődé, miközben zajlik a belső rivalizálás. És van belső elégedetlenség is, amint azt a tavalyi Vatileaks kiszivárogta- tási botrány felfedte. ♦ Keresztényüldözés és isz- lamista fenyegetés: A keresztény hívőket a világ számos pontján üldözik. Kormányok korlátozzákjogaikat az oktatás és a közélet területén. A Vatikánt különösen aggasztja a Pakisztántól az afrikai Száhel- övezetig tapasztalható iszla- mista fenyegetés. ♦ Erkölcsök: Melegházasság, bioetika, abortusz, eutanázia - az új pápa ugyanazokkal a jelenségekkel találkozik, amelyek már II. János Pálnak és XVI. Benedeknek is sok gondot okoztak. E két pápa a családot jelölte meg mint „vitathatatlan értékek” hordozóját. Valószínű, hogy a következő egyházfő is ugyanerre az alapállásra helyezkedik majd. Az egyik ismeretlen tényező az, hogy békülé- kenyebb lesz-e majd fiatal katolikusok számos olyan csoportjával, amelyek nem tartják magukat az egyház dogmáihoz.
